Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-07 / 105. szám

é val szemben, melyet az ő csoportjuk bizal­matlansággal fogadott. Az elnök a vita folytatását holnapra ha­lasztotta. A politikai helyzet. (A munkapárt ünnepe. — A miniszter­elnök beszéde. — Lukács és Justh. — A Grazer Tagespost a helyzetről. — A törvényhatóságok bizalmi nyilatkozatai.) (Saját tudósitónktól.) Az országgyűlési munkapárt vasárnap este pártértekezletet tartott és utána lakomát rendezett, hogy Héderváry Károly gróftól elbúcsúzzék és Lukács Lászlót, az uj miniszterelnököt üd­vözölje. -Nagy érdeklődés kisérte .a pártérte­kezletet, amelyen Plósz Sándor intézett me­leg elismeréssel telt szavakat Khuen-Héder­váry grófhoz, akinek köszönő szavai után Láng Lajos Lukács László miniszterelnököt üdvözölte, akiiben — úgymond — a Tisza Kálmán iskolájának a hívét és követőjét látják. Lukács miniszterelnök rendkívüli nagy hatást keltett beszéddel válaszolt. Lapunk vezetőhelyén részletesen foglalkozunk a mi­niszterelnök beszédével, melynek elhangzása után Perczel Dezső elnök irövid beszéddel le­leplezte Héderváry gróf arcképét, amelyet László Fülöp festett és bezárta az értekez­letet. Az értekezletet követő lakomán a Royal­szállóban Berzeviczy Albert fejezte ki a pá rí érzelmeit Héderváry gróf irántiak; — úgy­mond — elveszít ette a vezérszerepet, de egyéniségének, szavának súlyát politikai éle­tünkben nem fogja elveszíteni. A beszédre Héderváry gróf felelt és beszédét annak a hangoztatásával fejezte be, hogy az a férfiú, aki ezentúl hivatva lesz a párt politikai irá­nyát kijelölni, bizonyára sikerre fogja ve­zetni a párt ügyeit. Lukács László köszönő szavai után Tisza István gróf emelkedett szólásra, aki a többi közt ezt mondta: Igyekeztem a közelmúltban és igyekezni fogok a jövőben is arra, hogy bebizonyítsam azt, hogy jobban tudok engedelmeskedni, mint vezetni. Felteszem, hogy két dologról, már meggyőztelek benneteket: az egyik az,( hogy soha senkiit sem követek, akitől mély­reható elvi ellentétek választanak el, a má­sik az, hogy olyan férfiút, akivel a nagy elvi kérdésekben egynek érzem magam, tudok követni erőm egész megfeszítésével, szivem­nek, lelkemnek egész melegével. Az ország, mai helyzete is olyan, hogy itt igaz embe-{ reknek becsületes munkájára van szükség. Igaz emberek becsületes munkáját pedig csak a kölcsönös bizalom teszi lehetővé. Én áthatva ettől a bizalomtól, felajánlom ezt a bizalmat és kérve ezt a bizalmat, a mi váll­vetett munkásságunk üdvös eredményére üritem poharamat. A Ház folyosóján ma másról sem beszél­tek, mint Lukács föllépéséről s ennek vár­ható következményeiről. A munkapárton ma, is nagy megelégedéssel emlegették a minisz­terelnök nyilatkozatait. Bizonyos feltűnést keltett, hogy Lukács, László a folyosón fölkereste Justh Gyulát s diskurzusba akart vele bocsátkozni. Justh, azonban indulatosan megszakította a beszél­getést, ugy hogy a miniszterelnök lemondó, kézlegyintéssel vált el az obstrukeió vezé­rétől. : , i ÍIBLMAGYARORSZÁG Kiderült, hogy Lukács tegnap esti beszé­dét akarta kcmmeníárral kisérni s később az ellenzékii. képviselők előtt csakugyan ugy is, nyilatkozott, hogy ő csak az ultima rációra célzott kijelentéseiben, amire akkor kerülne a sor, hp másképen nem lehetne a békét biz­tosítani. Justhékat azonban- nem nagyon nyugtatta meg ez a magyarázat s Justh. Gyula még a Házból távirati uton egyen­ként fölhivatta a vidékről -pártja tagjait, hogy, holnaptól kezd-ve teljes harckészeniétben áll­hassanak,. A Justh párt ma délben ivet körözött a. folyosón egy határozati javaslat érdekében,, mely az általános választójogot sürgeti. A. javaslat igy szól: — A képviselői láz a választójog reform­ját elodázhiatatlannak "nyilvánítja és a kor­mányt utasítja, hogy az egységes magyar, állam nemzeti jellegének biztosítása céljából, ,is az általános és egyenlő választói jogosult­ság, valamint a községen-kinti és titkos sza­vazás alapelvein nyugvó törvényjavaslatot késedelem nélkül dolgoztassa ki és te-rjeszsze elő. Elsőnek Justh Gyula irta alá a javaslatot,, amelyet Bakonyi Samu fog beterjeszteni. Az, ellenzéken azt hiszik, hogy Lukács László, magáévá teszi a javaslatot s ezzel, adva van, a kibontakozás uj alapja. A Grazer Tagespost áhiíóíag" kitűnő -for­rásból értesül, hogy Lukács László és a nem­zeti munkapárt kész áldozatokat hozni a vá-t lasztási reform terén, csakhogy a béke meg­legyen. Május közepéig tisztázódnia kell a, -parlamenti helyzetnek és el kell dőlnie a, véderőreform sorsának is, mert a sorozások, terminusa már közel van. A tárgyalások, meghiúsulása esetében a képviselőház fel­oszlatása következik. A korona ragaszkodik, a véderő végleges keresztül viteléihez és csak, azután kerülhet sorra a választójogi reform, Lukács László a jövő héten újból kihallga­táson j-elenik meg őfelségénél, hogy a hely-, zetről jelentést tegyen. A nemz-eti munkapártban- ma este sokan, voltak jelen, közöttük Serényi és Székely, miniszterek, valamint több államtitkár. Az, általános beszédtárgy Lukács László tegnapi, -energikus beszéde, melyet a munkapárton, őszinte örömm-el fo-ga-dtak. A pártban most, egy albumot köröznek, mélyet sorrendbe a, párt minden tagja aláir és azt emlékül átad­ják Khuen-Héderváry volt miniszterelnök-, nek. Somogy, Torontál és Győr vármegyék közgyűlései ma egyhangúlag bizalmat sza­vaztak Lukács miniszterelnöknek és üdvö­zölték Khuen grófot a nemzetnek tett n-agy szolgálataiért. Teleszky pénzügyminiszter munka­programja. Teleszky János pénzügymi­niszter a -következőkben vázolta munkapro­gramját egy budapesti ujságiiró előtt: — A legelső törvényiavaslat, amelynek tárgyalását kérni fogjuk abban az esetb-en, mihelyt a képviselőház munkaképessége helyreáll, az állami tisztviselők családi pót­lékáról szóló törvényjavaslat. Egy gyermek után 200 korona, 2—3 gyermek után 400 ko­rona és háromnál több gyermek után 600 korona a tervezett családi-pótlék. Természe­tesen a családi pótlék kedvezményeiben ré­szesíteni kívánjuk- a megyei tisztviselőket és a Máv tisztviselőit is. A szolgák mindenütt ugyanazon kulcs szerint a felét kapják an­nak, amit- a tisztviselők. 1912 május f. — Az adótörvények életbeléptetését illető­leg semminemű érdemleges változtatást nem phajtok eszközölni. Az egyenes adóreform­nak 1913. év január első napján életbe kell lépnie. A bosnyák vasutak dolgában sikerült olyan alapot találnunk, amelyen biztosítva látszik a megegyezés. Ezenkívül készen van az illeték reformjára (vonatkozó törvényja­vaslat; elsősorban az örökösödési illeték re­form-járói progresszív alapon. Felhatalma­zást fogunk kérni nyereménykötvények ki­bocsátása utján pénzről gondoskodni mun­á ss z a na tó rium o k és egyéb jóléti intézmé­nyek létesítésére, úgyszintén további tör­vényjavaslatot fogunk beterjeszteni a kecs­keméti földrengés következtében szükséges­sé vált állami kedvezményekről. Vásár a Hunyadi-téren. — Ilonka, a csodanö és Szegedi Róza. — (Saját tudósitónktól.) Amennyire vissza tudclk emlékezni, a szegedi vásároknak lképe tölbb mint egy évtized óta változatlan. Hol forgalmasabb, hol kevésbé forgaltaas és ha a pénzügyi helyz-ettre lábból a tarka, legna­gyobb részében színtelen ós 'már torkig u-nal­piais képből kellene következtetni, amit a Hunyadi-tér vásár vasárnapján mutatott, a legrózsáisabb szinokikel lehetne, sőt kellene megfesteni az emberek anyagi helyzetét. De hiszen mindenki tudja, hogy a nagy drága­ság miatt mimien társadalmi réteg igényei legalább i-s stagnálnak, minden munkakörben kevés a fóka, sok az eszkimó. Osak a esetéd­hiány és a eselédbópek fokozódtak, jut belő­lük bőven -a vásárra -a Hunyadi-téren. Megszokták már, bogy mindaz a bolondé­ria, vaskos látványosság és laikus nézőpont­ból is esztétikátlan komédiázások, sokszor bű­nös és erkölcstelen dolgok megtörtén-hasse­mdk, amik egy-egy vásár cirkuszi részének velejárói. Miniden valószínűség szerint innen van az, liogy a rendőrség nemi talál még rpost sem lenyesni valókat az ilyen bódék ter­melései között, holott jóe-skán vannak. Talán sikerül ezeknek a soroknak az ilyenekre rá­njnuítatiii. Néhány szál deszkából összetákolt bódé­nak kopottas ifiiiggönytől elzárt bejárója mö­gött székel Szegedi Róza vasmell,ü nő. Szin­lapoknak és öles plakátoknak megviselt hangú kikiáltó segít a közönséget az üzletbe hivni. A vastag bajuszú ur -nyakán megda­gadnak az erek, olyan erővel mondja ezeket: — A vasmellü-©sodanő 100 korona jutalmat „i-g-ér" a-nniak, akli megteszi mindazt, amit ő. Mert a vasmellü cisod'anő egy 16 milliméteres vaspálcát a fogaii között meggörbít, a vais­mellü csodámő egy két-colos deszkán drótszö­get szabad kézzel keresztül üt, a vasmellü osodianő a -mellével egy láncolt kettészakít. -Szakértő orvosok véleménye szerint a vas­mellü csodanö melle egy lélegzetvételnél Ál­lítólag 12 .millimétert emelkedik. De mindez semmi. Itt van mellettem ez a malomkő, a melyet egyenesen a bányából hoztunk ide. A vasmellü csodanö ugy játszik vele, mint Ki­nizsi, a nagy magyar. Tessék besétálni. A rossz termésre való tekintettel árainkat le­szállítottuk, tiz fii-érért mindenki megnézheti a vasmellü csodanőit, gyermekek és katonák őrmestertől lefelé csak öt krajcárt fizetnek. A kis helyiség egy-kettőre megtelik, behen­gergetik a grád biat imétörmázsás malomikö­vet -és egy ifüg-göny mögül trikóban előlép: a vasmellü nő. Mikor a magáin fájltá ember az ilyen helyiségbe lép, megszűnik a fantáziája működni, ninés, ami izgassa. Mégis nagyon ilegüsztrált Szegedi Róza, amikor a függöny mögül előlépett. Negyven évesre becsülöm, az i ajka kezd kihegyesedni, .az arca ráncos, a bajusznak nemcsak !á helye van meg és a . karja egy barniabőrü, 40 éves asszonyé. Sem- ' jni izom rajta. Újból bemutatják: a neve* Szegedi, született Szegeden, -életkora 28 év, vatoiellii nő stb. Azujtán láncot k-öt té, melle kö#. és eltépi; vaspálcát tesz ia fqga£ közé, és:

Next

/
Thumbnails
Contents