Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-10 / 108. szám

1912 május 12 DÉLMAGYARORSZÁG 1T reformok és munkák légiójával megújhodásra vezetni. A parlamenti szünet mai, első napján szinte ujjongó hangok törtek ki a sajtóban, a politikai világban s ujjongva érezte meg az egész ország, hogy a békés törekvések őszintén kisérnek minden egyes pártot s mindenkit az országban. Kezdjünk végre hinni, hogy mindenki, aki magyar, akarhat egyet: egyakarattal. Bizakodva fogadjuk a híreket, hogy az ellenzék és a kormánypárt a legfőbb kérdésekben végre keresi a becsületes kivezető utat, az általános megegyezést és á végleges rendezést is. söntül' hisszük, hogy a véderőreform, Valamint a választójogi főkérdárt»osltT<>teljes kibontakozásra, végleges elintézésre jutnak. Igen, már mindnyájan hinni kezdünk a parlamenti munkában s az országos reformok eljövendő idejében, — már az egész ország bizakodva várja, kívánja a megújhodás korszakát! Szociális munka. Irta Kreutzer Lipót. Az a kis füzet, amelyet most bocsátott útjára a „Magántisztviselők Országos Szövetsége", beszámol arról a munkáról, amelyet az elmúlt esztendőiben végzett ez az 1896 óta fennálló szövetség, a magyr maL gántisztviselők legrégibb, legerősebb és legmodernebb szervezete'. A kis füzet a szövetség hivatalos jelentése az elmúlt esztendő nagy munkájáról, a jelentést Gtelléri Adolf szerkesztette, a Magántisztviselők Országos Szövetségének főtitkára, azzal a lelkességgel és hozzáértéssel, amely a magyar magántisztviselő-mozgalmak. e régi, érdemes emberének valamennyi munkáiját jellemzi. A közgazdaság emberei, de a törvényhozók is, ugy kellene, ihogy mindannyian el- f olvassák a magántisztviselő szövetség jelen- ! tését és meglássák belőle, hányféle munkát f .végez el la maga szerény anyagi eszközeiivei | ez a szövetség, tehermentesitést a társadalom javára és szociális értéktermelést az egyetemes kögazdaság hasznára. Az elmúlt esztendőben két korszakos jelentőségű sikere volt a Magántisztviselők Országos Szövetségének, az egyik a 'papíripari tisztviselők ismert sztrájkja, amelyet ez a szövetség vitt diadalra, a másik a tnagánnyugdiijpénztái ak megrendszabályozása, nem is a kormányzó hatalom, .hanem a bíróságok részéről. Amire még hónapokkal ezelőtt giem Igen gondoltak a magántisztviselők, idegen segítség nélkül, tisztán a maguk szervezettségének az erejével, eredményesen küzdőt ték végig papíripari kollegáik a magyar magántisztviselők első harcát. A külföldön sincsen stk példája az ilyen bérharcnak, annál nagyobb az érdemük az úttörő tisztviselőknek magyar kartársaik jövendő mozgalmainak a szempontjából és annak a szervezetnek, az 1896-ös Magántisztviselők Országos Szövetségének, amely az ilyen sztrájk sikeres elintézésére ragyogó példával szolgált. A magánnyugdiijpénztárak megrendszabályozása: ez a másik, óriás jelentőségű eredménye a magántisztviselő szövetség munkásságának. Ezek a magánnyugdijpénztársk, vállalati pénztárak eddig — ha nem is mindannyi, de a legtöbb — visszatartották a kilépő tisztviselők befizetéseit. Azon a címen, hogy alapszabályaik ekként intézkednek. Azok az alapszabályok, amelyeket, a tisztviselők hozzájárulása nélkül, maguk szerkesztettek, amelyeket hozzáértő fórum soha meg nem nézett, soha komoly rostára nem tett, amelyek alkotmánytalanságot és anarchiát jelentettek, amelyek szociális elmaradottságukkal a tisztviselők barbár lekötését, mozgásbeli szabadságuk korunkba nem illő korlátozását jelentették. A szövetségnek ez az akciója, amelynek a sikerében jelentős szerep jutott Besnyő Béla dr-niak, a magántisztviselő szövetség ügyészének, valószinii, hogy elejét veszi uj vállalati pénztárak alapításának. Semminő szükség nincsen ilyen uj pénztárakra, a régieket is mind rá kell szorítani matihem.atikai mérleg -rendszeres szerkesztésére és a nyugdijalapnak elkülönített kezelésére. Addig is, amig elkövetkezik a kötelező nyugdiijbiztositás, ott van az 1893 óta fennálló Magántisztviselők .Országos Nyugdiijegyesüiete, amelyet a magánalkalmazottak a maguk erejével tereimtették meg, amelynek 9 millió koronáival nagyobb a vagyona, amely a tnaga centralizáltságával, nagyszerű erősségeiivei a magántisztviselők nyugdijproblemájának ezidő szerint a legkedvezőbb megoldása. Ennek a nyugdijegyesületnfek sek ezer tagja van, vagyonát pupilláris biztossága értékpapírokban és budapesti ingatlanokban helyezte el, az igazgatóságban ott van a magyar közgazdasági élet számos kitűnősége és a tagjai szakok szerint való különbség nélkül pénzintézeti, ipari, részvénytársasági és más kereskedelmi üzembeli magántisztviselők egyaránt. Mennél erősebb lesz a magánalkalmazottak szervezettsége, annál könnyebben rákényszeritlhetik az alkalmazókat, hogy a biztosítás tenhét legalább felerészben ők viseljék. A magántisztviselő szövetség, hogy folytassuk a 'visszapillantást szociális műnkásságára, résztvett abban a1 szervezetközi mozgalomban, amelyet a magánalkalmazottak a hétköznapi munkaidő korlátozására és az egységes boltzárásra különböző területeken rreginditottak. A jogviszonyok rendezését a kereskedelmi kormánynál az elmúlt évben is többször sürgette a szövetség és a magyar törvényhozás súlyos mulasztása, hogy a magyar magánalkalmazottak munkaviszonya mindeddig még rendezetlen. Máig is az 1875-cs kereskedelmi törvénynek, meg az 1884-es ipartörvénynek intézkedik néhány elavult paragrafusa az alkalmazottak munkaviszonyáról. Hol vannak már más országok szociális fejlődésiben ahhoz az állapothoz 'képest, amelyet ennek a két elaggott törvénynek a rendelkezései szabályoznak. A vasárnapi munkaszünetet a kereskedelmi üzemekben a Láng Lajos-féle 1903-as miniszteri rendelet szabályozza. Ahol ezt a rendeletet megszegik — és a vidéken sürün van eset reá — a Magántisztviselők Országos Szövetsége mindenkor közbenjár, ha tagjai tudomására hozzák a szembehelyezkedéseket a szóban forgó rendelettel. Maga Boda Dezső, a budapesti főkapitány 1911. november 24-i 9508. számú átiratával értesítette a Szövetséget, ihogy Budapesten a könye a szeméből; Federigo az asztalkendőbe rejtette az arcát. Micsoda komédia! Ugy mulatoztak, mint a kis tanulók vakáció idején. Lucia most egyszerre csak elkomolyodott. Kissé csalódottan nézett körül. Nem talált semimi figyelemre méltót, semmi különöset A férfi megértette, — Ebben a szobácskában nincs semmi rendkívüli. Csak a regényekben van olyan. Az asszony szórakozottan mosolygott. — Mit tehetünk meg, signor Federigo, mit csinálhatnánk, hogy megtévesszük ezt az emlbert? Találjon ki valamit! — Tegeződni fogunk. — Igen, tegyünk ugy, mintha folyton csszecserélnők a tegeződést, meg a magázást. — Helyes. Álékor aztán hosszan egymásra fogunk nézni s valami érthetetlenséget hebegünk. — Mikor szólni fog hozzánk, szórakozottan fogjuk hallgatni. Én majd a poharamban levő vizet bámulom, — Én pedig kenyérgalacsinokat csinálok. A kis komédiát hát végigjátszottál© pompás leleményességgel, pompásan adva elő. A közönség, mely a vendéglősből, meg a pincérből állt, egy közeli folyosón foglalva állást, szépen lépre ment. De az előadóművészek tiz perceiyát nagy figyelemmel foglalkoztak a borjuíülttel. — Signora, nWn kellene ennünk. — Ugyan miért? <• X\ • — Tudja: lelkifurdalástól marcangolt szivvel? ... — Jgaza van. De mi ugy fogunk tenni, mint azok, kik dühökben esznek. — És kétségbeesésükben isznak! — Hogy elaltassák a lelkiismeretüket! Folytatták a reggelizést oly emberek étvágyával, akik fiatalok, nyugodt a lelkük és kifogástalan az egészségük. De nem feledkeztek meg szerepükről. — Ha bejön, signora Lucia, ugy teszünk, mintha egy pohárból innánk. — Azt fogom mondani: Federigo, gondolsz-e még Viareggióra? Kedveket lelték benne, mint színházi nyelven mondanák: belefékudtek a szerepükbe. A legjobbakat, legkitűnőbbeket eszelték ki. Kérdőleg néztek egymátera. A szobában a nyári meleg elviselhetetlenné vált, a nyitott ablakon, a zárt zsalügátereken át egy szellő se lebbent a szobába, de annál több szúnyog. iSignora Lucia legyezgette magát; egy pohár chablist ivott s a komédia kissé felizgatta. Federigo jobban megóvta hidegvénét. Egyébként pedig mind a ketten tisztában voltak azzal s érezték is, hogy mily távol állnak egymástól. Egy pillanatig sem ámították magukat. A színjátszás nem ejtette őket mélyebb bizalomba; egy hajszálnyira se lépték át lelki érintetlenségük határát. Sikerült komédia volt, megtréfálták a vendéglőst, a pincért, ennyi volt az egész. A pincé'r halkan, mély tisztelettel beszélt, zajosan dobogott a lábával, mikor közeledett és nesztelenül osont el. Ők pedig jót kacagtak a háta mögött. Lucia szétszedte a halat és szerelmes mozdulattal adott belőle egy darabot Federigónak. Ezt csak ugy a játék közben eszelte ki. Federigo elfogadta az adományt és könnyedén megcsókolta kis kezének ujjait; rögtönzés volt ez is. A pincér tetette magát, mintha nem látna semmit; sietett ki, a kávéért. ők ketten pedig megszorították egymás kezét, szerencsét kívántak egymásnak gyermekes ötleteikhez, valósággal csodálkoztak magukon. Scha életükben nem mulattak még oly jól. Amit tettek, természetesnek találták; természetesnek tűnt föl előttük saját egykeéSvüségük, szinte részességhiányuk. Oly nagy volt a lelkük derűje, hogy helyzetük kockázatos voltát sem ismerték fel. Ugy folytatták tovább, mint két gyermek, ki egész váratlanul uj játékot talált fel. Federigo tudta, mert ő már élt; Lucia kitalálta, mert aszszony volt. Nem szavak izgatták őket, hanem az, ami kimondhatatlan, ami csak a gondolatban van meg. — Federigo ur, nem gondolná, hogy cigarettára gyújthatnánk? — Micsoda pillantást fogunk váltani egymással, mikor rágyujtünk! Aztán majd cseréljük ki egymással. — És nézzük bánatosan a füstjét. Mikor a pincér újra megjelent, igy cselekedtek. Az utcáról kerékzörgés hallatszott fel.