Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-16 / 113. szám

2 DÉLMAGYARORSZ f ~ 1912 május 16. T5 Az elmélet — a Goethe „szürke" elmélete — ütközött itt össze a gyakorlati kormányzati szempontokkal. Azok, akik csak a teóriájuk szavára hallgatnak, ezen az uton menve, eljuthatnak a nemzet erőviszonyainak veszedelmes megbolygatásáig; eljuthatnak az állambontó elemek hatalmának szertelen megnövekedéséig. Ám erre a veszélyes, ködbe és sötétségbe boruló útra nem követhetik őket soha, semmi körülmények között azok az államférfiak, akik inindjg csak azt akarják, ami elérhető; akik reális tényezőkkel számolnak; akik lelkűkből és meggyőződésből hivei az emberiség haladásának, de a földkerekség minden népei és országai közül mégis a maguk népés s a maguk országát szeretik a legjobban, amelyet nem akarnak elzárni a korszellem friss hullámjárásától, de feláldozni sem szeretnék gyönyörű és népszerű elméletekért népük fejlődésének bizotsságát, országak nemzeti jellegének legfőbb attribútumait. Sajnos, azok a tárgyalások, amelyeket a miniszterelnök a béke nyugodt megoldás érdekében, a Justh-párttal folytatott, — csak azt érték el, hogy az obstrukció kisebbsége a maga győzhetetlensége és hatalma felől az iddiginél is jobban elbizakodjék. Azt a hitet pedig, hogy a kisebbség beleegyezése, nagylelkű hozzájárulása nélkül nem lehet kormányozni, nem lehet parlamenti működést folytatni, szóval ők, a negyven ember, döntenek mindenben és mindenek fölött: meg kell szüntetni. A miniszterelnök, amint a kiadott politikai jelentés mutatja, megkezdi az erre vezető munkát. Ezzel kezdődik meg az ő jelentős, a politikai közvélemény fokozott érdeklődésével várt missziója. A sajtójog reformja. — Jegyzések Palócz László terveire. — III. A VHOSz. hivatalos füzete szerint a sajtójog reformjának legelső és legfontosabb kérdése, hogy az első mely igy szól: Gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti, — fentarth a tó-e? És itt véleményeket, meg ellenvéleményeket ad, melyekből az derül ki, hogy a főkérdés nem is nagyon vitás, ímert még Palócz Lászlónak, mint refonmálónak sincs külön véleménye. Ismerteti a füzet a sajtótörvény 14. §-át és a cáfolatkény szert, majd a sajtójogi felelősséget. S a felelősség elvénél helyes Palócz Lászlónak a megjegyzése ymert ezt mondja: — A fokozatos felelősségi rendszernek az a legnagyobb hibája, hogy arra veti a fősúlyt, hogy valakit okvetlenül meg kell büntetni, felelősségre kell vonni, de nem kutatja, vájjon az illető valójában elkövette-e a bűncselekményt, vagy sem. Ismerteti aztán a francia és német sajtójogi felelősséget, csakhogy kivonatosan, ugyanynyira, hogy szinte logikussá teszi, amikor lehetetlennek átéli a francia sajtótörvényt, mivel auteur principatnak veszi első sorban a akiadót s a kiadó után következnek fokozatosan a szerző, a nyomdász. Ez önmagában véve ne/m olyan, liogy lehetetlenségekre vezessen, mert azzal, hogy a kiadót felelősségre vonják, nem okvetlenül következik, hogy el is itélik. Hisz tényleg a kiadó az, aki első sorban terjeszti az irást. De figyelembe kell vennünk a francia korrupciókat, melyek egyenesen megkövetelték, hogy ugy alkossák meg a francia sajtótörvényt, ahogyan. A füzet különben amiatt készült, hogy ismertesse a Vidéki Hirlapirók Országos Szövetségének törvényjavaslatát. Mely javaslat szól „a hirlapkauciók eltörléséről és politikai hírlapvállalatok és hirlapirók közötti viszony rendezéséről." A javaslat kivánja, hogy törüljék el a hirlapflbiztositék mai rendszerét. Ez helyes is A kiadók és hirlapirók között való viszonyt, aztán az ujságirók mai szociális, tár. sadalmi és mindenféle kérdését a sajtókamara fölállításával akarja megvalósítani Palócz László is, a VHOSz. is. A sajtókamara: — mi ez? A törvényjavaslat szerint (1. §.): „Hivatásos hirlapirónak & hírlapkiadónak az tekinthető csupán, aki a hirlapirói kamara által a hirlapirók ós ihip. lapkiadók lajstromába felvétetett." (4. „Önként jelentkező tagjai lehetnek a hírlapírói kamarának azon büntetlen előéletű anagyar állampolgárok, akik cikkek, tárcák, vagy -más hírlapi közlemények írásával — rendszeresen — foglalkoznak és a foglalkozást élethivatásuknak vallják, vagy ha nem vallják is, — de akár azért, mert más foglalkozásban is élnek, akár egyéb okok miatt, — valamely hírlapvállalattal állandó szerződést kötni nem akarnak." (5. §.): „Nem lehetnek a kamara tagjai, ha valamely haszonleséshői eredő bűntett miatt már elitélve voltak, vagy a jelentkezés idején bűnvádi eljárás, csőd vagy gondnokság alatt állanak." (6. §.) „A hirlapirói kamara az ország egész területén működő hirlapirók és hírlapkiadókból alakul meg." (7. §.): „A hirlapirói kaimara hatásköre kiterjed: a hirlapirói és hírlapkiadói kar tekintélyének megóvására, a hirlapirók és hírlapkiadók jogainak megvédésére és kötelességeik teljesítésének ellenőrzésére. Ezenkívül a kamara fegyelmi hatóságot gyakorol." (9. §.): „A hirlapirói kamara a 7. ban körülirt hatáskörét választmány által gyakorolja, mely négy hírlapvállalat tulajdonosból és négy hirlapiróból áll". Majd megjegyzi (12. §.), hogy a választmány Ítélete ellen több esetben felebbezésnek sincs helye. > ÍJ •; tudja, 'hogy varázsa, ha netm a természetes, a mesterkélt, mindvégig győzedelmeskedik; a szerény, enyhe hitvasi szerelemhez szokott nő fél a szenvedélyes szerető ,fejlett igényeitől. De épen aza tudat, hogy ez a mecslke tálán sohse lesz aiz enyiém, hotgy csak édes zavart idéztek .föl a Mikiében, de a tett taré re neim leszek képes . csábítani, vonzott különösen hozzá. A 1-eöki hódítás izgat ja !azt, alki megcsömörlött a testek bírásától Ilyen hangulatok közben találkoztam.1 vele a iMangiitsziigeten. Gyerekével sétált, egy bájos, négy éves aprósággal s az az ideges gond, aimelylyel kis fia mindem mozdulatát élenlőriizite, .olykor tullzo óvatossággal leintette, kellemesen kiegészitette a derék, becsületes esaíládlamyta ama képét, mélyet lelkemben róla kiépítettem. Egyszerre minden átmenet nélkül így szólt: — Jöjjön el holnap a Budapesti 'Színházba. — Miiért, talán maga is ott lesz? — Igen. De biztosan eljöjjön. — Hogyne! Magáért szívesem elmegyek történelmi sziinimlüihöz ss. — Nem az llesz. Egy tánsadaflmi dráma. A Budapesti Színház egy kisebb külvárosi rnjüimtézet volt, amelyben se az iirodiafcirn legjavát, se a fegfimcimiabbam mulattató imókadaraibclkait meim adták, igy téhlát nem, hagy örömmct tekintettem! az előadás ellé. De miivel tudtam, hogy valamelyik páholyban vagy a fcfldlszíiniten ott (lesz a nő s miivel már 'az a tény, hogy ő hívott engem a színháziba, nagy haladást jelentett szerelmiem fejlődése terén, I szinte boldogan siettem másnap a színházba. | Ott voltam jóval aiz előadás előtt s szinte egyenkint mustráltam a bejövő közönség tagjait. Néztem! a lassan megítélő páholyokat; sehol! se tlürat fel bájos, barna feje. Néztem a földszint székeit; egyre több ember helyezkedett él rajtuk. iFötlimentem az erkélyre <is: tálán ott van, gondoltam. De itt se találtam .meg. Végre is belenyugodtam abba, hogy elkésett s abban a reményben-, 'hogy jövet elfoghatom, kimentem cigarettázni a1 színház ellé. Hiába vártam itt is, ihemientem tehát a nézőtérre s miután a homályban látcsövemmél még egyszer razziát tartottam, lemendöan 'a színpad1 félé néztem!. Három nő völt a színpadion s vallámj ékszer-ügyiről beszélgettek. Épen megint -fel akartam kellni s elmenni, miikor a -harmadik, egy finom, kékruhás alak, aki eddig nem szólt, egy megjegyzést tett. . — Mi ez? — kérdeztem szinte hangosan- s szinte vadul a látcsövemhez kaptam. — De Ih-isz ez ő, — kiáltottam föl egyszerre. Igen, ő volt, az én klis budai polgárnőm, az én leányos, szelíd, színészettől, irodalomtól, közélettől ment, hófehér, naiv asszonykám. Abból a néhány mondatból, amit hántottam, kivettem rögtön, hogy a darabban ,is valami szelídebb arköiicsjü naiv párizsi aiszszonykát játszik, akit a raffináltak a szerelmi magas iskola titkaiba beavatnak; Ez azonban enimí enyhítette csalódásom! rettenetességet. Tehát ez is színésznő! Akibe'az ember csak botüilk s aki érdekelni kezdi, az mind vagy színésznő, vagy festőnő, vagy irónő, -vagy ilyes valami vollt, avagy csak azért nem ilyes valami, miért megvan a pénze a színpad -nélküli sZinésznőskcdiéshez. Dühösen ugrottam fel s a íruhatár felé siettem. Útközben az igazgatóval találkoztam. — Kérllek, — szóltam' hozzá — ki iez a kis barna, kék ruhás nő, itt az első felvonásban? — Gervay Eszti. Ügyes nő. Most szerződött. — Uj színésznő, agy-e? Asszony, vagy leány? — Három óvveili ezelőtt volt már színésznő. A Nemzetinél volt. Aztán 'férjhez ment. De ezek a votlt színésznők nem nyugszanak. Mjindíiig vissza- akarnak térni a színpadhoz. Ez is rávette a férjét, valami hivatalinokot, hogy engedje .fcíTépni nálam. S most játiszik. Egészen jól. Oly boszus volttam, hogy nem tudtam tovább hallgatni, elbúcsúztam tehát s hazahajtattiam. Becsapottnak éreztem magam. A nő iránt kifejlődött" szerelmiem, itöimiérdeü finom érzés, sóvár vágy, sajátságos ileOki étvágyak és érzelmi nekik-észülődések, a lassan kialakult -és felhalmozódott kedves (képzeteknek egész kártyavára egyszerre összeomlott -semmivé lett. Hát színésznő! -Ugy éreztem magam, mint ivalMd, aki rossz vonatra1 száll -egy ideig a vélt irányban haliad, ide aztán nyiöt pályán a vonatja rásSk'tik egy egészen váratlan, nem szándékolt irányra. Ugyanakkor, mikor esélyeim a nő megnyerésére emelkedtek, a kedveim hozzá hirtelen letohadt. Svájcban történt mteig velem, hogy készülődtem egy hegy gy alogos megmászására s miikor lábához érteim, láttam* hogy -sikló vezet reá s mindenki azon jár. S koanollyaa