Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-20 / 141. szám

4 DELMAQYARORSZAG 1912 junius 19 A kalandor. — Hova tűntek az asszony ékszerei? — (Sajói tudósítónktól.) .Az utóbbi betekben feltűnt Szegeden egy elegáns, nyúlánk, siirü fekete hajú fiatalember. Ismert uri társaságokban jelent meg az utcán és a kávéházakban. A társasága mint dúsgazdag felsőonagyarországi földbirtokost ismerte. A névjegyén öt á.gu korona ékeskedett, fényűző módon élt, ••diszkrét, finom modorban csevegett, egész természetes tehát, ba álig'néhány nap alatt 'dédelgetett alakja lett néhány szegedi uri • család ekszkluziv társaságának. Különösen a hölgyek találták igen kedvesnek és szirnpátikusnak az elegáns fiatalembert. Teltek a napok és az elmúlt héten arra ébredt a társaság néhány tagja, hogy az •Ötágú koronás ur meglehetősen intim barátságot kötött egy feltűnően szép luriasszonyziyal. Véletlenül pattant ki az eset, éjszakai pezsgőzés közben. Az úriasszony nak, éjjel bárom óra tájban, .az a különös kívánsága támadt, liogy elolvassa egyik fővárosi lap tárcáját. — Parancsoljon, nagyságos asszony! — mondta szolgálatkészen az elegáns fiatalember és versenyt sietve a pincérrel, kikereste és átadta a kivánt újságot. Közben a társaság egyik szúrós.szemű férfitagja észrevette, hogy a szolgálatkész fiatalember ideges -gyorsasággal motoszkált, az újság lapjai 'között Az /úriasszony — pezsgőzés közben — belekezdett a tárca olvágásába. A szúrós tekintetű •pedig az első gyanús jel után tovább figyelt. Alig pár pillanat múlva meglepő fölfedezésre jutott. Az úriasszony a márványasztal szélén mind jobban csúsztatta a berámázott újságot, majd hirtelen mozdulattal az ölébe kapott. Ebben a pillanatban a figyelő ur nézése találkozott az asszonyéval. — Haha, jaj, milyen pompás ez az írás! — kiáltott föl a kissé megriadt asszony, — de nem olvasom már tovább, mert nagyon ideges vagyok. Az eset után, amely különben egy csöpp feltűnést sem keltett, a társaság tovább is zavartalanul mulatozott. Négy óra tájban széjjel oszlottak a vendégek, végeszakadt a hangulatos dáridónak. A pincérek „leszedték" a-z asztalokat, alig egy-'két csillár fénye ömlött még a diszes kávéházban. Az egyik pincér, aki a mulatozó társaság asztalán takarított, egy ezüst kávéskanálért lehajolt a földre. Közben a szemébe ötlött egy gyűrött kis fehér papirszelet, #mely ott húzódott meg az asztal lába m%ött. A pincér gyanútlanul fölemelte a_ papiflbst és szétnyitotta. A papiroson, ez a néhány kaszált betű állott: „Drágám, holnap délután a szokott helyen találkozunk. Addig is millió csók és ölelés." A pincér összevonta a szemöldökét, gondolkozott. Épen ebben a kritikus időpontban toppant a kávéházba e sorok irója, akinek a pincér némi bevezetés után átadta az irást. Az éjszakai történet ezzel befejeződött. Tegnap délután egy pom#s megjelenésű, szép és elegáns asszony nyitott be az egyik •szegedi rendőrtiszt szobájába. Ideges és ingerült volt.a szép asszony, a hangjában félelem rezgett. — Kérem, uram, — mondta, a rendőrtisztnek — valamit mondanék önnek, de az ügy természete egyelőre feltétlen diszkréciót követel. — Parancsoljon! '— Mindenekelőtt tanácsot kérnék öntől . . . rendkívül kényes az eset . . . igazán zavarban vagyok. — Csak tessék nyugodtan előadni, liogy mi történt? — Lehet, hogy följelentés lesz abból, amit fimondok, — mondta zavartan az úriasszony — lehet, hogy nyomtalanul elvesznek a szaraim. Ez az öu privát véleményétől függ. E bevezető szavak után helyet foglalt egy karosszékben és elbeszélte a következő történetet : — Nemrégen, kifogástalan nri társaságban, megismerkedtem egy fiatalemberrel. Jómodoru, intelligens ember volt, mindenki szívesen látta a társaságban. Naponkint összetalálkoztunk, liol az utcán, hol a kávéházban. Kedvesen elbeszélgetett, nemcsak velem, az egész társasággal. — Az utóbbi időben többet foglalkozott velem,, mint a társaság többi nőtagjával. Mindig érdeklődött, hol töltöm a délutánt, az estét, mi a programom. Folyton bókolt, később már egész diszkrét természetű ügyek vitatásába kezdett. Én férjes asszony vagyok, kissé közönyösebb viselkedésre szólítottam föl. A fiatalember nem tágított. Esdekelt, liogy őrülten szerelmes belém, ne kínozzam a hidegségemmel, agyonlövi magát. Meghatott a vonzódása, a könyörgése, majd pedig a férfias elszántsága és nem is tudom, milyen önkívületien állapotban, de megfeledkeztem magamról. Találkát adott, egyszer ujságpapirosba csúsztatott levélben. — A legutóbbi találkozásunkon, képzelje csak, eltűnt a gyémánt fülbevalóm, gyűrűm és nyakékem. Talán nyolc-tízezer koronát érnek az eltűnt ékszereim. — Eltűntek az ékszerek? — kérdezte gyanakodva a rendőrtiszt. — Igen, az a fiatalember, aki megőrjített, elrabolta. Az uriasszonynak forró könnyáradat indult meg a szeméből. — A fiatalembernek nagyon tetszett az ékszerem, — folytatta siránkozva — kért, hogy adjam a kezébe a fülbevalót, a gyűrűimet, meg a nyakékemet, közelről akarta bámulni a csillogásukat. Én gyanutlanul teljesítettem a kérését. Aztán hirtelen felöltözködött. — Csak egy pillanatra! — mondta és kiment a szobából. A kulcs megfordult a zárban, ijedten az ajtóhoz ugrottam. Valaki gyors léptekkel sietett a folyosón. A legkétségbeejtőbb izgalomban vártam néhány percig. Senki nem jött. Véletlenül a fülemhez kaptam, hiányzott a gyémánt fülbevaló. És a nyakék és a gyürü is hiányzott. Nem történhetett másképen, a fiatalember zsebrevágta az ékszereimet. Rémülten sirni kezdtem, valaki kopogott az ajtón. Női hang ütötte meg a fülemet. A nő érdeklődött, hogy mi történt. Elmondtam, hogy valaki reám zárta az ajtót. A nő — idősekb asszony lehetett — erre benyitott hozzám. Olyan izgatott voltam, hogy a ruhámat • se tudtam magamra kapni. Az asszony segített öltöztetni. Gyanúsan vigyorgott az arcomba, természetesen nem mondtam el neki, liogy mi történt. — Amikor végre az utcára értem, majd elszédültem. A szemeim vörösre sirva, semmi ékszer, mi lesz otthon? Estefelé járt az idő, rohantam az utcákon. Befátyoloztam az arcomat, hogy senki meg ne lásson. Esztelenül rohantam, képtelen voltam a gondolkozásra, hogy mit hazudjak a férjemnek, mivel menegessem magam. Majd megőrültem, semmi nem jutott az eszembe. — Amikor hazaértem, a férjem már otthon találtam. Megrémült, amikor meglátott. Eleinte csöndes hangon érdeklődött, amikor pedig nem válaszoltam, csak sirtam, reám rivallt, kíméletlen szavakkal illetett. — Hol voltál, hol hagytad az ékszereidet! — dühében majd fölrúgott. — Bevallottam neki mindent, sirtam, könyörögtem a bocsánatért . . . rettenetes percek voltak . . . kérlelhetetlen maradt. Miután majd egy óráig dühöngött, fogta a kalapját, kabátját, eltávozott. Azóta nem is láttam, ki sem mozdultam a szobámból. Ma értesített, hogy megindítja a válópört, gondoskodjam magamról. { A rendőrség nyomozást inditótt a kalandor kézrekeritésére, aki az ékszerekkel együtt eltűnt már Szegedről. Talán már más valahol próbálkozik a hitvány „szimpatikus", aki mindenhol hamis néven szerepel. Az ilyen szélhámosok elfogatása esak a legkivételesébb esetben sikerül, mert az áldozatok érthető diszkréciója egérutat nyújt a kalandoroknak. A szép asszony rokonsága mindent elkövet a válás megakadályozása érdekében. A békítési kísérlet valószínűleg eredménynyel végződik. T. Gy. Az alsóvárosi titokzatos gyilkosság. — ötven rendőr nyomozása. — (Saját tudósítónktól.) A tizennyolc éves szegedi napszámos, Fodor Imre titokzatos halála ügyében még mindig eredménytelen a rendőrség nyomozása. Hétfőn délelőtt tiz óra tájban jelentették a rendőrségnek, hogy Fodor Imre, Röszkei-utea 4. számú házban lakó napszámos titokzatos körülmények között meghalt. Szakáll József dr biinügyi rendőrkapitány több detektív társaságában megjelent a jelzett helyen, ahol nyomtan megindították a nyomozást. A napszámos arcán és orrán horzsolás látszott, a kezén és a mellén is megsérült. Fodor Imre meghalt anélkül, hogy egy szóval is említést tett volna a sérülések okozójáról, vagy körülményeiről. A rendőrség megállapította, hogy a fiu vasárnap este féltizenkét óráig a bátyjával iddogált egy alsóvárosi korcsmában. Tizenkét órakor hazafelé indultak. Amikor a házuk elé értek, a fiu vonakodott a kapun bemenni. A bátyja hiába hívogatta: — Egy kicsit danolok még — mondta a napszámos — úgyis olyan jó kedvem van. Ezzel tovább indult. A bátyja, aki az udvarban, az eresz alatt feküdt, egy ideig még hallotta a fiu kurjongatását. Fél két óra tájban Fodor Imre betért a szomszéd utcában lakó rokonához. Akkor már sérült volt az arca és a keze. — Összerugdostak! — csak ennyit mondott a rokona kérdezősködésére. Reggel négy óráig a rokonánál aludt. Aztán hazatért. A szülei is kérdezték: — Mi van veled, Imris gyerök? A fin azonban most is csak annyit válaszolt, hogy megrugdosták. Otthon ágybafektették. Folyton nyögött és panaszkodott, hogy beteg, az éjszakai verekedésről azonban egy szóval sem tett említést. Hétfőn délelőtt tiz órakor meghalt. A napszámos holttestét fölboncolták a közkórház hullaházában. A boncolás megállapította, hogy a halált ütés vagy esés következtében beállott agyvérömlés okozta. A fiúnak föltűnően gyönge volt a koponyaosontja. A koponyán vékony, csontrepedést is megállapított a boncoló orvos. A nyomozást nagyon megnehezíti az, hogy az esetet csak a halál bekövetkezése után jelentették a rendőrségnek. Akkor sem a szülők, hanem a Nrécsi-malomból telefonáltak az alsóvárosi rendőrőrszobára, ahonnan Szakáll József dr rendőrkapitányt értesítették. . A fiu reggel négy órától délelőtt tiz óráig kínlódott, de a szülei csak akkor hivattak orvost, amikor már kimeredtek a szemei és habzott a szája. Amire Andrássy Ferenc dr odaért, a napszámos már meghalt, — Miért nem hivattak orvost? — kérdezték a detektívek. — Azt gondoltuk — felelték a fiu szülei — hogy reggelre jobban lesz és akkor kimehet a földekre kapálni (!) Szakáll József dr rendőrkapitány, Gróf Dezső és Bokor Antal reudőrbiztosok vezetésével ötven detektív és rendőr nyomoz éjjel-nappal a titokzatos gyilkosság ügyében. Semmi nyom nincs, amin elindulhatna a rendőrség kutatása. Azt megállapították, hogy a gyilkosság a Röszkei-utea szomszédságában levő Távol-ut; cában történhetett.. Ez az utca a Rendező-pályaudvar környékén van. Á rendőrség Alsóvárosnak ezt a részét már teljesen fölkutatta. A környéken nincs olyan