Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)
1912-04-10 / 83. szám
192 bELMAGYARORSZÁÖ 1912 április íí. összes nagyváradi kiadók közül ő fizette a legjobban az újságírókat. Ezzel szemben meg lehet állapítani, hogy Marton Manó a vidéki újságírás egyik legtehetségesebb tagja. Hazugság az, hogy Nagyváradon Sas LúC fizeti legjobban a munkásait, ellenkezőleg, a legsilányabb fizetése a „Nagyvárad" újságíróinak volt mindenkor. A nagyváradi ujságiró sztrájkról cikket irt Az Est-be Fényes László. A cikkből, a mebr az újságírók szervezkedésével is foglalkozik, közöljük a következő, ujságiró körökben feltűnést és helyeslést keltő sorokai: Ez volt az ok, amely végre ez irodalmi üzér ellen fölzudította a munkatársakat és a Nagyvárad munkatársaival szolidárissá tette a magyar újságírókat. És ez az eset is az, amelyből ujságiró-kollégáinkat figyelmeztetni kell, hogy nemcsak az ő saját szempontjukból, hanem a sajtószabadság miatt is meg kell csinálni végre az újságírói szakszervezetet. Azt még sem lelhet tűrni, hogy tiszteséges, müveit, hozzáértő és tehetséges emberek helyett a Sas Edék éretlen geyrkőcöikkel, revolverező álhiirlapirókkal csináltassanak újságot. Ezt már az újságírás érdekeinél is fontosabb érdek, a közügyek és minden ember biztonságának érdeke megköveteli." Nagy Aranka menyasszony: Mihó László vőlegény. (Saját tudósítónktól) Igen, hölgyek és urak, mélyen tisztelt színházi publikum, bármennyire is meglepőnek, a cimben valóság tükröződik. Nagy Aranka, a szegedi szinház bájos koloraturénekesnője és Mihó László naturburs, a közkedvelt „Laci" — jegyesek. Az eljegyzés húsvét liétíőjén történt, pontban éjféli tizenkét órakor. A Corso-kávéház bohémasztalánál. A nap hősei egy-két színésznő és színész társaságában gyanútlanul betértek a kávéházba ós egy nagyon nagy imbiszt rendeltek, sok kaviárral és barnasörrel. Jóizüt ettek és csevegtek, miközben a cigány az Ártatlan Zsuzsit húzogatta-vonogatta. A társaságnak föltűnt, hogy Nagy Aranka és Mihó Laci kacérul pislogatnak. Ez ugy egymagában nem valamelyes föltűnő dolog, amelyen különösen a szinészszem fönnakadna. Ebben a pislogásban azonban ragyogós melegség és erő volt. Szóval nem piti az ügy és az egyik kolléganő diszkrét mosolygással megjegyezte: — Nana, gyerekek! — Jaj, lelepleztek bennünket! — kiáltott föl a Laci. Nagy Aranka irult-pirult és a magas cé ágaskodott a torkában. Kicsit kellemetlenül érezte magát. Istenkém, a Laci még olyan fiatal! És most nem várt jelenet zavarta meg a csendet. Mihó ugyanis igy szólt: •— Minden külön értesítés helyett: Nagy Aranka és ón, mi ketten jegyesek vagyunk. Ezennel tudtul adatik, hogy most mindjárt megtartjuk az eljegyzést. Aki ezt viccnek gondolja, kifizeti az összcehet. Nagy liahotázás következett erre a furcsa eljegyzési konferanszra. A Nagy Aranka és Mihó László! Az Aranka ós a Laci! A társaság egyik hölgytagja friss vizet két, két pohárba. — Kérem, — folytatta komolyan Mihó, — több tiszteletet kérek az ón magasztos érzelmeim iránt. Aranka, nyilatkozz! Ne nekik, nekem. Ők majd általam értesülnek. És Nagy Aranka nyilatkozott. Mielőtt megírnám, hogy mit mondott, méltóztassék olvasni e sorokat: Nagy Aranka és Mihó László az utóbbi napokban állandóan együtt szerepeltek — színházon kivül. Az utcán, a moziban, a kávéházban. Suttogta is a publikum: — Nini, a Nagy Aranka és Mihó Lacii Ez a nini túlságos gyakran megismétlődött. Találgatták az esetet. Mert azelőtt a Mihó fölváltva igen sok hölgygyei volt látható, a a Nagy Arankáival való intim barátsága azonban ugy hirtelenében keletkezett, mint, hogy is mondjuk csak, zivatar után a napsütés. És láthatólag nagyon kellemesnek találták a barátságot. Most pedig, hogy indiszkrétek legyünk, titokban mogsugunk valamit. A Nagy Aranka és a Mihó szinház vagy mozi után kart a karba sétáltak hazafelé, (jEgy bakfis irtg qaf a szer* kesztőségbe, hosszú levélben. Azt olvastuk ki a leveléből, hogy tulig szerelmes a Mihóba. Ezt irta utolsó mondatnak: „Mégis csak erkölcstelenség, hogy este az utcán iiyesmit mernek csinálni!") . . . És szólt pedig Nagy Aranka nyilatkozata a következőképen: — Szeretem a Lacit. Mindig is szerettem. Legyen tehát az eljegyzés! (Olyan komolyan mondta, amilyen komolyan a koloratura csak mondhat valamit). Halványszínű elképpedés a társaságban, káprázatos ragyogás a Mihó szemében. — Aranka, Arankám, hihi! (gagyogott a Mihó, mint a kis gyermek a mamájának, amikor valami ajándékot kap. Rendeltek még két üveg barnasört (ákontó hiányában természetesen szó sem lehetett nemesebb, gyöngyöző italról) és megtartották az eljegyzést. Nem volt valami súlyos az eset, még osak csók sem cuppant. Diszkrétül kezelték az ügyet, mert nagyon sokan voltak a kávéházban. Csak Mihónak a lába izgett-moz rott az asztal alatt. — Szeretlek, szeretlek — előttünk Iksz Ipszilon színésznő és színész, — hát ilyen kurtáníurcsán, de megtörtént az eljegyzés. Sőt e sorok Íróját fölhatalmazták, hogy a legkomolyabb formában közölje az estet. Én pedig, ime, a legislegkomolyabb formában közlöm mindenkivel, hogy: Nagy Aranka és Mihó László jegyesek. Másnap déli tizenkét órakor meginterjúvoltam Nagy Arankát. Az éjszaka már elmúlt, a mámor elpárolgott ... ós ugyan mi a véleménye az eljegyzéséről? — Igen, igen — mondta mosolygással — ami eljegyzésünk pompás dolog. Már meg is beszéltük a Lacival, hogyan viselkedünk majd, hogy ... hogy összeüljünk, ő magas sarkú cipőben, pipiskedve és magas kalappal jár majd velem. Én pedig alacsonysarku cipőben, alacsony kalappal. — És a szerelem? — Abban már megegyeztünk. A vőlegényt is meginterjúvoltam. Próba előtt a szinház előtt futkosott. — Ja, az eljegyzés — mondta nem a legpompásabb emlékezőtehetsóggel — őrült boldog vagyok! Eddig a riport az eljegyzésről. Ami ezután következik, azért már Nagy Aranka ós Mihó László felelősek. T. Gy. SZINHAZ,_MÖVÉSZET Színházi műsor. Szerda A hűtlenség iskolája, vigjáték. (Páros s/s.) Csütörtök Báránykák, operett. (Bemutató, páratlan 3/3.) Péntek Báránykák, operett. (Páros */»•) Szombat Báránykák, operett. (Páratlan '/».) Vasánnap Báránykák, operett. (Bérletszünet.) A fővárosi szini szezon. (Fővárosi munkatársunktól.) Ha igy tavasz beálltával mégegyszer revidiáljuk az elmúlt téli szezon művészeti eseményeit, valami programszerüséget, valami egyenes vonalban való emelkedést szeretnénk bennük felfedezni. De a szenzációk sokaságában nem látjuk ezt az egységet, nem' érezzük a szervező kezét. Minden ujabb esemény csak egy-egy véletlennek tűnik fel, amelyre tegnap még nem gondolt senki s amelyről holnap már megfeledkezik mindenki. Talán csak a Nemzeti Színháznál mutatkozott olyasfajta kísérlet, hogy lehetőleg magyar irók termékeiből állitsa össze reperioireját. De a próbálkozás ezúttal nem igen járt sikerrel. Egymásután bukott meg Márkus László Attilája, Vajda Ernő Ludas Matyija, tíiró-Lengyel Menyhért Cárnője — és Herczeg Ferenc Éva boszorkányának negyedik ellőadásán már csaik félig telt meg a színház. Ellenben megért vagy ötven előadást Batattle szentimentális szinimüve és a Vigszinház zsúfolt padsorok előtt játsza a hígvelejű francia bohózatokat. Egészen feltűnő jelenség, hogy uiabban az érdéklőidés inkfilfo a színészi produkció, mintsem az iró munkája felé fordult. Ez a tény már magában is eléggé bizonyltja, hogy az előadások színészi szempontból kitűnőek. S ezen a- téren kellemes meglepetésekben völt részünk. Mindjárt a szezon elején, a Magyar Szinház Oedipusz előadása felfedezett egy klasszikus stílusú, iesziirődött talentumu, gyönyörűen beszélő magyar színészt, Kürthy Józsefet. Ugyan" csak a véletlen emelte ki a Nelmzeti Szinház gárdájából Cs. Alszeghy Irmát, — aki eddig csak holmi iitílité. volt, most pedig Márkus Emma fellülmulhatatlan nagyságának lett egy kiegészitő akikor dija. Ami Márkus Emmában a nagyság és erő, az benne csupa lágy asszonyiság, ami ott energia és szenvedély, az nála melegség és odaadás. Az elhagyott és kizsákmányolt szerető, a szenvedő és önfeláldozó anya benne találta legmélyebb s nálunk páratlan megszemélyesítőjét. A Máriák és Veronikák glóriája ragyog az ő homloka körül. Nevezetes évvé lesz az elmúlt szezon a magyar szinészet történetében még valamiért — valakiért, akire talán most nem'is gondolna senki. Varsányi Irén eljutott művészetének csúcspontjához! Ő már nem emelkedfcetik többé. Amit ő ad, az a legtökéletesebb az ő műfajában. Ez a színésznő annyit tud, liogy nem is szabad azt mondanom, hogy az iró minden gondolatát elérti, — nem, ő többet tud s főleg többet érez meg, tailár, csak • intuitíve, talán öntudatlanul, — de többet, mint maga az iró. Ha valaki forrásokat kérne tőlem a modern asszony, megismerésére, — azt mondanám: olvasd Stendhalt, Flaubert-i és nézd meg Varsányi Irént! A Vigszinház ebben a szezonban ismét felemelkedett arra a négy-öt év előtti nívójára, amikor a Nemzeti Szinház fölé volt szokás helyezni. Annyi bizonyos, hogy a maga modern stílusában nytujt legalább is szinészileg olyan értékeset, mint a Nemzeti Szinház a magáéban. A Nemzetiben talán csak a reperíoire gondosabb, de maguk az előadások semmiesetre sem. Igen szép és gyümölcsöző feladatot tűzött ki magának a Nemzeti Szinház, midőn a tavalyi Shakespeare-ciklus mintájára ezidén vigjáték-ciklust rendez, amelyben a legjobb magyar vígjátékírók mellett Aristophanes, Plautus, Terentius, Moreto, ' Goldoni, Moliére, Shakespeare és a comlmedia deM' arte is szerepel. A szezon egyik legnevezetesebb és mindenesetre legmaradandóbb emlékű eseménye az orosz ballet vendégszereplése vollt. Az utóbbi években nagyon sokat beszéltek a ballet haláláról, nos hát az oroszok bebizonyították, hogy ez egyike a legéletképesebb művészeteknek, csak jó táncosok és jó izllés kell hozzá. * Jóváhagyták a sziníigyi szabályrendeletet. A belügyminiszter ma leiratban arról értesítette a várost, hogy jóváhagyta a szinügyi szabályrendeletet és elutasította Szmollény Nándornak a szabályrendelet ellen beadott felebbezését. A jóváhagyott szabályrendelet értelmében a szinügyi bizottságnak ezentúl nem lesz önálló hatásköre művészi kérdésekben.