Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-31 / 76. szám

6 DELMAGYARCXRSZÁG 1912 március 28. szélget látogatójával. A félnyllvános audenciákon a politikai testületek tagjait, az állami al: kalmazottakat és a kérelmezőket fogadja. Az emberek ily alkalmakkor egy nagy teremben vonulnak el az elnök előtt, aki a félénken nyújtott kezet keményen meg szokta szorítani, a kérelmező aztán előadja a kérését. Az elnök ilyenforma választ szokott adni: — Ön irnok akar lenni az igazságügynél? Ezzel a herkulesi termettel? Különös. A kérelmező elpirul, zavarba jön, szólni akar, hogy igaz, nem jól választott, a hadügyi alkalmazás megfelelőbb lesz. De az elnök már a következő kérelmezőt hallgatja meg. Az irnokjelölt távozi k s ámbár bántja, bogy nem járt eredménnyel, távoztában megvigasztalódik azoli a gondolaton, hogy az elnök őt nyilváno sau herkulesi kinqzésü embernek mondotta. Az elnök a következő kérelmezőt intézi el: — Világító toronyőr? Ön ugyebár tud stenografálni? Nem? Ej hát, az olyan intelligens ember, aminőnek ön látszik, kis idő alatt megtanulhat stenografálni. A meghökkent ember persze nem tudja megérteni, mi szüksége van a világitótoronyőrnek a gyorsírásra, de kifelé menet ő is megvigasztalódik. Vájjon nem állapitotta-e meg róla nyilvánosan az elnök, hogy tekintete intelligenciát sugároz? A nyilvános kihallgatásokon a közönség csak kezet fog az elnökkel. Nem egyszer megtörtéét már, hogy Taft, más elfoglaltságára való hivatkozással, félbeszakította a mulatságot. Ebédjét is családja körében tölti el. A legegyszerűbb ételek kerülnek asztalára; itala csak jávorszörp, tea és viz. Ebéd után az elnök gyalogsétát tesz a Fehér Ház kertjében, majd a diplomatákat ós politikusokat fogadja. Délután tenniszezik, vagy kilovagol a katona aerodromba, ha értesítést kap onnét, hogy fölszálas lesz. Tavaly télen az elnököt egy jótékony nőegyesület fölkérte a bál fővédőjéül. Az elnök megjelent. Itt történt a következő eset. Egy gyönyörű délvidéki asszony, Pearce Horn ur felesége cselt forralt az elnök ellen, akivé' személyes ismeretségben volt. Nem sokkal azután, hogy Taft megjelent, már élénk vitába merült a szép délvidékivel. Egyszer csak a zenekar rázendít a keringőre. — Ah istenem, — kiált föl Horné asszony — keringő s én nem gondoskodtam táncosról. — Én vagyok a hibás, — mondja udvariasan az elnök. — Ha ón valcerozhatnék ... ' — S miért ne? kérdi mintegy halálos zavarból kimentve a szép hölgy s kezét egy kecses mozdulattal már az elnök karjára teszi. ' — De mit gondol ön? — húzódozik az elnök. — Elsősorban ón nem is vagyok elég könnyű, hogy valcert táncolhatnék. S aztán: mit szólnának az újságok? A köztársaság feje, aki nyilvános bálon keringőt lejt! . . . — Pardon elnök ur, Artúr elnök ur is val" cerozott 1883-ban . . . — Honnét tudja ön ? Hiszen akkor még nem is volt a világon? — De ez benne van a történelemben, elnök ur. S diadaltól csillogó szemmel kezdi a táncot s Taftnak, aki vele táncöl gyönyörű mosollyal mondja: — Most mi Is beletáncolunk a történelembe. Másnap az újságok — az elnöknek igaza volt f — hasábokat irtak a keringőiöl s interjúkat közöltek Horné asszonytól: „a köztársasági elnök táncművészeti képességeiről". — Az elnök eszményien táncol, — jelentette ki Hörne-né — Egy tündér könnyüsógével szökdel, mintha lába nem is érné a parketott. Efey egészen ifjú ember hanyagságával keringőzik. A jenkinek pedig óriásilág tetszett bz egész história. ' Az elnök a nyári szabadságát falusi birtokán tölti, amely North-Shore-ban, Massachuselsá'damban vap. Az elnök itt leginkább lovagolni s tenniszezni szokott. Mikor Taftot elnökké választották, mindenki azt hitte, hogy engedelmes eszköze lesz Rooseveltnek. Ez a hiedelem hamar megszűnt: ismeretes, hogy Taft a maga fejével gondolkodik és cselekszik. A tengeri flotta újjászervezése &Í ő nevéhez fűződik. Egyik legújabb nevezetes tette a következő volt. Egy banketten, amelyet Londonban, az amerikai hajóraj tisztjeinek tiszteletére adtak, e tisztek egyike azt mondta pohárköszöntőjóben, hogy Anglia az Egyesült-Államokat a maga oldalán fogja találni, ha Németország megüzeni a háborút. A német nagykövet fölszólalására Taft kénytelen volt leinteni a tengerésztisztet, de aztán néhány nappal később — nagyobb rangba léptette elő. Taft ezzel a cselekedetével Angliában igen erős szimpátiát szerzett. Kórház helyett szuterén! — Bonyodalmak a titokzatos női hulla körül.— (Saját tudósítónktól.) A Délmagyar ország részletesen foglalkozott már azzal a borzalmas öngyilkossággal, mely málrciusi elején történt.. Megírtuk az öngyilkosság o'kait és pozitiv adatok alapján bebizonyítottuk, hogy az ismeretlen öngyilkos Vancsó Júlia volt. Annak idején felkutattunk minden fórumot és rámutattunk azokra a hibákra, ami a közbiztonság szabályrendeleteivél nem ellenkezik és mégis végzetes tragédiának lehet az okozója. A paragrafusok szigorú betartása mellett is történhetnek az emberi jóérzéssel homlokegyenest ellenkező esetek. Megírtuk, hogy Vancsó Júlia öngyilkosságát a közbiztonsági rendelkezések géprejáró lassúsága idézte élő. Tudósítónk részletesen beszámolt a tragédia minden részletéről, de az indító okok legkényesebb rugóit nem érinthette pozitiv adatok híján. Most már azonban megírhatjuk és megvilágíthatjuk a bonyolult eset minden fázisát. Vancsó Júlia eszelős asszonyt azért nem vették fel a szegedi közkórkdzba, mert ott nincs hely. Közveszélyes, dühöngő őrültnek sem lehet helyet szorítani a szegedi közkórházban, mert máris tul van zsúfolva. Megtörtént az az eset is, hogy őrültet, akit nem tudtak elhelyezni a közkórházban, a rendőrségi szuterénbe dugták. A bonyolult és minden izében érdekes leleplezéseket tartalmazó esetről a következő tudósításunk számol be: Vancsó Júlia kiterjedt rokonsága, dacára, hogy az öngyilkos holttestét már kifogták a Tisza szennyes hullámaiból és már el is temették, inem tudnak megnyugodni a változhatatlanba. Felkutatják az összes bűnöket, melyéknek részük volt a szomorú tragédia előidézésében. Temesvárról a következő levelet kaptuk: Temesvár, 1912. március 29. A Délmagyar ország tekintetes Szerkesztőségének Szegeden. Alólirott bátorkodom a tekintetes szerkesztőséget felkérni, szíveskedjenek pár sor írásomnak lapjukban helyet adni. A Délmagyarországban megjelent azon közlésekre, melyeknek cime Titokzatos női hulla a Boszorkányszigetnél és a Hullámsír halottja, csak a továbbiakat kívánom még hangsúlyozni. Az illető nő, Vancsó Júlia nagynéném • volt ugy nekem, mint Szentgyörgyi Ferencnének. Egy hónapja körül lehet, hogy , édesanyám, Vancsó Teréz értesített Szegedről, hogy a nagynénénk beteg és ők a kerületi orvost hivatták hozzá és az orvos akkor nyilatkozott, hogy ez az asszony megvan zavarodva, én három-négy napra reá irtam édesanyámnak, hogy rögtön intézkedjenek, hogy beszállítsák a kórházba, ide már az én levelemre pár nap múlva azt a választ kaptam, hogy ők már ezen tul ivannak és már két izben bent voltak vele a kórházban. Mind a kétszer elutasították azzal az indokolással, hogy nem vehetik fel, mert tele van a kórház és nincs hely. Tehát ez igy igaz, ő pedig egyedül lakott és ily állapotban azt csinálhatott, amit akart, igy történt meg a baj, mert ha a kerületi orvos konstatálta, hogy mi a baj, első sorban neki kellett volna sürgősen intézkednie, de persze orvosi igazolvány hiján hiába vitte be édesanyám két izben is, könnyen elutasították. Nincs hdy, szegény embernek be kell érnie ezzel, mert erőszakoskodni nem lehet. Ha felvették volna idő előtt, akkor el lehetett volna kerülni ezt a tragédiát, mert •felügyelet alatt állott volna. Szerintem pedig csak tul nagy idegbáj vehetett rajta erőt most az utóbbi pár hét alatt. Nem volt ő közveszélyes őrült, mert azt a házbelie'k is és a nővérem, Szentgyörgyi Ferenoné is, aki naponta ellátogatott hozzá, álitjá'k. Legtöbbször nyugodt volt, néha hangosabban beszélt, mint kellett volna, az meg nem Mint fel senkinek, mert ő mindig hirtelen természetű volt és könnyen megsértődött. Kérésem ismételve, vagyok a tekintetes szerksztőség alázatos szolgája: Juhász Endre, Temesvár, Délvidéki Kaszinó. Ez a levél miniden kommentár nélkül is rávilágit a szegedi kórház hibáira. Munkatársunk kérdést intézett ebben az ügyben Andrássy Ferenc dr-koz, aki kezelte Vanicsó Júliát. Andrássy dr a következőket mondotta munkatársunknak: — Vancsó Júliát én akartam beszállittatni a közkórházba, de ott nem volt hely. Többször telefonáltam ki a kórházba, de onnan iazt a választ kaptam, liogy hiába minden, mert még csak remény sincs, hogy az elmeosztálybán hely legyen. Részemről tehát nem forog fenn mulasztás, mert én megtettem ia kötelességemet. Különben is már többször tapasztaltam, hogy a kórházban nem, lehet elmebajosokat elhelyezni, Megtörtént már az az eset is, bogy az elmebajost, aki közveszélyes volt, a rendőrségi szuterénben kellett elhelyezni, mert a kórházból elutasították. összevetve a levelet és Andrássy dr nyilatkozatát, megkapjuk a hü képét a Szegedi közkórháznak. Nem takarjuk most felsorolni azt a rengeteg hiányosságot, ami a szegedi közkórházat hírhedtté teszi, speciel az elmeosztálylyal foglalkozunk, mert ez függ össze Vancsó Júlia szomorú tragédiájával. Az elmeosztály kicsiny és túlzsúfolt. Nem lehet elhelyezni már benne senkit. Megtörténhetne az az eset, hogy egy közveszélyes őrült az utcán legyilkolással fenyegetne mindenkit, még ezt sem lehetne elhelyezni a szegedi közkórházban. Különben ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Vancsó Júlia esete. Egy jókarban levő ZONGORA helyszűke miatt jutányosán eladó. Tudakozódni lehet Petőfi Sándor - sugárut 54. (Paprika-udvar.) :-: