Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-10 / 108. szám

é 1912 május 10. ja, hogy kilencezer koronát vett fel szombaton a műépítész a baníkból. Ebből a személyzet, munkások kifizetése után megmaradt 3600 korona. Ezt az összeget Magyar Ede szombaton nagy borítékba helyezve, zsehre vágta, másnap elment Zentára. Hogy hol van a pénz, nem tudják. Nincs. Zen táréi vasárnap délután hazajövet, az állomásról'' fiakkeron jött be a városba. A fiakikerosnak nem fizetett, egy tíz koronás aranyait mutatott fel azzal, bogy nincs aprópénze, jöjjön holnap az irodába. Mivel azonban a fiak koros nem ismerte Magyart, ez egy kulcs'ot adott át, mintegy zálogjegyiül, hogy azzal jelentkezzék másnap a pénzért. Ez a tízkoronás arany sem volt található másnap sehol! Eltűnt . . . Herczeg Jánosné ezekre a vádakra vonatkozólag a következőket mondotta: — Nem tudom, hogy illik-e elmesélnem, de az igazság érdekében mégis elmesélem. Vasárnap délután, az öngyilkosság előtt említettem Magyar Edének, liogy az édes apjának küldjön pénzt. Magyar Ede erre azt mondotta: Nincs nádam pénz. Én adtam neki száz koronát, addig, mig elmegy a pénzért, Arról nem tudok, hogy volt-e nála ezen .kivül pénz, vagy nem. Azt hiszem, hogy nem volt, mert akkor nem fogadta volna el tőlem a pénzt. Súlyos vádak kísérik azokat a levéleket is, amelyeket indiszkróten leközölt egyik szegedi lap. Ezek a levelek, a rokonság állitása szerint, esak legfölebb apokrif, később készített levelek lehetnek. Herczeg Jánosnét a rendőrség több ízben is megkérdezte, hagyott-e hátra valami irást az öngyilkos? Tagadó volt mindannyiszor a válasz. És másnap az újság publikálta a leveleket, amely Somogyi Szilveszter dr rendőrfőkpitányboz, Pálfy József árvaszéki ülnökhöz voltak intézve, igaz ugyan, liogy esak öt hét előtt, de ekkor el sem küldettek. És ha Somogyihoz, Pálfyhoz van címezve egy levél, szabad-e azt levéltitok megsértésének vétsége nélkül másnak megtartani, felbontani és hozzá még nyilvánosan, publikálni? A rokonság a levélek közül egyet sem látott, egyet sem olvasott, nem látták azt azok sem, akikhez intézve volt. Herczeg Jánosné igy védekezik a súlyos vádak ellen: — A levelek az enyémek voltak. Ugy történt az eset, hogy egy alkalommal elmentem Magyar Ede irodájába, hol Magyar épen szá: molt. Mérleget készített a vagyonáról. Mikor elkészült, igy szólt hozzám: Most már olyan nyugodt vagyok. Pedig, tudja, nagy bolondot akartam csinálni. Ezzel átadta nekem a leveleket, én ott előtte felbontottam és elolvastam. Tépje össze, mondotta ő, de én nem téptem össze, hanem megkértem, hogy engedje meg, hogy eltegyem emlékbe. Megengedte. A levelek az enyémek voltak, azt tehettem velük, amit akartam. Rejtélyesnek látszik az az eset is, hogy Magyar Ede télikabátja, amelyet állítólag az öngyilkosság napjának délelőttjén viselt, össze van tépve és hogy hiányzik értékes gyémánt nyakkendőtűje. Herczeg Jánosné azt mondja, hogy a kabátot Magyar Ede virtuskodásból tépte szét, á nyakkendőtűről pedig nem tud semmit, Ezek a vélemények és ellenvélemények. Mindezeket a dolgokat tisztázni kell. A rendőrségnek kell világosságot deríteni az ügyre, hisz ő van legjobban megvádolva, mert ebben az esetben a rendőrség a bullaszemlénél, az öngyilkosság okának, körülményeinek kiderítésénél nem járt el a kívánatos pontossággal és körültekintéssel. Ezt a mulasztást pótolni kell. Magyar Ede dicsőséges emléke megköveteli, hogy ebben a földi szennytől bővelkedő esetben világosságot gyújtsanak azok, akikpék ez kötelességük. A hírlapírók utazási ösztöndija. — Reflexiók a VHOSz. komédiájához. — A „Vidéki Hirlapirók Országos Szövetsége" vasárnap a fővárosban igazgatósági ülést tartott, amélyen egyebek között döntöttek a vidéki hírlapírók utazási ösztöndijára kitűzött pályázat felett. A félhivatalos „Magyar Távirati Iroda" szűkszavúan jelenti, hogy az htazási ösztöndijat Fenyves Ferenc szabadkai és Lehrer Adolf fiumei hírlapírók nyerték el 13 pályázó közül. Fenyves Ferenc a Balkánon élő im agyarország . tanulmányozására vállalkozott, Lelhrer pedig Berliniben az ujságiró főiskola előadásait fogja hallgatni. Ennyit mond' a szűkszavú hivatalos értesítés. Pedig a kulisszák között érdekes események történtek, amelyeket nyilvánosságra kell hozni, ihogy végre pőrére vetkőztessük a V. H. O. 'Sz. igazgatóságát, amely ezúttal is csinos komédiát játszott cl, nem okulva azon az általános 'felháborodáson, a mely két évvel ezelőtt nyomon követte az utazási ösztöndijaknak a „rokonság" elve szerint történt odaítélését. A Diélmiagyarország vendégszeretetét élvezve tészem szóvá e lap hasábjain a vidéki hírlapírókon esett ujabb sérelmet. (Nyilvános pályázat.) Minden vidéki hirlapiró s a nagyközönség is bizonyára emlékszik még arra az általános felháborodásra és felzuduláisra, amely két évvel ezelőtt keletkezett, amikor a vallás- ós közoktatásügyi miniszter által felajánlott 1000 koronás utazási ösztöndíjat a V. H. O, Sz. igazgatósága egy teljesen kezdő fiatalembernek ítélte oda, aki történetesen fia Palócz Lászlónak, a Szövetség kiváló, érdemes titkárának. Kiderült akkoriban, hogy a pályázati hirdetményt csupán a Szövetség hivatalos közlönyében publikálták, amelyet alig olvas valaki. Igy történt azután, hogy pályázók hiányában a fiatál Palócz kapta meg az ezer koronáit. Rendkivüli közgyűlésre akarták összehívni a Szövetséget, de a rendkívüli közgyűlés elmaradt, mert az igazgatóság valahogyan kimagyarázta magát és az ügy elsimult, nehogy a kultuszminiszter visszavonja nagylelkű adományát, amellyel igaztalanul sáfárkodtak. A fiatal Palócz elutazta ugyan az ösztöndíjat, de hogy mit tapasztalt a külföldön, azt nem tudjuk, inert ifj. Palócz mindezideig nem számolt be irodalmi formában tanulmányútjáról. Be ne beszéljünk erről többet. Maga az igazgatóság is elismerte, liogy akkoriban hibásan cselekedett, ne keverjük fel tehát a régi, elfeledett szennyest. Okulva kissé a multakon, az idén az igazgatóság nyilvánosan tette közzé a pályázati felhívást, amelynek szép eredménye volt, amennyiben 13 vidéki hirlapiró pályázott, közöttük a vidéki hirliapirás több régi, jónevü munkása, ,akik szerették volna ismereteiket a külföldön szerzett tapasztalatokkal gyarapítani, amihez hosszú és keserves pályájukon, nem adatott meg a kellő pénzösszeg. (A pályázók vállalkozása.) Tehát tizenhárom pályázati kérvény feküdt az igazgatóság szegedi központjában. Biztos tudomásom van arról, bogy a tizenhárom pályázó közül sokan igen érdekes utazási programot dolgoztak ki. Maga az egyik segélyezett, Fenyves Ferenc is gyönyörű feladatra vállalkozott, amelynek megvalósítása megéri az 1000 koronát, bőI sokkal többet is megér. Elvégre a Balkánon élő magyarság helyzetének tanulmányozása nemzeti szempontból elsőrendű feladat. Az igazgatóság ebben az esetben helyesen cselekedett, amikor Fenyves ennek a kiváló, jótollu hírlapi rónak ítélte oda az egyik utazási ösztöndijat. Benyújtotta pályázatát Frank József szegedi kollégám is, a szegédi sajtónak ez az igazán kiváló tagja, aki hosszú birlapirói munkásság után most .látta elérkezettnek az időt, hogy külföldet járjon, tanuljon és látókörét szólesbiitse. Pályázott Olasz Pál aradi hirlapiró, aki franciaországi tanulriiányutra vállalkozott és ki tudja, .milyen szép és érdekes impressziókkal felrabodva tért volna vissza Franciaországból. Pályázott Faragó Rezső voilt nagyváradi hirlapiró, aki az Amerikáiba szakadt magyiar kivándorlók helyzetét akarta tanú Imán yozni*^S végül pályáztaim én magam is, aki szintén az amerikai kivándorlás kérdését akartam az Unióban tanulmányozni. Valamennyien régi munkásai vagyunk a vidéki ,sajtónak; egyikünk másikunk már 10 esztendeje dolgozunk s bizony egyikünk som jutott ahhoz a szerencséhez, hogy annyi pénz felett rendelkezhessünk, amennyi egy külföldi tanulmányút kiadásainak fedezésére elegendő. Valamennyien elestünk az utazási ösztöndíjtól, amelyet Lehrer Adolf fiumei ujságiró a Fiumei Estilap gyorsírója kapott meg, aki tudomásom szerint foglalkozására nézve tanitó s csak szabad idejében miellé'kfoglaikozáslként kontárkodik bele a mi mesterségünkke. Szántszándékkal mondom, hogy belekontárkodik, mert nem lehet hivatásos hirlapiró az, aki Berliniben az ujságiró főiskola előadásait akarja hallgatni. Az újságírást nem lehet iskolában elsajátítani. Aki ujságiróisko1 álban akarja elsajátítaná az újságírói mesterséget, abból sohasem lesz ujságiró. íme tehát, meddő cél elérésére ítélte oda az igazgatóság az ezer koronát. Hogy Lehrer Adolf miként jutott a hivatásos hirlapiróiknak szánt utazási ösztöndíjhoz, arról is meg fogok emlékezni cikkemben. (Kezdődik a• kilincselés.) Amint a szövetség igazgatója közhírré tette a pályázati felhiváist, nyomban megkezdődött a kilincselés az igazgatóság tagjainál. Faragó Rezső volt nagyváradi kollégám személyesen adta át a pályázatot Pailócz Lászlónak, a szövetség titkárának ,s amikor Szegedről visszatért Nagyváradra, a legkomolyabban kijelentette előttem, hogy kár volt pályázni, mert az igazgatóság már előre eldöntette, hogy kik kapják az 1000—1000 koronákat. Meg is mondta őszintén, liogy az egyik ős ztöndiijat vagy Fenyves, vagy Frank kapja, a másikat .pedig biztosan, egy fiúiméi kezdő oriber. Én azonban nem akartam hitelt adni F iragónalk s a pesszimisztikus kilátások dacára is benyújtottam a pályázatomat. Minthogy senkit sem ismerek személyesen az igazgatóságból, levéllel fordultam Szávay Gyulához, a szövetség érdemes elnökéhez, áki név'-' rőjl ismer és megkértem, támogatna. Bevallom őszintén, liogy protekciót kerestem, hiszen tudtam, hogy a többi pályázó is felhasználja összeköttetéseit. Tettem ezt pedig abba® a reményben, hogy az igazgatóság mégis csak méltányolni fogja egy régi ujságiró érdemeit, amelyek bizonyára vannak olyanok, mint Lehrer Adolfé. Szávay Gyula szószerint a következő levélben válaszolt: Tisztelt és kedves uram! Legyen meggyőződve, hogy a legjobb indulattal és a legőszintébb melegséggel igyekezem ügyét képviselni a május 5-iki gyűlésen. Osak az a baj, hogy nagyon sok pályázó fordult liozzáim hasonló kéréssel s ugy veszem észre, az igazgatósági tagok közül is többeknek megvan a maguk saját külön véleményük, Debrecen, 1912 április 25. Üdvüzlettel Szávay, elnök. Tetszik tudni, mit jelent az: saját külön véleményük? Azt jelenti, hogy az igazgatóság már előre elhatározta, hogy Lehrer Adolf biztosan megkapja az egyik ösztöndiijai. Fehér Árpád régi barátom és kollegám pedig április 26-án kélt levélében azt irta többek között, hogy az az érzése, hogy majd valami autszeider kapja meg az ösztön dijat. Tejhát már akkor elhatározta az igazgatóság,