Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-26 / 97. szám

4 . ról a teritőt, már rá is csavarta az ablakfélfára, leereszkedett a szomszéd földszintes báz fedelére, onnan leugrott a kertbe, átvetette magát a keritésen és nyomtalanul eltűnt. Az izgalmas hajsza után az egész rendőrség talpraállott. Késő estig kutatta száz meg száz detektiv az ivryi temetőt és a régi erődítések búvóhelyeit, Bonnot-nak nyoma veszett. Jouint Két golyó találta. A megsebesült Colmart a párisi rendőrkórházba vitték. Állapota válságos. Éjjel jelentik: A párisi rendőrség négy anarchistát fogott ma el. Az anarchisták egyike egy lap szerkesztője és két munkatársa, valamint egy Dobos nevü hírhedt anarchista. SZÍNHÁZ,_MÜUÉSZET Színházi műsor. Péntek: Hegedűs Gyula vendégfellóptével: A hűtlenség iskolája, vigjáték. (Bérletszünet.) Szombat délután: Nagy diákok, a szünidei gyermektelep javára. — Este: Hegedűs Gyula vendégfelléptével: Utánam, szinmü. (Bérletszünet.) Vasárnap délután: Elvált asszony, operett. VaBárnap este: Berkovics és társa, operett. Bemutató. (Páratlan ®/3). Klasszikus-előadások a vidéken. Irta Ferencsi Frigyes. A magyar színjátszás alig félszázad alatt nagy urak mulattatásából és néptömeg naiv szórakozásaiból olyan komoly, mély és komplex művészetté fejlődött, akár csak a szobrászat, festészet, vagy az építőművészet. Ha mégis némi dekadenciáit tapasztalunk az utolsó évek művészi fejlődésében, annak olkát a klasszikus müvek teljes elhanyagolásában vélem megállapítani. A modernség fatty uha j tásai máris megmérgezték a vidéki színészet fiatalabb elemeit- Ugy vannak ők a modernséggel, mint a jó borral vagyunk. Mértékletesen jól esik -— túlzottan megbolondítja az embert. A vidéki színházaknál elég értékes anyag volna a komoly múzsa szolgálatára is, mégis a fiatalabb színész-generációt jobban ambicionálja párisi lebuj színházak pornografikus féreelménye, mint bármely nagyobb klasszikus dráma komoly előadása. A klasszikus irány ilyetén ostentativ elhanyagolásának két okát következőkben vélem megállapítani. Az egyik az általános irodalmi izlés elfajulása, a másik a vidéki szinház-igazgatás túlzott anyagi erőpróbája. Attól a szerencsétlen pillanattól fogva, melyben a magyar színházlátogató közönség megizflelte a nyugatról importált színházi kosehóneriákat, Madách és Katona szentélyét érzékesiklandozó, kéjes illúziókat felkeltő helyiségnek kezdte tekinteni, melyben mindazt el szabad mondani és játszani, ami az illedelmes társadalmi együttlét területeiről száműzve van. Nem a prüderia mondatja ezt velem, de féltem a vidéki közönség immár fejlődésnek indult jó Ízlését. A fővárosban több színház van, ott mindenki saját Ízléséhez móltón megkeresheti ós megtalálja szellemi tápját. — De a vidéken csak egy színház van ós a legtöbb vidéki városunkban ma már életszükséglet a színház — ott ezekkel az előadásokkal lerombolják mindazt, amit elődeink szent áhítattál felépítettek. Ebből az erkölcsi nihilizmusból következett, hogy a színpadon méltó irodalmi és művészi produktumok a nagyközönség előtt teljesen elvesztették varázsukat és a klasszikus műsor nem hozta meg azt az anyagi hasznot, mely nélkül idealizmus ide, művészet oda, a legambiciósabb színtársulat sem tnd megélni. Az irodalmi izlés eme elfajulása hihetetlen rohamossággal haladt és már-már azon a ponton volt, hogy a komoly drámai művészetet háttérbe szorítsa, ebből pedig mérkeDELMAGYARORSZÁO tetlen kár származhatott volna a közönség kulturális és erkölcsi fejlődésére nézve egyrészt, másrészt maga után vonta volna a drámai színészet teljesen menthetetlen célját. Elvégre mégsem lehet műsort csinálni mulatni vágyó agglegények és erkölcsileg lezüllött alakok számára. Ennek a kihatása volt, hogy a klasszikus müvek üres házak előtt kerültek színre és igy csakhamar leszorultak a műsorról. összefoglalva az eddigieket, konstatálni lehet, hogy az úgynevezett „Gallománia" első sorban megmételyezte a közönséget, másodsorban anyagi okokból kifolyólag befolyásolta az igazgatókat és végül, ami legfontosabb, útját állta a vidéki színészet már egészségesen néki induló fokozatos fejlődésének. Már most az a kérdés, hogy ha a mai irányzaton változtatni akarunk, hol kell keresnünk a hatásos és célra vezető reformokat? Ugy látszik már Schiller korában iis kisértett az irodalmi izlés elfajulása, mert a, nagy költő egyik dramaturgiai dolgozatában szükségesnek tartotta, hogy a közízlés reputációja érdekéhen sikra szálljon: „Nem igaz az az általánosan használt frázis, hogy a közönség az oka a művészet hanyatlásának. Valahányszor visszaesés mutatkozott a közönség ízlésének fejlődésében, mindig a színészek voltak ennek az okozód. A közönségben megvan a fogékonyság a színjátszó művészet iránt és ennél többre nincs is szükségünk." Tehát már Schiller is elismeri, hogy a közönség aszerint aklimatizálódik, mely szerint a színház művészi hőmérője süly ed, vagy emelkedik. Minden nemzetnek a szinháza hőmérője annak kulturális emelkedésének vagy sülyedésének. Szó sincs róla., a színház elsősorban mulatni vágyó tömegek szórakozó helye akar lenni. Ezt a tömeget az ő szórakozásában tehát akép kell nevelni, hogy a szép ós nemes iránt fogékony lélekkel magasabb és tisztnltabb Ízléssel egy művészi reneszánszra ébredve hálás megértéssel köszönje a neki nyujtottakat. Fájdalom, a mai klasszikus előadások a vidéken nivótlanok, élvezhetetlenek és csak arra valók, hogy elszoktassák és visszariaszszák a közönséget a nemesebb műfajtól. Mert, hogy milyen anomáliákkal találkozunk egy vidéki Shakespeare előadásnál, — az egyenesen kétségbeejtő. Értelmetlen húzások, beírások — silány kiállítás és ami a legszomorúbb: szerepnemtudás. A legnagyobb rákfenéje a vidéki klasszikusoknak — a botrányos szerepnemtudások. Fáj, hogy ezt itt kell elmondanom, de hisz nem harag vezeti tollam, hanem szeretet — fáj kimondanom, de szomorú tapasztalatom, hogy a magyar vidéki színészek nagyobb része a klasszikus előadásokat negligálja és botrányos szerepnemtudásokkal sikkasztják el Shakespeare fenséges müveik Tudjuk a színész nem bir hatást kelteni, ha szerepével teljesen tisztában nincs. A régiek az úgynevezett „routinierek" ezek teljesen a súgóra bizzák magukat és kanonszerüleg szaladnak utána a jelenetek párbeszédeiben. De már nagyobb lelki emóciók gyorsabb skálájánál képtelenek a sugó monoton előimádkozását szinszerüeu követni, művészetük ilyenkor egyszerűen csődöt mond. És a fiatalok! Akik a verizmus affektálásában kéjelegnek, teljesen ignorálják Shakespearet, vagy pedig annyira hipermodernul kezelik a jó öreget, őnagyságuk fényéhen kéjelegve, hogy nincs benne köszönet. Képesek egész jeleneteket a szinpad mélyén elmorogni, elzihálni, mert az ő ujitásuk a modern színészet, mert ők a modernek. És a szegény közönség? Miután a színészit nem érti, — beszédjét nem hallja — játékát élvezheti, lassan-lassan elszokik a klasszikus előadásoktól. Silány kiállítás, szerepnemtudás, érthetetlen beszédmodorok, indokolatlan és értelmetlen hutások; t- ezek riasztják vissza, a kö1912 április 26. zönséget, ezért nincs közönsége a vidéki Shakespeare-előadásoknak. A mai modern viszonyok közt, színészetünk rohamos fejlődésével, szinte természetszerűvé vált a pompás, fényes kiállítás, mely horribilis összeget nyel el. Mégis, ha egy vidéki igazgató ma egy klasszikus mü reprizét műsorra tűzi, első dolga rendezőjével megbeszélni, mit nem adhat a kiállításra. A sablon erre mindig azt mondja: Ugyan kérem, van ehez a darabhoz minden, ami kell — annyi díszletünk van stb. stb. megszokott —; elkoptatott frázisok. Volt már igazgatóm, aki azzal némított el: Kérem, hisz ez Shakespearedarab, erre már csak igazán nem költhetünk. Szó sincs róla, talán beáll- az az ideális állapot, hogy vissza térünk a régi angol színpadok egyszerűségéhez. Mar többször felmerült a terv Shakespearet ugy adni, ahogy az ő korában játszották. Csakhogy erre előbb olyan közönséget kell nevelnünk, mely külsőségek által nem engedi elterelni figyelmét, hanem csak a költő fantáziájának hódolva, figyel ós követi a nagy britt óráis varázsszavait. Fájdalom, ezt eddig elmulasztottuk. A mi szinházbajáró közönségünk legnagyobb része még nem érett meg ahhoz, hogy Shakespearet ilyetén előadásban megértse. Ép a fényes, pompás Kiállítás csalja be a színházba a közönségnek nagyobb részét, mely csak is igy garnírozva nézi meg és élvezi a klaszszikus drámákat. Vájjon az Ember tragédiája ért volna-e annyi előadást és oly népszerűséget, ha nem ugy adták volna elő, ahogy azt előadták. A szinházbajáró közönség nagyobb része kiskorú, tehát nevelni kell ós bármily eszközökkel, bármily költségekkel — de be kell csalni — be kell szoktatni, azt a. nagyobb részét a közönségnek, mely csakis igy panoráma-szerü kiállitás keretében akarja megismerni a nagy költő munkáját. Shakespeare nagysága a megközelíthetetlen szellem óriás fenséges fényében sütkérezünk ma, jobban, mint valaha, mégis durva kézzel akarjuk fényét bemocskolni. Minden vidéki szinpad legszentebb kötelessége legyen a Shakespeare-kultnsz gyakorlása. Hisz a legsilányabb operette előadása is költségesebb, mint bármely fényesen kiállított klasszikus dráma. Egy uj operette a mai jogviszonyok szerint számítva 4—5, sőt 900 korona között váltakozik. Shakespeare pedig jogdíjmentes. Tudvalevő, hogy a legsilányabb uj operettre mindig kell valamit költeni. Hol van még a drága zenekari anyag? Ha egy vidéki igazgató csak egy Sbakespeare-drámát állítana ki egy téli évadján és megközelítőleg olyan szépen állítaná ki, mint például minden igazgató kiállította a Cigány szerelmet vagy a Leányvásárt — akkor meg is lenne mindig a közönség, mert látványos szinmü még akkor is vonz, ha mindjárt Shakespeare irta is. A vidéki közönségnek igy felcicomázva kell becsempészni a klasszikusokat. Ha egyszer megkedvelte, ha annyira nevelődik, hogy el is olvassa Shakespearet és ugy megértve a britt speíllemóriás lángelméjének gyönyörű termékeit, igy indul a szinházba és iát egy ambiciózus szinészgárdát, mely áhítattal, alapos tanulmányok után készülve viszi színpadra Shakespeare drámáinak fenséges alakjait, akkor beszélhetünk a régi Shakespeare szinpad visszaállításáról, mert iákkor már neveltünk magunknak olyan közönséget, mely szívesen lembnd a felesleges költségek elvakító pompájáról, hogy annál mélyebben és odaadóhban ragaszkodjék a költő szavaihoz és csak a. belső illúziók világa az értelmi kontinuáció kapcsán lássa és élvezze a nagyszellem alakjait, ugy, ahogy a költő megalkotta. * A Csitrit Hefledfis Gyulával. Csütörtökön kezdte meg Hegedűs Gyula szegedi vendégszereplését. A legkitűnőbb nevü magyar színész ijntnár kedves és bámult