Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-05 / 53. szám

tí DÉLMAGYARORSZÁG 1912. március 3. NAPI HÍREK Tűzoltás Makón. (Saját tudósítónktól.) A makói közigazgatás értéke­lésére nagyon alkalmas az a botrányos esemény, mely tegnap játszódott le Makón. Az ügy megértésé­hez tudni kell, hogy Makón, mint másutt is szokás, a bérkocsi szolgálatot vállalkozóknak adják bérbe. A makói bérkocsi-vállalkozók: Abelesz József és Új­helyi Adolf. A városnak emellett van rnég saját gon­dozásában is hat lova a tűzoltóság részére. Történt azután, hogy vasárnap délután 3 órakor tüz ütött ki Makón az Attila-utcában. A tüzet jelentik a tűzoltóságnak. A tűzoltók elkezdenek kapkodni, sü­rögni-forogni és főleg akarnák a lovakat a fecskendő és szerkocsik elé fogni, de nem lehet, mert nincs ló. A város lovai szomorú kötelességet teljesítettek ugyanebben az időben. Szép, lassú, méltóságteljes lép­tekkel vontatták a város egyik jobblétre szenderült polgárát az örök enyészet birodalmába, a temetőbe. Makó város saját gondozásában levő érdemes gebéi sokkal jobban szeretnek temetési menetben részt ven­ni, miközben busán lecsüggesztik fejeiket s megindul­tan (bár lassan) nyihognak közbe, mint fuvó, repülő Táltosokként a tüz színhelyére száguldani. Kevesebb poézissal, de több igazsággal ez annyit jelent, hogy a sima képű hagyma-gyümölcskereske­dők székhelyének élelmes hatósága a tűzoltóság cél­jaira szolgáló lovakat kikölcsönzik a temetésekhez, amiért persze pénzeket vesznek be. Eközben persze, ha tüz üt ki, hát oltsa el a jó Isten. Különben lehetet­len, hogy ilyenkor tüz keletkezzék, jó az Isten, gon­doskodik Makóról. Tegnap azonban mégis megtör­tént. A tüz égett, a lovak temetkeztek, nem lehet oltani. Mit csinál ilyenkor a makói tűzoltóparancsnok? Jelentést tesz a rendőrségnek. S mit csinál a rendőr­ség? A rendőrség intézkedik. Lássuk már most ho­gyan intézkedik. A makói rendőrség ugy intézkedett, hogy nagyobb­számu rendőrlegénységböl — 16 darab van 40,000 lakoshoz — kettőt elszalasztott, hogy hamar az áldó­ját, akárhonnan, de lovat szerezzetek! És szereztek. Az egyik rendőr egy kávéház ajtaja előtt portyá­zó bérkocsit foglalt le a rend nevében. Hiába tiltako­zott a kocsis, hogy az utasa bent van a kávéházban, arra vár, — bevitték a városházára, kifogták a lo­vakat s befogták a tüzőrség szerkocsijába. Gyi te tál­tos a tűzhöz. A másik rendőr egy másik bérkocsit fogott el, még pedig menetközben, amikor Í0 kilomé­teres menetsebességgel hajtatott Földeákra. Egy utazó ült benne, aki ugyan protestált a kocsi lefoglalása ellen, amelyet ő egész napra bérelt sürgős dologban. Kiszállították a kocsiból S a lovat a tiizfecskendező gép elé fogták s igy hajtattak az Attila-utcába tüzet oltani. De hát szerencsére, mégis csak jó az Isten, mire a tiizoltólovakká előléptetett konflis-gebék a tüz helyére érkeztek, azt addigra a házbeliek eloltották. A tűz­oltóknak nem akadt dolguk. Ellenben a rendőrségnek még lesz dolga a bérkocsi vállalkozókkal, akik abban a véleményben vannak, hogy nem azért bérelték a bérkocsis-jogot, hogy tüzet oltani vigyék a lovaikat s hogy a bérkocsi utasokat csak ugy egyszerűen ki­tessékeljék a kocsiból. Igy oltanak tüzet Makón s ilyenformán fest a makói közigazgatás. —Winchkler ügyész halála. Winchkler István dr, budapesti törvényszéki biró, a sze­gedi törvényszék volt vezető ügyésze, szom­baton tüdőgyulladásban meghalt. Winchklert 1895-ben helyezték Békésgyuláról Szegedre törvényszéki bírónak, öt-hat évig volt biró, aztán kinevezték vezető-ügyésznek. Szegedi szereplése különösen két bünpörről emlékeze­tes. Steinakker Ödönt, a budapesti kereske­delmi és iparkamara titkárát és Korn Artúrt, veszedelmes pángermán izgatókat elitéltette. A pángermán agitációt igen erélyesen üldöz­te. Szegedről 1905-ben helyezték Szabadkára vezető ügyésznek. A Haverda-pörben való szereplése különösen ismeretes. Azzal vádol­ták, hogy éjszakánkint bejárt Haverda Ma­riska cellájába. A Haverda-pör után Buda­pestre helyezték, ahol előadója lett a polgári fölebbezési tanácsnak. Winchkler dr nagyvá­radi születésü, a nagybátyja nagyváradi nagyprépost volt. Nős, három gyermeket ha­gyott hátra. A felesége Andrdssy Gyula gróf tiszttartójának a leánya. Negyvenkilenc évet élt. — Vidéki hírlapírók tanulmányi ösztöndíja A Vidéki Hirlapirók Országos Szövetsége elnökségé­nek közbenjárására Zichy János gróf vallás- és köz­oktatásügyi miniszter — Szávay Gyula elnökhöz in­tézett leiratában — az 1912. évre 2000 koronás uta­zási segélyt engedélyezett a szövetségnek, azon meg­hagyással, hogy ez összegből 'egy vagy több újság­írónak, aki külföldi tanulmányútra akar menni, az ut céljának, terjedelmének és a kérvényező vagyoni hely­zetének 'figyelembe vétele mellett ösztöndijat utalvá­nyozzon. A VHOSz elnöksége március 15-iki ülésében fog a pályázat kihirdetéséről gondoskodni. - Pálfi Antal kitüntetése. A magyar tűzoltók nagy ünnepet ültek vasárnap. Ekkor osztotta ki Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök megbízásából, Németh Károly államtitkár az arra érdemes tűzoltók első cso­portja közt a király által adományozott disz­érmet. A diszérmet a király a 25 éves érde­mes tűzoltói szolgálat jubéliumára alapította a magyar országos tűzoltó szövetség 40 éves jubiléuma alkalmából. A diszérmek kiosztása egybeesett Széchenyi Viktor gróf és Breuer Szilárd szövetségi titkár jubileumával és fé­nyes, lélekemelő ünnepség közt Budapesten, a Vármegyeház dísztermében vasárnap délelőtt folyt le. A kitüntetettek közt volt Szegedről Pálfy Antal a szegedi önkén­tes tűzoltóság tb. parancsnoka is, aki Buda­pesten, most a kitüntetett többi előkelő baj­társakkal együtt kezdte hosszú és kitartó tűz­oltói szolgálatát. Az ünnepélyes ülés után fé­nyes bankett volt a kitüntetettek tisztele­tére, a fővárosi Vigadó nagytermében. Érte­sülésünk szerint Szegedről még Kuzman Jó­zsef dr, az önkéntes 'tűzoltó testület érdemes orvosa fog a királyi diszérammel való kitün­— Eljegyzés. Fogel Ede szegedi nagyiparos Rózsika leányát eljegyezte Rónay János tekintélyes budapesti bádogosmester. —Rakovszky Béla hilép a néppártból. Budapestről jelentik: A néppárt hétfőn este értekezletet tartott, amelyen azt beszélték, hogy Rakovszky Béla kilép a pártból. Állító­lag elégedetlen a párt jelenlegi politikájával. Valószínűleg újból diplomata lesz, Berchtold gróf külügyminiszternek bizalmas embere. — Gyorsírók figyel. V Szegedi Gyors­írók Egyesülete március 4-én délután 6 óra­kor tartja az egyesület hivatalos helyiségé­ben választmányi gyűlését. Tárgyalni fogják az országos versenyirás és az országos gyorsíró szövetség megalakításának kérdé­sét. lg— Iparositjak küldöttsége a polgármes­ternél. A szegedi iparos- és kereskedőifjakból alakult Deák Ferenc-egyesület, amely céljául tűzte ki, hogy különösen az iparosifjuságot hazafias szel­lemben művelje tovább és módot nyújtson azoknak, hogy szabad idejüket ne a korcsmákban töltség el, hanem szórakozva magukat szakismeretekben kiké­pezzék. Lázár György dr polgármestert elnökének, Balogh Károly tanácsost pedig diszelnökének válasz­totta meg. A megválasztottakat vasárnap délelőtt Fogel Ede és Bokor Adolf gyógyszerész, elnökök, Nagy Ferenc ügyvezető-igazgató és Paál Jób főtitkár vezetésével küldöttség kereste föl. Paál Jób intézett beszédet a polgármesterhez, aki válaszában kijelen­tette, hogy a tisztséget elfogadja és támogatni fogja az egyesületet abban, liogy kitűzött nemes célját megvalósíthassa. Az éljenzéssel fogadott beszéd után Balogh Károlyt üdvözölte a küldöttség és a tanácsos a főtitkár lelkes szavaira meleghangú beszédben kö­szönte meg a bizalmat. Ugy a polgármester, mint a ta­nácsos jóindulattal érdeklődött Fogel Ede elnöknél az egyesület ügyei iránt és amikor a nyert információból értesültek arról, hogy az egyesület rövid fönnállása óta is tevékeny munkát fejt ki, mindketten örömüknek adtak kifejezést és biztosították a vezetőséget a leg­hathatósabb támogatásról. — Halálozás, Fily Ferenc dr nagylaki közjegyző hosszas szenvedés után meghalt. Haláláról értesítették a szegedi törvényszé­ket. — Nagy részvét mellett ment végbe hét­főn Deutscli Emilnek, a Bécsben elhunyt sze­gedi nagyvállalkozónak temetése. Holttestét Szegedre hozták s itt temették a zsidó temető halottasházából. Délelőtt tizenegy órakor kez­dődött a szertartás. Az elhunyt nemesszivii úriembernek igen sok tisztelője jelent meg. A városi hatóság képviseletében ott volt Lá­zár György dr polgármester. A szertartást Löwinger rabbi végezte, aki megható gyász­beszédet mondott. — Várossy levele. Megírtuk, hogy Várossy Gyula kisteleki plébános levélben búcsúzott a plébániai jkegyurától, Szeged város közönségétől. A levélben azt irta a plébános, hogy Breisach Bélának, az uj plébánosnak megválasztása után is, még mindig kis­teleki plébánosnak tartja magát, az uj lelkészt csak adminisztrátornak, ö ugyanis szabályszerű nyugdij­levelét még mindig nem kapta meg. Időközben a tá­vozó lelkész megkapta már a nyugdijlevelét, amely neki 2000 korona nyugdijat biztosit. A tanács ezért, mivel eszerint Várossy Gyula nyugdíjazása jogilag és tényleg megtörtént, a búcsúzó levelet tudomásul veszi és irattárba helyezi és nem terjeszti a közgyűlés elé. — Az uj felső ipariskola. A szeged' felsőipariskolai építését az idén megkezdik. Az építés ügyében hétfőn délután értekezlet volt a városházán és azon jelen volt Tordai Imre felsőipariskolai igazgató is. A tanács­kozáson a zépitkezés kivitelének programját állapították meg. — A tanítóképző — Újszegeden. Meg­irtuk, hogy Glattfelder Gyula dr megyéspüs­pök telket kért Újszegeden, hogy az uj tanító­képzőt ott fölépíttethesse. A tanáps hétfőn tárgyalta a kérelmet és fölhivta a mérnöksé­get, hogy a kért telket pontosan jelölje ki, mérje föl s tegyen erről jelentést. — A villamos vasút fejlődése. A keres­kedelmi miniszter jóváhagyta a villamos vasút ujsze­gedi és Kálvária-uti vonalának az összeköttetését és a társaság iparvágányait engedélyezte. A miniszteri jóváhagyás következtében a polgárság egy régi óhaja nyer elintézést és egyúttal a villamos vasút örven­detes fejlődése is biztosítva van. — Szükség-barakkok. Faragó Ödön dr tiszti főorvos azt javasolta a tanácsnak, hogy építsen wmmmgt Csak a minőse révén lett világhírű a valódi A kaucsuk-cipősarok © A hygienikus Palmakaucsuk ágybetét minősége «» m elsőrangú

Next

/
Thumbnails
Contents