Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-28 / 148. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 Junius 28. a város .azokat bármikor az eladási áron visszavásárolhatja. Píllich Kálmán állott fel ezután szólásra, de a polgármester a vita folytatását ekkor hétfő délutánra halasztotta. SZÍNHÁZMŰVÉSZET Hogy ir egy modern ? — Szemelvények egy novellából. — fSaját tudósítónktól.) A modern irodalmi irányzat tartalmasságra, újszerűségre és mű­vészi! tökéletességre törekszik. E három fő­pilléren nyugszik az igazi hivatottiság, amely a produktivitásra alkalmas. E három tulaj­donsággal sikerült a modern irányzatnak győzelmet aratni, a rég|i bornírt irodalmáro­kon és ezelk ósdi alkotásain, amelyek kicir­kalmazott formákba szorítva, kivégezték az eszmét és tobzódtak a gondolat-szegénység­ben. Nem jismerték fel azonban a lényeg fö­lényét, az öntudatos erő fontosságát és a mű­vészet igazi esztétikáját. Kivételt képeznek itt is, mint mindenütt a geniek, .akik egyes korszakok megváltó eszméit a formulák ág­bogas labirintusából |is fönségesen ki -bírták hozni. Az igazi értelemben vett anodenn irányzat a legnemesebb és legszebb művészi feladatot oldja meg; a tartalmasság, először is a tar­talmasság, .azután a forma tökéletességét az újszerűség köntösében. Mert az alkotás nagy­szerűségében benne foglaltatik az újszerűség, a felfedezés, a meglátás. Amint a technika > osodálatos alkotásai is imindig ujat és ujat valósítanak meg, amelyek bár gyakorlatilag vannak hasznára az emberiségnek, vagyis az óriásfi kuiltur-társadalomniaik, ugy a művészt alkotásnak is arra kell törekedni, hogy hasz­nára legyen az emberiség szellemi fejlődésé­nek. Es ép e főszempontot nem veszik figyelem­be egyes „modern írók". A szót szoros érte­leniben értelmezik és verejtékes újszerűség után való törekvésükben ugyancsak a tartal­maitianság káoszában vergődnek. Azt. hisziilk, hogy fődolog az újszerűség, ami náluk — szegény tehetségtelenek — a szavak összeté­teleinek és elhelyezésének felforgatásában mutatkozik. Az értelmetlenséget, tartalom­nak, a hülyéskedéseket egyéniségnek, a zagy­vaságokat pedig művészi stílnek nevezik ki önkényesen. Kézen fekvő példa ezek illusztrálására egy novella, melyet mostanában irt bizonyos „Barran" álnév alatt egy „modern". A növel láruak témája természetesen nincs. — Minek is az a téma, hát ez abszurdum és marba nyárspolgárias felfogás — mondaná erre az észrevételünkre egy másik „modern" köznemismert 'költő, jobb markának sík­egyenes gesztusával. Minek a téma? Sokkal szebb a kificamodott, szomorú, lágy szavak bánatos vizében való guny-lubickolás. A köznemismert modern költő szerint te­hát gyönyörűséges Barran témátlan novellá­jának szó-ekvil|ibrizmusa. Néhány ilyesmit — mert mondatnak nem nevezhető — közlünk itten, mint az „ujszerűség" múzeumba, való díszpéldány ait: „Ugy mosolyogtak és a szemüket dobálták egymás felé." Mi nem viseltetünk antipátiával semmjiféle sport iránt sem, legyen az gerely-, kalapács­vagy sulydobás, de hát a szemdobálást, még se helyeselhetjük, mert még az aviatikánál is veszedelmesebb sprottá fejlődhetik. „Véletlenül még köpött (is, pedig nem akart annyira durva lenhi, de .a helyzet egyszerű ós világos volta csak .szavakat és ostobaságo­kat hozott a szenvedésbe, de a siras eme messzeségében, mert mentek és dörögni kel­lett s tudták, (hogy még csak azután lehet be­szélni a dolgokról, valahogy szebben, amint kell." Ez egy mondat-féle, szórói-szóra idézve. Ez utón hívjuk fel a becsületes megtalálók figyelmét, hogy (illő jutalomban részesülnek, — ha e mondat alanyát és állitmámyát meg­találják. „Inkább könyökölések, a régiek, elfáradt gesztusok és nézések halkan messze." — „Minden átmenet nélkül, .az őszinteségek drá­ga melegségében, oly szomorúan olvadt föl a hangja, mintha azt mondta volna utolsó­nak az estén és csak magának." — Ez volt a legjobb és várták, liogy jöjjenek a régiek, a nagy éjszakai mindentölelósek nagy vágya reszketett már föl." Csoport idézet és csoport értelem. A hatal­mas perspektívát sejtető mély gondolatok, szavak mlisztikumába vannak rejtve, A rej­télyek megfejtésének határideje 1895 január 1, Kezdet lóugrással jelölve, értelem: össze­vissza olvasással felfedezhető. — Tetszik önnek ez a leány? — kérdezte Zetulbe. — Kimondhatatlanul. — Vigye magával, önnek ajándékozom. Eleinte azt hittem, merő udvariaskodás az egész. De Zetul bének láthatólag rosszul esett, hogy ajándékát visszautasítottam. — A rabszolgalány az ma tulajdonom, sza­badon rendelkezem vele. Az én aranyaimon vásároltam. Mikor még fiatal voltam, sok ara­nyat kaptam uraimtól. Fogtad ja dl ezt a lányt, alki emlékeztetni fogja uram és parancsolóm házára. Nem fog emiatt ttójyoaigatni, mert tisz­teli a kormányzó feleségi*. Majd találok ón neki más rabszolgalányt, teki épen olyan szép, mint Zorah! Különben van ilyen szolgáló ja • elég a háremben. — ön nagyon kegyes! —dadogtam. — De valóban nem fogadhatom dl... nem lehet.,. De. Zetulbe nem tágított. — Zorah nagyon ügyes, szépen tud énekel­ni s kitűnően érti, hogy Ml finom befőteket ás süteményeket készütomi. Kislány korában turfcománok rabolták ét Perzsiából; szófo­gadó és szelíd. — Kedves Zetulibe — fellelte ni néki nevetve, — büszke volnék egy ilyen szép .szolgálóra. Csak az a baj, hogy túlságosan szép. A fér­jemnek is van szeme és . . . _ No és? — És ez bizony egy oseppet se volna •ínyemre. Zetulbe szelíd komolysággal nézett rám: — ön tehát már aligha szereti a férjét, ha nem akarja, hogy más asszonyokkal szóra­kozzon? Hiába! gonosz teremtések az európai nők! Bizony, ha ugy szeretnék férjeiket, mint mi, mindent megtennének, hogy őket boldo­gokká tegyék. Mikor láttam, hogy férjem öregszik s nem leli már bennem kedvét, ki­választottam néki ia legszebb és legfiatalabb asszonyokat, hogy mulasson vélük s ne gon­doljon öreg mapjafira. S nővéreim, — igy fe­jezte be szavait a két zsirgömböcre mutatva — ugyauugy cselekedtek, iminf én. Látja, mi igazán szeretjük férjeinket. * Épen heh ózták a teát. Lataraief-né egy kis szünetet tartott. — Még csak azt mondja meg, asszonyom, — kérdezte a jelenlevők egyike — Zorah-t magával vitte-e? — Csalk nem tolóiuluiltam meg! — Nem szerette eléggé a férjét? — Nem azért. — Vagy tán túlságosan szerette! — Az sem áll. — Hát akkor utóért nem fogadta el aján­dékba ia szép rabszolgaitanyt? — Ali!! Hagyjuk ezt! Beszéljünk más­valamiről ! „Oh, most, amikor már nehéz, ősi szépsége­ket kezdtek egymásra hullajtani, egymásnak, egymásért, a nő hirtelen támadt illata, a vá­ratlan jelenség káprazata, valami gyilkos kéjben söpörte el a lappangó ösztönök szeny­nyét." — Eljátszott, eldobott fénylő szépségek csillantak s mintha fájt volna, mintha alá való lett volna e szerelmi robot. a nagy gyötrődésben Szerelmek," — Csak Ke­resztes György ivott, valami hősi, keserű el­szántsággal, de a pohárban a már szinte ece­tes lé bugygyant és nem fogyott," — „Gon­dolkozni már nehezen ment, inkább előre kö­nyökölték és ahogy meglátták egymást, halk beteg öröm jött és köszönt," És lehetne idézni még sokat, majdnem münden sort. Barran ur: gratulálunk. Jó egészséget önnek és az olvasóinak. * Zátony Kálmán a Vígszínházban. Dit­ról Mór, a Vígszínház igazgatója kedden Gyu­lán járt és megnézte a Cárnő előadását. Ditrói Zátony Kálmánnak, a szegedi színház lírai sze­relmesének szerződtetted ajánlatot tett. Való­színűleg már az ősszel a Vígszínház tagja lesz Zátony, a színtársulatnak kétségtelenül legta­bntrniosabb tagja. * Makói színészek Szombathelyen. A ; szombathelyi uj színkör teljesen elkészült s azt Thury Elemér makó-sopron-szoiubathelyi színigazgató• pénteken, 28-án fogja megnyitni. .Erre az előadásra Hervay Frigyes irt proló­got, amelyet Bányai Irén, a társulat naivája ad elő. A megnyitóelőadás érdekességét növelni fogja, hogy a Leányvásár Luey szerepében ez alkalommal mutatkozik be az uj szubrett, Metzgerné Kalló Margit, aki a múltkori szi­nészfölvételi vizsgálaton szinpadratermettsé­gével föltűnést keltett. Mezgejrné Kálló Margit szegedi származású, akinek nagy jövőt jósol­nak a színpadon. * Dalosverseny. A budapesti országos da­losversenyen a Szegedi Daloskör is részlvesz. König Péter zeneigazgató Zengjen a dal . . . cimü fugájával szállnak síkra az első díjért, amelynek elnyerésére nagy kilátása van. ­Oroszország szive. — Moszkvai levél. — Moszkva, 1912 junius. Aki ideérkezik, igazán hallja az egész orosz föld szive dobogását. Moszkva szive Oroszor­szágnak. Annak az országinak, amely a kul­turát, a művészetet teremtette meg és amely ma is megőrizte tiszta fajirányát. Ezt az ódon cári várost — nem minden jog nélkül — ne-' vezte- egy történetirója a harmadik Rómának, a harmadik örök Városnak. (A második: Pá­ris.) Most a cári párt fogadta Moszkva. Ragyogó aranyban .sugározlak a templom kupolái és ke­resztjei; kongtak a harangok, mig Moszkva lármás, beszédes, ünnepi népsége végigvonult Végi utain és különös, görbe utcácskáin. Moszkva — a Kusnezki-hid a töméntelen áruival, a világ minden részéből érkező holmi­jaival. Itt minden sajátos és ellentétes. Pom­pás uj épületeken akad meg a szem, örül a gothika harmonikus vonalainak és egyszerre megáll a régi egyetem épületén, amelynek va­kolata hulldogál. Ott a kopár és bitang Kreml dermedt csodáival, a nagy moszkvai „traeteur" óriás porcióival. A Leontjev-utcán üzlet üzlet mellett, különös régiségekkel, igaziakkal és tal­rniakkal, mert a kereslet nagy. Az utcákon moszkvai batárok futnak, amelyeket Szentpé­terváron csak elvétve látni. Modern kabarék­ban, brettlikben mulatnak. A munkás és még mindig vallásos nép hajadonfőtt áll az utcán, éjfélig várja a precessziót, a spanyol Szűz Má­ria csodatevő képét, amelyet ezen a napon vó­gig'hordoztak Moszkva utcáin, hogy a fehér cárt semmi baj se érje. Nyomorult, félig be­dőlt viskó áll egy modern Krözus kéjlaka mel­lett. Vau aztán egy csöndes, mélázó Moszkva is. Elhagyott temetők történelmi sírokkal, sok

Next

/
Thumbnails
Contents