Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-21 / 67. szám

1912 III. évfolyam, 67. szám Csütörtök, március 21 lőzponti szerkesztőség ás kiadóhivatal Szeged, c=a Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőság és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám c=j ELŐFIZETFS) AR SZEGEDEN egész évre . R 24-— félévre . . . K 12-negyedévre . R «•— egy hónapra R 2Egyes szám ára 10 Bllér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: egész évre R 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre . R V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAK: Szerkesztősei 305 Kiadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg tetefon-száma 178—12 Puskaporszag. Tavasz közeledése majdnem mindig kritikus helyzetet teremt a külpolitikában. De a veszedelmet jelző tünetek talán még sohasem halmozódtak föl olyan megdöbbentően, mint most. Az a szenzáció röppent ma föl, hogy a német császár bécsi látogatása és ezzel kapcsolatban velencei és koríu-i utja elmarad. Ez az esemény és számos kisérő tünete — Vilmos császár mai feltűnő látogatásai — de főleg az a későbbi híradás, hogy a császár minden akadály ellenére mégis megteszi látogatásait: reflektorként világítanak be abba a boszorkánykonyhába, ahol a háborúnak hamu alatt lappangó parazsát lángra szitják. Itt is, ott is csalhatatlan előjelei bukkannak föl az európai háború veszedelmének. Egészen közvetetlennek látszik a veszedelem, amely egy pillanat alatt lángba borithatja Európát. Olaszország a tripoliszi vállalattal zsákutcába jutott. Azt hitte, hogy egyszeriben végezni fog a haldokló török nép lanyha ellenállásával. És e helyett makacs, kemény küzdelem meríti ki odalenn erejét. Félvad arab törzsek alattomban megtámadják, kelepcébe ejtik, lemészárolják és iszonyúan megcsonkítják az olasz anyák büszkeségeit. A kormány csaknem nevetséges helyzetbe sodródott, amikor nagyhangú hazafias frázisok közepette javaslatot terjesztett és fogadtatott ei a törvényhozás által Tripolisz annexiójárói, amikor minden talpalatnyi földért véres viaskodásban százával hullanak el az olasz katonák. A kudarc miatt fölgerjedt Itália már régóta készül valami elszánt, csaknem kétségbeesett lépésre, amelylye! sietteti a hadi kocka jobbra vagy balra eidőlését. Beirut ágyúzása után most Szaloniki megtámadásáról van szó, tehát az európai vizeken való operációról. Az ősi Tesszaloniké elleni támadás,, az első ágyúlövés lángba borithatja egész Európát, amelynek minden állama, Magyarországtól és Ausztriától kezdve Nagybrittanniáig érdekelve van a Balkánon. Maga a hir tehát elegendő arra, hogy lázba ejtse a világot. És ha most a hirt uj híradás követi, váratlan meglepő, csaknem megsemmisítő, hogy a Törökország elleni müvelet dolgában Itália megegyezett Oroszországgal, a szultán birodalmának legrégibb ellenségével, prédára legmohóbb szomszédjával, akkor nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a láz eksztázissá fajul és végigvonaglik földrészünkön kelettől nyugatig, déltől északig. Nem csodáljuk, Ha Olaszország megunta a tripoliszi háború hosszadalmasságát és most Európában készül érzékeny csapást mérni Törökországra. Talán csak órák kérdése, hogy megkezdik Szaloniki és a többi török kikötő bombázását. A porta tegnap visszautasította az olasz békeföltételeket, amelyek azzal a szerény óhajjal kezdődtek, hogy Törökország mondjon le örökre afrikai tartományairól. Azokról, amelyeket Olaszország még nem tudott meghódítani és nem is tud talán sohasem, ha Oroszország a törököknek ez a hagyományos ellensége, közös ügyet nem csinál a verőfényes országgal és hátba készül támadni Törökországot, amely szorongatott helyzetében is többször visszautasította a Dardanellák megnyitására vonatkozó orosz követelést. Ez ugyan furcsa szinben tünteti föl Oroszországnak semlegességi Ígéreteit, de vájjon mikor lehetett számítani az orosz Ígéretekre? Tény, hogy Oroszország több hadtestet vont, össze a kaukázusi határon és hogy á feloszlatásra szánt dumát együtt tartja a háborús költségek megszavazása végett. Szaporitja a veszedelmes tüneteket Kréta sziget lakosságának magatartása. Az ottani forradalmi kormány újra elhatározta, hogy a krétai képviselőket elküldi a görög kamarába. Amit Törökország egész biztosan casus belli-nek fog tekinteni és be fog törni Görögországba. Ez viszont Bulgáriát indíthatja arra, hogy elintézze a Törökországgal való számos differenciáját. Nenr is emlitve Szerbiát, amely csak Az élet hangja. Irta Knut Hamsun. Barátom, H*** irótársam meséli: Kopenhága kikötőjén végig fut egy ut, amelynek neve: Vestavold, egy uj és magányos Boulevard ez. Itt kevés ház, kevés lámpa és úgyszólván egy ember sem látható. Még nyáron is csak ritkán történik meg, hogy valaki ott sétál. Tehát! Tegnapelőtt este valamit átéltem •ezen az uton és ezt el akarom neked mondani. A gyalogjárón fel és alá járkáltam. Egyszerre egy nő jött felém. Sehol senki? A lámpák égnek ugyan, de sötét van és a nő arcát nem vehetem ki. Azt gondoltam, hogy az éj közönséges leányai közül való és elmentem mellette. A Boulevard végén visszafordultam és visszamentem, a nő is megfordult és ismét találkoztam vele. Igy gondoltam magamban: Ez vár valakit* hadd lássam, kit vár. És ismét elmentem, mellette. Amikor harmadszor találkoztam vele, a kalapomhoz nyúltam és megszólítottam: —Jó estét! Talán vár valakit? összerezzent. Nem ... de igen, vár valakit. — Talán ellenére volna, ha társaságában lehetnék, amig eljön az, akire vár? Nem lenne ellenére. Köszöni. Különben is nem vár senkit, csaik sétált egy kissé, mert itt olyan nagy a csend. Egymás mellett mentünk lés közönséges dolgokról kezdtünk társalogni; felajánlottam a karomat. — Ah, nem! — szólt és a fejét rázta. A dolog untatott. A sötétségben nem láthattam, ezért gyufát gyújtottam és megkíséreltem megvilágítani őt, miközben órámat néztem. — Fél tiz, jó fél tiz — mondtam. Összerázkódott, mintha fáznék. Megragadtain az alkalmat és kérdeztem: — ön fázik? Nem volna hajlandó valahová menni és inni valamit? A Tivoliba vagy a Nemzetibe? — Nem, most sehova .se mehetek, amint látja — válaszolta. És csak most vettem észre, hogy hosszú, fekete gyászfátyol van rajta. Bocsánatot kértem és a sötétséget okoltam. És a mód, amelylyel bocsánatkérésemet fogadta, meggyőzött rögtön, hogy nem a közönséges éjjeli csavargókhoz tartozik. — Fogadja el a karomat, — mondtam újra, — ez melegít. Elfogadta a karomat. Többször fel és alá mentünk. Kért, hogy nézzem meg az órámat. — Tiz elmúlt, Hol-lakik? — A Gamle Kongovejon. Visszatartottam. — És elkísérhetem a kapujáig? — Nem, ez nem lehet — válaszolta. — Ezt nem teheti. — ön a Bredgadon lakik? Meglepetve kérdeztem: — Honnan tudja? — Én tudom, hogy ön kicsoda — válaszolta. Szünet. Kart karba öltve mentünk és a világos utakra kanyarodtunk. Gyorsan ment, a hossz.u fátyla lobogott. Igy szólt: — Kérem, hadd menjünk gyorsan. A kapuban a Gamle Komgovejen felém fordült, mintha meg akarná köszönni a kíséretet. Kinyitottam a kaput, ő lassan belépett, miközben visszanézett. Vállamat gyengéden az ajtónak támasztottam és utána mentem. Ekkor megragadta a kezemet. Egyikünk se szólt e"- szót is. Néhány lépcsőt mentünk felfelé és a második emeleten megálltunk, ö maga nyitotta ki a szélfogó ajtót, aztán még egy ajtót, megfogta a kezemet és bevezetett. Szobának keilett lennie; egy órát hallottam ketyegni. A nő az ajtónál egy pillanatra megállt, majd rög( tön megölelt és forrón, remegve csókolta j meg az ajkamat. Az ajkam közepét. — Most üljön le, — mondta. — Itt van a kerevet. Lámpát gyújtok. És lámpát gyújtott'. Zavartan és kíváncsian néztem körül. Nagy, kiválóan, szépen bútorozott lakó szobában voltam; más mellékszobákba nyíltak ajtók. Megfoghatatlan volt előttem, hogy micsoda emberfia ez, akivél oly csodálatos módon összekerültem és. szóltam:' — Ebben a csinos lakásban lakik? — Igen, ez az én otthonom, — válaszolta. — Ez az ön otthona? Tehát a házi lány? Nevetett és szólt: