Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-19 / 65. szám

ͧi2 március fi). ÖÉLM AÖYARORSZÁF I ban építeni még ez éVben, ugy, hogy az ott­hon megnyitható lesz ez év őszén. A közgyű­lés nagy lelkesedéssel és örömmel vette tu­domásul az elnöknőnek ezen bejelentését és azon inditványát lelkesedéssel fogadta el dr Nagy Aladárné hozzászólása után, hogy begaváry Back Bernát urat az egyesület tisz­teletbeli tagjává válassza meg, őtet íMen­tonba sürgönyileg üdvözölje és határoza­tunkról értesitse. A tiszteletbeli tagsági ok­mány átadására a közgyűlés küldöttséget küldött ki. Elnökasszony megnyitója után néhány meleg szóval Orkonyi Ede dr, a fel­ügyelő hatóság elnöke üdvözölte a nővédő­egyesület közgyűlését. Üdvözölte a közgyű­lés táviratilag a fővédnökét, Glattfelder Gyula dr püspököt. Ezután a titkári jelentés következett volna, tekintve azonban nagyobb terjedelmét és azt, hogy az egyesület év­könyvét az évben újra kiadja és abban egész terjedelmében közzéteszi, a titkári jelentés részletes ismertetését mellőzték. Jelentést tettek az egyesület osztályainak működésé­ről Mátyás Béla belvárosi segédlelkész pat­ronage testületek működéséről. A jótékony­sági osztály működéséről Gárgyán Imréné urnő tett jelentést, mely szerint az egyesü­let jótékonyságra, szegények segélyezésére 7000 koronát fordított. A közgyűlés további folyamán ismertette Bauer Zoltán az 1911 évi vagyonmérleget, mely szerint az egyesü­let tiszta jövedelme az elmúlt évben 23.000 koronát tett ki, ismertette az 1912 évi költ­ségvetést. A közgyűlés a pénzkezelőknek megadta a felmentvényt. Ezután Schlachta Margit Budapestről tolmácsolta a központ üdvözletét és tartott előadást az egyesület működésének hasznáról és eredményeiről. Az egyesület junius 2-án a Gedó-kertben vagyo­ni alapjának erősítésére nagy népünnepélyt rendez az elmúlt évhez hasonlóan élő álla­tok kisorsolásával. Alapító tagokul beléptek újonnan özvegy Emericzy Pálné és özvegy Treszky Béláné úrnők. Az egyesület tagjai­nak száma ez idő szerint 705, szaporodás az elmúlt évben 375. — Kendezik a tanítók fizetését. Megír­tuk, hogy a szegedi belterületi tanitók fize­tésének végleges rendezésére vonatkozó köz­gyűlési határozatot a belügyminiszter, a kul­tuszminiszter egyetértőleg jóváhagyta és megengedte a jóváhagyó határozattal a száz uj tanítói állás szervezését is. A város taná­csa ennélfogva felhivta a számvevőséget, hogy a tanitók fizetését ez uj megállapítás szerint folyósitsa s tudomásul vétel végett áttette az iratokat az iskolaszékhez is. — A köztisztaság fejlesztése. Két hónapja mult csak, hogy a város a köztiszta­ság .vezetését házi kezelésbe vette. Már-már el is felejtenénk a régi mucsai állapotokat, de a köztisztaság egyik fontos ágazatának: a háziszemétfuvarozásnak rendezetlensége és kriminális hátramaradottsága megmaradt kellemetlen emléknek a múltból. Ha az utcán sétálunk, vagy dolgunk akad arra, ahol vé­letlenül egy szemeteskocsi áll, célszerű ki­kerülni ezeket az özönviz előtti szurtos, piszkos, szemetes kocsikat, mert egészen biztos, hogy a jóakaratú szemetes kocsis lét­rája tetejéről szemközt hint bennünket por­ral. Még jó, ha az egész láda tartalmát a nyakunkba nem zuditja. Ugy látszik, észre­vette ezeket a mizériákat a városi köztiszta­ság intézősége is és praktikus újításokat akar a háziszemétfuvarozás körül életbelóptetni. Ezúttal olyat, amely a háztulajdonosoknak anyagilag is javára szolgál. A háziszemét­fuvarozással foglalkozó magánvállalkozók borsos tarifája ellenében igen olcsó dijazásért maga a város fogja végezni a háziszemét­fuvarozást is. Még pedig higénikus, modern, uj kocsikkal, szigorúan ellenőrzött illedelmes és kötelességtudó személyzettel. Örömmel üdvözöljük az üdvös reformot. Azt hisszük, nem is kell ezt a háztulajdonosok figyelmébe ajánlani, megtudja itélni mindenki ennek az újításnak nagy jelentőségét a közegészségre, a köztisztaságra és Szeged városnak nagy­yárosiasodására nézve. — Az alkoholizmus ellen. Kormányos Benő dr terjedelmes indítványt nyújtott be a márciusi közgyűléshez. Indítványában arra kéri a törvényhatósági bizottságot, hogy mondja ki, miszerint a pálinkaméréseket szombat este hat órától hétfő reggeli hat óráig tartsák zárva. Inditványozzá Kormá­nyos dr azt is, hogy a közgyűlés irjon fel az országgyűlés mindkét házához és kérje, hogy az alkohol elleni küzdelem sikere érdekében a megfelelő törvényhozási lépéseket tegyék meg és a törvényihatóság a meghozandó ha­tározatát pártolás végett az összes törvény­hatósághoz küldje meg. Az indítványozó sze­rint törvényhozás utján volna szabályozandó az italmérési engedélyek korlátozásának a feltételei, az alkohol kiszolgáltatásának a makszimuma, az alkoholistáknak állami sza­natóriumban való elhelyezése, az alkohol ká­ros hatásának ellensúlyozása az államilag támogatott tanfolyamok által, az alkoholnak, mint államjövedelemnek a budgetből leendő törlése és a megfelelő büntető határozat. A törvényhozási intézkedéseknek ezer körben kellene mozognia. Minthogy a dolog termé­szetében fekszik, hogy ezen küzdelem siker­rel végződjék a kezdeményező lépéseket a törvényhatóságnak kell megtenni. Az indít­ványozó bejelenti azt is, hogy inditványát élőszóval bővebben kivánja megindokolni. — A kercskcdő-ifjak egyesületének köz­gyűlése. Nagy (.Tdeklődés mellett vasárnap délelőtt tartotta meg évi közgyűlését Szeged egyik legagilisabb egyesülete, a Szegedi Ke­reskedők Egyesülete. A szokásos jelentések­ből kitűnik, hogy az egysület tevékeny és hasznos munkát végzett. A jelentéseket a közgyűlés elfogadta és a tisztikart igy vá­lasztotta meg: Elnök lett Hauser Rezső Sán­dor. Alelnök Abonyi Mihály. Igazgató Grátisz Sándor. Ügyész Szivessy Lehel dr. Jegyzők Engel János és Fischer Ernő. Pénz­táros- Funk Ede. Ellenőr Löwy Miksa. Könyvtárosok Pollák Adolf, Krausz Sándor. Háznagy Velvart József. — Nagybecskerek fejlődése. Nagy­szabású építkezések és építkezési tervek fog­lalkoztatják Nagybecskerek városát. Szapo­rán halad előre a modern vágóhíd épitése, a melyet Székely László temesvári műépítész tervei alapján Hoff Nándor és társai épitők épitenek 350.000 korona előirányzattal. Már beérkeztek és a legközelebbi közgyűlés dönt hét uj iskolaépület épitésrée beadott ajánlatok fölött. Az egyik 210.000, a másik 1Q0.444 ko­rona költséggel épül. Ugyancsák a legköze­lebbi közgyűlésen kér a tanács fölhatalma­zást egy monumentális kétemeletes uj város­háza építésére, amely előreláthatólag 6— 700.000 koronába fog kerülni. A vízvezeték ügye állandóan a napirenden van, a próba­fúrások folynak és mihelyt a kellő vizmeny­nyiség biztositva lesz, megindulnak a kon­krét tárgyalások Forbát Imre egyetemi tanár tervei alapján, természetesen csatornázással, A villamosmünél a nappali üzem behozatala várakozáson fölül sikerült, a motorok száma állandóan növekszik, hogy egy 400 ló­erős nyersolajmotort rendelt a város a nap­pali és az éjfél utáni üzem ellátására. — Egy magyar-horvát hajó kalandja Fiúméból jelentik: Az Ungaro-Croata hajós­társaság Skodra nevű gőzösére, amely évek óta az albanici vonalon közlekedik, Obötti­ból Fiúméba való visszatérése alkalmával március 14-én este hat órakor Luasa török erődből rálőttek, amikor a hajó a Bojana­folyón az erőd előtt elhaladt. A hajó legény­sége azt hitte, hogy csak vaktöltéssel lőttek, amikor azonban látták, a lövés nyomán két albán matróc arcát ellepi a vér, mindenki a fedélzetre feküdt és teljes gőzzel siettek ki a szűk folyóból a nyilt tengerre. Zagabria hajóparancsnok Dalcignóból távirati jelen­tést tett az igazgatóságnak, amely azonnal értesítette a tengerészeti hatóságot a történ­tekről. Mihelyt a Skodra gőzös vasárnap megkapta a kikötési engedélyt, a hajó pa­rancsnoka nyomban írásbeli jelentést tett a révhívatalnak, amelynek részéről Rödiger Ern őrévkapitány és Minach Antal lovag révkapitányhelyettes vezetik a vizsgálatot. Kihallgatták a hajó legnagyobbrészt albá­nokból álló személyzetét. Pristi Gligor éa Fasti Harnid albán matrózok homlokukon megsebesültek a hajó vaslemezéről vissza­pattanó golyószilánkoktól. A lövés következ­tében a hajó elején levő gőzdaru is megron­gálódott. A tényállás pontos megállapítására a vizsgálatot tovább folytatják. A további eljárás attól függ, hogy a török erőd a tüze­lés megindítása előtt felszólitotta-e a hajót a megállásra. A hajószemélyzet egyik tagja ugy nyilatkozott, hogy az erőd részéről a felszólítás megtörtént, azonban a 14 mért­földes sebességgel haladó gőzöst nem lehetett azonnal megállítani. Valószínűnek tartja, hogy a török erőd a szökéstől tartva nem adott nagyobb időt a megállásra. Az inci­dens a török fennhatóság alatt álló Bojana albán folyón történt, amely oly keskeny, hogy egy kifeszített vaslánccal minden köz­lekedés megakadályozható. — Csak Manthner-féle magvakat vásárolnak helyesen gondolkodó, számító gazdák és kertészek még akkor is, ha má­sok olcsóbbak volnának, mert tapasztalatból tudják, hogy ez csakis a magvak rovására, és a vevők kárára lehetséges. 2670 — Jászberény Apponyi ellen. Jász­berényből jelentik: 'Nagy választójogi nép­gyűlés volt vasárnap délután a Lehel-szálló nagytermében. Több ezer ember jelent meg a népgyűlésen, melyen Garbai Sándor, So­mogyi Béla dr és Fényes Samu dr mondtak beszédet. A népgyűlés egy szavazat ellené­ben kimondotta, hogy csatlakozik a Justh­párt és a szociáldemokrata-párt választójogi küzdelméhez, elitéli Apponyi Albert grófnak, Jászberény képviselőjének nemzeti jelszavak alatt folytatott népellenes politikáját és til­takozik az ellen, mintha ez a politika meg­egyeznék Jászberény népének kívánságaival. — A halas—dorozsmai vasút. Meg­irtuk már, hogy a kereskedelemügyi minisz­ter előmunkálati engedélyt adott a halas­dorozsmai vasútra a . Mandel—Fónagy-cég­nek és a közigazgatási bejárást március 27-én Halasra, 28-án Dorozsmára tűzte ki. A mi­niszter abban a leiratában, amelyben erről Szegedet értesítette, felhivta a várost, hogy a közigazgatási bejáráson képviseltesse ma­gát. A tanács hétfői ülésén foglalkozott a kérdéssel, tudomásul vette a miniszter leira­tát, de elhatározta, hogy a halasi bejárásra nem küld képviselőt, ellenben utasitotta Tu­róczy Mihály dr főügyészt, hogy a március 28-ára Dorozsmán tartandó közigazgatási bejáráson vervén részt és ott képviselje a város, érdekeit. — A széki választás. Szamosujvárról jelentik: A széki kerületben ma volt a kép­viselőválasztás, amelyből Hatfaludy Ernő munkapárti jelölt került ki győztesen, öt szó­többséggel, Láng Aladárral szemben. Láng Aladárt és az apját, Láng Józsefet tegnap osztályellenes izgatás miatt az ügyészség le­tartóztatta. Ma reggel ugyan szabadon bo­csátották őket, de az egész választás alatt csendőri felügyelet alatt maradtak. — A szociálista Shaw. Bemard Shaw, a világhirü angol iró tudvalevően szociálde­mokrata. Ez talán hihetetlenül hangzik azok előtt, akik több olyan részletre is emlékezhet­nek Shaw müveiből, amelyek épen nem .kí­mélik a szociálistákat sem. És Shaw mégis szociálista, mert az az egészen egyéni, egé­szen uj szatíra, amellyel ő mindent és min-

Next

/
Thumbnails
Contents