Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-02 / 127. szám

f 912 III. évfolyam, 127. szám Vasárnap, junius 2 A iSzponti szerkesztősig is kiadóhivatal Szeged, n Korona-utca 15. szám C3 Badapesti szerkesztősig is kiadóhivatal IV., c3 Városház-utca 3. szám e=i ELÖF1ZETESI AR SZEGEDED égisz ívre . K 24'— fílívre ... R 12negyedívre. K 6*— egy hónapra K 2Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: égisz ívre R 2Í-— félévre . . . K 14-— negyedívre. K ?•— egy hónapra K 2.40 Egyea szám ára 10 fiitér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 kiadóhivatal 836 Interurbán 3ü5 Budapesti szerkesztősei teleion-száma 128—12 Az ellenzék operátuma. A képviselőház szombati ülésének napirendje előtt nevezetes eredmény játszódott le. Kossuth Ferenc előterjesztette azt az operátumot, amelybe a baloldali pártok a békés kibontakozást célzó javaslataikat összefoglalták. Az ország megismerte végre, miképen képzeli az ellenzék a választói jog reformját és miképen véli kielégíteni az ország fokozottabb védelmére irányuló igényeket, melyeknek jogosultságát minden oldalon elismerik. Bizonyára senki sincs, aki azt várta, hogy nyomban a baloldali pártok hivatalos szónokainak előterjesztése után érdemi diskusszió induljon meg az ellenzék javaslatairól. Legkevésbé volt várható a miniszterelnöktől, hogy már a mai ülésben meritórius nyilatkozatot tegyen az operátumról. Lukács László miniszterelnök röviden tudomásul vette az ellenzék javaslatait, ezután pedig a képviselőház folytatja — a véderőreform megvitatását. A képviselőház elnapolását ugyanis a kormányelnök nem tartja szükségesnek. A parlament ülésezése az ellenzéki operatum megvitatásának nem lehet akadálya; hiszen a baloldali pártok is ülésezési napokon folytatták le a maguk tanácskozását. Az ülésezés folytonos megszakítása rossz benyomást keltene s a helyzet elposványositása pedig olyan veszedelem, a melyet a kormány és a többség mindenképen ki fog kerülni. Ebből következik, hogy az ellenzék javaslatain alapuló béke sorsának, vagy jobbra vagy balra, igen rövid időn belől el kell dőlnie. A kormány hamarosan tudatni fogja a maga állásfoglalását, mert az idő túlságosan előhaladt és a helyzet is túlságosan megérett ahoz, hogy hosszadalmas tárgyalásokra sor kerülhetne. Ami azonban a világért sem jelenti azt, hogy a kormány ne bírálná meg a legteljesebb alapossággal az ellenzék javaslatait s ne indokolná a legkörülményesebben a saját állásfoglalását. Vájjon minő esélyei vannak a megegyezésnek? Erre a kérdésre e pillanatban határozott választ adni nem lehet. Mindenekelőtt természetesen az ellenzéki javsalatok érdemi tartalma lesz a döntő. Másodsorban pedig fontos az, vájjon mennyiben hajlandó az ellenzék esetleg teret nyitni a kapacitációnak. Hogy a kormánynak ultimátumot elő nem terjesztettek, azt természetesnek vesszük. Mert hiszen ez részünkről az erőviszonyok teljes és végzetes félreismerését jelentené. Nem volna megengedhető, hogy hangulatok után induljunk és mondjunk véleményt. De mint a napi politika krónikásai, nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy a többség kebelében optimisztikus felfogással nem találkozunk. Ami eddig az ellenzék operátumából nyilvánosságra került, az nem kecsegtető. Sem a választóreform, sem a katonai kérdések megoldása tekintetében. Ugy lehet, hogy a maguk összefüggésében a dolgok másképen festenek. És lehet az is, hogy ha az ellenzéki operátum nem is alkalmas a békés kibontakozásra, a tárgyalások során, érvek és ellenérvek hatása alatt kialakulhat belőle majd olyan alap, amelyne valóban fel lesz épithető a béke nagy müve. Mináen a lojalitás kérdésén, a baloldal békeszándékának őszinteségén fopdul meg. Lojalitással és teljes jóhiszeműséggel, kell végigvívni a további tárgyalásokat. Nem szabad teret engedni a taktikai nézőpontoknak. A kormány és a többség részéről sem a lojalitás, sem a jóhiszeműség nem fog hiányozni. Taktikai szempontok sem fogják vezetni. El fogja fogadni azt, amit helyesnek itél és tárgyilagos indokolással fogja refuzálni az elfogadhatlant. Ezt hangsúlyozta különben Lukács László miniszterelnök ma a parlamentben, ez a fölfogás alakult ki általában a Házban. Sehogy se jó. Irta KÁLNOKI IZIDOR. I. (Történik az eset egy nyaraló lugasában. Szerepelnek egy húszesztendős ifjú és egy tizennyoleéves leány. A lugas elég nyilvános hely arra, hogy egy jól nevelt leány egy jól nevelt ifjúval benne tartózkodjék, amig a papa és a mama a villában alussza délutáni álmát; s a lugas elég rejtett hely arra, hogy a jól nevelt leány a jól nevelt ifjúval gyakori csókokat váltson, amig a papa és a mama a villában alussza délutáni álmát. Én itt nem jegyzem fel külön a csókokat, csak az ifjúnak beszélgetését közlöm. A csókokat tessék hozzá gondolni, ki-ki tetszése szerint. Mert azt sohase tudhatja az iró, hogy az olvasóinak mikor kevés és mikor sok a csók. Tehát az ifjak beszélgetnek.) Az ifjú: Mindössze négy-öt esztendőről van szó. Olyan időről, .ami a maga korában semmi. Ilyenkor még repülnek a niapok, a betek, a hónapok. Utóbb majd ólomlábakon cammognak. Meglátja, az a négy-öt esztendő ugy .elmúlik, mint egy rossz álom. A leány: Négy-öt esztendő! Gyönyörű kilátások! S maga ugy beszél négy-öt esztendőről, mintha örökké akarna élni. Négy-öt esztendő egy leány életében egy korszak. Ha magának valaki azt mondja, hogy örökké fogja szeretni, az jelentbet egy évet, jelenthet kettőt, sőt esetleg hármat .is jelenthet, de négy-ötöt soha. Az ifjú: Tehát maga nem fog négy-öt évig szeretni? A leány: Hogy mer ilyen gyalázatosan kérdezni? Mondtam már, hogy örökké fogom szeretni. De négy-öt évig nem várhatok. Pláne magára, akiről tudom, hogy az a négyöt év nyolcra is .elnyúlhat, vagy tízre. Amig maga leteszi a vizsgáit, amig doktor lesz, a mig praktizál, amig irodát nyit, amig kliensei lesznek, amig egy asszonyt el tud tartani, addig én nem várhatok, kedves barátom. Vén vagyok én már arra. Az ifjú: Tehát vége közöttünk mindennek? A leány: Csacsi! Miért volna vége? Sőt ellenkezőleg, épeinséggel nincs vége. De az természetes, édies barátom, bogy a sorsomat nem köthetem iholmi ostoba véletlenekhez. Maga esetleg olyankor tesz ügyvédi vizsgát, amikor a cenzorának fáj a feje, vagy váltója jár le, vagy reggel hozták neki a felesége kalapszámláját. S maga akkor ugy megbukik, mint .a pinty, ha akármennyit tud is. Pedig maga nem fog akármennyit tudni. Az ifjú: Hát mennyit? A leány: Valamivel többet a semminél. Annyit talán fog tudni, amivel ügyvéd léhet az ember, ha már van diplomája. De auienyrnyivel az ember a diplomát megszerzi, anynyit semmi esetre se fog tudni. Az ifjú: Köszönöm a nagy bizalmat. Igazán .megható, hogy maga milyen sokat tart rólam. Csakhogy most ne beszéljünk erről. Beszéljünk arról, hogy mit akar maga tenni? A leány: Én? Istenem, semmik Semmit a világon. Mindössze férjhez fogok menni. Az ifjú: Kihez? A leány: Ne olyan hangosan. Nem kell minden csekélységért kiabálni. Valakihez megyek feleségül. Honnan tudjam én, hogy kihez? Ahoz fogok menni, aki elvesz, föltéve, hogy nagyon gazdag ember. Ez az egyetlen föltételeim, hogy nagyon gazdag ember legyen. Ha jnár nem .szeretem, hát legalább legyen nagy vagyona, hogy minden szeszélyemet kielégíthesse. Az ifja: Tehát nem fogja szeretni. És mégis hozzá megy. A leány: Hogy szerethetném, amikor magát szeretem? És miért ne mennék hozzá, a mikor maga nem vehet el? Az ifjú: Én meg fogom ölni azt az embert, lakárki legyen. A leány (kacagva): Ugyan ne vicceljen. Hogy aztán nekem ne legyen se férjem, se szeretőm? Az ifjú: Szeretője? Hát már szeretője is | van? • • | A leány: Nincs, de lesz. Azáz vari, de még nem az. Vagy mit gondolt maga, ha én férjhez megyek, magából mi lesz? Az ifjú: Egy boldogtalan ember. A leány: Dehogy. Egy boldog ember lesz magából. Az én szeretőm lesz, igazi szeretőm lesz, nem olyan limonádés, mint most. Az ifjú: Igazán? Ezt megígéri? A leány; Becsületszavamra! Legszentebb becsületszó vainni!