Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-06 / 29. szám

ISI 2 ISI. dvfólyair, 29." szám Kedd, február 6 BSrponíi szsríiesztSsáj és Kiadóhivatal Szeged, Rarena-utea 15. szám cxzi Südapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., 5S3 Várssház-iitca 3. szám c=i ELÖPIZETESI AR SZEÜEDEn egész évre . a 24-— félévre ... R 12negyedévre . K 6'— egy hónapra h f Egyes szám ára to Sliér. ELCíiZETES! AR ViüEREN: egész évre R 2V— félévre . . . R 14'negyedévre . Sí V— e-jy hónapra B 2.' Egyes szám ára 19 Sllér. TELEiUR-SZAíi: Szerkeszídseg 305 ,i,.;dáh.v.- S3fc interuriíán 3e-5 Budapest: szerkesztősei; teleíon-száira 128 í Doniéi napok. A politikai események csomópontja a szerdai vagy csütörtöki napra esik. Ekkor fog eldőlni ugyanis, hogy sikerül-e kigabalyitani az események összekuszált fonalát, vagy egy elszánt, határozott lépéssel végét kell vetni a sok herce-hurcának. Khuen mindent megtett, amit az ország érdeke a kormánytól joggal megkövetelt. A kormányelnök a béketárgyalások élére állt, tárgyalt az ellenzék minden hangoíadó férfiávai, megismertette előttünk a többség álláspontját s igyekezett áthidalni azt a sok ellentétet, mely magának az ellenzéknek sorai között mutatkozott. Sőt, a tegnapi bécsi audiencián föltárta ő felsége előtt a helyzetet s körvonalazta, hogy meddig mehet el a kormány a béke érdekében. Ezek után senki nem mondhatja, hogy a béke ügyét a kormány nem szolgálta volna bölcs előrelátással és tapintatos higgadtsággal. Az erős kormány, mely mögött egy türelmetlen és bármely pillanatban erupcióra kész, rendithetetlen többség sorfala áll, bejárta valamennyi ellenzéki pártárnyalat portáit és jobb belátásra igyekezett birni a hadakozókat. Igazán csak azon fordul meg most minden, hogy az ellenzék őszintén óhajtja-e a békét? Ha a szivekbe és vesékbe látni lehetne, könnyű volna már most következtetni, hogy a szerdai nap milyen irányba dönti el a nemzet sorsát. Előre viszi-e a biztos és nyugalmas fejlődés utján, vagy kiszolgáltatja létét és boldogulását az önös pártériekek számára? Nagyon szomorú lenne, ha az áldatlan harc felé billene a mérleg, most, amikor a másik serpenyőbe — látszólag — mindenki jószándéku békehajlandóságokat vetett. Aaokról a propoziciókról és közvetítő eszmékről, amelyeket a miniszterelnök a pártvezérek előtt tett, vajmi kevés hir szivárgott ki. Természetesnek kell találni, hogy az információ jellegű megbeszélések bizalmas természetűek és azok tartalmáról csak a pártok vezető férfiainak van tudomásuk. Időelőtti volna a miniszterelnök iátogatásainak hatásával és eredményével érdemileg foglalkozni. Mi csak újból hangoztatjuk, amit már annyiszor kifejtettünk, hogy a miniszterelnök a parlamenti békének legőszintébb és legtermészetesebb híve, hiszen a béke a kormány és többség programjának gyors és zavartalan megvalósítását jelentené és lehetővé tenné a kormányra nézve, hogy a véderőjavaslatok tárgyalása után mielőbb megoldja azokat a további nagy feldatokat, amelyekre vállalkozott és amelyeknek mindegyike az ország legfontosabb érdekeit hivatott szolgálni. A miniszterelnök látogatásai az ellenzéki pártok és a közvélemény előtt is dokumentálják békés hajlandóságait és azok a hivatalos jelentések, amelyek az ellenzéki pártok hangulatáról számolnak ber szintén elismerik, hogy a miniszterelnökben megvan a legnagyobb jóakarat, hogy az ellenzéki pártok óhajait méltányolja, a mennyiben azok az ország érdekeivel és a kormány programjával nem ellenkeznek. Egy pillanatig sem lehetett kétség az iránt, hogy a kormány programja, amelyhez a nemzet olyan nagy többsége olyan tüntető lelkesedéssel járult hozzá, érvényesülni fog. A kormánynak és az egész országnak jól felfogott érdeke azt kívánja, hogy az egy évtizedes válság megoldása minél előbb és minél kevesebb rázkódtatással történjék meg. A magyar parlament méltóságának és az ország vitális érdekeinek minden hive őszintén kell tehát, hogy A tél gyönyörei. — Szánkázás az Óriáshegységben. — Agnetendorf, január 28. A magányos kirándulás sokszor csábit. De nem tanácsos, hogy az Óriás-hegységben Téli vándorlásra vállalkozzunk. Hirtelen leszálló köd s hóvihar a legkedélyesebb helyzetet hirtelen veszélyessé változtathat át. Egész napi hegyi kirándulásokra okvetlenül szükséges, hogy vezetőt fogadjunk föl. ö magára vállalja a szánkót, a „ruoksack"-ot és a fényképező-gépet. őrködik a szánkázásomon, talpra állit, ha lepottyantam megnyugtat, fölvidit. Velem eszik a szalonnámból, elfüstöli a cigarettáimat és mielőtt a szédítő lesiklást megkezdeném, meghallgatja végrendelkezésemet... mert hát ilyenkor a legrosszabbra ás el kell készülve lennünk. Ez mind nagyon szép lehet. De az ő társasága még sem elégít ki, hosszabb időre. Ilyen egy-két jókedvű, rokonszenves pajtás megbecsülhetetlen. Szerencsémre a kedvező véletlen két ilyen derék fiút hozott az utamba. Első szóra megegyeztünk, hogy mikor, hogyan látunk a „munkához". Megesküdtek, hogy örömet-bánatot megosztanak velem, és hogv velem mennek, bárhova megyek is. Az én példámat követve látták el magukat szalonnával, kolbásszal, mandarinnal, csokoládéval és jóféle gugvival. Szögeket verettek a csizmájuk talpába és olajjal jól bedörzsölték a csizmájukat. Minthogy pedig mindenben követték a példámat, ők is gondoskodtak két-két vállalkozó szellemű pajtásról, ugy hogy amint kerültem, fordultam, azt vettem észre, hogy tizenegyen vagyunk. A legtöbbje teljesen gyakorlatlan volt s aznap látott szarvasszánkót életében először. „Ródli" szánkónak is csak névről ismerték. Nem is nagyon törődtem a programmal s a teendőkkel. Rám bizták, hogy mindent én intézzek el. Nos, hát nem is húzódoztam, beletörődtem a sorsomba és intézkedtem: AB ház előtt tíz ródliszán állt egysorban. Mindegyiken egy-egy jól megtömött ruksaok. Elöl állt a hűséges vezetőm, égő lámpával a kezében. Este hét óra volt. Sötét éj borult az agnetendoríi völgyre. Kimondtam a rendelkezési : A társaság egy része szarvas-szánkón megy a Petcrbauúeie. Minden szarvas szánkóhoz két-három üres ródlit köttettem. A többiek gyalog 'követték őket. Mély csendben és sötétségben vágtunk neki a hegyi útnak. Amint a szem a koromsötétséget megszokta, kibonakoztak előttünk a hóval födött fenvőóriások, melyek két oldalról sürü egymásutánban szegélyezték az utunkat. Előbb magas erdőn haladtünk végig, majd tisztáshoz értünk s ezentúl a törpefenyő birodalma következett. Két órai tüdőtágitó imasirozás után eljutottunk az elő napi végcélunkhoz, a Peterbaude-thoz, mélynek kivilágított csarnoka már messziről integetett vendégszerető istenhozottat felénk. Másnap reggel 8 órakor találkoztunk a fölöstökcmnél és csak ekkor láttuk azt a grandiózus panorámát, mély a szemünk előtt feltárult. A háttérben a Ziegenrücken, a Planur és a Krokonisch büszke vonalrajza, alul pedig kékeszöld vagy háborította óriás szőnyegek, erdőkkel szegélyezve. Az indulás kommandója elhangzott: Elől a szarvasszánkők! Utánuk a könnyű lovasság — rádiókon. A legelső érzés szívdobogás. A legelső gondolat: „Vájjon nem törjük-e ki a nyakunkat?" De már az első száz méter után eltűnt a szorongatottság érzése, s valami ujongás szállja meg lelkünket: felszabadulás a tértől és időtől —hatványozott életkedv, boldogság vegyüléke. Villámgyorsan száguld tűrik előre. A másodperc századrésze alatt mindazt fölszivja a szem, amit a Sturmihaube magaslatáról a Weisswasser és az Elba völgyéig a téli pompa érzékeinek nyújthat. Az egész szánkázás mindössze 15 percig tartott. Még néhány száz imétenivire kellett a találkozási helyig gyalogolnunk. A gyülekezéskor örömmel láttam, hogy egy turista társ se hiányzik.