Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-03 / 151. szám

<912 til. évfolyam, 151. szám Szerda, julius 3 süiponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, <=3 Korona-utca 15. szám o £ out pesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., 1=3 Városház-utca 3. szám cm ELÖPIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . K 24'— félévre . . . R negyedévre. K 6'—. egy hónapra K Egyes szám ára 10 Bllér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre R 28'— télévre . . . R 14'— negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 _=i ivadóhtvaial 834 Interurbán 305 Budapesti szerkesztóseg teleíon-szama 128—12 Szeged és Szabadka piacán. Szmrecsányi György képviselő urnák megadjuk az illő tiszteletet. Fiatal tagja a törvényhozásnak. Durva és nyers a harckeverésben, de, mindenki tisztán tudja, hogy semmi esetre sem tartozik az ellenzék vezéreinek sorába. Sőt még azok közé sem, akik a néppárt politikai irányát — megszabják. Károlyi Mihály gróf is felettébb tiszteletreméltó férfiú. De ő sem vezér alakja a magyar politikának. Elnöke a gazdasági egyesületnek. De ne vegye a személye alábcsülésének, ha megállapítjuk, hogy ez az állás inkább neki kölcsönöz diszt, semmint hogy ő tenné azt az egyénisége által jelentőssé. Pártja nincs. Az utóbbi idők politikai mozgalmai során előtérbe került. A • rendőrséggel való összetűzései a nevét forgalomba hozták. Közfeltünést keltett, hogy mint sok ezer holdnyi birtok hitbizományosa, fürtét kezdett a magyarországi szociáldemokráciával. Károlyi Mihály gróf és Szmercsányi György képviselő urak tudvalevőleg Szeged és Szabadka városok piacán egy egészen uj, megdöbbentően groteszk politikai ideát propagáltak: az összes baloldali pártoknak egyetlen ellenzéki párttá váló tömörülését. Komoly ez a gondolat, avagy csak egyes túlhevült fők pium desideriir ma? Kétséget ébreszt bennünk, hogy Apponyi Albert gróf, a két népgyűlés diszszónoka, egy árva szót sem szólt a készülő eseményről. Justh Gyula se, Kossuth Ferenc se sejteti, hogy ez a jelentős fordulat tényleg küszöbön áll. Pedig ugy volna rendjén, hogy az ország a vezérek révén értesüljön az ilyen nagyfontosságú uj alakulásról, ne pedig kisebb fajsúlyú politikusok piaci beszédeiből. Hátha mégis rejlik valami mögötte? Credimus quia absurdum. Ha ez az egyesülés valóban létrejöhetne, ugy az a leghazugabb, a legképtelenebb alakulás volna, amely a magyar politikában valaha fölmerült. Az abszurd problémák egész sora tolul a tollúnkra: A néppárt odahagyni készül a 67-es alapot? Zichy Aladár 48-as lesz? Erről a néppárt vezére elfeledett nyilatkozni bodajki beszámolójában. Avagy talán Kossuth Ferenc lesz hat" vanhetessé? Justh Gyula már most hirdetni fogja az egyházpolitikai reviziót? Bakonyi Samu pedig csatlakozik a polgári házasság eltörlésére irányuló programponthoz? Avagy Molnár apát barátkozik meg a felekezetnélküliség törvénybeiktatásával? A Károlyi Mihály helyét se látjuk az uj alakulásban. A kükön vámterület alapján közvetve azon fog buzgólkodni, hogy az agrár termékek az osztrák piacról kiszoruljanak? De a függetlenségi és 48-as párt két frakciójának is volna egymással egy és más elintézni valója. Jusíhék tudvalevőleg ezidő szerint nem rajonganak a nemzeti irányú katonai posztulátumokért. Maga a vezér, Justh Gyula leplezetlenül kijelentette, hogy egyenesen alkotmányunk csorbítását látná abban a rezolucióban, amelynek elfogadásához annak idején Kossuthék a parlamenti békét kötötték. Bizony, jó urak, nehéz lenne az ország előtt ezt az uj politikai humbugot megindokolni! Minél többet tűnődünk rajta, annál kevésbé hiszünk az ideában. A végen talán Károlyi Mihály és Szmrecsányi György még ki is nevetnek bennünket, hogy komolyan foglalkozunk a tréfájukkal. Apponyi Alberttel ismét baleset történt a szegedi piacon. A jászberényi beszámolón szóhoz jutott „neveletlen ember" ismét megszólalt. Ezúttal a köztársaságot éltette. A nemes gróf nagyon zokon vette a közbekiáltást. Felháborodással tiltakozott az éretlenkedés ellen, kissé későn. A tiltakozásnak akkor lett volna helye, amikor az ellenzék egyik vezető újsága, a Magyarország a köztársasági eszme terjedéséről cikket irt, magyarázván, bogy ez eszmének terjednie mi okból kell. Vagy amikor fél nappal utóbb a Károlyi Mihály legújabb kedves lektűrje, a Népszava „Éljen a köztársaság" címmel irt cikket. És megértük hát végezetül azt is, hogy Apponyi Albert a főrendiház reformját tűzte zászlajára! Arra a zászlóra, aifielyre, mióta a konzervatív párton a pályafutását megkezdte, annyi mindent tűzött. A nagy kincs. — Költemény prózában. — Irta CARMEN SYLVA. Útnak eredt a Bölcs és a Költik' A bölcsek kövét akarták megtalálni, liogy fényt áraszszanak vele a világon. Nem .tudtak egyebet arról a kőről, minthogy ott fekszik elásva, ahol a szépséges szivárvány a föld felé hajol. A Bölcs megrakta a hátát mindenféle szerszámokkal is amint 'meglátott egy szivárványt, a szerszámok segítségével, tudós módra, legapróbbig való pontossággal megállapította, hogy a föld melyiik pontján hajlik az a szjines öv az. anyaföld (felé. Azután odasietett ahhoz a ponthoz és ásott, ásott. A Költő ezalatt bevette magát a magas fűbe és fütyörészve mulatott a napsugarakkal. A ragyogás elborította magas homlokát s a napsugarak bájos meséket sugdostak körülötte ia nagyvilágról, a természetről ós az isten alkotásainak életéről, szövevényeiről. S megismert (itt minden állatot, minden növényt. Megtanulta beszédüket, megértette a sóhajukat és suttogásaikból megismerte a sorsukat, örömüket, bubán atukat. Majd előkerült a Bölcs a vájt mélységből és törődött testtel, véres kezekkel nagy kődarabot vonszolt fel. A költő csak nézte és mosolygott. — Naplopó ! miért oly derült az ábrázatod! Mji? Te dologkerülő — kiáltott rá a Bölcs a vádámiképü Költőre. A költő nyugodtan válaszolt: — Én lopnám a napot, én? — Igen, mert nem szállsz alá a mélységbe, hanem itt henyélsz a föld szinón! — Talán a föld színén is lelek olyat, amiből okulok. Talán a föld' színén lelek rá arra a. nagy kincsre. — Nem, nem; a mélységbe kell al ász állani. Ott van a kinos, csakhogy még eddig nem tudtam megtalálni a valódi helyét. Találtam odalenn jelentős dolgokat, de a kincsre még nem akadtam rá. — Hát 'akkor kutasuk tovább! — mond a költő s hirtelen megragadta a Bölcs kezét, kinyújtotta karját s előre mutatott. — Szivárvány — kiáltotta a Bölcs ihlettem És előszedte a szerszámait és lismét neki állott a méregetésnek. A Költő azonban hirtelen bámulatos aszszonyi alakot vett észre a szivárvány alatt. Éjszínű a haja, sugárzó fekete a szeme, egész lénye hűvös fényt árasztott. És ez az asszonyi alak megfordult és útnak eredt. A Költő pedig elfeledte eddigi céliát, vágyát, félőrülten rohant a csodás alak nyomában. Erdőn-mezőn, hegyen-völgyön át követte. Útjában látni kell a nagyvilágot minden gyötrelmeivel, minden szenvedéseivel. De meg sem állt a szenvedők, a gyötrődők láttára, hanem rohant, rohant, . . . előtte az a csodás asszony. Azt hlitte, hogy immár utoléri és ismét gyorsabb volt az asszony. Földöntúli nyugalommal lebbent végig íaz a fenséges alak a zörgő haraszton, hervadt füvön. Tél viharában, az északi szél ifuvátagában, hóban, fagyban egyként haladt, haladt utolérhetetlenül. Néha-néha vtissza tekintett és bűvös fényt 1 öveit, a Költő szemébe, mely szive mélyéig hatolt, százszoros erővel fokozván benne uj meg uj vágyaikat. Majd lenge fuvalmak meghozták a tavaszt A Gsodaialak elért oda, ahonnan a Költ > útnak eredt. És a bűvös /asszony ott megállott. A költő látta ezt és lihegve rohant arra. De íme, e pillanatban megdördült az ég; szörnyű zengése nyomában kitört az orkán. A vlilág megrendült. Erdők fái ott repkedtek a légben, ide oda sodortatva a szelektől. És megszakadtak a fellegek és zuhatagként ontották magukból a vízért. A Költő belekerült az áradatba. Vergődött emberfeletti erővel. S végre... eljutott hozzá. Elérte a csodás 'asszonyt, aki nyugodtan szemlélte mind e vergődését. Még csak a szempillája sem rándult meg az asszonynak a veszedelem láttára.