Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-04 / 28. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. február 6. Vivaraisben támadt hasonló járvány. Akikre reáterjedt, eksztatikus állapotba jutottak, mely reszketéssel és az öntudat elvesztésével kezdődött. Karjaikat kiterjesztve, merevvé feszitett lábbal néhány bukdácsoló lépést tettek, aztán a földre roskadva, karjaikkal ideoda hadonásztak, becsukott szemmel verdesték magukat és fuladozva henteregtek, migneni a roham véget ért, liogy másnap, vagy pár óra múlva újra kezdődjék. Azonban sokkal közelebbi korból is vannak adataink a hisztéria járyányszerü fellépéséről. Morzinehaii 1861-ben, Verzegnisban pedig 1878-ban volt ily járvány. Mindkét helység egy-egy hegyvidéki falu. Az egyik Savoyahan, a másik Itáliában. A lakosság szegény, tudatlan és babonás; a házasfelek legtöbbnyire rokonok, minélfogva általános a testi és szellemi degeneráció. Morzineban a járvány egy leánynak a hisztérikus rohamával kezdődött. A roham ismétlődött és láttára csakhamar egész csomó leányon jelentkezett a hisztéria. Roham alatt e „megszálltak" hihetetlenül durva szitkokat kiabáltak, látományaik voltak, fákra másztak és — prófétáltak. A roham elmultával semmire sem emlékeztek. A járvány már hónapokig dühöngött mígnem végre — csendőrökkel rakták meg a falut. Erre véget ért, És nehogy rosszat gondoljunk: magyarázatul elfogadhatjuk, hogy az a lelki rázkódtatás szüntette meg, melyet a büntetéstől való félelem keltett. — Merőben hasonló lefolyású volt a verzegnisi járvány is, azzal a különbséggel, hogy a vallási jelleg itt még élesebben lépett az előtérbe, amennyiben a járvány egy jezsuita páter liitszónoklata után, a túlvilági büntetések ecsetelésével okozott izgalom következtében tört ki. Itt is csendőrökkel szüntették be a hisztérikus rohamokat. A tömegekre kiterjedő hisztéria példái között a legérdekesebbek egyike az, melynek a XVIII-ik században a párisi Szent Medárdtemető volt a színhelye. Itt volt eltemetve Paris abbé, kinek sírján egy Marié Jeanne nevii leányt hisztérikus görcsök fogtak el. Ezzel kezdődött a járvány, mely mihamar százakat, meg ezreket ejtett hatalmába. Az egész temető és a körülötte levő utcák naphosszat tele voltak leányokkal, asszonyokkal, mindenféle koru emberekkel, kik a 'hisztérikus roham legkülönbözőbb elragadtatásait tüntették fel. Férfiak, akik merevgörcsben hevertek a földön, mások kavicsokat, iivegdarabokat, sőt izzó parazsat nyeldestek; nők, akik fejtetőre álltak, vagy görcsökben vonaglottak, tiz-tizenkét férfit ültettek magukra, majd táncra kerekedtek, ordítottak, nyögtek, macskamódra nyivákoltak — valóságos Valpurgis-éjszakai kép, fényes nappal. A hatóság végre is ugy akart rendet csinálni, hogy 1 lezárta a temetőt, de ezzel csak azt érte el, hogy az őrjöngés, mely addig egy helyre volt koncentrálva, szétterjedve folytatódott. Nem volt utca, melyben kisebb-nagyobb hisztérikusan vonagló csoportokat ne lehetett volna látni, mignem aztán ahoz az eljáráshoz folyamodtak, hogy akit görcsökben értek, a rendőrség emberei egy külön erre a célra dezignált börtönbe vittek, ahol a kijózanodás után törvényt ültek fölötte és fogházbüntetést mértek rá. Brutális eljárás volt, de használt. A félelein megtette a hatását, a tobzódó hisztéria meghátrált és a járvány lassankint mesgzünt. SZÍNHÁZMŰVÉSZET Színházi műsor. Vasárnap d. u. A kis gróf, operett. — Este: Az ártatlan Zsuzsi, operett (Páratlan S/J-) Teíemrehiuás. Eredeti dalmű, egy felvonásban, két képben. Szövegét Arany János balladája után Versényi Gyöngy irta. Zenéjét szerzé Farhas ödön. Először adták Szegeden február 2-án. Ismét egy operaelőadás, ismét egy baklövés. Ugy látszik, az igazgatóság elhatározta, hogy minden áron, még a közönség szórakozása árán is, konzekvens marad s nem fog olyan operát előadatni, amit a mi énekeseink elfogadhatóan előadni képesek s amelyet a zeneileg kevésbé képzett nagyközönség is megérthet. Nos, ha ezt akarta, hát ez irne sikerült. Kaptunk egy olyan ooerát, amelyet talán még a legsmokkabb álzenész sem értett meg s ráadásul olyan előadást, amelynek végighallgatásánál csali talán a színészeknek az erejüket meghaladó feladatta! való kiizködése volt kellemetlenebb. Szép az önbizalom, de csak addig, amig a túlságba nem csap. Már pedig — enyhén szólva — túlságos bizalm a volt annak önmagában, vagy a társulatban, aki azt hitte, hogv ezt az operát megfelelően betanítani, vagy betantittatni és előadatni képes lesz. Ismételjük, nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, mennyire helyes és iszép dolog; hogy immár annvira jutottunk, hogy opera előadásokat is kapunk. De viszont az is bizonyos, hogy azon esetben, ha ebben az irányban fognak haladni az előadandó darabok megválasztásánál, rövidesen azért fogunk hálálkodni, ha nem fognak operákat előadni. Ennyit általánosságban. Vizsgáljuk most magát a darabot. A szövege Ararív János balladájából készült; ép ezért közismert. A dramatizáláist Versényi György végezte, többé-kevésbé, de mégis inkább kevésbé megfelelően. Az a hatalmas drámai erő, ami az eredeti költeménv minden sorát átlengi, igy hosszú lére eresztve, teljesen elveszett, Szívesen elismerjük, hogy Arany János örökével megbirkózni s az úgyszólván példátlan tökéletességű balladából olyan drámát alkotni, amely kiállja az összeIhasonlitást az eredetivel, nagvon nehéz volt. Konstatálnunk kell azonban azt is, hogy ez nern is sikerült a szerzőnek. A cselekmény vontatott s a beállítása is ollvan, hogy soksok minden, ami a színpadon történt, nem látszik indokoltnak. Egvébiránt az is lehetséges, hogy mindez az előadás rovására irandó. A szereplők ugvanis annyira el voltak foglalva a szerepük zenei nehézségei vei, hogy ligazlán alig vehető tőlük rossz néven, ha jól játszani — elfelejtettek. Ami a zenét illeti, nagyon sok jót arról sem mondhatunk. Farkas Ödön lehet 'kiváló pedagógus és egyébként is kitűnő muzsikus — aminthogy az is, de az operáival kevés a szerencséje. Zenéje túlságosan, szinte mesterségesen nehezített, olvannvira, hogy az már az érthetetlennel határos. Ez a müve is melodikus részekben teljesen szűkölködik, motívumokkal is alig találkozunk; ami van benne (Kund Abigél: Egvszer volt egy legény ...) az is annyira erőltetett, hogy közvetlenebb hatásokat a hallgatóságból kiváltani nem kénes. A zene a szándékolt drámai erőt csak itt-ott tartalmazza és gyakran ellaposodik. Klasszikus példa erre az első felvonás fináléja: egv fenségesen kezdődő gyászinduló, amely az első néhány soron át valóban hatalmas arányú, de amely rövid idő alatt az unalmasságig ellaposodik. Egyébként is nehezen találnánk mélyebb tartalmat az egész zenében, mert ha azt elemeire bontjuk, látjuk, hogy majdnem mindig külső hatásokra utazik. A fu\ó hangszerek ijesztő fortisszimói mellett a vonósok gvakran etilkényszeredett árnyékolásai és a karok erőltetett együtteséi: mind-mind csak külső hatásokat keit. Van azonban néhány értékes részlet is. Ilyen Bárczy Jenő belépője, Kund Abigéllal való együttese, továbbá a második kép kezdetén az ima. Azonban elég. Magyar operáról, magyar szerző müvéről van szó és ez olyan valami, hogy emiatt nékünk magunknak is rosszul esik a tárgyilagosság. A szereplők köziül nehéz szerepükkel legsikeresebben Oláh Gvula és Nagv Aranka, birkóztak meg. Ha nem is jót, de elfogadhatót nyújtottak. Hogy a szerep betanulásának erejüket meghaladó nehézségeivel az elért siker nem áll arányban, nem róható fel hibájukul. Hiába. Az ő sorsuk — a vezetőség jó voltából — az, hogy operaszerepekben teljes sikert nem érhetnek él. A körülményekhez képest jó volt Bincler Károly is. A tőle ma tapasztaltak után nem tartjuk helyesnek, hogy oly keveset foglalkoztatják. A többi magánszereplőről nem szólunk s reájuk nézve ennél kedvezőbb kritikát nem Írhatunk. A kar szintén produkált annyit, amennyit tudott, — csakhogy kínosan keveset tudott; nagyjában végigevickéltek ugyan partitúrájuk rájuk nézve túlságos nehézségein, néhány feltűnő és fülbántó ballépést azonban mégis elkövettek. A rendezést Ferenczi Frigyes végezte, megfelelően. Őszinte elismeréssel vagyunk azonban Müller Mátyás karnagy iránt, aki az előadást vezényelte és betanította. Csodáljuk, hogy ennyire is sikerült neki. A közönség az egész előadás alatt nem tudott felmelegedni; azt hisszük, hogy ez a darab Szegeden megbukott. Az operaelőadást Petőfi dramatizált költeményének a Falu végén kurta korcsma-nak előadása követte. Noha a dramatizáláshoz itt is sok szó fér, például Panyó Panni olyan beállításban, amint az szerepel, egyáltalán nem helyénvaló, de ez mégis jobban hatott a közönségre, ami közvetlenségénél fogva természetes is. A színészek énekeltek, táncoltak, mindent csináltak, csak nem játszottak. Az együttesből mégis kivált Heltai és Solymosl A drarnatiízáiást Hevesi Sándor dr végezte, mig a kisérő zene Nádor Mihály müve. Erről csak annyit, hogy nem simul a népies költeményékhez. Az előforduló dalok mindennek nevezhetők inkább, mint népdaloknak. Fischer Marcell, * A „Lyra" legközelebbi hangversenye. Az a nagyszerű és igazán páratlan siker, melyet a Lyra népszerű hangversenyvállalat műit heti premier-hangversenye előidézett, arra indította a hangversenyiroda vezetőségét, hogy legközelebbi hangversenyének idejét már február 18-ára, vasárnap délután hat órára tűzte ki. Egyúttal közlik azoknak a művészeknek és művésznőknek neveit, kik már a legközelebbi koncerteken fellépnek. — Ezek között szerepelnek: Medek Anna, Arányi Dezső, a magyar királyi Operaház művészei, ifjabb Ábrányi Emil, az Operaház karnagva, Mossiiammer Román, az európai hirü zenetanár, az Operaház hárfamüvésze, továbbá Ábrányi Rózsi, Bazilidesz Mária ós Kriener Miksa, a Népopera művészei. A szegedi zeneéletet erősen felkaroló, magas színvonalon álló koncerteket a közönség nagyfokú érdeklődése víárja. * A Művész-ház Somborban. A budapesti Müivészház művészeti egyesület Vojnits István főispán védnöksége mellett az elmúlt héten Rózsa Miklós dr igazgató ós Konyái Elemér mütáros közreműködésével látogatott képkiáili'tást rendezett Zomborban, a városháza nagytermében, s nemsokára megalakul a Miivészház zombori osztálya. Vértesi Károly iróí kérték fel az osztály szervezésére. Az előkészítő bizottság elhatározta, hogy az alakuló közgyűlést március hóban tartja meg.