Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-10 / 108. szám

1912 Hl. évfolyam, 108. *zá*n Péntek, május 10 x -rr AGYARORSZÁG ftzyonti uttitaUtH óa kladóhhratal Szeged, c Hernu-ntca 15. tzim r—i fisiapejtl azerkíMtóség is kiadóhivatal IV., •—i Városház-utca 3. szám cn ELŐFIZETESI AR SZE6EDER egész évre . R 24-— félévre . . . R 12'— negyedévre . K 6*— egy hónapra R 2*— Egyei szám ára tO fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre R 28*— félévre ... R 14'— negyedévre . R 7-— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. 1

TELEPCH-SZAM: Szerkesztőseg 305 Vadóh-v : tib Interurbán 305 u Budapest! szerkesztőseg telefon-szám* t ís 12 Megújhodás korszaka. Korszakalkotónak kell tartanunk a magyar miniszterelnök legutóbbi beszédét, melynek hatása alatt a képviselőházat el is napolták. Az elnapolás célja, hogy békés kibontakozást keressenek a helyzet végleges megoldására, tehát: uj, teljes program megvalósítására. A végleges megoldás, — ez a legfontosabb. Ezért fohászkodik már régóta ez az ország, a belső tüzekben és kihűlt tervekben sorvadó. Évek szomorúsága, meddő tespedés várt már fölszabadításra. Nagyok voltak itt a bűnök: frázisokhoz, egy forrongó korszak igazságaihoz menekültek és tartalmatlan hazafiasságuk miatt minden igazság frázissá, némely gondolat pedig semmivé forgácsolódott. A betű gyógyít — a betii öl, ez a gondolat például csak nálunk, a parlamenttől kezdve vált életté. Csak nálunk történhetett meg olyan klasszikus módon, hogy a tartalom lassankint eltűnt mindén nagy gondolat és mind'en nekilendült cselekvés mögül. És a fekélyes tespedés miatt nemcsak a parlamenti élet bénult meg, hanem minden, — minden a magyar világon. A társadalom a drágaság áldozatává lett, életek, egzisztenciák és kibeszélhetetlen értékek kerültek a mai század legrettenetesebb rémének ölelő karjaiba. Egyesek, vállalatok, falvak és városok érezték meg a mai század Molochjának: a drágaságnak halálos szorítását. És lassankint eljutott oda ez az ország, hogy egyetlen bálványában, a politikában se hitt, sőt: ez vált állandó kisértetévé, a politika birodalmából jártak föl a kisértetek, mint falusi magyar éjszakájában a fehér holtak. Ostorozássá, cinizmussá változott minden irás ez országban, amikor a politikáról volt szó. Bukdácsolás, veszedelem, szerencsétlenség tapadt kisérővé, legjobb akaratú államférfiak állottak meg tehetetlenül, mert szembe kerültek a korlátoltsággal, a frázisokkal, a gyerekes hagyományokkal. Ez volt a Khuen-kormány helyzete; siralmas időben, ilyen korszakban jött aztán a Lukács-kormány. A kormány programja nem változott, csak személyi változás történt, —- állapították meg, a többség és a magyar nemzet megnyugvásul, egyesek és ellenzékiek rossz indulattal vagy hitetlenül. Mégis csak csoda törtónt. Lukács László tettével, határozott nyilatkozataival nagyhirtelen bebizonyította, hogy a legóriásibb perspektiváju államférfi, aki csak ez országban vezető lehetett eddig. Hirtelen, hnintegy villanyütésre ráeszmélt itt mindenki arra, hogy Lukács László alapjában akar ebben az országban mindent megreformálni, hogy olyan gazdág programmal jött, aittúe csak forradalmon átesett országokban akadt pú'^^zideig. S a legfontosabb az egészben az, Lukács László ugy akarja az évtizedek óta vajúdó választói reformot is megoldani, hogy az akaratban az ország, a magyar nemzet kívánsága érvényesüljön. Határo zottan megszabta, milyen alapon kész az ellenzékiekkel, még a szélsőséges Justhékka1 is tárgyalni. Hangsúlyozta, hogy a megoldás nem a Justh-párt alapján történik meg, hanem a kiegyenlitőlés és megértés igazsága szerint és radikálisan, sőt demokratikus árnyalattal. Lukács László tehát elment egész addig, amire mint miniszterelnök senki se juthatott, még demokratikus szellemű országokban se igen. Tehát Lukács László kész a mai parlamenti világnak és társadalmaknak fundamentumát kiegészíteni. És igazi államférfi éberségivei pillant át mindenen, amikor tekintettel van az egész ország és a magyar nemzet, valamint a nemzetiségiek fölfogására; jóindultu igyekezettel tünteti el a disszonáns hangokat. S általán minden cselekvése bámulatosan igazolja, miként lehetséges megrázkódtatás nékül, a béke mindenhatóságával megváltani ezt az országot, — miként lehet a Kis komédia. Irt MATILDA SERAO. Sokaiig sétáltak a réten. A -hölgynek olyan szeme volt, mint a .hamis macskának, .a férfiúnak "szép és csábító vonalú szőke bajusza volt. Kedvesen töltötték együtt a délutánt. A szilvök (nyugodtan .vert, az idegeik csendesen voltak, csak űz elméjük működött élénken s a (Szó áradt bőségesen 'az ajkukról. \A ihölgy merész jelleme, független gondolkozása ellenére, nyugodt életű, tisztességes asszony, volt. IÁ férjét Milanóban hagyta, szerette s minden nap írt1 neki levelet. .Imádta a tengert; és Castellamarében fürdőzött. A férfi viszont Potemgában hagyta ;a feleségét. Ren'dkivül hidegvérű uri. ember volt, vidámleilkü kételkedő, ki lelke mélyén titokban megvetette a női nemet. Ennek következtében iszó sincs róla, ihogy szerelmesek lettek Volna egymásba. — Nem reggeliznénk? — kérdezte hirtelen la hölgy. — Sjgnora Lucia, ez olyan ötlet . .. —felélte. .a férfi S arca csodálkozást íejejzett ki. , — Készüljön csak egy másodikra is. Mit szólna hozzá, ha egyszer együtt reggelizném magával? Az ötletek egész lavinája, signor Federigo, reggelizzünk együtt, húsz, lépésnyire van ide GictVannio a1 rnirtus- és rózsalugasaiival. — Rózsáival é's mirtussaí fog táplálni' bennünket; gyönyörű kilátás! — Azt (hallottam, kitűnő kpnyhátja van. ilyenkor nincsen ott egy lélek sem. Csak olyan bolondok císav'arognak most, Vnünt mi vagyunk. Borzasztóan gyanúba fogjuk ke^ verni magunkat a vendéglős meg a pincér szemében . . . — Signora Lucia, a felsőbb köröknek ügyet kell vetni a1 morálra . . . — Elég már, az ég szerelmére! Elhatározta már? — Az első pillanattól fogva, hogy a reggelit emiitette, édes érzé's — — Hatotta át szivemet . . . Kacagtak s tovább menteik az országút mély porában és nyelték a port. Giovannio hófehér kis vendéglőjén zárva ivottak az ablaktáblák; mély csend uralkodott körülötte. — Signora Lucia, itt nem kapni reggelit. Ketílvckszegeften néztek egymásra. Ekkor egy katonanadrágos, polgári frakkos pincér jelent rr eg & k'üszöbön s a legnagyobb Csodálkozással niéztei őket. Utánuk ment, mikor felfelé indultak a lépcsőn. — Különszobával szolgáljak? — kérdezte félíhalkan. bátortalanul s mintha magáiban beszélne. Federigo tétovázott egy pillanatig; de a signora, mindén megütközés nélkül, mosolygott, megfordult s a világ legegyszerűbb hangján feleltei: — Természetesem Azután magukra maradtak egy n'agy teremben s egy kissé zavarban voltak. De ez csak egy szempillantásig tartott. Okosságukkal tüstént felismerték helyzetük kedvesen tréfás oldalát. — Igen. signoha, — kiáltotta Federigo drámai hanglejtéssel. — Zavarjuk meg e derék pincér becsületes lelkiismeretének egyensúlyát. — Háborítsuk fel! a legnagyobb mértékben a gyermeki kedélyivilágát. Mi ketten szeretjük egymást, boldog, de megrovásra méltó teremtések vagyunk, kik épen most készülnek egy tragikus reggelire, a becstelenség borjuszeletét enni s az árulás borát inni. — Signora, az örvényhez közeledünk . . . — S nem remegünk ... — Meglephetnek bennünket! Óh Lucia, mellem lesz a pajzsa, annál is inkább, mert más pajzszsal nem rendelkezem . . . — Miért nincs rajtam fátyol, hosszú, fekete fátyol? Mit gondol, signor Federigo, nem kellene-e reszketnem, elsápadnom? . . . — Várjon egy pillanatig, igyekezni fogok, hogy felindultnak látszassam . . . A pincér belépett s bejelentette, hogy minden készen van. Signora Lucia felállt és kisietett; signor Federigo nyomon követte, félhalkan mindenféle ostobaságokat súgott a fülébe, szerelmi közhelyek összetételét. A pincér, mint illett, tiszteletteljes távolban maradt. Á hölgy, a szobába érkezve, leroskadt egy székre s arcát jól megjátszott színleléssel a két kezébe rejtette. — Mit kiván reggelizni, barátnőm? — Nem vagyok éhes, barátom — felelte az mélán. — Kiván majd dlfablist is? — Igen, minden esetre — viszonozta az oly asszony mély hangján és zavart pillantásával, aki elveszti a fejét. Mindketten harsány kacajba törtek ki. Nem birtáik tovább. Luciának potyogott a