Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-07 / 30. szám

1912 l!l. évfolyam, 30. szám Szerda, február 7 HSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, . Korona-utca 15. szám e=j Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., gjg Városház-utca 3. szám czu ELOfiZETESl AB SZEüEDEh egész évre . R 24— félévre . . . R 12-negyedévre . R 6— egy hónapra íi 2Egyes szám ára 10 fillér. ELOfiZETESl AR VIDÉKÉN: egész évre R 28-— lélévre . . . R 14'— negyedévre. R V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEiüiV-SZAM: Szerkesztőse) 305 Jiia4óh vafa! 836 . Interurbán 3»5 Budapest: szerkesztőseo telefon-száira 128 12 A monarchia érdekei. A magyar politikai helyzet alakulása immár nemcsak az ország érdeke. Hanem az egész monarchiának érdeke. A magyar miniszterelnök tanácskozásai során arra igyekszik, hogy a véderőjavaslatban a makszimális módon kielégítse mindazok ít a nemzeti igényeket, amelyek jogosan támasztattak. De mert — ismételjük — az egész monarchia érdekeiről szintén szó van most, csak természetes, hogy a magyar, általános érdekeken kivül a monarchia kérdéseire is tekintettel legyünk, — a miniszterelnök is, az osztrák kabinet is, a közös osztályok is, mindenki. Még mi is, párkülönbség nélkül. A bécsi események eddig is arra vallanak, hogy a kívánságok között van olyan, amely az osztrák álláspontot érinti, vagy amelyekre nézve az uralkodó az osztrák kormánynyal való előzetes megegyezést kivánja. Ez a megegyezés a legnehezebb része a válság ügyének. Még aminek ránk nézve sok értéke nincs is, csak az államiságnak, a monarchia két országa egyenlő voltának, halvány kidomboritása, szerény kifejezője akar lenni, — az osztrákok már azt is a leghevesebb, ágyúzó ellenállással fogadják. Valaha azt mondták, hogy az osztrákok józanabbak, több gyakorlati értékkel birók, mint mi vagyunk. A külsőségekkel, az elvi és elméleti dolgokkal nem törődnek, hanem egész ellenálló erejüket és energiájukat ott feszitik meg, amikor a magyarok a maguk javára gazdasági előnyt karnak biztosítani. Ez igy is történt a vám, a szerződések, a kvóta és a bank kérdésében. De most, amikor a véderőreformjának keretében közjogi kérdések körül került nézeteltérés, sőt, esetleg összeütközésre a sor, újra izgatott agreszszivitással törnek ki a bécsi sajtóból a hangok, hogy az osztrák kormányt a legmerevebb ellenállásra szorítsák. E szerint holt pontra jutott volna a dolog. Talán ott is maradna, ha ezúttal nem lenne valószinü, hogy a béke érdekében az uralkodó fog dönteni és a magyar ellenzéknek Khuen által tolmácsolt kívánságai közül azokat, amelyeket teljesithetőknek tart, a maga akaratával fogja érvényesíttetni. A koronának kétségtelenül az a nézőpontja, hogy a béke érdekében minden lehetőt el kell követni, esetleg áldozatot hozni. S a korona álláspontja, hogy a „béke minden áldozatot megér", irányithatná a magyar ellenzéket. Még nem tudni, hogy a miniszterelnök milyen eredménnyel jön haza Bécsből, ahol, ugy látszik, a kibontakozásnak uj és komoly akadályai támadtak. De ha, — amire el kell készülve lenni, — Khuen-Héderváry legjobb szándéka és minden erőkifejtése mellett se hozhatná az összes ellenzéki kívánságok teljesítését, — az ellenzéken van a sor, hogy a béke érdekében való áldozatkészségnek jelét és bizonyságát adja. És erre van némi reménység is. A béke után való vágyakozás annyira általános, hogy még azok is, akik a fórum eőltt teleitorokkal hirdetik a háborút, egymás közt tanakodva a helyzetről, leplezetlenül annak az óhajnak adnak kifejezést, vajha mennél előbb sikerülne békét teremteni. Az emberi gyarlóság azonban nem engedi, hogy letegyék idő előtt az álarcot, mely annyi hamiskodásnak a takarója. De talán a tizenkettedik óra utolsó pillanatában, mégis meg fog történni az, ami éjfél után az álarcos bálokon is be szokott következni, hogy lehullanak a maszkok és akkor majd ki fog tűnni, hogy veszedelmes és ostoba dolog is volt ez a sok intrikálás. Avagy némelyek tán annyira belemerültek a cselszövényekbe, hogy még most sem veszik észre, hányat ütött az óra? Ez js lehetséges. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a király, a kormány, a parlament és az ország közvéleménye mind a békét akarja. Nemcsak Isten küldött. Irta: Aszlányi llezső. *) Villám, moraj. Felérzék mély alvás után. Éjfél. Riadva kitépem ablakom. Csillagtiszta ég ragyog. Még egy villám. Megráz. A föld reng-e vájjon, vagy engem renget a lélek? Kábulva irószékemibe rogyok. Nálam az irón. Szólj Uram, szolgád vagyok. Rezegd lelkembe ritmusod és én lerajzolom. Áhiítatom képe ott lesz vonásidon. Kicsit reszket már a kezem. Régen kínozzák a lelkemet. Ne hagyj el, Isten... irok: Isten küldött. Férmyel megrakottan. Terítem súlyától hajtottan kértek, bocsássátok sugaram házatokba, emberek! Világosságom megöl, ha tovább is küszöbön örzitek előfem a házatok. És én iszonyúan szenvedek. Kínomnak átka fejetékre száll majd. Isten küldött. Hét éve járom az utat egymagam. És tűrök Istenért szótalan. Oltárra tettem mindenem és áldozation széthordták a gazok. Mások a lelkem íosztogat*) Most jelent meg az érdekes, különálló magyar lilozóíus két könyve, a Világszerelem s az Uj evolúciók cimü. A lefordított „Világszerelem" a német könyvpiacnak is eseménye lett. Olvasóinknak bemulatjuk Aszlányi egyik, számunkra megküldött vallomását. íták. Én mindent vesztve gazdag lettem és erős. Templomot építettem. Diszeset, nagyot. Minden kő az Urat dicséri benne... De jött Herostratos és felgyújtotta templomom. Mert sötétlelkü volt és szamárul hiu. És álcám póznára tűzte latrok közé. Ott függ mostan is. Fülig fegyverben porkolábok őrzik. És nincs bátor, ki levegye, hogy feltámadjak. Isten küldött. Már alig érzem a tüskék hegyét. És megismertem a latrokat közel Nem bánt csufolásuk. Gunyszavuk nem ér el hozzám. Értem indulatjukat és őket is szeretem. Hozzám tartoznak ők, mint nyersérchez a tüzkobó. Poklom ők nékem és megtisztulásom Most éj van. Fölriadtam. Fényt ver az agyam. Fáj, repedni készül a fojtott feszülés alatt. Az Ur ifit, hogy időm tejár. És ha bizatásom telje.siterri nem tudom, sötéi leszív. Kiszáll belőlem a teremtő lélek máshová. És én homályban maradok. Még nem késő, emberek! A fényt Istentől, magától hozom és áldás van rajta. Vagy nincsen szivetekben irgalom? Kit büntettek bennem és m'i a vétkem, szóljatok!... Megint villám. Fényes lett percre az ég. összeéget az Isten lángja. És haragját idézem, mert kéréssel alázkodom, holott hatalmát hirdetni jöttem. Borzasztó végemet látom, ha küldetésem véghez nem viszem... Nyissátok ki előttem a házatok, mert kárhozat lesz azokon, akik hazug ürüggyel fordulnak ellenem. Hangtalan, néma minden. Hatalmas ország, büszke nagy nemzet. A lélek még idegen benned. Fiadból egy nincsen mellettem! Igaz, hisz én magam vagyok. Nincs hasonlóm, nincs hivem sehol. Szerencsém ez és végzetem. Kéjem és kinom együtt. És kit Isten koronázott, sirjak és panaszoljam talán, hogy: „A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember fiának nincs hová fejét lehajtani." (Máté ev. VII 20.) ? Nem. Panaszt ne halljon tőlem senki. Kérem inkább sok ellenségemet, akik eladtak és elvették erőm. — Sokan vannak. — őket kérem, gyűlöljenek! Rút vörös lánggal, hogy arcomba csapjon és érezzem gyülölésük égetését. És én boldog leszek. Akkor újra szeretni fogom őket. De félek, gyűlölni sem tudnak, hiszen nem szerettek ők soha. Pogány mindenik. És hogyan gyűlölhessen, aki szeretni képtelen?... Ne