Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-04 / 103. szám

4 1912 imájus 4. tehát ía Nemzeti Szalonhoz, hogy vagy halassza el a kiállítás megnyitását, vagy zárja he korábban. Minthogy azonban a képek már lent vannak, a Szalon vezetősége ugy intézkedett, hogy az érseki muri napján leszedeti ezeket a képeket s aztán újból felrakja. Igaz, hogy ez alkalmatlan is, sok pénzbe is kerül', de hát mi lenne, ha Szabadka nem adna díszebédet a kalocsai érseknek? SZINHÁZ._MÖVÉSZET Színházi műsor. Szombaton Éva boszorkány, szinmü. (Vá' radi Aranka és Oidry Árpád föllépte.) Bérletszünet. Vasárnap délután A görög rabszolga, operett. Vasárnap este Berkovics és társa, operett. (SA) Hétfőn Váljunk el, vígjáték. (3/3) Kedden Cárnő, szinimü. C/a) Szerdán Leányvásár, operett. (2/s) Csütörtök Bál az udvarnál, operett. Bemutató. (3/s Pénteken Bál az udvarnál, operett. (Vő Szombaton Bál az udvarnál, operett. (3/3) Vasárnap este Bál az udvarnál, operett. (3/a) Eva boszorkány. Aki a világirodalomnak Rostand, az a magyar irodalomnak Herczeg Ferenc. Romantikus. A magyar romantikus, — a szó közönséges értelmében. És Éva boszorkány cimü színjátékában a legöntudatosabban ilyen. Ezt a munkáját Budapesten igen szimpatikusán fogadta a kritika és a közönség is. Még a Nyugat és kapcsolt részei is ünnepelték. Általában hangsúlyozták, hogy micsoda becsületes művészet Herczeg Ferencé. — Végre tiszta irodalom, — irta Porzsolt Kálmán. Igen, irodalom. De ez még nem olyan hódító kvalitás ugy egymagában véve. Ellenben ma: hát ma már kvalitás. Ma irodalmit adni: vakmerőség kell, vagy legalább is minden rosszra elkészülni a szerzőnek, sőt a közönségnek. Herczeg Ferenc Éva boszorkányában a romantikán át lát. Mindent csak igy. A romantika az ő üvegprizmája. Csupa szin: túlzásig színes. Mintha minik is üvegprizmán át látnánk végig a fölvonásokat. Ugy, hogy néha szeretnénk az élet: a szinpadi, avagy a valódi élet egyik-másik szinét látni, mint mikor a gyermek lekapja a szemeiről a prizmát és szivárvány-szinek után az ég egyetlen szinét lesi meg, a lomb egyetlen zöldjét ujjongja. És Herczeg Ferenc ebben a színjátékában mindvégig romantikus. Romantikus: naivan, elfogultan, magyarosan. Teljesen kikapcsolódik a kulturából, a valószinüségből, sőt becsületesen magyar művész marad: még az ismert szinpadi technikát; sőt a szinpaddságot is sokszor figyelmen kivül hagyja. És naiv és naivnak akar bennünket is, mint közönséget. Például Éva leányzó amulettet kap, annak bűvös ereje van, Éva csak e miatt — a lánc miatt, meg mi miattunk — boszorkány. Mert ilyen fétisimádó a szerző és mert mi is: minden közönség, hajlik a fétisimádatra. Ezért soha nem veszíthet Herczeg Ferenc. Ugyanezért teljes sikert se arathat soha. Mindig akadnak kiváltságos ellenségei és közönséges ekzaltáltjai. Hogy pedig ima olyan silkert arat ez a legújabb müve, annak egyik magyarázata még az is, hogy a realizmus, a naturalizmus, a kültura, a szatíra, a napi életünkkel és küzdelmünkkel szervesen összefüggő sok minden igen szimplává vált már, rossz esetben közönségessé, jó esetben természetessé, ugy, hogy az ilyen hercegi romantika mint unikum, sőt mint irodalom kelt érdeklődést. Igazán a megérkezés Herczeg Ferenc az Éva boszorkányé-ban. Mert végre különvált a mai küzdelmektől, a mai élettünetektől. Romantikával sző át mindent, mintha elmúlt idők gobelinfestője volna. És a romantika perspektívájában szimbolizmus is ragyog. Ebből a szempontból a második felvonás a legideálisabb, amit eddig Herczeg alkotott. Nagyon szép, már csak azért, hogy a valósággal, az igaz megnyilatkozással való kapcsolatot se keresi, nem ugy, miint eddig dzsentri regényeivel és magyar történeti színmüveivel. Melyeket a reális igazság és az igazi kultúra miatt nem fogadhattak el fokmérőnek és abszolút művészinek. Ebben az uj szin játékában épen azért olyan egyéni és őszinte a szerző, mert nem is akar többet adni, mint amennyit tud. Romantikus akar lenni, minden erővél, aminthogy mindent minden erővel kell akarnunk s megvalósítanunk. Herczeg e darabjában kikapcsolódik a mai kulturából, a mai színjátszásból, általán >a Mából. A kultúrához annyi köze van, hogy külön válik tőle s az irodalomhoz meg, hogy törekszik rá. Mindenesetre olyan darab Herczeg Ferencé, hogy ha nem is romantikával, de 'legalább szimpátiával kell elintézni, — igen, igy még annak is, aki nem rokonszenvez a regényességgel. A szegedi premiért érdekessé és élvezetessé tette az, hogy a darab budapesti sikerének főszereplői: Váradi Aranka és Odry Árpád játszottak. Kiváló szinészek, szimpatikusak, olyanok, kiknek játékában öröme telik a közönségnek. A szegedi közönség most ismerte ímeg őket. S a szegedieket azonban már is meghódították. Csupa szin, kedvesség, megértés ós kifejezési készség Váradi Aranka egyénisége. A Nemzeti Sziniház egyik legfiatalabb tagja, aki & legszebb jövő várományosa. Erős hangsúlyozással játszik, minden pillanatot igyekszik plasztikussá tenni, zengzetessé varázsolja a magyar nyelvet és némely pillanatban elragadóan megszépül. Odry Árpád szerepe nem olyan, hogy nagy skálákat adjon, Odry ugyan még csütörtökön, a Szerelem gyermekében meghódította a szegedi publikumot, brilliáns alakításával. Ma pedig többet adott a szerepébe, mint a szerző: — e körül "kellene fűznünk minden jelzőt, mely szereplése köré fűződne gyönyörű dísznek. * „A testír" repríie Bécsben és Pesten. A bécsi Deutsehes Volkstheater szombaton este feleleveníti, részben uj szereposztással Molnár Ferenc „A testőr" cimü vígjátékát. A darabot, ugy halljuk, újra műsorába illeszti a Viigszinbáz is, szintén uj főszereplőkkel. Az a terv, hogy a testőr szerepét Góth Sándor, a színésznő szerepét pedig GóthnéKertész Ella fogja játszani. * Echegaray nj darabja. Echegaray, a hírneves spanyol, szinmüiró legújabban egy „Halál az ajkon" cimü uj tragédiát irt, melynek bőse Servet Mihály, a hires orvos és a vérkeringés fölfedezője, aki tudvalevőleg Franciaországból való menekülése közben, Genfben a fanatizmusnak áldozatul esett és máglyán vértanúságot szenvedett. A szerencsétlen tudósnak — aki korát jóval megelőzte — Vienneben emlékszobrot állítanak „A nagy Galeotto" és „A folt, amely tisztit" szerzője. Echegaray uj müvében is ragyogtatja drámaíró jeles kvalitásait és az uj darabnak, amelyét, legutóbb német átdolgozója, Berger Rudolf dr, Berlinben nagyszáimu hallgatóság előtt felolvasott, nagy szinpadi sikert jósolnak. * A mindenhaté színház. A színházak direktorai ujabban nagyon sokat panaszkodnak amiatt, hogy rosszul megy az üzlet, hogy a közönség nem rajong már ugy a színházakért, mint valaha. Ha azonban ,a nagyközönség szezónzárás után betekinthetne a sziniház bevételeit feltüntető könyvekbe, megállapíthatná, hogy a színházak ínég mindig jobban jövedelmeznek, mint ahogy a direktorok paI n ászai után hinni lehetne. Sőt, nyugodtan el lehet mondani azt is, hogy a közönség sokkal inkább hajlandó arra, hogy a színházba megváltsa jegyét, mint arra, liogy példáuil ugyanazon összegért egy könyvet vásároljon magának. Legutóbb egy francia folyóirat hasábjain számos francia iró szólt hozzá a kérdéshez s a hozzászólásokból megállapítható, íogy a közönség az összes művészetek közül a színházat kedveli leginkább. Egyben az is kiolvasható e véleményekből, liogy az irók a közönségnek a színház iránt való azt a nagy előszeretetét, az igazi művészi érzék hanyatlásának tulajdonítják. A folyóirat kérdésére az akadémikus Maurice Barrés ezeket monta: — Az izlés, amely egyre inkább a színházak felé fordul, a színházak felé, amely mindinkább közeledik a tingi-tanglboz, vagy a mozihoz, hanyatló izlés, amelynek a szellemi foglalkozástól való irtózásban van meg a magyarázata. Mert ahoz, hogy magasra törő és erős eszméket méltányolni tudjunk, Szükséges, hogy erőt vegyünk magunkon és összeszedjük szellemi erőinket. Hasonló szellemben nyilatkozik a kiváló komponista, Vincent d'Indy is: — Részemről sokkal több gyönyörűséget találok egy dráma elolvasásálban, mint a szinpadi előadásban. Mert ez rendesen messze elmarad aimögött, aimit a fantáziámban a drámából kiformáltam. George Lecomte kategorikus rövidséggel ennyit mond: — A szakadók, amely a színházat az irodalomtól elválasztja, napról-napra mélyebb lesz. Catmi'lle Mauclair ezt mondja: — A maii közönség nem is keres művészetet a színházban. Rajong érte, de amit a színház neve alatt szeret, az a hrettlilbez való hajlani és hin szinpadi hősök adorálása. Ezért is van csak az ügyes és szolgaielkü liferánsoknak sikerük a színházzal. Ootave Uzanne egyszerűen ipari vállalkozásnak mondja a színházat, amelynek vajmi kevés köze van a művészethez. Végül a folyóirat szerkesztője, Eugéne Moutfort igy nyilatkozik a színházról: — Amellett, hogy a könyv sokkal értékesebb A színpadnál, pompás bizonyíték az, hogy egy színdarab csak akkor szép és csök az esetben kecsegtet sikerrel, ha olvasva is érdekes. Egy szindaraibnak csak akkor van értéke, ha könyv 'lehet belőle. Napirenden az őrültek. — Országos bajok, szegedi veszedelmek. — (Saját tudósítónktól.) Napok óita állandó rovatot vezetnek a szegedi lapok az őrüij lekről, mert alig urálik d n'ap, hogy a rend: őrségi sajtóiroda be ne számolna egy vagy : két szerencsétlen ember szomorú tragédiájáról. A legszomorúbb azonban ebben a dologban az, hogy nemlcsiak Szegeden, de az eg'ész országban nincsen kórház, aíhol hely volna az őrültek számára. A közveszélyes örültek szabadon járkálnak lés veszélyeztetik a közönség éltet- és vagyonbiztonságát. Szegeden az utóbbi két hét alaitt hét elmebajos ember, elhelyezése ' őkópdft geViáot a hatóságnak. Csütörtökön megőrült egy szegedi zencszőmrester és a pénteki napra megint van égy őrült: Kónya Andok 57 eves szegedi napszámos, áki a Szi'l1éri-sugárt:t 33. szám alatti lakásáról megszökött. A betég 'ember feleségé kétségbeesve jelentene be az esetet a rendőrséginek, amely mostkörözteti a szerencsétlen megtébolyodott alacsony termetű, ősz embert. Lehet, hogy Kónya Andort a rendőrség hamarosan kézre fogja keríteni, de mit fog miajdí csinálni a szerencsétlen emberrel, A szute'rénbé dugja, mint valami züllött csavargót, vagy tolvajt? Nagyon szomorú társadalmi jelenség ez. Nemcsak szegedi, hanem országos tünet, íme a kegyetlen statisztika: Magyarországon van összesen harmipc.