Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1912-03-14 / 61. szám
6 lás. Hetvenöt tanú van beidézve. A tárgyalás iránt nagy az érdeklődés. A bünpört Pókay Elek tanácsa tárgyalja. A vádhatóságot Szapár József dr ügyész képviseli. Gerzsány Máriát Huszár Manó dr, Lévainét Papp Róbert dr, Sisáknét Koszó István dr védi. A hóhér megtette kötelességét... — Még egyszer és utoljára Regula. — (Saját tudósitónktól.) Amire még nem volt példa, megtörtént a miskolci börtön siralomházában : déluán két órakor a halálraítélt ifjabb Regula Ede ezzel a kéréssel fordult védőügyvédjéhez: — Nagyságos uram, a szivemet megfacsarta szegény szüleim jajgatása. Nem akarom, hogy vénségükre rajtuk maradjon az én szégyenem. Tessen elküldeni a pesti újságírókért, beszélni akarok velük. Elmondom az igazságot! Lengyel Zoltán figyelmeztette Edét. — De igérje ;meg, hogy az igazságot mondja. Gondoljon az anyjára . . . Regula csák ennyit felelt: — Gondolok. Ő rájuk gondolok, nagyságos uram. Délelőtt már vizitelt nála tiz újságíró, akkor hátra se fordult, csak széles válla rándult meg. Most ő hivatta őket. Az ujságirók megérkeznek a hat méter hosszú, négy méter széles, fehérre meszelt helyiségbe. A siralomházba. Közepén hosszú asztal. Rajta fekete feszület. Az ablakok között nagy ércből való Krisztus. Az ajtó mellett egy öreg fegyőr, szuronyos puskával; igen zord, mondhatnám félelmes jelenség. A másik fogházőr az ablak előtt áll. Az ablakok arra a szük udvarra nyilnak, ahol Bali két segédjével most rendez akasztási főpróbát. Felhallik a hangjuk: — Arrébb te! — Ide a karitést! Az asztal előtt egy gyékényből font széken ül fekete nagykendőben a halálraítélt édesanyja. Teljesen megkövesedett; délben még a földön vonaglott, most kifáradt és vajami száraz, könytelen, túlvilági zokogással búcsúzik egyetlen fiától. Regula asz asztal előtt áll. Lengyel Zoltán közbenjárására levették róla a bilincset. A fogházigazgató katonás, érdes hangon rászól: — Itt vannak a szerkesztő urak! Átjön a másik szobába. Regula megindul. Nyomában a két őr és a félhomályban csillogó szuronyok. Ez egy kis cella, az orvos rendelő szobájául szolgál. — Bsezéljen Regula! — mondják igen nyájasan. — Küldött érettünk, itt vagyunk, mondja ei őszintén, ami szegény szivét nyomj®. Most látszik csak meg igazán, hogy Regula nagyon szép, karcsú termetű, barna fiu. Magas, nyúlánk, arányos. Teljesen nyugodt. Nem elszánt. Nyugodt! A szeme, dióbarna szeme van, tányolozott és piros a sírástól. Dus, barna haja szépen elválasztva és elől ügyesen a homlokára hull egy hajfürtje. Reggel borotválkozott, leányos, finom arca sima, de sárgászöld. A keze fehér, a körmei uriasan ki vannak tisztogatva. Az egyik keze a zsebében, a másikkal gesztikulál. Nem remeg. Halk hangon szól, de "/határozottan, szinte fölényesen. Az asztalon néhány egyiptomi cigaretta van. Egyikről gyújt a másikra. ÚJRA VÁDOL . . . — Az igazságot akarom elmondani, — igy kezdte Regula Ede néhány órával kivégzése előtt — a.teljes igazságot ám. Ketten voltunk: Kovács Antallal ketten határoztuk el a gyilkosságot. Ketten követtük el. Aztán eloszlottunk egymástól. Ó a pénzt átvette, nekem csak egy darab százkoronás bankjegy jutott. A többit a 730 koronából ő vitte el. Ö, Antal. Amikor a gyilkolás kiderült, Daróczy Endre edelényi járásőrmester szabadságon .volt. Ózdi vezette a nyomozást. Igazságosan. DÉLMAGYARORSZÁÍJ Letartóztatta Farkas Józsefnét is. Kovács Antal kvártélyosasszonyát. — Igazat mondjon, Regula. Amit mond, úgysem árthat senki becsületének! — Énnékem már mindegy. Daróczy szabadon engedte Antalt. Beszállításomkor hiába mondtam, hogy együtt voltunk. Szamár vótam. — Hogyan állapodtak meg? Hogyan voltak felfegyverkezve? — Augusztus ötödikét megelőzőleg már megállapodtunk, hogy a Czeislerék pénzét elraboljuk. Ha simán sikerül, ugy jó, ha nem ugy erőszakot alkalmazunk! Előbb a pincébe mentünk; leittuk magunkat. Én vissza akartam fordulni. — Sokat ittak? — Mondhatom, nagyságos uraim, egész a részegségig. Csupor volt a csap alatt. Ebbő! hajtogattuk. Két és féldecis ürtaralmu. A gádorban reszketteijn. Mondtam is Antaínak: Ne erigy! Ne erigy! A pinceajtón keresztül jutottunk a szobaajtóig. Itt tiz percig is tanakodtunk. — Min? — Hogy bemegyiink-e? ö engem, én őt nógattam, ö bemegyen a belső szobába, én utána. Itt aludt Czeisler. Lehúzva égett a lámpa. Együtt hozzáfogtunk a pénzt szedni. A baltát az ajtónál hagytam. Egy ezüstpénz a földre esett. Csörrent! Czeisler félálomban megszólalt: Te vagy Giza? Odaléptem berugottan, elvakultan. Felé csaptam vagy kétszer. A belső szobaajtót hallottam nyikorogni. És asszonyhangján ennyit: Kovács! Kovács! Megkövülve álltam. Hogy mit csinált Kovács Antal, nem tudom, ö szólalt meg. Gyerünk! — mondta — Mit csináltak? — Oszt mentünk. Nő gyilkolásban nincs és nem is volt részem. Miskolcra gyüttem. Mentem én volna vissza, meg nem is. Leffler Bélánál ebédeltem . . . — Kinek az eszméje volt a rablás? — Kovács indítványozása. Azzal fogott, hogy ő is fiatalember, én is, nősülni akarunk, könnyen jutunk pénzhez. — Régi barátok voltak? — Háromnegyedéves. De mindig együtt társalogtunk. A hídnál váltunk el azzal, hogy ha Gagybátorból, a menyasszonyomtól hazajövök, ugy osztozunk. Hát én éreztem, hogy nem valami kellemes dolgot csináltunk. BIZTOS VOLT A HALÁLBAN. — Ma reggel tudta meg, hogy a Kúria helybenhagyta a halálos ítéletet? — Készen talált! Nem bíztam hozzá egyáltalán, végighallgattam a tárgyalást, láttam, sárgaföldig elvagyok áztatva, másnak a számláját az én szálmlámra irják. Minden nap várták itt az ítéletet. Én már pénteken tudtam. Epv rabtól tudtam meg, aki megsúgta. Az illető irodában dolgozik, nem árulom r1 nehogy baja essék, — Nagyon meglepte? — El volt az már ütve! A csendőrség . . . — A menyasszonyától mikor kapott levelet? — Kaptam egy párat. Válaszoltam, de nem engedték, hogy kiküldjem, mert panaszkodtam benne, hogy vasban tart a főügyész ur. (MIRE VÁGYOTT . . .) — Hiába is nyugtalankodom. Daróczyval a tánciskolában különböztem össze. A testvérei nagy affektálásokat vittek véghez, a Daróczyleányok, Trucckomédiákat. Hát azért. — Fog-e tudni aludni? — Lefekszem. Csak az is tudjon aludni, aki elmenekült, amig én . . . — Nyugodt, nem lázas? — Nyugodt vagyok kérem. Én elkészültem. — Meggyónt? — Igenis. Katolikus vallásban növekedtem. Abban tanultam ki. Ezt az egy dolgot nógattam, hogy katolikussá legyek, ez sem sikerült, — Akar tőlünk valamit? — Egy üveg bort. Tokajit. Aszubort. 1912. március 14. — Délután újra szegfűt hozatott. Kinek küldte? — A nővéremnek. Beteg. Préselje le a szegfűket. — Mit csinált ma délután? — Búcsúleveleket irtam. Ismerősöknek. Aztán levest, hust ebédeltem. — A menyasszonyának irt már? — Még nem. Arra este kerül .a sor. Lesz még időm rá. — Étvágya? — Köszönöm, jó. — Kit sajnál legjobban itthagyni? — A szüleimet sajnálom a legjobban. Azt sajnálom, hogy öreg napjaikra, amikor már rám lettek volna utalva, hogy segítsem őket, ilyen keserűséget hoztam a fejükre. — Gondolkozott a gyilkasság előtt az életéről? Mire vágyott? — önállósításra, nősiilésre. Én rossz barátnak tulajdonítom az egészet! Kovács nem olyan buta, mint a tárgyaláson mondták és ő is mutatta. Ravasz esze van. Julius utolsó napjaiban Pesten voltam. () mondta: Jól jön ki a pesti ut. Tenkétől visszajössz, ez lesz a jó alkalom. A karámba van két hátas ló. Kikötjük a kerthez, a lopás után a miskolci pályaudvarig le sem szállunk a lovak hátáról. Én beszéltem le, hogy a Czeisler aranyóráját ellopja. Ha ezt nem teszem, most volna bűnjel. Bizony volna . . . — Baltán kivül nem volt más fegyverük? — De igen. Revolver is volt. Nála is, nálam is. (Ez merőben uj részlet. A tárgyaláson nem volt szó a revolverről.) — Hova lett? — Otthagytam Gagybátorba az ablakban. A Kovácsé öt-hat lövetű hengeres formájú pisztoly volt . . . Amerikai. Ez a Kovács József tulajdona volt. — Mit olvasott utoljára? — A Turisták Lapját, meg a Fehér Kereszt naptárt és római katolikus imakönyvet. * A fegyőrök lassan átkísérik a másik szobába, Épen az apja nyit be. Lábujjhegyen, mintha egy Csehov novella valamelyik szenvedő hőse elevenednék meg. Halljuk, amint nagyon rekedt hangon mondja: — Ede, a keresztapád van itt, meg a két fia. Nincs válasz. Regula Ede a szoba közepén vetkőzik, hogy a daróc helyett fölvegye a „szalónrubát". Ebben gyilkolt, ebben fogták el, ebben volt a tárgyaláson, ebben akasztják fel. (A KIVÉGZÉS SZÍNTERE.) Egész éjjel várta a város a kivégzés óráját és a kora hajnali órákban Miskolc és Edelény lakossága ezrével tolongott a törvényszéki palota körül. A fogház belső udvarán volt felállitva a bitófa, erre az udvarra néznek a fogház egy részének az ablakai. Az épület e szárnyából ma kora reggel kilakoltatták a foglyokat, hogy ne legyenek tanúi a borzalmas aktusnak. A fogház belső udvara, ahol a kivégzés történt, hosszú, keskeny hely, amelyet alacsony deszkakerítés osztott ma éjjel két részre. A keritésen belül hosszú zöld asztal volt felállitva, mellettte négy szék, az asztalon tintatartó. Hat méternyire az asztaltól állott a két méter magas akasztófa, a mögéje támasztott létrával. Az akasztófa mögött fészer volt a fogház szekereivel. Az udvart nedves, vöröses homokkal hintették fel. (A HIVATALOS AKTUS ELŐKÉSZÜLETEI.) Egynegyedhét óra volt reggel, mikor Bulyovszky főügyészhelyettes Rimóczy József főkapitánynyal és Ebneth Lajos ügyészszel még egyszer megtekintette a kivégzés helyét. Néhány pere múlva megjelent ott Bali Mihály, a lióbér. A mintegy száz főnyi közönség, amelyet a kivégzésre beengedtek, nagyon érdekes képet nyújtott. Feltűnően sok volt köztük a katonatiszt és a szinész, akik hangosan beszél-