Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-13 / 60. szám

lö DÉLMAGYARORSZAG 1912. március 2. dörögje a világ fülébe, hogy mi a magyar nemzet akarata! Hadd hallják meg azok is, akiket illet és hadd sápadjanak a hangtól az illetéktelenek: Mágyarok£z?íg bccsiilctcs, hazafias közvéjeinénye, mint egy ember, áll Héderváry Károly gróf személye és programja mögött! Ez az ember, ez az elgáncsolt, lemondatott, ez a bukott államférfi képviseli a mai napon Magyarország akaratát! A magyar nemzet önmagát látja mellőzöítnek, saját jogait látja elkobzottnak, ha ezeknek a jogoknak törvényes képviselőjét elejti a hatalom és ha ezeket a jogokat mellőzve vagy kijátszva, idegen parancsok alá próbálják hajtani lojális önérzetünket! És az ország, a magyar nemzet ugyanegy akarata meg fogja mutatni, hogyan fordul majd a kocka. Moritz Auffenberg und Comp. — vormals: Oesterreichisch-Ungarische Monarchie. (Saját tudósítónktól.) Auffenberg Móric lovag hadügyminiszter kihallgatáson volt a királynál. Félhivatalos jelentések szerint előterjesztette a felségnek a véderő szervezés provizórikus vagy átmeneti megoldásra vonatkozó törvénytervezetét. Mi nem ismerjük Auffenberg ur törvénytervezetének tartalmát és részleteit. A sajtóban, sőt a magyar képviselőházban volt szó róla, hogy van ilyen terv. A Justh-párt február 19-én felolvasott határozata megemlékezik egy provizóriukus megoldásról. KhuenHéderváry Károly gróf miniszterelnök és Hazai Samu bonvédelmi miniszter egy alkalommal szintén megemlékeztek egy ilyen homályos terv tartalmáról, ami azt jelenti, hogy nékik is volt bizalmas értesülésük Auffenberg urnák törvénykezdeményező ambícióiról. Lukács László pénzügyminiszter ellenben határozottan kijelentette, hogy néki ilyen tervezetről tudomása nincs. Ezek azonban most kevésbé fontos megfigyelések. A lényeges az, hogy ugy a magyar, mint az osztrák képviselőház előtt most a definitív véderőjavas.; 'áí fekszik. Az egyiket a magyar, a másikat az osztrák kormány terjesztette elő a felség előzetes szentesítésével. Aufíenberg ur azonban félre akarja lökni ezeket á javaslatokat és uj javaslatokat terjeszt a felség elé? A magyar konmánynyal és az osztrák kormánynyal szóba sem áli. Hogy a felség már egy másik törvényjavaslatnál van angazsálva, azzal nem törődik. Eddig a kölcsönös védelmet érintő törvényjavaslatok ugy készültek, hogy a két állam kormányai megállapodtak a közös miniszterekkel, a megállapodásokat törvényjavaslatokba foglalták és mindegyik kormány a maga javaslatát a felség elé terjesztette előzetes szenesités végett és igy kerültek e javaslatok a parlament elé. Auffenberg ur azonban tisztán magának tartja fenn a törvénykezdeményezési jogot. Diktálni akar nemcsak a két kormánynak, de a két parlamentnek is. Ma még csak a véderőügyekre szorítkozik. Holnap talán már a közigazgatási, igazságszolgáltatási, közoktatási, kereskedelmi és földmivelési ügyekbe is beleavatkozik. Külpolitikai ambíciói egyébként is ismeretesek. Szóval a maga képére formálja át mind a két állam alkotmányát, a monarchia dualisztikus szervezetét. Talán az egész monarchia cimét is meg kellene változtatni, ilyenformán: Auffenberg Móric és társai előbb: Osztrák-Magyar monarchia. Az uj cég a nagy, modern és financiális üzletek szabályai szerint alakulna. Mindenekelőtt konzorcium alakult, melynek tagjaként a kvóta arányában a Justh-párt jelentkezett. Csak ha a dolog teljesen megérett, hoznák a részvényéket piacra . . . Olasz tisztek Szsyidén. — Szegsd környéki lovak atripoliszi harctéren. — (Saját tudósítónktól.) Vasárnap érdekes vendégei voltak Szegednek. Három olasz katonatiszt jött el, akik az o'asz kormány megbízásából vannak a magyar délvidéken, hogy a tripoliszi hadjárat céljaira lovakat vásároljanak. A szegedkörnyéki lótenyésztőknek üyenrnóö nagyon jó üzletet jelent az a háború, me'y az olaszokat és törököket izgatja Tripoliszban, mert a megbízott olasz tisztek mar eddig is ezernél jóval több lovat vasa-" roltak, ami tekintve, hogy egy lóért átlag 600—800 koronát fizetnek, már eddig is egy millió Koronánál nagyobb forgalmat és bizonyára jelentékeny hasznot jelent a környékbeli lótenyésztőknek. Igy legalább tudjuk, hogy a külháboruk egyáltalán nem okoznak kárt Magyarországnak. Az angol-bur háború idején ugyancsak a lókereskedelmünk volt virágzóbb, mert akkor is nagy mennyiségű magyar lovakat vásárolt és szállított az angol kormány Transzválba. Az olasz kormány megbízásából liárom tiszt van Magyarországon, akik vasárnap Szeged vendégei voltaik. Ezek névszerinti Eduardo Castelmare, lovassági ezredes, Carlo Gastinelli, kapitány Pádnából és Michele Maggi, katonai főállatorvas. Az olasz tisztek Szabadkáról jöttek Szegedre. Temesváry Géza rendőrkapitány kalauzolta az illusztris vendégeket, akinek vezetése mellett megnézték Szeged minden megnézni valóját. Voltak a városházán, ahol tisztelegtek Lázár György dr polgármesternél. Megtekintették a figyelemre méltó intézményeinket, sorra járták a kávéházainkat, szóval: tanulmányozták a szegedi társadalmi életet. Az olasz tiszteknek nagyon tetszettek a látottak és teljes elragadtatásuknak adtak jkifejezést. Különösen a verőfényes tavaszi délután a korzón sétáló .sok szép nő nyerte meg a tetszésüket, s alig tudtak betelni a magyar nők szépségének csodálatától. Viszont mi is tartozunk elismerni, hogy a nálunk járt olasz tisztek nemcsak a lovakhoz értenek, de nagyon jó izlósük van a női szépség megítélésében is. Este a Corso-'kávéliáz villanyfénytől ragyogó, oszlopos helyiségében élveztek egy magyar specialitást: a cigányzenét. Persze pezsgő mellett, nem olaszmódra, de valóságos tár kapcsolatba hozatik a köziponti állami pénztárral olyforimán, hogy a magánpénztárból kilépő tisztviselő befizetéseire esedékes matematikai hányadot köteles ez a pénztár a központnak átutalni, .ahol a tisztviselő nyugdíj jogai és igényei újfent felélednek. Amig a magánnyugdij intézményednél a nyugdíj igényre való jog úgyszólván kegyelmi alktus, addig a kötelező állami intézetnél ez a jog törvényes igény, amely a munkaadótól teljesen független és egyhamar nem is szüntethető meg. Ez tehát a lényeges különbség, amely ifönnáll a vállalati és az állami nyugdijpénztáraik között. Az állami biztosítás ezenfelül nagy igazságtalanságokat van hivatva megszüntetni és mivel szerzett jogokat igtat törvénybe, amelyek nem mehetnek veszendőbe, kell, hogy az ide vonatkozó törvényalkotás mielőbb elkövetkezzék. A külföldön, nevezetesen Ausztriában és a német birodalomban már megalkották a magántisztviselők kötelező állami nyugdijblztositását, de a többi nyugati államban, Angliaban, Franciaországban, Belgiumban Dániában, Olaszországban és Svájcban szintén létre hozták már az aggkor és rokkantság esetére szóló állami biztosítás intézményét, amelyeket az illető államok tekintélyes hozzájárulásokkal támogatnak. Hogy az előbb emiitett két birodalom, Ausztria és Németország miért tartotta szükségesnek a magántisztviselők nyugdíjbiztosítását elkülöniteni a mineden munkás osztályra kiterjedő általános aggkori és rokkantsági járadék pénztáraktól, annak a magyarázatát abban találjuk, hogy mindkét helyen felismerték ennek az osztálynak speciális élethelyzetét, társadalmi különállását és ennélfogva bizonyos magasabb fokú igényeit a nyugdíjellátás dolgában. A magyar kormány, a törvényhozás és általában a szociális politika ezideig vajmi kévéséi foglalkozott a magántisztviselők kötelező nyugdijbiztositásának problémájával. Mindössze csupán annyi történt, hogy a Magántisztviselők Orszdgps Szövetségének szakadatlan sürgetésére még Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter magáévá tette a Szövetségnek azt az előterjesztését, hogy az 1910. év végén tartott általános népszámlálás adatai a nyugdijbiztositás céljaira feldolgoztassanak és ugy tudom, hogy ez az intézkedés azóta már foganatba is vétetett és igy az előkészitő munkálatok anyaga a közel jövőben már rendelkezésére .fog állani a kormánynak. Ez az anyag, amelynek további földolgozásához a Magántisztviselők Országos Szövetsége a maga és a kebelébe tartozó vidéki egyesületek nevében felajánlotta közreműködését a kereskedelmi kormánynak, fogja első alapját képezni annak a terjedelmesebb munkálatnak, amelynek célja a hazai magántisztviselők kötelező állami nyugdíjbiztosítását a modern szociális haladás szellemében megoldani. A magántisztviselők nyugdijbiztositásának problémája pedig másképen, mint kötelező alapon és a centralizáció rendszerével, — nem oldható meg. Szüksége van arra, hogy minden magántisztviselő és magánalkalmazott tagja legyen ennek a nagyfontosságú intézménynek, amely pénzügyi és társadalmi szempontból is csak ugy lesz életképes, ha ennek az osztálynak minden tagjára kiterjed és igy a kölcsönösség ható erejével szolgáltatásai is kedvezőbbek lesznek. Nincs immársammi akadálya annak, hogy a törvényhozás elzárkózzék a magántisztviselők ezen évtizedes követelésének teljesítése elől. Az állami hozzájárulás a nyugdíjintézmény üzemben tartásához és esetleg a járadékok kiegészitéséhez aránylag oly csekély, hogy nehézségeket egyáltalán nem okozna. A munkaadókat illető terhek, amelyek egyenlő nagyságnak az alkalmazottaik járulékaival, szintén nem oly jelentékenyek, hogy ütköző pontjaivá válhatnának a törvényalkotásnak, annál ikevésbbé, mert az országban immár a kereskedők is átérzik azt a szociális kötelességet, amely munkatársaiknak megbecsülését tisztességes ellátását és biztosítását rója reáljuk. A betegsegélyezés és baleset biztosításról szóló törvényes rendelkezéseket méltán fogja