Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-09 / 32. szám

1912 lii. évíoivarr, 32. szám Péntek, február 9 SBzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Horona-utca 15. szám c=a Sudapesti szerkesztőség és kiadóhivsiaí IV., Városház-utca 3. szám ELŐFJlETESi Ml SZBöEDEIt egész ívre . fi 241— félévre . . . fi !2*— negyedévre . R 6'— egy hónapra ü 2-— Egyes szám ára 10 fillér. ELÖPIZETES1 Alt VíCEREN: egész évre íi 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre . R 7"— egy hónapra fi 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM i Szerkesztősei 305 Riadóhiv- I3fr interurbán 3»5 Budapesti szerkesztőse) telefon-szárra iil-1 II német trónbeszéd. A trónbeszéd, amellyel Vilmos császár az uj birodalmi gyűlést megnyitotta, szerencsés fogalmazásával világszerte általános elismerésre és méltánylásra tarthat számot. Az egyes kijelentések súlya és batása helytállóan biztos mérlegelésnek volt tárgya s a császári szózat mindenképen méltó a nagy német nemzethez és a német birodalom világpoziciójához. Annak a hatalmas átformálódásnak,. a melyen a legutóbbi választásokon a német birodalmi gyűlés összealakulása keresztülment, a trónbeszédben nyomára nem akadunk. A császár egyszerű és világos szavakban kifejezi azt a reménységét, hogy a nemzet megválasztott képviselői legjobb erejükkel fognak hozzálátni a közös munkához, melynek célját olyképen jelöli meg, hogy ennek a munkának a birodalom és az állami rend szilárd építményének sértetlen fenntartására, az összes néprétegek jólétének emelésére és a nemzet erejének és tekintélyének megőrzésére kell irányulnia. A szociális törvényhozás folytatásának és fejlesztésének erős hangsúlyozása csak a legjobb hatást keltheti az uj népképviseletben, amelybe a szociáldemokrácia soha nern sejtett számbeli erővel vonult be. Jogos önérzettel hangoztatta a császár, r A szabónö. Irta Eoberto Sracco. Mimi boldogan tekintett apjára, aki ma — szokatlan dolog! — arra biztatta, hogy az affektált anyai szigor által annyiszor visszafojtott ékesszólását kiifejtse. Arcán és személben még ott ragyogott a megtett séta emlékének visszfénye, nagy florenci szalmakalapja alól vidáman kandikált ki s karjában féltékenyen szorongatta uj kabátját. Egész parányi egyénisége remegett az örömtől, miközben buzgón felelgetett apja kérdéseire. — Tehát el voltál sétálni Rolandi aszonynyal? — Nem. — Mi az: „nem"? Hát nem voltál sétálni Giuíida Rolandi asszonnyal? — Ah! Zulia nénivel? Igen, rgen! — Nos és szép volt a séta? — Az egész idő alatt kocsin? Gyalog nem mentél? — Az egész idő alatt kocsin mentem, meg gyalog is. Hisz babát és bonbont nem lehet vásárolni a kocsiban! — Giulia néni vásárolta neked ezt a babát? Mutasd csak. Ejnye, be szép. Csakhogy még egészen kicsiny! — Kicsiny, mert uj. Majd ha .megöregszik nagyobb lesz, mint én vagyok. — És a bonbonjaid? — Ott vannak; nem látod? Mimi, szegényke, maga sem .merte fölbonminő megelégedéssel tölti őt el az iparnak, a kereskedelemnek, a közlekedésnek hatalmas fellendülése. A német vállalkozási szellem az utolsó években valóban nagyot alkotott, s a füstölgő gyárkémények tízezrei büszke diadala a német szorgalomnak és tehetségnek, mértföldmutatója a német jólétnek és vagyonosodásnak, de egyúttal szilárd alapja a birodalom konszolidált pénzügyeinek is. Az egész világot érdekli a császári szózatnak az a kijelentése, hogy a vámpolitika alapelveitől a szövetséges kormányok az uj kereskedelmi szerződések előkészítésénél és megkötésénél sem fognak eltérni. Az erős védvámos irányzat ilyenképen a jövőben is dominálni fogja a vámpolitikát és nekünk is el kell rá készülnünk, hogy ezen az alapon kell majd megvédelmezni az uj megállapodásokban gazdaságunk nagy érdekeit. Egyedül és kizárólag a maga hatalmas gazdasági pozíciójának védelmével indokolja a trónbeszéd a német haderő küszöbön álló eksztanziv kifejlesztését. És ezen a ponton kapcsolódik bele a beszéd a külpolitikába. Amit a nemzetközi politikáról mond, az felettébb megnyugtató, mert minden vonatkozásban békés. Az erős fél nyugodt önérzetével mutat rá a császár az uj birodalmi tanács megtani a dobozt. Odarakta volt egy székre s most kétségtelenül -az anyját várta, hogy engedélyt kérjen tőle arra, hogy egy szemet kivehessen. A férfit legyőzhetetlen vágy ösztönözte,, hogy tovább kutasson, megnézte a csomagot s feltűnt néki, hogy azon nem látta a cukrász címfeliratait. — És hol vette Giulia néni e bonbonokat? — Hogy hol vette? Ah, a szabónőnél? — Igen ... Egy csillogó szép kapun mentünk be... A ház egy kert közepén áll. Az ajtó kinyílt s ott 'állt egy ur ruhában. — Egy ur ruhában? — Igen, olyan ruhában, aminőt te szoktál viselni reggelenkint. — Reggelenkint én piamát viselek. — Hát az is csak ruha? — Igen, a szövete ruhaszövet. De ha az szabónö volt, akkor női ruhát viselt, mert a szabónö az nő. — Nem, nem! Az férfi volt, de azért szabóné volt, mert a szabónők néha férfiak. Igy mondta nekem Zulia néni. ~A kisleány csengő hangja gyermekded vidámsággal töltötte be a szobát. A férfi egy pillanatig hallgatott, aztán újra kezdte: — Igen, igazad van, Mimi: a szabónők néha férfiak. Aztáh milyen volt az az ur? öreg volt. — Te csinosabb vagy nála. — Jő. De öregebb volt vagy fiatalabb a te kis apóidnál? — Mindenki öregebb, mint az én kis apám. nyitása alkalmával, hogy Németország a nemzetközi vitás kérdések békés megoldására mindenkor kész, ha ezt a birodalom méltóságának és érdekeinek sérelme nélkül megteheti. E békés érzület bizonyságául állítja be a Franciaországgal megkötött egyezményt. A hármasszövetség külön hangsúlyozása mellett nem mulasztja el a trónbeszéd kiemelni a német külpolitikának azt a nizusát, hogy valamennyi hatalmassággal barátságos viszonyt óhajt fentartani a kölcsönös tisztelet és jókarat alapján. ílyenképen a császári megnyitó egy erőteljes maniíesztáció a béke, egy becsületes hitvallás a konzervatív világpolitika mellett. Ez az a politika, amelynek hangoztatását az osztrák-magyar monarchia is szívesen hallja hatalmas szövetségesének ajkáról; ez az a politika, melynek sikeres követésében őt támogatni óhajtja s amelyet a mi monarchiánk maga is követni akar. Az uj birodalmi gyűlés tevékenysége elé fokozott érdeklődéssel tekint az egész világ. A progresszív elemek nem sejtett megszaporodása bizonyára rá fogja ütni a bélyegét az uj Reichstag működésére, de e mellett kétségtelenül valóra fog válni a császárnak kifejezett bizodalma is, hogy — Volt bajusza is? — Igen. — Fehér? — Nem. Fekete, fekete, fekete. — Hát szakálla volt-e? — Nem. Hanem cigaretta Volt a szájában. — Cigaretta a szájában? Micsoda illetlenség. — Aztán volt szemüvege is! — Szemüvege? Talán csalódok Mimi. Miért lett volna szemüvege? — De igen, volt neki, hanem csak egyik szemén. — Ah, csak az egyik szemén! nagyon jó. Mikor tehát monoklija volt. Bravó, Mimi! És mondd csak mit mi véltél a szabónö frászában? — Kaptam bonbont és játszottam a nőcseléddel. — És Giulia asszony? Hol volt ő azalatt, mig te játszottál a cseléddel? — Nem tudom. — Figyelem, Mimi. Erőltesd meg kissé magad. Próbáld meg visszaemlékezni. Mimi összeráncolta szemöldökét s komolyén és mozdulatlan nézett egy pontot a levegőben. Éis kis arcára világos felhő ült a nagy igyekezetben. — Kisértsd meg. Talon vissza tudsz emlékezni, — sürgette apja. Végre Mimi diadalm'asan és élesen felkiáltott: — Ah, már tudom, hogy Zulia néni hol