Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-03 / 52. szám

1912 március 3 DÉLMAGYARORSZÁG 19 császári kastély dolgozószobájának kandallójában hamuvá váltak, nagy megkönnyebbülést szereztek a lángnyelvekbe bámuló császárnak. Veszedelmes köteg volt az, s ha tartalmuk a „Matin"-ben annak idején napvilágot látott volna, Anglia, Franciaország és Németország között hamar elégett volna a béke szalmabáb-szobra. A kérdéses iratcsomó nem kisebb ember vasmarkából származott, mint a Bismarckéból. A vaskancellár kevés meghittje közé tartozott Lichtenberg Ernő herceg, akinek országát még apja idejében a poroszoknak adta a nagy kongresszus. Ezt a Lichtenberg hercegséget Trierrel, Zweibrückennel a Koburg-Qotha hercegi család kapta; majd félmillió márkáért visszaadta Poroszországnak. Lichtenberg Ernő herceg — a hercegség nélküli princ — fullajtárja volt a kancellárnak. Vakon követte minden parancsát s mellette volt a háborúban is. Igen ermészetes volt, hogy mikor Bismarck herceg a fiatal Vilmos császárral öszszekülönbözött, Lichtenberg osztozott vele a haragos érzelmekben. És amikor a beteges kancellár egy izben karlsruhei elhagyatottságában igy kiáltott fel: „Man.wird schon alles wissen!" (mindent tudni fognak) — akkor kétségtelenül azokra a dokumentumokra gondolt, amelyeket a halála után megjelenő emlékezések adatainak tartott. (A Bismarck-memoár.) Aki emlékezik arra az ideges várakozásra, amelylyel az akkor fiatal német császár Bismarck temetését követte; aki nem felejtette el Bismarck Herbertnek az audienciáját, a súlyos német lapoknak egy várható Bismarck-memoárral szemben tanúsított feszült „drukk"-ját s akiknek finom fülük meghallotta a német császárság fellegzési szimfóniáját, amelyben a primet az uralkodó lehelte — azok megértik az itt ikövetkezőket. Mert az, amit vártak és sejtettek, nem jelent meg s ami irat megjelent, nem az volt, amit vártak. A császárnak sikerült megszerezni azt iratcsomót, ugyanazt, amelyre Maurice Leblanc Arzéné Lupin legutóbbi kalandjaiban céloz. Hogy mik voltak ezek az okiratok, azokat leplezetlenül körülírja Maurice Leblanc, de minthogy a német szemek nem akarták észrevenni, tulajdonképen, mi vagyunk az igazi leleplezök. Ezeket az iratokat Bismarck herceg meghittjének, Lichtenberg hercegnek a kancellár palástjával befödni azokat az „eliráLichtenberg csak két évvel élte tul nagy protektorát és a dokumentumokat — ellentétben Maurice Leblanc regényes megírásával — Bismarck Herbertnek szolgáltatta vissza, akitől aztán a császár megszerezte és megsemmisítette azokat. Körülbelüli tartalmuk több benfentes előtt ismeretes volt s amit ezekből Maurice Leblanc a regényében felhasznált, mindazt az iratcsomó tartalomjegyzékéből tudta meg, amely jegyzékről Lichtenberg herceg politikai barátai előtt tett említést. Hogy a császár még Lichtenberg herceg életében tett kísérleteket az iratok visszaszerzésére, hogy a herceg állandóan detektívek ellenőrzése alatt állott és hogy távolléte alatt drezdai, müncheni és berlini lakásán ál-iirügy alatt házkutatásokat tartottak, mindez igen valószínű és érthető is. (Vilmos—Bismarck.) Különösen érthető, ha felemiitjük, hogy az iratcsomó tekintélyes részét azok a levelek alkották, a melyeket Vilmos császár trónörökös korában intézett Bismarckhoz. A legutóbbi évek eseményeiből tudjuk, hányszor kellett Bülownak, majd Beethmann-Hollwegnek a kancellár palástjával lefdöni azokat az „elírásokat", amelyeket a szenvedélyesen szónokló és levelező császár elkövetett. Képzelhető tehát, mekkora szépséghibáktól hemzseghettek a trónörökös korában Bismarckhoz intézett levelek, amelyek abban az időben kelteződtek, amikor Vilmos császár ugyanazt az akaratoskodó, lángoló, hiperdemokrata szerepet játszotta atyjával szemben, amit most rossznéven vesz a fiától, a mostani trónörököstől, akit hasonszerü viselkedésért Danzigba száműzet. A kancellárhoz intézett, ideálizmustól és vakhittől forró levelekben a fiatal Vilmos atyjával ellenkező álláspontot foglalt el és a három hónapig uralkodó császári atyjával ellenkezve, mindig Bismarcknak adott igazat. Hogy micsoda tartalmúak voltak ezek a levelek, könnyen elképzelhetők, ha azokra az izgalmas összetűzésekre gondolunk, amelyek a súlyos rákbeteg Frigyes Vilmos császár és fia, a mostani császár között történtek. Az emiitett iratcsomó többi veszedelme azokban a fénykép- és írásbeli másolatokban rejlett, amelyeket Frigyes Vilmos császár és felesége, Viktória császárnénak Viktória angol királynőhöz intézett leveleikre késztettek titkos kezek. Köztük volt Németországnak titkos megállapodása Angliával és Franciaországgal, a mely okirat az Elzász-Lotharingia, a gyarmatok és a •tengeri haderők redukciójának kérdését érintette. Ez a fontos okirat ezelőtt husz esztendővel készült. Viktória német császárné befolyására szövegeztette meg Frigyes Vilmos császár ós Viktória angol királynő. A szerződés szerint Anglia és Franciaország rendkívül gyarmathatalmat biztosítottak Németországnak. Annak ellenében két hitetlen feltételt kötött ki a két nagyhatalom: a német flotta iránylagos csökkentését és Elzász-Lotharingia visszaadását. És már minden elő volt készítve, amint ezt Maurice Leblanc az igazság alapján megírja: a francia és az angol kormány elfogadta a szerződést. Összeforrásban állottak a nagy hármas szövetség, amely a világegyetem békéjét lett volna megállapítani: — Frigyes Vilmos császár gyors elmúlása, szomorú körülmények között történt halála véget vetett mindennek. Érthető volt tehát a fiatal német császár aggodalma, amellyel ennek a szerződésnek a nyilvánvalóvátételét megakadályozni igyekezett. Mert mit gondolt volna a nép, a világ — ismétli Leblanc — ha kiderült volna, hogy Frigyes Vilmos császár, a hetvenes évek háborújának hőse, az abszolút német, Elzász-Lotharingia visszaadásának gondolatával bármilyen formában is foglalkozott. Akkor bombamódon hatott volna a leleplezés és nyomában talán diplomáciai bonyodalmak láncolata kavarta volna fel Európa békéjét. Ma a régi kor fuvalmának legyintése az egész. Akkor — talán helyt kellett volna állania a trónra jutott császárnak mindazokért, amiket Bismarckhoz intézett levelében, mint hevülő trónörökös hangoztatott s ha elébe tették volna a maga komponálta Wagneri harcias nyitányt, a koronás uralkodónak le kellett volna játszania, hacsak önmagát nem akarta volna meghazudtolni. Az idő moha mindent beföd, azt a röpke lángot is, amely a felséges kezek elégette iratokból felszállott. 'Nem gyújtott ez a láng, korompatina lett belőle, amely ,rászállott a vaskancellár súlyos szobrára és amelyről az ügyes kezű Mourice Leblanc levakart egy csipetnyit, hogy diplomácia-történeti „alágrundolás"-ra használja fel Arzene Lupin legutóbbi festményéhez. Köszönjük neki, mert hány ínyenc-falathoz juttatott vele. Jóság, ár és súlyra kell a szappan összehasonlításánál és bevásárlásánál ügyelni. A világ egy szappana sem éri el a schich* szarvas minden jó ságiban, % ban szappanát jó tulajdonsában, ti mosóképessé vében, lágyi ban és olcsóságában. tiszta** lágyságá" Országos Magyar VasutasTakarékpénztár Részv.társaság szegedi fiókja. Feketesas-utca 17., I. e., Fried-féle ház. Telefon 11—62. Főintézet: Budapest. Fiókok: Arad, Miskolc, Nagyvárad, Szeged. Takarékbetétek 5%-al kamatoztatnak ős 1 koronától kezdve elfogadtatnak. Folyószámla betétek (csekkszámlán) a legmagasabb kamattétel mellett kamatoztatnak Váltók leszámítolása a legelfogadhatóbb alapon. Pénztári órák d. e. 9 12., d. u. 3-5. 2691 Mindenkinek alkalmat nyújtok előnyös vásárlásra. — Minden egyes cikk szolid áron. — Gyönyörű cukorkáim meglepő választékban. Prágai sódar naponta frissen érkezik, gödöllői csemege-méz, berlini fatörzs-torta (Baumkuchen)kirakatombanmegtekinthető Telefon-rendeléseket azonnal haza szállítok. Kalmár Vilmos fűszer- és csemege-üzletébe Feketesas-u., uj Wagner-pal, 2182 Telefonszám 10-83.