Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-17 / 64. szám

1912. március 17. DÉLMAGYARORSZÁG f> Anyák és csecsemők. A közéletben annyi a vigasztalan, szomorú, szivet elszoritó jelenség, hogy jól esik valami olyasfelé fordulni, ami vigasztaló, ami a helyett, hogy csalódott fanyarsággal nézetné velünk az embert, melegséget ültet a lelkünkbe és örömet, uj hitet az emberi jóságban, tisztességben és előrehaladásban. A héten volt egy olyan közgyűlés a fővárosban, amelyik alkalmas erre a célra. A legnemesebb, legszebb emberi munkáról volt ott szó: az anyák és a csecsemők védelméről. A nő védelméről és ápolásáról abban a misztikus időszakban, amikor életet adott és a gyermek gondozásáról akkor, amikor az uj élet alig kicsirázva erre leginkább rászorult. Az országos anya- és csecsemővédő egyesület közgyűlése volt ez, egy munkás esztendő befejezése és egy uj munkás esztendő előkészítése. Az uj esztendőben az egyesület fokozott mértékben teljesítheti hivatását, mert egy menhely helyett most már kettő áll a rendelkezésére. Mindazok közt, akik a társadalom jótékonyságát élvezik, senki sem érdemli meg jobban és senki sem szolgált rá jobban erre a támogatásra, mint az anya és a csecsemő. Az anya, aki mikor fájdalmas és nagyszerű hivatását teljesiti, az emberiség jövője, gyarapítása érdekében hozta meg gyönyörű áldozatát. És a gyermek, aki uj munkás erőt, energiát, produktiv értéket hoz a társadalomba. Mindez annyira evidens, hogy szinte JstenQez Qamjatfó árnyéi. („Mint az árnyék, mikor elhanyatlik el kell mennem és ide-oda hányattatom mint a sáska." Zsoltárok könyve 109.) Akaratomból is kihullasz, Én akart, vágyott Istenein, Már magamat sem ismerem 8 Hozzád beszélni rontás fullaszt. Üldözéseimben kellettél S kerestelek bus-szilajon S már-már jajomból kihagyom Neved, mely szebb minden neveknél. fájó igazságtalanságnak látszik az, amikor velük szemben jótékonyságról beszélünk. A jótékonyságban — akármilyen jó szívvel csinálják, van valami arrogáns, a másik felet megalázó elem. Olyasforma ez, mintha a jótékony ember azt mondaná: „Igaz, hogy én nem tartozom neked, te nyomorfi semmivel, de nekem jó sziveim van és meg is akarom mutatni, hogy milyen jó vagyok és segítek rajtad!" Az anya- és csecsemővédő egyesületről tudjuk, hogy rendkívül tapintattal, föltünés nélkül és gyöngédséggel végzi a maga hivatását. E sorok Írójának volt alkalma rá, hogy megforduljon a tököliuti menhelyen. Tetszetős külsejű villa ez a menhely, már a külvárosban, ahol friss mezők illata veri el a fővárosi port és füstszagot. Barátságos, szép rendes szobák, tiszta ágyak, bölcsők. Az anyák és azok, akik a közel jövőben anyák lesznek, vidámak és jókedvűek. Legnagyobb részük a bűnös nagyváros elesett szerencsétlenjei közül valók, cselédlányok, akiknek a sorsát mint valóságos katasztrófa keresztezi ez az esemény. Arra a néhány napra, amig a könyöriilet biztos fedelet és meleg otthont ad nekik, elfelejtik a sorsuk bizonytalanságát, multjuk szégyenét, jövőjük nyomorúságát és gondatlan kedélylyel élnek naprólnapra, maguk tartják tisztán a szobákat, maguk főznek, gondozzák és ápolják egymást. Mindez rendben van, szép és nemes dolog. Imponáló az a munka, amelyet ez a minden ilyen kérdéseket is a nemes emberek önzetlen, de anyagi erőkben végző jótékonyságára bizza, ahelyett, hogy országosan, intéz_ ményesen szervezné s minden arra rászoruló rokonszenvre és támogatásra méltó egyesület végzett. A két otthonban összesen negyvenöt ágy és husz bölcső áll a rendelkezésükre. S ezzel a szerény fölszereléssel 337 anyát és 243 csecsemőt ápoltak 10.806 ápolási napon. A menhelyen kivül százezer koronát osztottak ki a segélyre szoruló anyák között, ezzel 788 anyát támogattak rendszeresen, 3689 esetben pedig segélyt nyújtottak. A törvénytelen anyák közül 779 vette igénybe az egyesület ingyenes jogvédelmét. Jó szivek könyörületétől, más munkában elfoglalt emberek önzetlen, ingyenes munkájától ez több, mint elég. Az egyesület gyönyörű eredményeivel, a 337 anyával és a 243 csecsemővel szemben azonban ime néhány adat. 1908-ban (ez az utolsó év, melyről adatok állnak a rendelkezésünkre) törvénytelen szülött volt: Budapesten: 5815: a Magyar birodalomban: 70.935. Nem vesszük számításba azt, hogy a töfvényes házasságban szülő szegény anyák egy nagy percentje is rászorulna a támogatásra. Csak a törvénytelen anyáikat számítjuk, akik majdnem kivétel nélkül szegény nyomorgó családból származnak és rendszerint annak a férfinak a támogatását is kénytelenek nélkülözni, aki megejtette őket. Hogyha ezekhez az óriási számokhoz hozzáC/Jarison. (Tizenöt éves leány énekli.) Anyám karcsú volt, mint a sudárfa, Csodás virág volt a feje, A hangja zengett, mint a hárfa S mint a Nílus: zöld volt a szeme. Ugy énekelt, mint egy pacsirta, Művésznő volt a zongorán, Szemét vörösre sohse sirta, Mosolygott ő későn, korán. Mért gyötörte mégis a bánat Szegény, törődött, jó apámat; S egy őszi hajnalon Miért lőtte magát agyon. Anyám sohsem járt más ruhába, Csak ami bársony, vagy selyem. Tipegve szállt szép laktopánba Sok kábult báli éjjelen. Sleppje után hajlongva mentek: Biró, jegyző, meg patikáros, ügy imádta öt, mint a szentet A kedves kis vidéki város. Kezére hullott csók ezerszám, Csak az én friss kicsiny eperszám Nem érinthette meg Az ápolt lágy anya-kezet. Anyám ha végig ment az utcán, Rátapadtak égő szemek, Ezer „de szép" kisérte utján S követték parfüm-fellegek. Bálvány volt Ő az asszonyoknak, Káprázva nézték ők, akik Csak szültek, híztak, lomposudtak S két ruhájuk sem volt nekik. Mégis sokan (nem értem ezt meg!) Ha látták, mért hánylak keresztet Rákezdve hirtelen : „Ó jaj Sátán ne játsz velem" . . . KEMÉNY SIMON. TJranyoár és ezüsfmaőér. Te: Elfeledsz még aznap este. Be pár hét múlva, pár év múlva Tudom, Eszedbe jutok újra, újra . . . Feléd úszom Emlékeid kék tengerén. Én A messzi város kövezetén Hallgatagon, fejem lehajtva Bolygok . . . Nem éltet más, csak az emlékek a, Régi dolgok. As életem kopár mezőjén Hol szél sivit csak és vihar jár Az emléked fénylő aranyvár Bus életem kopár mezőjén. LJNYI SAROLTA Szent Képzelés, örök hit-balzsam, Ki tétlenül is leglevőbb, Meghajlok szent Színed előtt S akarom, hogy hited akarjam. Megüzeték s nem nyugszom addig, Mig hitedet meg nem nyerem, Mert kockán van az életem, Mint árnyék, mikor elhanyatlik. S hányattatom, miként a sáska, Mert csak Tenéked van erőd S mert nem láttam régen előbb: Nem szabad hinni senki másba. ADY ENDRE.