Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-11 / 158. szám

1912 ISI. évfolyam, 158 sza.m Csütörtök, julius 11 Ifzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, E3 Korona-utca 15. szám c=i ludapesti szerkesztőség és kiadóhivatal ÍV., •=3 Városház-utca 3. szám <=> ELŐFJZETESi AR SZE6EDE17 egész évre . R 24"— félévre ... fi !2*negyedévre . fi 4'— egy hónapra fi 2'Esyes szám ára 10 fillér. T ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: | egész évre , fi 28'— félévre ... fi !4 — negyedévre . fi V— egy hónapra fi 2.40 Egyes szám ára 10 fiilér. SZÁG telefon-szám: Szerkesztősei 305 cj ibadóhivaw) 836 interurbán 305 Budapesti szerkesztőset telefon-szám* 128—12 Egy kis politikai összegezés. Azok a disszonáns hangok, (In intsgrum restitució!" . . . „Éljen a köztársaság!" . . .) melyek a nemzet első baritonja, által rendezett országos koncerteken m^ már rendszeresen kiváltódnak, egy kis po-; litikai összegezésre késztetik az embert. Az alkotmányos éra óta, a Deák-párt és a szabadelvüpárt minden kormánya, kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy ha a nemzetnek a kiegyezéskori inferioritását nem akarja Európa előtt feltárni, az, opportunizmus legvégső határáig kell elmennie; szóval, hogy ha a kiegyezés folytán, a közös ügynek gazdasági kiegyezést, kvótát, katonát kell is adni, elkövessen, mindent, hogy a Lajtántuli titkos erőket, és a monarchia másik államának fékezhetetlen jogtiprási vágyát, a lehetőségig ellensúlyozza. Oda törekedtek tehát ezek a minden-, kori kormányok, hogy minden bosszantást, minden megbántást, minden intrikát olyan tényekkel igyekezzenek reparálni, ellensúlyozni, amelyek a nemzet elvállalt, kötelezettségének teljesítése körül, forrná" juk és az elintézés módjánál fogva, legalább a magyar állam tekintélyének megóvására szolgáljanak. , Tették ezt abban a biztos hitben, hogy a nemzeti erők fejlődésével erre sem lesz szükség és eljön az ideje, midőn ez az inferioritás megszűnik. Ilyen tények voltak többek közt: Midőn Andrássy Gyula gróf bölcs közreműködésével a koronázási ajándék a 48-as honvédeknek ajánltatott fel. Midőn Tisza Kálmán, — aki jól felfogott állami érdekből még a római pápával is tranzigált, — Zágrábban a letépett, nemzeti zászlót a magyar honvédség jelenlétében tűzette ki. Mikor Bánffy Dezső báró a Hentziszobrot leszállittatta. Mikor a Herbertnek gúnyolt Tisza István gróf az „előkelő idegent" országvilág előtt móresre tanitotta. Tudta, látta, érezte mindezt az a szűz, ellenzék, amely a Simonyiak, Patay Istvánok, Csiky Sándorok idejében az iir tranzigensséget hirdette és amely a Grünwald Bélák, Szilágyi Dezsők idejében a „salus status Hungáriáé suprema leksz esto" elvét képviselte. Ezt igazolja például annak az első obstrukciónak célja és módja, amellyel parlamentáris eszközökkel akadályozták meg, a Tóth Vilmos választási novelláját. És mit tesznek ezek utódai, midőn minden gouvernementális készültség hiányában, sőt ennek ellenére is, elérkezettnek hiszik a lélektani momentumot, hogy a hatalom birtokába jussanak? A „nemzet; szempontok kidomboritásának", a „nemzet közjogi birtokállománya" fejlesztésének tetszetős jelszavai hangoztatása mellett obstrukcióval vezetik be azt a politikai campagnet, ámely a darabontokig vezet, folytatódik az elvek dekorációjával,, „kikapcsolásával", a Burgbeli anticharrib' reirozástől a hátforditásig és befejezést nyer azzal, hogy mindazt, amit az előző kormányok állam-raisonból legalább Európa előtt leplezni tudtak, ők azt most pőrére vetkeztetik és azoknak a bizonyos, titkos hatalmaknak egyenes parancsára liferálnak, mig végül önmaguktól is megijedve, otthagyni kénytelenek pozíciójukat. De ez aztán meg is teremtette azt a, helyzetet, hogy ezek az ugy-ahogy fékei; tartott titkos erők az Auffenbergek, a, Störgkhök képében, már minden tartóz^ kodás nélkül szállanak szembe a nemzeti, munkapárt kormányaival és most már nemcsak a nemzet jogai sajognak fájdalmas nyílt sebektől, de Európa előtt is leplezetlenül tárul fel a magyar inferioritás., A terror, amit a koalíció minden neki nem tetsző véleményt nyilvánító ellen és az akkori parlamenti törpe ellenzékkel szemben kifejtett, párosult avval a se hallás, se látással, mely őket államiságunk, nemzeti intézményeink, jelvényeink, zászVázlatok. Irta Charles Baudelaire. A SZEGÉNYEK SZEME. Ah, ön tudói akarja, hogy miért gyűlölöm önt ma? Kétségkívül, önnek kevésbé könynyebb lesz engem megérteni, mint nekem magyarázatot laidmi; mert azt hiszem, ön az asszonyi titokzatosságnak ia legszebb példája, amelynek alig akadunk párjára. Együtt töltöttünk egy hosszú napot, amely azonban sokszor rövidnek tetszett. ígéretet tettünk egymásnak, hogy minden gondolatunkat kölcsönösen közöljük egymással, megfontoljuk és megvitatjuk. Azt akartuk, bogy telkünk ettől fogva egybealvadjon. Egy este kissé fáradt volt és az uj boulevard sarkán levő uj kávéház elé kívánt letelepedni. A kávéház még nem volt egészen kész, még törmeléket láttunk, de már dicsekedve mutogatta be inem fejezett pompáját. A kávéház csillogott, a gáz teljes fényéiben ragyogott és megvíilágitotta a vakítóan fehér falakat, a tükrök csillogó lapjait, a keretek és pártázatok aranyát. És a falfestmények! Piros •arcú apródok pórázon vezetnek kutyákat, mosolygó nők, akiknek előre nyújtott ka.ja.ir redők bullámzanak, nimfák ós istennők, akik gyümölcsöt, pástétomot és vadiat hordanak fejeiken. Hehe és Ganymed boroskancsókat és sokszínű fagylalttal diszitett tálakat visznek. Szóval, történet és mitológia egyaránt szolgálatába, szegődött a tobzódásnak. Éppen velünk szemben, az ut másik oldalán, egy körülbelül negyven éves, fáradt arcú 'és szürkülő szakállú, jóindulatúinak látszó férfi állott. Egyik kezével kis fiút vezetett, ia másik karján csöppséget hordott, amely bizonyára még nem tudott'járni. Da•dániaik a szolgálatát látszott teljesíteni ós kicsinyeit a fölfrissítő esti levegőre hozta. Ez a. három arc szokatlanul komoly volt és ez a hat szem mereven bámulta az uj kávéházat. Csodálkozásunk egyformán nagy volt. Csupán a kor következtében különböző fokozatú a'kifejezésben. Az apa szemei azt látszottak mondani: — Milyen szép, milyen szép! Ugy vélné az ember, hogy a szegénynek minden aranya itt terül el ezeken a falakon. , A k)is fiúnak a szemei azt látszottak mondani: — Milyen szép, milyen szép! De olyan ez a.ház, ahová csak olyan embereknek szabad belépni, akik nem olyanok, mint mi. Ami a legkisebbnek a szemeit illeti, azok sóikkal elbüvöltebbnek látszottak, semhogy buta ós mélységes örömnél egyebet kifejezhettek volna. A versirók azt mondják, hogy az öröm a ilellket jóvá 'ós a szivet lágygyá teszi. A mii engem illet, azon az estén fölismertem ennek a megismerésnek az igazságát. Meghatódtam ettől a szem-csalódtól és kissé nnegszégyemátve is éreztem magam, amikor rápillantottam az előttünk álló poharakra és kancsókra, amelyek nagyobbak voltak, mint a mi szomjunk. Tekintetem ekkor az ön téktintete felé irányítottam, kedvesem, hogy gondolataimat kiolvassam belőle. Tekintetemmel belemerültem az ön szép, fantasztikus, zöld szemeibe, amelyekben az ia hangulat szókel, amelyet a hold befolyásol. Éppen ebben a pillanatban mondta ön inekem: — Ezek az emberek ott, tágranyitott szemeikkel elviselhetetlenek nekem! Nem volna szíves a pincért figyelmeztetni'!, liogy kergesse el őket? Láthatja angyalom, milyen neliéz a megegyezés ós igy a gondolat is közölhfetetúeni, még olyan emberek között is, akik szeretik egymást! A SZEGÉNYEK JÁTÉKSZERE. A szórakozásnak egy ártatlan eszközével akarom önt megismertetni. Nagyon kevés szórakozások vannak, amelyek ártatlanok. Ha ön reggel, az utcákon való csatangolás szándékával elmegy hazulról, akikor rakja meg a zsebeit apró 'lim-lommal, fillérnyfi áru apróságokkal — például apró falovacskákkal, amelyeknek hátul fütyülő juk van, piciny babákkal, bohócokkal és ehhez hasonlókkal. Ezeket az apró csecsebecséket ajándékozzaaztán oda idegen szegény gyermekeknek, akiket az utcán talál. Aikikor meglátja majd, hogy milyen mértéktelenül tágulnak a gyerekek szemei. Eleinte nem is mer ük majd elfogadni; kételkedni fognak boldogságukban, aztán mohóm megmarkolják apró kezdik az ajándékot és