Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-12 / 59. szám

ő karék- és hitel részvénytársaság, a Szegetji kendérfoflógyár részivény társaság, ía Bécsi biztosító társaság s az Első magyar általános biztosító társulatot, az egyesület, financiális megerősödését mozdították elő. Az alakuláson átesve s a kezdet nehézségeit leküzdve, elsősorban az Össtfetarfözandóság érzetét kívánták ápolni. Szükségét látták, hogy az eddig szétszórtan s önmaguknak élő magántisztviselőkkel az eszmét, helyzetükről alkotott véleményüket megismertessek, ami a közvetlen munkaprogram alapját képezte. A magántisztviselők erkölcsi és anyagi érdekeinek előmozdítása céljából az egyesület a díjmentes állásközvetítést vonta munkakörébe. A eégek ós vállalatokhoz intézett felhívás eredményre vezetőnek bizonyult, amennyiben az elmúlt évek alatt sok tisztviselőnek sikerült megfelelő állást szerezni. Részt vett az egyesület a Szegedi Tisztviselő Egyesületnek a, drágaság leküzdésére irányuló közös mozgalmában. Részletesen beszámolt a titkár az egyesület minden mozgalmáról és zajos éljenzés mellet ffej'ezte be beszédét. (A magántisztviselők jog viszonya.) Résnyő Béla dr tartott ezután érdekes előadást a magántisztviselők jogviszonyáról. Előadásából közöljük a következő érdekes részleteket: Azokhoz a szép szavakhoz kapcsolom előadásomat, amelyeket igen tisztelt Wimmer elnök uruk intézett önökhöz. Az elnök ur volt kegyes rámutatni arra, hogy mivel kell a magántisztviselőknek foglalkozni. Az egyik a kötelező nyugdijbiztositás kérdése, a másik az általános jogi helyzet sszabályozása. Engedjék meg, hogy előadásom tárgyául ezeket válaszszam. Mig más országokban már régen tul vannak a kezdet nehézségéin, addig itt Magyarországon előadást kell tartanom arról, hogy mi az a .magántisztviselők jogi helyzete. A magántisztviselőik jogi helyzetével ugy vagyunk, hogy önöknek a jogi helyzet csak akkor kell, amikor felmondják önöknek az állást, amikor bajba kerülnek munkaadójukkal vagy egyébként olyan kérdések merülnek fel, amelyek megkívánják, hogy voltaképen megtekintsük, milyenek a jogaink és kötelességeink. A törvényhozás meghozta az ipar törvényt és akkor az összes kereskedelmi alkalmazottakat egy uj fogalom alá gyűjtötte, azonban a magántisztviselőknek jogviszonyuk nincsen és a legképtelenebb helyzetben vannak. Á törvény hiányán a birói gyakorlat igyekszik segíteni, de ezen segítés csak a jobb viszonyok között levő magántisztviselőket érinti, mert az ő ügyük a pör Összege folytán magasabb bíróságok illetékessége alá esik é« kimutatta, hogy a Kúria a törvény mellőzésével számtalanszor oly 'ítéletet hozott, amit az alsóbb bíróságok, járásbíróság, törvényszék' nem mer hozni. Igazolta a jogsérelem, illetve jogtalanságok egész sorozatát és előadását azzal végezte, hogy külön törvényben kell a magántisztviselők jogviszonyait rendezni. » (Kreutzer Lipót előadása.) Az érdekes felolvasás után Kreutzer Lipót dr, a kiváló szociológus emelkedett szólásra és nagy figyelem móllett elmondott beszédében többek között a következőket mondotta: örvendünk, hogy van egy nagy vidéki városban, Szegeden, a magántisztviselőknek szervezete,' amely fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli meg díszközgyűlés keretében. Nagy eredmény ez is már a magántisztviselők életében és mozgalmainak történetében. Ha megnézzük, hogy miféle mozgalmak voltak a magántisztviselők Világában másutt és nálunk, ha összehasonlítást teszünk más országok magántisztviselők mozgalmai és a mieink között, akkor meg kell állapitanunk, hogy ezek a mozgalmak délmagyarország más országokban ugyanolyan irányban haladtak, mint nálunk, illetve mi is ngy haladunk szervezeteinkkel, mint másutt. És ha az öszszehasonlitást megtesszük, meg kell állapitanunk azt az igazságot, hogy nem értünk el eddig olyan eredményeket, amelyek kívánatosuk volnának, de meg kell állapitanunk azt is, hogy más országokban is csak lassan haladtaik. Ha visszapillantást teszünk a magántisztviselők mozgalmaira, akkor látjuk, hogy nálunk a negyvenes években kezdődött az első küzdelem, még pedig abban a formában, hogy létesítették a Ferenc József kereskedelmi kórházat, ahová beteg tagokat vettek fel és segélyeztek betegség esetén. És foglalkoztak azzal a másik jelentős kérdéssel, hogy mi történik akkor egy magántisztviselővel, amikor egy hosszú, terhes munka után elfáradva, pihenésre, nyugalomra szorul?! Ez adta meg a gondolatot egy nyugdíjintézet megalakítására. Roppant érdekes az a momentum, hogy már akkor akadtak modernül gondolkoó emberek, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak és megmondták, hogy a nyugdíjintézmény addig nem fog előrehaladni, amig nem hozatik be a kényszerűség elve. Ha kötelezni lehetne mindazokat, akik a kereskedelem szolgálatában állanak, hogy tagjai legyenek ennek a nemes intézménynek, akkor erőssé lehetne tenni az intézményt, de mivel az nincs, a közömbösséggel kell küzdeni. Hogy a magántisztviselők fáradozásai meddők ne legyenek, törvény utján kell a jogi helyzetet, a hétköznapi munkaidőt, vasárnapi munkaszünetet, egészségügyi irodai berendezéseket, testedzést stb. szabályozni. A munkaadók nem kivannak együtt szervezkedni a magántisztviselőkkel, mivel látszólag egészen ellenkező érdekeik vannak, holott mindkét tábor hasonló célok elérésére törekszik; a munkaadó — amint már Smith Ádám is mondotta — arra törekszik, hogy minél kisebb költséggel és minél kevesebb munkával minél nagyobb gazdasági előnyt: hasznot érjen el. A magántisztviselő is minél kevesebb munkával minél jobb jövedelemhez akar jutni. Amilyen joga és akarata uán a munkaadónak, ugyanaz kell, hogy legyen az alkalmazottnak is, mert hangoztatjuk azt az elvet, hogy a munkának és tőkének egyforma legyen a rendeltetése. Ha keresztül akarjuk vinni, hogy a programunk teljesüljön, akkor az egész magántisztviselői kontingenst kell, hogy belevigyük táborunkba s akkor természetesen a külföldiek módjára mi is sokkal hamarabb el fogjuk érni kitűzött céljainkat, azt, hogy törvényileg szabályoztassék a mi helyzetünk, hihetetlenül rendezetlen jogi állapotunk, megannyi anyagi helyzetünk javításával szorosan összefüggő tényező. (A választások.) A beszéd után, amelyet lelkes éljenzéssel fogadott a hallgatóság a tárgysorozatra tértek át. Elfogadták a jelentéseket, a szokásos felmentvényeket megadták. Schweiger Miksa azt indítványozta, hogy Wimmer Fülöpöt, az egyesület eddigi lelkes, fáradhatatlan elnökét, aki a magántisztviselők érdekében olyan sokat tett és akinek oroszlánrésze van abban, hogy az egyesület olyan szép fordulóponthoz ért, válasszák meg közfelkiáltással újra elnöknek. Az indítványt lelkes éljenzéssel elfogadták, majd megejtették a választásokat, a melynek eredménye a következő: Alelnökök: Hoffer Jenő, Faragó Lajos, titkár: Politzer Samu, háznagy: Molnár Ármin, pénztáros: Klein János, I. jegyző: Weil Ignác, II. jegyző: Krausz Sándor, ellenőrök: Spitzer Jakab és König Jenő, könyvtárosok: Kluger Sámuel és Engel János, ügyész: Engel Sándor dr. Ügyvezető bizottság: Aczél Géza, Aczél Sqma, Biedl Samu dr, Bokor Adolf, Berger Adölf, Déry Ernő, Diamant Rezső, Donáth Jakalb, Fenyő Mátyás, Gottlieb Jakab, Féli) 12 március 1'2. nyes Marcell, Horváth Jenő, Kertész Jenő, Koós Elemér, Klein Artúr, Merkler Lajos, Neu Ernő, Pich Jenő, Reitter Izsó, Spitzer Sándor, Schweiger Miksa, Schweiger Sándor, Weil Ödön és Weil Zsigmond. Felügyelő-bizottság: Varga Mihály, Eigner Henrik és Vqlihora István. A közgyűlés után bankett volt a Tiszában, amelyen sok pohárköszöntő hangzott el. A budapesti vendégek hétfőn reggel visszautaztak a fővárosba. Hetvennyolc éves hitvesgyilkos. — A szegedi Cslllagbörtön uj lakója. — (Saját tudósítónktól.) Szeged utcáin hétfőn délután általános föltűnést keltő eset történt. Egy rendkívül érdekes külsejű, hosszú őszhaju, meggörnyedten tipegő öreg embert kisért két börtönőr. Két, megbilincselt, goriosztevő-íipus volt még a társaságban. Az öreg embernek a válláig nyúltak ősz hajfürtjei és kuszáit szakáll csüngött az állaróJ. Régi divatú, fényesre kopott feketeruhában volt, megfakult, széles formáju keménykalapja mélyen a homlokára konyult. Kék szeme* kényben csilogott. A tavaszi napsütés vibráló foltokat alkotott az arcán. Kezében kis csomagot tartott, kenyér és ételmaradék volt asztalkendőbe burkolva. Kiváncsi szemmel nézte az utcákat és házakat, néha pedig egyegy csinos asszonyra tapadt a tekintete. Sok keseriiséget és szenvedést átélt szabadságharcosnak nézték az emberek. De miért kiséri akkor két börtönőr, mégvasalt gonosztevők társaságában? A Délmagyarország munkatársának az egyik börtönőr megadta a felvilágosítást: — Pecha Ferencnek hívják ezt az öreg embert. Hetvennyolc éves. Oroszváron volt üvegesmester. A mult évben meggyilkolta a feleségét, amiért a győri esküdtszék hat évi börtönre Ítélte. A Kúria jóváhagyta az Ítéletet.. A Csillagbörtönben kisérjük, ott üli le a büntetését. Szinte hihetetlennek hangzott ez a kijelentés. Hetvennyolc éves, töpörödött aggastyán: hitvesgyilkos! Az utóbbi évtizedek biinkrónikájában aligha volt ilyen eset. — Hány éves volt a felesége? — kérdeztem. — Hetvenkettő. — Van gyermekük? — Nincs. — Miért gyilkolta meg az asszonyt? — kérdeztem a bánatos nézésű öreget. Meglepte a kérdés. Zavarodottan bámult reám, majd hirtelen a börtönőrre nézett. Mintha a beleegyezését kérte volna a válaszra. Az őr megnyugvással bólintott, amire az öreg beszélni kezdett. Németül beszélt. Más nyelvet nem ért. — Tudja isten, hogy is történt . . . Szerettem az asszonyt, jó asszony volt, csak egy •kicsit akaratos . . . Egyszer aztán összepörlekedtünk . . . balta vagy mi akadt a kezembe .. . hozzávágtam . . .. Nyögött szegény . . . Sajnáltam és megijedtem . . . aztán fölakasztottam . . . Az utolsó szavakat már csak alig érthető suttogással mondta. Fájdalmas volt számára a visszaemlékezés. Majd hirtelen más témára csapott át. — Messze van még a börtön? — kérdezte. — Még alig néhány lépésnyire, — nyugtattam meg az öreget, akit láthatólag kellemetlenül érintett a kisérő embergyürü. A Csillagbörtönben Müller Mór igazgatónál jelentkeztek, aki a börtön törzskönyvébe beiktetta az uj lakókat. — Föltűnő jelenség ez az öreg ember, — mondta munkatársunknak a börtönigazgató. Mindenesetre egyik legérdekesebb rabja lesz a börtönnek. Én magam alig győzöm bámulni. Korára való tekintettel némi kedvezmény* ben kell részesítenünk. Valószínűleg ügyészi utasításra nem is bilincselték meg az uton, imint a másik két rabot. A „beiktatás" után a szürke rabkosztiimbe