Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-04 / 28. szám

DELMAGYARORSZÁO 1912. február 4. lét. ozvegv Csányi Pálné rendezte a lövöl­dözést, aki szerelemféltésbő! rálőtt a szerető­jére Nagy Qvőrgv Sándor, vasúti koesinies­terre, mert az otthamuta és feleségül készül venni egy másik szegedi leánvt. Nagy György Sándor épen bálba készült a meny­asszonyával, mikor a ház előtt reá leselkedő Csányi Pálné a lövéseket intézte ellene. A golyók szerencséjére nem találtak. A lövöl­döző asszony elrohant, Nagy György Sándor pedig menyasszonyával a karjián nyugodtan ment a bálba. Ott reggelig táncolt s a bálte­remből egyenesen a rendőrségre ment, ahol a legnagyobb lelki nyugalommal megtette a följelentést özvegy Csányi Pálné el'en. A leg­érdekesebb az egész dologban, hogy Csányi Pálné, néhány év előtt Szabadkán, mikor még a férje, Csánvi Pál élt, azt a szó szoros ér­telmében eladta. Véres tragédia keletkezett ebből ,a férj-vásártól, amelv az esküdtszék előtt fejeződött be. Nagy György Sándor épen a mult emlékeitől félt, mikor szabadulni akart -özvegy Csányi Pálnétól, attól tartván, hogy az őt is el fogja adini. — A vakbél, mint tudjuk, teljesen felesle­ges testrésze az embernek, mégis számtalan esetben komoly, sokszor halálos megbetege­désnek az okozója. Az oly gyakori vakln'd­gyuffcdAst, melyet többnyire csak életveszé­lyes operációval lehet meggyógyítani, a be­lekben való torlódás idézi elő. Mi sem természeteseb minthogy evesze­delmes megbetegedés elkerülésére minden em- | bernek gondoskodni kellene arról, hogy ily j torlódások a b< lekben elő ne forduljanak, i Ez a legbiztosabban a természetes Ferencz j József-keserüviz rendszeres használata ál­tal érhető el. Ez az évtizedek óta kipróbált biztos és enyhe hatású páratlan hashajtó meg­akadályozza a torlódást a belekben és a leg­makacsabb székrekedé-t is biztosan megszün­teti. Ezért kevés gyógyvíz küldetik oly távol vidékre és örvend oly közkedveltségnek, mint a már harmincöt év óta használatban lévő Ferencz József-keserüviz, miről a négy világrészben nyert 10 aranyérem tanúskodik. A valódi Ferencz József-keserűvizből mint rendszeres adag egy boros poh rral elégséges. Kapható n jobb íüszerüzletekben és az összes gyógy tárakban. — IVéhány száraz galyért — golyó. Tél van, hideg van. Jól esik ilyenkor a meleg szoba. A 'szegény ember is befütene a kály­hába, ha volna mivel. De nincs. Léra Nikolaj hosszú remetei (Krassószörény) tizenhété ves oláh fiúnak sem volt mivel beíiitenie. Elment hát az erdőbe, összeszedett néhány gaivat. vitte volna haza, ámde nem vitte. Meglátta Maguran Doneszi erdőkerülő, aki puskát fo­gott és hátba lőtte Léra Nikoi'ájt. Most a lu­gosi közikórházban melegszik. Talán nem is fesz többé szüksége meleg szobára. — Vil *ány kisasszony a Yass-moziban. A világhírű meztelen táncosnő, Villány kis­asszony, vásarnan. hétfőn és kedden föllép a szegedi Vöss-moziban. A .Proletárok" cimü hétfői1 vonásos erkölcsdrámában a főszerepet játszsza. A szenzációs előadásokat nagy ér­deklődés előzi meg. — Üjjj feleimet t. kérem, szíveskedjenek szükség esetén, nagyobb eifoglaltágaim mi­att Zrinyi-utcá 14. szám, délután 1—3 óra között felkeresni. Telefon 1144. Beck Mósi. — Kulinyi Simon sz gedi johirü kárpitos díszes és tartós munkáit ajánljuk a közönség figyelmébe. Modern stilusos berendezések. Szolid árak. — Unjfhvűry László és Amerika. Unghvúry László (Czeglód) faiskolai és szőlő termékei(rerr,es gyümölcsfa, vadonc, akác, gledicsjn, szőlővessző, bor stb. stb.) már Amerikában is nagy kelen­dőségnek örvendenek. Sok ezer korona értékben küldött a mult évben is Chicagohoz közel fekvő Baréthy-félo telepekre. Árjegyzéket fend cira szívesen küld. — Kérelem. A fővárosba utazó közönséget kéri Aczél Miksa Budapest legmodernebb ez 11c­dájának az „Excelsior"-nak tulajdonosa, hogy a szobákat vagy levelező-lapon, vagy sürgönyileg rendeljék meg, (Rákóci-ut 72.) mert dacára hogy csak pár hete nyilt meg, már is majdnem minden szoba el van foglalva. Szobák naponta 5 koro­nától feljebb kaphatók. Regge i, ásványvíz, ruha­vasalás ós beretválkozás a szobaárban foglal­tatik. Közbonti fűtés, meleg-hideg viz minden szobában. 2019 — Csendőrség áltr.1 használt a Nagy­méltóságú minisztérium által eladott összes Kropácsek-karabélyokat szuronynyal és töl tényeivel Sebők Mihály vaskereskedő egyed árusjtója Szegedeu és azt szuronynyal együtt darabonként 28 korona 50 fillérért árusitja. Töltény 10 fillér. Minden fegyver 8 golyóra tölthető. Szétküldés postán vagy vasúton. 2455 E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget ?sir a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. KÖZIGAZGATÁS Megkezdik a csorvai müuí építését. (Saját tudósítónktól.) A csorvai müut ügye most már végleges elintézést nyert. Még eb­ben az évben kiépítik az utat a külső dorna­széki iskoláig és ezzel az intézkedéssel ked­vező elintézést nyer a külterületi lakosság régi panasza. Az útügyi bizottság szombaton délelőtt Bo­kor Pál polgármester-helyettes elnöklésével ülést tartott, amelyen a csorvai müut építé­sére beérkezett ajánlatokat bontották fel A földmunkára és az úttest elkészítésére Sava­nya Illés tette a legolcsóbb ajánlatot, a mun­kát 35.819 koronáért hajlandó elvégezni. A kőszállitásnál a hahnágycsucsi állami bánya a legolcsóbb; amely a szegedi vasúti állomás­ig 59.541 koronáért szállítja a szükséges kő­anyagot; e vasúti állomástól a Kálvária­ut végéig a villamosvasút 10.294 koronáért, onnan a befívszinre Varga Mihály és társai 37.181 koronáért szállítják az anyagot. A két uíkaoaróház építésére beérkezett ajánlatok között Rácz Péteré volt a legolcsóbb, aki az istkaparcházakat egvenként 8490 koronáért építi fel. Az útügyi bizottság az ajánlatok alapján azt a javaslatot terjesztette a 'közigazgatási bizottság elé, hogy az a fentebb felsorolt vál­lalkozókat bizza meg a munka elkészítésével. A közigazgatási bizottság a polgármester elnöklésével szombatén délután megtartott rendkívüli ülésén foglalkozott a bizottság elő­terjesztésével, azt minden részében jóváhagy­ta, kimondotta egyben aizt is, hogy az ügy sürgősségére való tekintettel határozata bir­tokon kívül fellebbezhető csak meg, vagyis a vállalkozók a kedvező idő beálltával azonnal tartoznak megkezdeni a munkát. Föl kell még említeni azt is, hogy az árlej­tés eredménye szokatlanul kedvező a város­ra, mert a vállalkozók 22.780 koronával ol­csóbban végzik el a numklát a mérnökség eiő­'rányzatával szemben. x Fegyelmi ügyek. A fegyelmi választ­mány szombaton délután öt órakor, Lázár Gvörgv dr polgármester elnöiklésével ülést tartott, amelyen foltó ügyeket intéztek el x A törvényhatósági bizottság uj tngjai. A törvényhatósági bizottság képe januáriban megváltozott. Azok a városatyák közül, ak'k virilis jogon tagjai a tör vény ha­tóságnak, többen kimaradtak, viszont több szegedi polgár lett január Létől kezdve adó­ja alapján tagja a törvényhatóságnak. Tudva­levően a virilistákat minden évben össze szok­ták irni és minden éjben elő szokott ferdülni januárban változás. Ebben az évben virilis jo­guk alapján a következők lettek uj tagjai a törvényhatóságnak: Endrényi Lajos, For­báth Leó dr, Glücksthal Lajos, Hegedűs Béla, Katona Antal, Kecskeméti Antal, Kőhegyi Lajos dr, Lem le József, Kray István, Otto­vay István, Pavkovits Rezső, Petemeily La­jos, Pick Jenő, Pick Mór, Solti Pál, Tóbiás László, Trayber Vince és Vén András. Per­jéssy Mihály ítélőtáblai bírót a decemberi idő­közi választáson választották meg törvény­hatósági bizottsági tagnak, ö is uj városatya. Kosoczky Pál választott törvényhatósági bi­zottsági tag az uj összeírás szerint virilis jo­gon is tagja lenne a bizottságnak. Kosoczky kijelentette, hogy virilis jogát nem kívánja gyakorolni. Déri Ernő kérte az igazoló vá­lasztmánytól, hogy vegyék föl a viriiisek közé, mert tulajdonosa a Déri Ede cégnek hs annyi adót fizet, hogy adója után a b'zott­sági tagság megilleti. Az igazoló választmánv a kérést elutasította, mert az későn érkézért be és Déri Ernő az elutasító végzést most megfelebbezte. x A közigazgatási bizottság ülése* A közigazgatási bizottság szombaton délután Lázár Gvörgv dr polgármester elnökfesével rendkívüli iilésit tartott. Az ülésen Koczor Já­nos katonaiwvi tanácsos előterjesztésére né­hány sürgős kivételes nősü'ési engedély iránti kérelmet terjesztettek fel a miniszter­hez. A bizottság Tóth Mihály dr tb. tanácsos előterjesztésére jóváhagyta az útügyi írzott­söMáaftKsűiu-a a; *t<f?ií in s „BUitUDyf 2 B fel résxéra egész évre hirdetési ad fel :: az Itórdsíftst r. ^ v'VsEtA/ v V • " '" .V-s ­/

Next

/
Thumbnails
Contents