Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-29 / 149. szám

1912 III. évfolyam, 149 szém Szombat, junius 29 lízponti szerkesztősé® és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. izém 1=3 Kadapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., «==> Városház-utca 3. szám cz3 SLÖFIZETESI AR SZEGEDEN egész évrs . R 24'— félévre . . . K negyedévre. K 6'— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre R 28-— félévre . . . K I4-— negyedévre. K 71— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. ' TlEFON-SZAMi Szerkesztősei 305 ..3 hiadóhivatal JW ; ;sl< ;|| Interurbán 305 Budapesti szerkesztősei telefon-száma 128—17; Egy kis üzenet-féle. A szövetkezett ellenzék mostanában a, néppárti körből izenget az országnak. A, klerikálisok párthelyiségőből kelnek a szózataik, pótszózataik és egyéb kiáltványaik, melyekbe — gyarló fogalmazásban — összefoglalják mindazt, ami a lel-, küket nyomja. A baloldali pártok közös intézőbizott-, sága tegnap is összegyűlt a megszokott helyén. Ezúttal szonban — kivételképen — nem intéztek szózatot a nemzethez,, hanem határozatokat hoztak. Sorra vették a politikai élet utolsó jelenségeit; a, történteket részben örömmel, részben megbotránkozással vették tudomásul; egy, és más ellen pedig tiltakoztak. Végezetül azután mindezeket az állásfoglalásaikat kommünikében közölték a hírlapokkal. Tehát sokat végeztek. Az ember igazán nem tudja, boszankodjék-e, vagy mulasson a vezér urak tanácskozásának eredményén. Az bizonyos, hogy rosszabbhiszemü irás régen volt előte tünk. Azt olvassuk páldául a kommünikében* hogy az intéző bizottság örömmel látja a törvényhatóságok megnyilatkozását a nemzeti küzdelem mellett, de különben is örvendetes hireket hall az egész országból olyan irányban, hogy mind élénkebben nyilvánul meg a vágy, hogy a jog-, folytonosság és a restitio in integrum megtörténjék. Igazán nem csekély ügyesség kell hozzá, hogy valaki ennyi valótlanságot és ámitást egy mondatba komprimáljon. Lássuk csak kissé közelebbről a falzumokat. ,,Az intéző-bizottság örömmel látja a törvényhatóságok megnyilatkozását a nemzeti küzdelem mellett. No hát az intéző-bizottság felette degenerált itéletü, testület lehet, ha örömét leli a törvényhatóságok megnyilatkozásában, mert ezek a törvényhatóságok, igen csekély kivétellel, a kormány és a többség mellett foglaltak állást. Ilyen vakmerőséggel még se voln^ szabad a tényeket elférditeni. A törvényhatóságok, igaz, megnyilatkoznak a nemzeti küzdelem mellett, (le abban az értelemben, hogy nemzeti küzdelemnek az obstrukció leküzdését tekintik. Ha tehát az, intéző-bizottság igy értelmezi az enunciá-, dóját, akkor igaza van. Egyébként azonban a tényeket meghamisítja. Nézzük tovább. „Az intéző-bizottság olyan hireket hall az országból, hogy mind élénkebben nyilvánul meg a törvény tiprások elleni küzdelem és a vágy, hogy a jogfolytonosság és a restitució in integrum megtörténjék." Sejtelmünk sincs, róla, hogy az intézőbizottság a híreit honnan veszi, de ugy látszik, hogy a mostáhi értesülései se hitelesebbek, mint' a Justihék vezérkarának,, még nem régiben is olyan sűrűn étkező bécsi információi. A tények ugyanis egészen mást mutatnák. A népgyüléseik néptelenek. Ha hébekorba összeverődik nagyobb tömeg, aggasztóan sok köztük a „műveletlen ember", akiknek tulkiabálására Apponyi sajnálja' a baritonját. És mit szóljunk álhoz, amikor ilyen távirati értesülésekéi olvasunk: „a somogymegyei Szil községben vasárnapra a szövetkezett ellenzék népgyűlést hirdetett. Mivel azonban sem a jelentkezett képviselők el nem jöttek, sem pedig résztvevő nép nem akadt, a népgyűlés nem volt megtartható." Tudjuk, hogy ez nem egetverően nagyjelentőségű eset. De hát annyit mindenesetre bizonyít, hogy a nép nem töri magát utána, hogy a, „törvénytiprások" ellep küzdjön és mindeneseire indokul szolgálhat arra, hogy a szövetkezett ellenzék kisebb hangon beszéljen a nyilatkozataiban. És végül az a bizónyó-srin- integrum resti-tució. Ezzel meg épen sajátszerüen állunkw,, !-. .hm • -m jhnafcmM .maitoíásoo-: A férj. Irta Hiró Lajos. — Ila, — mondta Ács komolyan — én nagyon szeretlek téged. Ila... ez nem szóbeszéd ... nem tréfia ... nem szólásforma ... Nagyon szeretlek ... A lány mosolygott, odalibbent hozzá és gyorsan, hevesen és cuppanósan ajkon csókolta. — Éin is nagyon szeretlek, — mondta nevetve. — Kérlek, Ila, — felelte Ács — mondd ezt egyszer halkan, komolyan és meggondoltan. Szeretném látni, liogy neked lis olyan komoly ez a dolog, mint nekem. A leány felhúzta a szemöldökét, csókra csücsöri totta a száját és bólogatott, — Ila, kérlek, — fakadt iki türelmetlenül Ács — hát egyetlenegy percre csak ne bolondozz végre. Nem bírom ezt imár... Mondd komolyan: szeretsz engem. — Nagyon. — Igazán? — Igazán. — Vársz rám? — Igen. A lány komolyam nézett a szemébe. Ács megindultan nyúlt a Ikeze után és megcsókolta. — No végre — mondta örömmel. — Amióta ia menyasszonyom vagy, nem tudtam elérni, bogy egy komoly szót halijaik tőled. Már azt. hllttem, csak kacérkodtál velem, az egészet nem veszed komolyan .... Most megnyugodva utazom el. Nagyon szorgalmasan tanulok. Egy év mulvia, legfeljebb másfél év múlva megesküszünk ... Ács másnap elutazott. A lány egy lángoló csókzáporral búcsúzott el tőle; azután egy lángoló levélzáport küldött utána, Az első hónapban mindennap irt neki egy epedő, nyugtalan, türelmetlen szerelmes 'levelet. A második hónapban minden másod-, harmadnap jött levél. Azután minden héten egy. Azután két hetet szünetelt. Végül — két hónlap múlva — egészen beszüntek a levelek. Ács kért, könyörgött, siránkozott; végül telegrafált, bogy ha két nap alatt nincs levele, hazautazik; — erre kapott egy rövid levelet a leány apjától, akli .távoli rokonia volt. „Kedves öcsém, — szólt a levél — röviden írok néked; te kevés szóbál sokat fogsz érteni. Ilónak szerencséje akadt. Megkérte Rostás Mihály, te nem ismered, uj ember itt, de /a leggazdagabb, .takarékpénztári igazgató és földbirtokos. Ila lekötötte neked a szavát: de tudom, hogy ezt te is aféle (ifjúkori bohóságnak tartod és nem fogsz az Ila szerencséjének útjába állani..." Ács elolvasta a levelet tízszer egymás után. Nagyon kínlódott, sirni szeretett volna és meri} tudott, a szeme égett és az öklét harapta fájdalmában és haragjában. Végre összeszedte imagát és irt egy rövid választ: „Ha Írja meg nekem, hogy senki nem kényszeríti, hogy ezt a dolgot ő akarja. Én akkor feloldom ia szava alól.." Postafordultával megkapta a választ: „Senki nem kényszerít. Én akarom. Bocsáss meg. Ila." Ács erre megírta* hogy a lánynak visszaadja a szavát; kínlódott még egy yleig, azután hallotta, bogy otthon megvolt >az eslküvő is, ez volt az utolsó'nagy fájdalma ; ezután elkeseredetten, haragosan, dacosan és makacs energiával tanulni kezdett és lassan elfelejtette a dolgot. Másfél év mulvia, ha néha rágondolt a leányra, már nem fájt. az emlékezés. Három év múlva már haragot sem érzett ellene, mosolygott* ha rágondolt és nem félt attól, hogy találkozháHiik vele. Ekkor hazautazott. A harmadik napon átjött hozzájuk az asszony. Ács komolyan és udvariasan köszönt neki. Az asszony feléje nyújtotta az üde, piros orcát; — Nem akarsz megcsókolni? — kérdezte. — Csak nem haragszol ram? Ács szelíd, rokoni csókot nyomott az aszszony arcóra, azután mosolyogva imondta: — Észemágábam sínes. — Igazán? — Igazán. — És nem is haragudtál rám? — Egy kicsit, — felelte Ács mosolyogva — egy egészen kicsit, — Csák.egy kicsit?" j — Csak egy' Ikiesit. Az asszony gondolkodva és gyanakodva m zett ró; elkomolyodott, hallgatott egy dara ibig, azután elmosolyodott: —. Nem hiszem, 7- mondta halkan. —1 Mit nem bőszei? — kérdezte Ács meg lepetve. — Az egész dolgot. — Pedig elhiheted. Igazat adtam neked-