Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-12 / 110. szám

8 DELM AGYARORSZÁG 1912 május 12. a publikum, liogy ugyancsak alapos szükség van a rendőri arcismeretre. Sokan például azzal foglalkoznak, liogy mások nyereségét behúzzák, mintha ők tették volna a tétet. Ha valakit egyszer rajtacsípnek ezen, elveszik a jegyét ós soha se teheti be többet a lábát a játékterembe. További büntetéshez a bank nem ragaszkodik. A rajtakapott, külsejét megváltoztatva, többnyire megkísérli újra bejutni a terembe. Már most a hivatalnokok, croupierek physiognomiai tudása szükséges ahoz, hogy ezeket újra fölismerhessék. Másrészt azért van physiognomiai tudásra szükségük, hogy felismerhessék azokat, akik teljesen „leégtek". Ezeknek, ha a játékfelügyelő igazolja azt, liogy pénzt vesztettek és papírjaik rendben vannak, a bank útiköltséget ad. A bank egy hivatalnoka kikíséri őket a pályaudvarhoz és felügyel arra, liogy tényleg elutazzanak. Akit igy expediáltak MonteCarlóböl, csak akkor kap másodszor belépőjegyet a bankterembe, ha ezt az összeget viszszatériti. Ez az .úgynevezett „viaticum". Már most sokan visszatérnek és álnéven akarnak bejutni. Ezt kell tehát megakadályozniuk. A hivatalnokok physiognomiai tudása a legmagasabb fokon áll; gyakran megtörténik, liogy hosszú évek multán is ráismernek a kitiltott játékosra. Ha -felismernek valakit, nem lépnek fel ellene igy, liogy a játékban zavar ne álljon be. Igen ügyes taktikával eltávolítják anélkül, hogy a legcsekélyebb feltűnést okoznák azzal. Aki egyszer megszegte a bank házi törvényeit, az után szinte teljes bizonyossággal örökre becsukódtak -a játékterem fényes ajtói. Ez a kis bepillantás a bank belső életébe nem valami megnyugtató. Ne is beszéljünk a „halottak szőnyegjéről", arról a szőnyegről, melyről oly számtalan ember ugrik a tengerbe, ne beszéljünk azokról a hölgyekről, akik a bank szolgálatában állnak és a játé-, kosokat egyre nagyobb összegek feltételére veszik rá. Sok, nagyon sok ilyen ímese terjedt el Monte-Carlóról, amely tulajdonképen nem más, mánt egy óriási üzlet, amelynek bázisa az emberek játékszenvedélye. Kivándorlók között. Fiume, május elején. (Saját tudósítónktól.) Ebben az esztendőben vasárnap reggel indult el a kivándorlóhajó legtöbb utassal. Ennyi ebben az évben még nem vándorolt ki egyszerre, pontosan 1213 lélek. A harmadik osztályban volt 973 felnőtt, 152 gyermek és 15 csecsemő, a másodikban utazott 56 felnőtt, 13 gyermek és 3 csecsemő, mig az első osztályba csak egy utas váltott jegyet. Amikor egy kivándorlóhajó időzik a fiumei kikötőben, mindannyiszor nagy tömeg tekinti meg -a hajót. Abbáziából tömegesen jönnek át a vendégek és 60 fillér belépti dij mellett nézik a nékik „ujjé, de nagy hajó"-t. Pedig mily elenyésző kicsi a most elindult „Ivernia" a szomorú sorsot ért „Titanic"-hoz képest .A „Titanic" 45,000 tonna tartalmú, az „Iveruia" 14,800. Tehát háromszor kisebb a „Titanic"-nál. A mi közönségünknek, amely első izhen van Fiumében, vagy Abbáziában, „óriási" az ilyen hajó. A közönség csak épen a hajó berendezését tanulmányozhatja, mig a hajó utasaival nem beszélhet. Beszállás előtt csak azok az utasok vannak a hajón, akik Triesztben száll-nak föl, mig a fiumei beszállásnál tilos már a közönség látogatása. A beszállás maga rendkívül érdekes kép. Sorba sorakoznak a kivándorlók a rakparton, kezükben és vállukon cók-mókjuk. Egyik kezükben nyitva tartják az útlevelet. A rendőr nézi át, azután négy örves vizsgálja a beszállókat, A tracliomás, gyenge elméjű utast, valamint terhes leányt nem bocsátják he a hajóba. A beszállás szép rendben történik. Jekelfalussy Zoltán kivándorlási biztos és Pichler Lajos felügyelő mindenütt találhatók: a hajón, fönt, lent, kint; mindent személyesen ellenőriznek, ügyelnek a tisztaságra. Igazán Csodálatos rend és tisztaság uralkodik a hajón. Beszállás után csend lesz a rakparton. Csak a daruk dolgoznak szakadatlanul. Kiemelik a hajó belsejéből a temérdek sok árut, a legnehezebbet is ép oly könnyedséggel, mint a legkönnyebbet. A berakodás is ilyen. Amikor már mind az 1200 kivándorló együtt van, fölmegyek a hajóra, tőlük személyesen megtudni, mi indította őket a kivándorlásra. A válasz ismeretes, egyforma. — Ja, uram, — mondják, — itthon mi nem tudunk megélni. Idehaza 60—80 krajcárt keresünk, ott künn 8—10 koronát naponta. A legtöbb már volt kinn és igy ismerik, a viszonyokat. — Mig idehaza reggel 4 órától napnyugtáiig dolgozunk rogyásig, addig az amerikai gyárakban reggel 7 órától esti 6 óráig, ebédidőt beszámítva. Beszéltem egy csomó somogyi, szatmári, ugocsai, beregi, bihari stb. kivándorlóval, mind a csekély napszám miatt panaszkodnak. — Azután — folytatták — nyakig vagyunk adóssággal. Kis földünk, kertünk, házunk van, de nagyon meg van terhelve. Annyit meg nem tudunk keresni, hogy abból kifizethetnék az adósságainkat. Mintegy tiz kivándorló jött Margittáról. — A föld ott — mondják — az uraké; a káptalané. Bérbe nem adnak és ha adnak, nagyon drága. Parcellázásról meg szó sincs. Egy szabolcsi atyafi mondotta, hogy ott kétszáz forintot kérnek egy hold bérletéért. — Ki tud ennyit fizetni? — mondják fájdalmasan. — Hát nem jobb, ha mi kimegyünk most és keresünk néhány ezer pengőt, azután visszajövünk és veszünk földet, kifizetjük az adósságainkat? El kell ismerni, igaza van. Egy Temesvárról kivándorolt iparos egy fabutorgyáxban dolgozik, apja halála alkalmával otthon volt másfél hónapig. Háromezer korona kellett otthon, utazás, kifizette az adósságokat, temetési költség és mi egyéb. Most visszamegy Amerikába. A családja már ott van. De ha megtakarított valamit, ismét visszajön Temesvárra. Egy pestmegyei leány, Dusnok mellett levő községből, mondja: —- A mi községünkből csak hárman mentünk ki. De Dusnok már üres, néptelen. Lehetetlenség ott megélni. Kint majd csak megélünk. A remény... Ez önt beléjük vigaszt. Bíznak a sorsban. Csakhogy egy szomorú körülményt figyeltem meg. Mindannyian, akik még nem voltak kinn, a látatlanba mennek ki. Nem tudják, hogy mi lesz belőlük. Milyen jó volna, ha államai felügyelet alatt álló állásiközvetitő-iroda lenne Ellis Islaudon, vagy annak közelében, hogy az a sok járatlan, tapasztalatlan kivándorló ne essen valami lelketlen ügynök kezei közé. Ki tudja, hány földiák esik áldozatul tapasztalatlanságának? A kivándorlás okát alaposan lehet megtudni egy ilyen hajón. Tizenkét nap alatt meg lehet tudni a magyar nép minden baját ós az ezen vallomásokból leszürődő eredmények jobban mutatnak rá népünk fájó sebeire, panaszaira és bajaira, mint akárhány közgazdasági iró okfejtései. Jói tennék a gróf és földbirtokos urak, ha végighallgatnák a kivándorló siró panaszait. Vájjon beszélhetnek-e ők a „nemzetről", a mikor az ő makacsságuk, szűkmarkúságuk folyton hagyják ed véreink az országot. Az ember igazán sajnálva nézi végig ezeket a szegény embereket, akik kénytelenek itthagyni ezt a szép országot és elmenni látatlanba, ismerdtllen emberek közé, halálgyárakba. Ök azonban reménykednek. Jókedvűek. Csakhamar összeáll több vármegye fia, leülnek és — kártyáznak. Alig telepedtek le kijelölt helyeikre, leülnek máriásozni, buszonegyezni. Vígan folyik a beszélgetés otthonról, elmondják ügyes-bajos dolgaikat. Amott a sarokban előkerül a harmonika és csakhamar halljuk a szép, vig és bus magyar dalokat. HAPI_HIREK Női gallér meg a férfi mellény. —Tavaszi nóta prózában, melyben a szegedi tavasz első, szenzációs házasságtörése van megénekelve. Tanulságos történet, két összefüggő részben. (Saját tudósítónktól.) Ezüstös sugárkévéjét bőségesen ontja az örök nap. Lassan, de azért fönséges biztonsággal közénk lopta magát a tavasz. Hivatalosan, a kaJendáriom szerint már régen meg kellett volna érkeznie, de technikai akadályok miatt megkésett, ami legjobban a fiatal, de tehetségtelen poétáknak fájt, mert lantjuk petyhüdt húrjain nem játszhatták el kisded játékaikat. Végre most teljes pompájában ránk köszöntött, összes virágillatait és nem tudom én még mi mindenféle speciális sajátságait magával hozta. Nemsokára, talán ma, talán holnap a tavaszi versikék is kiviritanak, akár csak a tavaszi iíboly. Nem olyan szerényen, de többen, mint a kis illatos virág. Az első tavaszi nótát, az igaz, hogy száraz prózában, a szegedi rendőrség hivatalos jelentésében a következő sorok jelentek meg: Szombaton hajnalban a rendőrőrszem a Tisza-szálló előtt egy női fekete gallért, a színház előtt egy fehér selyem mellényt talált. Sok a poézis ebben a néhány sorban. Tökéletesen jellemzi a szerelemre esábitó tavaszt ós ami a legfontosabb, a szegedi tavasz első házasságtörósi szenzációja húzódik meg a néhány soros hivatalos jelentés mögött. JóJ informált helyről tudtuk meg a következő kis történetet, imely történet és a talált tárgyak között könnyen megállapítható a szoros kapcsolat. Szombaton éjjel a szegedi rendőrség igazolásra íszólitott fel egy urat ós egy hölgyet, a kik ijedten rebbentek szót, mikor a rendőrt megpillantották. A rendőr nem volt poéta, de annyi szent, hogy azonnal a tavaszra gondolt és könyörtelenül nyakonosápte az elegáns urat és a még elegánsabb hölgyet. Az ur bemutatkozott, mire a rendőrök ijedten kaptaik a kalpagjukhoz. Szalutáltak. Előkelő volt ai ur, előkelő volt a hölgy és épen ezért szenzációs az eset. A tapintatos rendőr azonnal átlátta a helyzetet, bűneset nem forog fenn, mert a szerelemnek megtiltani nem lehet stb. és ne rendeljen addig ruhát, amig | (Széchenyi-tér 2. sz.) kész férfi- és gyermekruha raktárát, | | valamint angol szöveteit és uri szabóságát föl nem keresi, jj | Szigorúan szabott árak! 2959 Telefon 258. f