Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-02 / 127. szám

6 DlfiLM AG Y ARORSZ A G 1912 jnniius 2. zott. Ha azonban a kormány belemegy a provizórikus elintézésbe, akkor az ellen­zék csak a két éves katonai szolgálat meg­valósítását s bizonyos szociális reformok­nak végrehajtását 'kívánja. Hangoztatta Kossuth, hogy amennyiben a kormány az ellenzék békepontozatait nem honorálná, kénytelenek lennének az eddigi fegyverek­kel (tehát a technikai obstrukcióval) küz­deni a véderőreform ellen. Lukács László miniszterelnök nyomban válaszolt Kossuth propozicióira, de csak annyit mondott, hogy az érdemleges fele­letet a lehető legrövidebb idő alatt közölni fogja az ellenzékkel s a nyilvánosság előtt is kifejti azokra nézve a maga álláspontját. E nyilatkozatváltás után sokat beszél­tek a folyosón is ma a béke kilátásairól. A munkapárton feltűnt, hogy Kossuth nem hangoztatta azt a körülményt, hogy az előterjesztett békepontok nem ultimátum jellegűek. Ha ezek végleges föltételek — hangoztatták a többség soraiban — akkor eleve ki van zárva a megegyezés lehető­sége. A választójogi pontok ellen különö­sen az erdélyi képviselők aggodalmaskod­tak, akik azt mondják, hogy a reformnak az ellenzék kívánsága szerint való megal­kotása az erdélyi magyarság végső ve­szedelmét jelentené. A munkapárt pesszimisztikus felfogása csakhamar ismeretessé lett az ellenzéken, sőt itt már azt is tudták, hogy a minisz­terelnök kereken vissza fogja utasítani a békeföltételeket. E hirek hatása alatt Kossuth Ferenc, Károlyi Mihály gróf és Zichy Aladár gróf fölkeresték Lukács László miniszterelnö­köt s vele hosszasabban tanácskoztak. A miniszterelnök viszont délutánra magához hivatta Némethy Károly belügyi államtit­kárt, hogy a választójog kérdésében segít­ségére legyen a válasz megszövegezésé­ben. Kossuth Ferenc, Károlyi Mihály gróf és Zichy Aladár gróf egy órakor jötték ki a miniszterelnöktől. Károlyi Mihály gróf tu­dósitóftk előtt. 5gy nyilatkozott látogatá­suk eredményéről: —„A miniszterelnök egyáltalában nem tanusit olyan merev és elutasitó magatar­tást az ellenzék békeföltételeivel szemben, mint ahogy híresztelték. Végleges választ csak holnapra fog adni, addig konfortálnia kell a választójogra vonatkozó statiszti­kai adatainak, amelyek szerinte nem egé­szen megbízhatók. Az impresszióm az, hogv a békét meg lehet csinálni. Kossuth Ferenc a hozzáintézett kérdés­re ezt felelte: — Ugy látom, hogv a miniszterelnök válasza á mi föltételeinkre csak részben lesz ehttoWó. Meg "kell még említenünk, hogy a kor­mány jövőben már parallel üléseken ké­szül tárgyalni a véderőreformot, erre Lu­kács László miniszterelnök már mai nyi­latkozatiban is célzást tett. A kén visel ők általában azzal az érzés­sel távoztak el ma a Házból, hogy a béke dolga ab> bíz+at valami reménységgel s hogy a iövn héten ismét izgalmas és vál­ságos eseményeknek helye lesz a parla­ment. j Késő éjjel telefonálja még budapesti munkatársunk: A nemzeti munkapárt ma esti értekezlete után Lukács László mi­niszterelnök hosszabb ideig tárgyalt Tisza István gróffal. A miniszterelnök vasárnap juttatja el Kossuth Ferenchez válaszát, melynek ez lesz a tartalma: A kormány nem fogadhatja el alapul az ellenzék javaslatát. Nem fogadhatja el még a tárgyalás alapjául sem. Ujabb tár­gyalások elől el nem zárkózik, ez termé­szetes. De utal arra, hogy eddig is jelezte az irányt Lukács miniszterelnök, hogy mily alapon találkozhatik a kormány és ellenzék. Hangsúlyozza ismét ezt a mi­niszterelnök. A véderőt okvetetlenül és legelőbb kí­vánja a kormány elintézni. A provizóriu­mot semmi esetre se fogadja el. A 43. szakaszt nem engedik változtatni. A Lukács-kormány állja a Khuen-féle mó­dosítást. Kéri a miniszterelnök az ellenzéket, hogy ne állja útját merev magatartásával a megegyezésnek. A munkapárt óriási lelkesedéssel vette tudomásul a miniszterelnök határozott és energikus üzenetét. Virág-luxus. (Saját tudósítónktól.) Fortunatus, poitiersi püspök, akii a hatodik században élt, gyönyö­rű költeményt irt egyszer Radegund király­néhoz, amelyben arra kérte, lliogy a tavasz virágait küldje el a templomba az Isten, ol­tárára. A virágok versenye — irja a. jámbor püspök, — a legnemesebb a természetben^ az egyik lmja pompájával, a másik édes állatá­val győz s egy üdén virító rózsaszál árnyéká­ban megtömik a gyémánt ragyogása. Azóta tizenhárom évszázad hanyatlott sírjába, de a virág az egyháznak ina is a legnagyobb ékes­sége. A római Santa Maria Maggiore-tem­plorn oltárainak fehér rózsa és jázmin díszét csodálattal báimulja meg az idegen, az angli­kánüs egyház churehiman-jei pedig húsvét hetében előkelő ladyk társaságában keresik Iföl a covent gardeni virágpiacot, hogy az ol­tárok ékességéről gomb-kódjának. Minthogy a pogány rómaiak lakomáik közben fej disz ül (használták a virág koszorút, a keresztény egy­ház kezdet ben nem szívesen látta ezt a díva­tót, a IX. században azonban már közönséges szokás volt, hogy a vőlegény ós menyasszony virágkoszorus fejjel jelentek meg a pap előtt. A hallottá koszoíu is korán divatba jött is aki csak tehette, mindig nagy pompát fejtett k,i abban, hogy az életből távozó kedveséinek utolsó útját virággal szórja tele. De nemcsak az egyházi szertartásokban, hanem a világi életben is korán elfoglalta a virág a maga helyét. Franciaországban még a tizenhatodik század vége félé is divat­ban volt az úgynevezett rózsaadó (baillée des roses), amivel a paiir-ek tartoztak a parla­mentnek. A lerovás ideje április, május, vagy június havára esett, almikor a parlament első ülése megnyílt. Az ülés megnyitása előtt a soros paár-nök, aki a bai'llóe-ről gondoskodni tartozott, kötelessége- volt az országháza va­lamennyi termét és folyosóját rózsával föl­ékesíteni, sőt még a padlót is teleszórni mezei virággal. Mikor az ülés megnyílt, az adózó pair a nagy ülésterembe ment s az előtte hordozott nagy ezüstkosarakból a parlament minden tagjának és tisztviselőjének frissen vágott rózsát osztott szét. Mikor az ülés vé­get ért, a pair nagy ünnepi ebédet adott. Nagy volt a virágluxus XIV. Lajos idejé­ben. A napkirály nagyon szerette a. virágot s a királyi kértben tömérdek ibolya,, narancs­virág, jázmin, tubarózsa, heliotrop és nárcisz virult. Azt a porcelilápbázat, amelyben a ki­rály ,a legragyogóbb ünnepségeket tartotta Palais de Flore-nak nevezték. A drága kéjlak azonban Monti •span asszonnyal együtt a csa­podár uralkodó szeszélyének esett áldozatául s amikor a királyi szerető kegyvesztett lett a földig lerombolt porcellánpalota helyébe uj' még impozánsahb épületet emeltek az uj csil­lag tiszteletére. És Maintenon asszony büsz­kén vonult bé a Trianon-ba, a rózsaszínű márványból készült tündérpalotába. A Tria­non kertje pedig a legszebb földi paradicsom volt, amit az ember elképzelhet. A parkban a kertészet csodát mivelt, s a fontaine lumi­neuse-ök (szines szökőkutak) körül a nyírott fák árnyékában gondtalanul suttogó párok könnyen megfeledkezhettek a világról. Vi­rág volt mindenütt s ebben az illattal terhes levegőben született meg a rokokó finnyás tündére. A georgina kultusza valóságos őrü­letté (fajul s akárhány rózsalovag megy tönk­re azért, mert a hölgye rajong a virágért. A Lajosok udvari báljain a haj és a ruha fő­disze a virág s egy-egy trianoni éjszakán annyi rózsa hervad el, hogy az árából sok falu jobbágynépét lehetne egész életére bol­dogá tenni. A virág a természet mosolygása s minthogy a boldog szerelmes mindig moso­lyog, sok néma vallomás, isok titkos sóhaj he­lyett beszél egy-egy szál piros rózsa, vagy egy Ízléses csokor. A virágot ekkor kezdik bokrétába kötni s a párisi virágárusok ós az előkelő házak kertészei nagy raffinériával te­remtik meg ezt az uj művészetet, A Biedermeier-korszak vége felé, a negyve­nes évek elején látjuk először Párisban az úgynevezett champignon-bouquet-kat, ame­lyekben minden szál virág hosszú drót vé­gén van s ily módon lehetővé válik a virág­ikötés tökéletesítése. A szinházbaiárás divatja megteremti a habitüét, a habiitüé pedig ren­geteg pénzt áldoz fantasztikus csokrokra, a melyeket bálványának nyújt föl a színpadra. Ma egy lirát, holnap egy óriás legyezőt, hol­napután egy kosarat, szóval mindennapra ki­jut az áldozatból az ünnepelt dívának. Elssler Fanny, Pepita és a többi mult századbeli pri­madonna rengeteg virágerdőben aratta nagy diadalait, bár annyi virágról, amennyi Bob hercegnek ós János vitéznek jutott, még ők sem álmodtak. A virág-luxus egyre nagyobb lesz, s az asszony a huszadik század elején, bármennyire hangoztatja ds a férfival való egyenlőségét, jóval több részt követel belőle, mint a férfi. S hogy meg ne tagadja Éva ter­mészetét, ameily fittyet hány minden logiká­nak, télviz idején maga: köré varázsolná az üvegházak egész termését, nyáron ellenben csinált virággal rakja teli a szalmakalpját. A csinált virágot olasz apácák készítették először papírból, pergamenből ós egyéb ke­mény anyagból s a művirágnak ma is ' Ve­lence az igazi hazája. Manapság azonban már Páriában is rengeteg mennyiségben készül, a mi természetes, ha meggondolja az ember, hogy a női divat mily óriás kereslettel for­dul ez iparág felé. Az asszony jól tudja, hogy a virág hódit s épen ezért virulni akar min­dig és mindenütt. A virág-luxus legmodernebb hajtása a vi­rág-korzó és az ehez hasonló virág-ünnepek. Az olasz karnevál szülötte ez a mulatság, a mely nálunk legtöbbször a jótékonyság je­gyében áll. A mai kultur-embert egész világ választja el a tizennyolcadik század dumái­tól és gavalléraitóí, akik a fényűzést célnak tekintették s tudni sem akartak arról, hogy a felső tízezrek ragyogásának árnyékában nyomor didereg és bün bujkál. Hála Isten­nek, ma már megértettük, hogy ez a földi élet sokkal több ember számára siralom völ­gye, mint paradicsom s akinek gondtalan jó­lét jutott osztályrészéül, nem feledkezik meg azokról, akiknek a. falat kenyeret is vért iz­zadva Íveli megszerezniük. Az .asszony hódit, a férfi hódol a virággal, de nemesebb fegy­vernek egyik sem használhatja annál, mint .amikor az emberi szivet akarja megnyerni az élet hajótöröttéinek a megmentésére, : - - -•'-•• s . . " • ••'. .-- 7

Next

/
Thumbnails
Contents