Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-21 / 142. szám

1912 junius 21. DELMAÜ Y Ak»DRSIAG 3 pem kapott büntetőjogi szankciót, mivel sen­ki sem tartotta lehetségesnek, hogy egyes képviselők ellene szegüljenek ö. Ház határo­zatának. A Ház tagjainak lojalitásában azon­ban a legsúlyosabban csalódtunk. Fájdalmas dolog, hogy ilyen rendszabályokhoz kellett nyúlni és a kormány igen nehezen tudta ma­ját elhatározni e javaslat 'benyújtására. Aki azonban bennünket gáncsol, azt arra kell kér ­uem» 'hogy mondjon nekünk egy másik al­kalmas eszközt arra, hogy a végtelen ob­strukeiós idő utána parlament tanácskozásait véglegesen biztosithassuk. A napokban ismé­telten hallottuk az ellenzéknek azt a fenye­getését, lrogy őszszel is ép ugy, mint íunius 4-ike után az első napokban fizikai eszközök segitsógével akarja megakadályozni a képvi­selőtház tanácskozásait. Ez indított bennünket arra, hogy a törvényjavaslattal előáUjunk. Egyébként félre nem ismerhető, hogy mi tu­lajdőnképen a legmesszebbmenő lojalitástól vagyunk áthatva. Nem hiányzottak a párt­ban hangok, melyek a javaslat azonnal való megszavazása érdekében emelkedtek. Mi azonban elhalasztottuk a határozathozatalt egyelőre őszig. Teljesen az ellenzéktől függ uiaj-d, hogy kényszerit-e bennünket arra, hogy a javaslatot törvéilynyé tegyük, vagy pedig hogy magatartásával a javaslatot fe­leslegessé teszi. Sürgős szükség nélkül nem fogjuk é javaslatot a plénimiham tárgyalni. Remélem, hogy az ellenzék a. nyári szünetet aira. fogja felhasználni, hogy magatartását a politikai okosság követelése szerint rendez­ze he. Mi mindenkor készen vagyunk a bé­kére és szívesen kerülünk el minden radiká­lis rendszabályt, de másrészről nem térünk ki az elöl, ha az ellenzék érre kényszerit ben­nünket, Nyáron lesznek a nagy gyakorlatok. A tartalékosok és póttartalékosok évenkint való gyakorlatozása annyira rendszeresen őszszel történt mindezideig, hogy a gyakorlat még hivatalosan is az őszi manőver nevet viseli. És ez a, rendszer most, ugy látszik, meg fog változni. Az idén ugyanis, mint jól értesü­lünk, igen sok csapatnál ugy fognak megtör­ténni a behívások, hogy már július második -felében be kell vonulni a fcgyvörgyakorlatra és augusztusban már lefújják a manővert. vagyis valósággal nyári gyakorlat lesz, nem ugy, mint eddig, amikor szeptember végső napjaiban ért véget. A király-gyakorlatok azonban az idén is a szokott időben lesznek* s ez a nyári gyakorlatozás esak azoknak az' ezredeknek szól, amelyek nem vesznek részt a király-gyakorlatban. Így a szegedi ezrede­ket ez nem érinti, Katonai körökben feltű­nést kelt ez az intézkedés és a hadvezetőség intézkedésének nem tudják magyarázatát adni. fi közönség és vágóhídi jéggyár. — »Ha nem tetszik, vegyen máshol!« — (Saját tudósítónktól.) Tudvalevően Szeged város is tart fönn jéggyárat. A közvágóhídon térmelnek jeget, amelyből nemcsak a vágóhídi hűtőberendezések szükségletét fedezik, hanem a fölös mennyiséget magánfogyasztóknak adja el a város. Kereskedelmi vállalkozásoknak ható­sági kezelése tudvalevően nagyon nehézkes-és ez az oka annak, hogy a városi jéggyárral a közönségnek az a része, amely onnan szerzi be a szükségletét, egyáltalában nincsen megelé­gedve. Gyakran hangzottak föl panaszok és a városi tanács egyik legutóbbi ülésén szóba is került, liogy nem volna-e helyes beszüntetni a jéggyártást? Akkor ugy határoztak, hogy ezt nem teszik meg, ellenben különféle uj intézke­désekkel igyekeztek elejét venni a panaszok­nak. K tanács' emlékezetes határozata óta nem ja­vult a helyzet, igy a közönség most is panasz­kodik. Ezeknek a panaszoknak nagy része jo­gos és a hatóságnak kötelessége a bajokat or­vosolni. A sok eset közül kiragadunk egyet, amély mindenképen általánosságiban és jel­lemző és fölötte sérelmes arra, akivel történt. Egy előkelő szegedi állami tisztviselő a vá­ros jéggyárá/ból szérzi be a szükségletét. Na­ponkint tizenkét és fél kilogramm jeget vesz, mert ennél kevesebbet riéttn adnak el. Közigaz­gatási üzemről lévén itt szó, minden kompli­káltán történik és az illető tisztviselő egy hó­napra előre fizet és küldi ki a pénzt a közvágó­bidra, mert a város pénzbeszedőt nem tart és aki városi jeget akar, annak a vágóhidra előre változás, ami a lánykán végbement. Járása könnyed lett, mintha csak ugy libegett volna a föld felett. Arca átszellemült s valami kü­lönös szépségtől sugárzott. Csinositgatta ma­gát, virágot tűzött a lmjába s nem fordította el n fejét, ha egy férfi erőséhben a szemébe nézett. Mindez bizonyára nem kerülte el a két néni figyelmét, de gyanúra nem lévén okuk, hallgaittak. Hogy a leány gyanúját .eltereljem magam­ról, egyik levelemben tudattam vele, hogy imádója az egyik szomszéd belységtben la­kik ós délutánonként csónakon vagy hajón szokott átjönni Cadonabbiába. E naptól kezd­ve, valahányszor megszólalt a kikötő ha­rangja, valami ürüggyel megszökött a nén­iéitől s lesietett a hajóállomásra, ahol lesbe állt s megfigyelte az érkező utasokat. Egy­szer, az egyik gőzösön érkezett is egy csi­nos fiatalember, aki kissé keresett eleganciá­val volt öltözve, mint általában az olasz ifjak. Alig hogy kiszállt, elkezdett minden irány­ban figyelmesen nézelődni, mint aki keres valakit. Tekintete találkozott a fiatal leány fürkésző tékán tétével. S mikor látta, hogy a leányka epedő pillantást vet rá, elpirul s mi­kor megindul, hivogatólag hátim is tekint­get, habozás nélkül követte. Bizonyára meg is szélit ja, ha egyszerre Ifel nem tűnik a két öreg néni alakja, akik huguknak már messzi­ről integették. A lányka sietve menekült hoz­zájuk, mint gz ül-dözött madárka, a fiatalem­ber pedig, miután "lég egyszer szerelmes pil­lantásokat váltottak, visszavonult. A következő napokon a leánykán olyan változást vettem észre, mely fájdalmasan érintett. Olyan volt, mint akire váratlan csa­pás sujtett le; arcáról eltűnt minden derű, ­szemei ki voltak sírva. Csak .este tudtam meg, mi történt, A németek hirtelen elutaztak. A fiatal leányt kiragadták álmai tündérvilá­gáhól s elvitték fel északra, valami kis unal­mas német fészekbe. Ismerősöm elhalgatott, -T- Eddig van, — mondta kis szünet után. — Kész a novella ugyebár? — Nem kész ugyan, — feleltem neki, — de lehetne esetleg elbeszélést csinálni belőle, Az ön története érinti egy sorsnak a kezdetét, az olvasó pedig a regére kíváncsi. Valami be­fejezést kellene kigondolni hozzá. — A vége az lelhet, ami a valóságban: a fiatal lány hazamegy a szülővárosába s fony­ny adózva morzsolgatja le egyhangú, sivár életét... — Nem, uram, a fiatal lány sörsa a jelen esetben nem érdekel engem. Ö szépen férj­hez fog menni egy jóravaló nyárspolgárhoz s az egész kaland elmosódik emlékében, mint egy röpke álom. Én az öreg ur lelkét vizs­gálnám s azt mutatnám l)e az olvasónak, hogy életünk egyik Szakában se írhatunk büntetlenül tüzes, szerelmes leveleket s az, aki a szer elemik)] játékot üz, megérdemli, hogy ez a csúfondáros és kérlelhetetlen .is­tenség zsarnoki hatalma alá hajtsa. Lefeste­ném nyugtalanságát,' aggodalmait, amint tü­relmetlenül leselkedik utána s nem meri neki érzelmeit megvallani. S a következő évben visszaküldeném őt ugyanabba a szállodába, •ki kell küldeni a pénzt, különben nem kap je­íget. A vásárló, jóllehet gyakrabban kérte .már a jéggyár vezetőségét, arra, hogy délelőtt vb 1 gyék el iiek i a jegek, történetesen délután ját csak ahoz és bár tizenkét és fél kilóért fizet,, csak nyolc, legfeljebb kilenc, kilogrammot, kap. Ez boszantotlja, amin'neiu is lehet csodálkozni • és levelezőlapot irt a jfjggyár vezetőségének,, akitől kérje a bajok .prvoslását. Most jön a kómikuto, ami azonban egybeus í'ölhóboritó is. A vágóhídi jéggyár vezetője irt az illető tiszt­viselőnek levelét. Ebben a levélben azt irta meg, hogy a vágóhídon kimérik a jeget, de az útközben elolvad és igy nem csodálkozhatik azon, ha ő, aki sorhan a 69-ik, ném olyan snlyn jeget kap, mint aminőt rendelt és előre kifize­tett. A levelet azután befejezik a következő öt­letes szavakkal: . . . Ha pedig nincs a helyzettel megelégedve, vásárolhatja másutt is a jeget. Nincs tovább. De ennyi épén elég. Ez w leg­jobb elintézési mód, magyarul annyit jelent: fölebbezhet a sólúvatalhoz. Ha a falusi zsidó krajzler ilyent ír vagy mond annak a kun­csaftjának, aki nem akar fizetni, akkor nem csodálkozunk. De ha Szeged város egyik üze­mének igazgatója írja ezt egy olyan vásárló­nak, aki jogosan panaszkodik azért, hogy be­csapják és nem annyi árut küldenek neki, amennyit előre kifizetett, akkor — hogy nagyon, enyhén szóljunk — különösnek találjuk ezt. Végre is az eladóra, — legyen az akár maga: a város is — nem lehet mellékes egy jó vevő el­vesztése, liogy a levél modoráról ne is beszél­jünk éts a város hatóságának se lehet, azt tétle­nül nézni, hogy egy különben jól indult és megfelelő vezetéssel jelentékeny hasznot hajtó vállalattá fejleszthető intézményt hogy tesznek tönkre és hogyan • ketgetjk él a vevőbözönsé­get.! Bizonyos ugyanis az, hogy aki ezt a levelet kapta, az nem fog többet a városi jéggyárnál vásárolni és bizonyos, hogy más vásárlók is elégedetlenek .és esetleg- azok is beszüntetik a vásárlást. Ez most talán nem tűnik föl, de föl­tűnhetik majd akkor, ha nyilvánvaló lesz a jéggyár deficitje, amit padig a tanács megfelelő intézkedésekkel, a bajok orvoslásával és az ilyen állapotok megszüntetésével most még megelőzhetne. azzal a reménnyel,* hogy viszontlátja azt, aki­nek szivében könnyelműen tüzet gyújtott, «• azzal fejezném he a novellát, liogy a kegyet­lén véletlen soha többé nem hozta őt össze a hájos leánykával. Én az elbeszélésnek eűt 3 befejezést adnám ... — Hamis volna, valószín üti en és hazug! 'Megijedtem. E szavakat ismerősöm nyer­sen, durván, majjnem fenyegetően ejtette ki. Beláttam, hogy lelkét, a legérzékenyebb he­lyen érintettem, ,de már késő volit. A hibát jóvá nem tehettem már. Az öreg ur hirtelen bucsut vett tőlem, s a legközelebbi ösvényen felsietett a szállóim­Én pedig elgondolkodva tovább mentem lakásomig, a Villa' Ca.rlottá-ig, melynek már­ványlépcsői a tó vizében fürödtek. Leültem a lépcső legmágaSább fokára, melynek leg­alsó köveit a hűs viz halk morajjal locsolta. Bellaggio lámpácskái, melyek kevéssel elébb a fáik között csillogó apr(| Szent János­bogaraknak látszották, most ugy tűntek föl. .mintha el távolodtuk volna a messzeségbe. Lassankint rendre kialudtak s a tópartra tel­jes sötétség horult. A hullámok lágyan fel-fel csapdostak a kövekre, mintha gyengéd női kezek, egy zongora billentyűit érintették vol­na. Fenn a magasban mélységes csendben rezegtek a csillagok- Néha-néha le-lefutott egy s kihamvadt. Belebukott a tóba, a völ­gyekbe, a hegyek szakadékaiba, a távoli ten gerekhe, mintha vgjemi vgk erő taszította volna le az égről. Lebukott, mint ahogy egy élet zuihan le a végzet sötét örvényébe.

Next

/
Thumbnails
Contents