Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)
1912-04-25 / 96. szám
DÉLMAGYARORSZÁG 1912 április 25. kaptam további tárgyalásokra. E tárgyalásokon a bizottság kívánatosnak tartotta, bogy a nagyon is sürgős épités az én terveim alapján hajtassák végre s én engedve 'a kívánságnak, végre beleegyeztem, hogy a terveimet a versenytárgyalás alapjául díjtalanul engedem át s csak abban az esetben, ha a munkát más vállalkozó kiapja meg, ajánlotta meg a bizottság a mérnökegyesület szerinti dijázást. Minthogy több oldalról nyert információim szerint e speciális építkezés tervezésére nem érdeklődtek az odavaló kollégák, belementem e megoldásba. Annál meglepőbb, bogy most, egy teljes év elmultával, amióta ajánlatom és terveim teljes publicitással tárgyaltattak s kezeltettek s terveim minden érdeklődőnek nehézség nélkül megtekinthetők voltak s mely hosszú idő alatt tudomásom szerint illetékes helyen senki sem jelentkezett, vagy tett lépéseket más eljárás megindítására, tehát most, egy év multán, néhány nappal a döntés előtt, amidőn mindenki a vásárcsarnok építésének sürgősségét hangoztatja, most lépnek elő a t. szakértő kollégák és sérelmesnek tartják a dolgot és tervpályázatot sürgetnek. Még pedig, mint a fentebb emiitett újságcikk jól informált körökből jelenti, azon feltétellel, bogy a pályázat legfölebb négy hét legyen, mert (szószerint idézve) „ez a látszólag rövid határidő azért elég, mivel a szegedi mérnökök és épitészek között többen vannak: olyanok, akik tanulmányaik alapján a terveket ennyi idő alatt is el tudják készíteni." Jól van, legyen nyilvános tervpályázat; ezt értem, semmi kifogásom ellene, de miért legyen ez csak olyan rövid, hogy csak a szegedi kollégák vehessenek részt benne? (Neon magamra célzok, mert én amúgy sem vennék benne részt, az teljesen inkompatibilis volna.) Ez nem volna sérelmes eljárás? S ha csakugyan vannak a szegedi mérnökök és építészek között többen olyanok, akik a vásárcsarnok építésével, tervezésével oly behatóan foglalkoztak, hogy egy ilyen nem mindennapi sablonos, hanem sok speciális tapasztalatot kivánó tervet négy hét alatt ki tudják dolgozni, akkor miért lépnek csak most a fórumra s miért nem tették ugyanezt két év előtt, amikor a kérdés napirendre került, vagy egy év előtt, amikor én is idején valónak találtam ajánlatomat megtenni? Hisz akkor megkímélték volna az illetékes hatóságokat sok mindenféle tárgyalástól, megkímélték volna a város közönségét az időveszteségtől (mert természetes és kézenfekvő dolog, bogy ez által nem négy heti, hanem tetemesen több időveszteség fog beállani) s bár ez nem mérvadó, megkíméltek volna engem is tetemes költségektől, munkától, fáradságtól és időveszteségtől. Teljesen érthetetlennek tűnik föl előttem ez eljárás, — de ez, ugy látszik, nem sérelmes. Ugy tűnik föl a dolog, mintha Szeged nem odavalósi szakembereknek nebántsvirág volna, de mit szólnának a szegedi kollégák, ha máshol velük történne meg a rayonirozás a szabad verseny mai világában? Strasser "Albert. "Annyira fontosnak tartottuk ezt az ügyet, hogy kérdést intéztünk három országos nevii budapesti szaktekintélyhez. Pec Samu műegyetemi tanártól, akinek nevét szakkörökben nagyra becsülik és akinek a véleménye föltétlenül irányadó, Sándy Gyula budapesti felsőipariskolai tanártól, a Mérnök- és Építész Egyesület műépítésze ti szakosztályának kitűnő elnökétől és Pártos Gyula müépitésztől, a Mérnök- és Építész Egyesület választmányi tagjától, aki a régi gárda egyik legtalentumosabb képviselője, akinek nagy szerepe volt Szeged rekonstrukciójában is, mert ö tervezte a városházát, fővárost mun]<atársimh utján megkérdeztük, högy h<J lyes-e az, ha egy nagyobbvárosi közintézmény tervezését pályázat mellőzésével adják ki és hogy annyira neves embernek tartják-e Strasser Albertet, hogy őt pályázat mellőzésével meg lehet-e bizni a vásárcsarnok terveinek elkészítésével. Mind a három szaktekintély lapunk álláspontjának adott igazat és mindhármuk azt mondotta, hogy nyilvános tervpályázatra föltétlenül szükség van. Amidőn a nyilatkozatokat közreadjuk, ki kell jelentenünk azt is, hogy mi nesm Strasser személye ellen szólaltunk föl, hanem elvi alapon állottunk. Vasárnapi cikkünkben nem szegedi, hanem országos tervpályázat kiírását követeltük és ezt követeljük ma is. Ebben a kérdésben nem Strasser a hibás, hanem a város tanácsa, amely nemi hirdetett tervpályázatot, aimit föltétlenül meg kell tenni. Egyébként pedig az olyan logikátlan megjegyzésekkel, amelyek a jó útról el akarják téríteni ezt az elvi fontosságú ügyet, nem kívánunk foglalkozni. A szaktekintélyek nyilatkozatai különben igy hangzanak: PEC SAMU: — Az általános pályázatot feltétlenül ki kell irná. Ez szükséges és ajánlatos. Ez mellőzhető abban az esetben, ha például olyan építésznek adják ki a tervezést, mint a minő Korb Flóris kórházak és Schulek Frigyes a templomok megtervezésében. Strasser Albert nevét még nem hallottam. A nyilvános tervpályázat mellőzését csak abban a speciális esetben tartom indokoltnak, h'a elismert tekintélyekről van szó. A pályázat üdvös azért is, mert annak során uj és jobb eszményi értékek merülnek fel, friss erők kerülnek felszínre és olyanok győzedelmeskedhetnek, akik ezt összeköttetéseik révén nem érhetik el. SÁNDY GYULA: anélkül, hogy a város, Vagy a műépítész nevét, akiről itt szó van, ismerném, ezt mondotta: — Egyéni nézetem, hogy a nyilvános pályázat mellőzhetetlen. Ezen az állásponton van különben minden egyes esetben a mérnök- és építész egyesület is. Ez az egyedül üdvös és egyedül jogos megoldás. Senkinek sincs joga a művészeti érvényesüléstől egy nyilvános pályázat mellőzése utján a tért bárkitől is elvenni. Nem tudom, hogy milyen stádiumban van ez az ügy, valószínűnek tartom, hogy a minisztériumban megsemmisítenék az olyan döntést, amely egy városi közintézmény tervezését pályázat mellőzésével ítéli oda bárkinek is. PÁRTOS GYULA: — 'A nyilvános tervpályázat hiive vagyok. Strasser Albertet nem ismerem. Nevét nem hallottam- rA dolog lényege tisztára elvi felifogáson nyugszik. Nyilvános pályázatot csak abban az esetben tartok mellőzhetőnek, ha olyan embert biztak volna meg, akinek vásárcsarnokok tervezésében már jártassága és tapasztalatai vannak, más dolog persze az, ha olyan embert bíznak meg, akinek nincsenek. Ebben az esetben pályázat mellőzése nem méltányos. Különösen szükséges a vidéken pályázat kiírása, ahol ilyen esetekben nagyobb anyagból lehet válogatni. SZINHAZ, MŰVÉSZET Színházi műsor. Csütörtök: Hegedűs Gyula vendégfelléptével: Csitri, vigjáték. (Bérletszünet.) Péntek: Hegedűs Gyula vendégfelléptével: A hűtlenség iskolája, vigjáték. (Bérletszünet.) Szombat délután: Nagy diákok, a szünidei gyermektelep javára. — Este: Hegedűs Gyula vendégfelléptével: Utánam, szinmü. (Bérletszünet.) Vasárnap délután: Elvált asszony, operett. Vasárnap este: Berkovics és társa, operett. Bemutató. (Páratlan 3/s)A császár színháza. (Berlini levelezőnktől.) Hetek óta az udvari opera sorsa az általános érdeklődés középpontja a művész- és épitészlkörök összejövetelein. A tizenkét milliós építkezés zártkörű pályázatai s végiil az illetékes fórum neim minden gáncs nélkül való kedvezése a hivatalos jelölt érdekében, érthető felzúdulást keltett mindenfelé. A tiltakozás a legkülönbözőbb módon nyilvánult meg s ha egyes építészkarok nyilvánosan nem is szálltak szembe a minisztérium propoziciójával annyit valamennyien elismerteik, hogy a terv ezidőszerinti megoldása korántsem alkalmas arra, hogy az udvari opera Berlin büszkesége lehessen. Beavatottak biztosra veszik a tiltakozás eredménytelenségét s igy 1913. tavaszán megkezdik az építkezéseket, mellyel ismét maradandó emléket állit fel a német császár. Mert, hogy az ő intenciói döntöttek a pályázatnál, azt nem kell külön hangsúlyozni. A császár, aki a művészetekben minden modernizmusnak ellensége, már az első pályázatnál oly építészeket hivatott meg, akikről feltételezte, hogy a régi kipróbált formák mellett maradnak. Seeling, Ihne, Fürstenau, Gluzmer, Littmann és Thiersch valtak a kiválasztottak, kik meglehetős kötött programmal vállalkoztak a feladatra. A minisztérium maga dolgozott ki egy vázlatot, mely még a részleteket is megszabta. Kitartás a berlini tradiciók mellett — ez volt a jelszó és ez a törekvés eredményezte, hogy valamennyi terv egy és ugyanazon formában állapodott meg. Görög templomszerü épület, elől oszlopcsarnokkal a berlini „National Galerie" vagy a pesti Nemzeti Muzeum formájában ,a zsinórpadlás pedig hasonló kisebb templomnak kiképezve. Nagy nehézséget okozott azonban >az épület elhelyezése. Szemben a „Reiohstaggebáude"-val a Möltke-szobor mögött lenne a helye az uj operának, ott, hol ma a Kroll-fóle színház áll. A Königsplatz óriási méretei, a nagytömegű országház s végül a tér közepén álló „Siegessanle" mind nyomni akarják minden épület érvényesülését. Ha most még figyelembe vesszük, hogy a miniszteri terv jobbra és balra a színháztól egy-egy bérkaszárnyát tervez, ugy könnyű elképzelni a feladat nehézségét. Az első pályázat munkái közül még Seelingé sikerült legjobban. Ezt átdolgozza a minisztérium s mint programtervet adja a második, még szűkebb körű pályázatra. Littmann, Ihne és Seeling kap csiak meghívást, az első pályázat résztvevői közül, majd később felszólítják Gmbet is, ki mint minisztériumi tisztviselő működött eddig a hivatalos tervek készítésénél. Már ez a körülmény is elég ok arra, hogy a részvételből kizárják, ami azonban természetesen meg nem történik. Az uj pályázat sem hoz gyökeres javítást, az épület ugyan most már összetartott egészet képez, de impozánsnak korántsem nevezhető. Óriási meglepetést keltett azonban Grube terve, kitől legalább is valami ujat vártaik s ahelyett kis változtatással Littmunn első tervét hozza, mely most már az ő szignálásával elég jó arra, hogy az illetékes körök alkalmadnak találják a kivitelre.,