Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-25 / 46. szám

1912. február 18. DÉI MAGYARORSZÁG 1 f! nő teljes függetlensége. Irta De Avila grófnő. — Spanyolország istennője. — A határozott kérdésre, hogy miért /kell az asszonynak ezer és egy törvényt elismernie, mig a férfi tetszése szerint élhet, többnyire azt a feleletet kapjuk, hogy ez a házasság tisztaságának megvédése miatt van, nehogy az asszony törvénytelen gyermeket csempésszen a családba. Ha el is fogadjuk ezt az érvet a házasságban élő asszonyra vonatkoztatva, még mindig nyílt marad a kérdés második része, miért nem élhetnek függetlenül a „szabad" nők? Miamont szerint a nő élete egy harmonikus evolúció, épen ugy, mint a férfié, amely lassan fejleszti ki a formákat és a különböző egyéniségeket, de mindig előre halad. Ennék a fejlődésnek és a társadalmi életnek köszönhető, hogy a nő neim marad meg egy, csak a faj szaporodását szolgáló alanynak. Hál' Istennek már rég túlhaladtunk Schoppenhaueren, aki szerint a nő csekély intelligenciájú, gyermekes, könnyelmű és szűk látókörű; a férfivel nem mérhető össze, ha páratlan Ítélkezésről, háladatosságról, nagy lelkiismeretlenségről van szó . . . Ha igaz, hogy a nőt az anyaságra .való hivatottsága karakterizálja; itt mindjárt azt is el kell ismernünk, hogy olyan gyöngéd a lelke, amilyen finom a bőre; olyan érzékeny, fogékony és gyorsitéltetü az elméje, mint amilyen lágyak az érzései. Az agyveleje pedig olyan tökéletesen fejlődött, mint a férfié. Strófái§ egy 7}öfgy!}öz. A kirakatba nem ültetlek többet, S szivem fölött a redőnyt leeresztem, Bár jól tudom, hogy ez hozza a vesztem, Mert úgysem lelek nálad, asszonyt szebbet. Az inasokat utjukra bocsátom Nem szolgál majd a lélek s gondolatja, S a két kezem lámpáid oltogatja, Mert nem jó lesz az, ha mindig arcod látom. Még végig nézek utolszor a múlton, Mit magányom kirakodott a pulton S a kulcsokat megfordítom a zárba: S ha látja majd a sok ismerős ember, Csodálva néz és tágra nyílott szemmel Olvassa mind el, hogy gyász miatt zárva. Ambrus Balázs. Qzifce. Őzike sötét lett! Nem láttad a tengert, hova lelked űzött Nem tudtad a mámort moraján szeretni? Csak a szemed kéklett. kz nem csoda, hogy a nő, akit a törvények mindig háttérbe szorítottak, jókora adag gyanakvással és félelemmel születik. Az igazság az, hogy a férfi, aki fölényét meg akarja őrizni, nem tűri a nőben a bátorság és függetlenség érzését. A férfi azt óhajtja, hogy a nő maradjon meg annak, aki évszázadok óta volt a háztartásban, mig a gondolkodó, intelligens nő nem akar többé lemondani, de jogait követeli. A feminizmus rajongói nem ismernek semmiféle különbséget férfi és nő között és mivel ágybéli különbségek nincsenek, szociális egyenlőséget követelnek. Anélkül, hogy máris ilyen messzire akarnánk menni, bizonyos, hogy a nőknek sokkal több szabadsággal kellene birniok, anélküli, hogy a szabadsággal együtt az erkölcsbirók haragját vonnák magukra. Szerencsétlenségre a nőkből hiányzik minden józan realizmus, amely a maga csúf brutalitásában is oly szép; de ez nem csoda, hisz egy folytonos erkölcsi fönhatóság alatt állanak... Az anya gyámkodását átveszi a férj, a gyermekből minden átmenet nélkül feleség és a feleségből anya lesz. A környezetükhöz idomitottan nevelik őket, az egyéniségük tehát nem fejlődhetik ki, igy tehát már előzőleg föláldozva a leányból csak abban az esetben lehet boldog feleség, ha véletlenül megtalálja az ideált, amelyet előre megalkotott magának. Miután azonban a leány egyszersmint a társaságnak is rabja, amelynek szabályai szigorúan tiltják, hogy azt az Őzike szemébe' Megcsillan a lelke, lepereg a könnye Zokogva tekintek el a ködvilágba Őzike szemébe. Őzike a szemed ügy-e nem csukod le, mindig rám tekinted Rám nézed a szemed, itt hagyod a szemet? őzike ... a szemed? Ivánhovits Imre. JCéí Haubefaire-szonetl. Trístesse öe fa üune. Oly lusta s álmodozó ma a Hold arculatja; Mint csudálatos Asszony, habpárnáin pihegve, Ki könnyű s elmélázó kézzel megcirógatja Két keble pompás ivét, mikor elszenderedne. A távol havasok lágy, selymes fénylésü hátán Haldokolva, ernyedten úszik lassan s ájultan S elmereng a tündöklő, fehér viziók láttán, Mik buja virágzással nőnek a mély azúrban. ideált kereshesse, akinek különben az élettől egészen eltérő alakot adtak az olvasmányok, nem marad más hátra, mint félelemből, alázatosságból, gyávaságból csak folytatni az áldozattételt és elfogadni azt, amit a sors kimért és hajszolni egy életen keresztül valami álomképet, megmaradni: „a meg nem értett nőnek". Nem tudtam ezt jobban kifejezni, mert a férfi századok óta tagadja a nők legjobb tulajdonságait: a szellem találékonyságát és kifejezésbcli bátorságát, ugy, hogy a nők ma meg vannak győződve róla, hogy ezek nem is nőies tulajdonságofc. Ha azonban a gyöngédség a legszebb női tulajdonság, ugy itt el kell mindjárt azt is ismerni, hogy az oíkos, bátor nőkben van a legtöbb gyöngédség. A . megadás még nem gyöngédség, nem az a gyöngédség, amelynek hatása alatt a legszeb müvek teremtődnek és amelyet mindenki, aki közelébe jut, megsejt. Néhány esztendő óta minden országnak gondolkodói tanulmányozták a nők fölszabadulásának problémáját. Egy Stuart Mii], egy Nietzsche foglalkoztak a kérdéssel és akár mellette, akár ellene emelnek is szót, mindenesetre előbbre viszik egy lépéssel ezt az óriáisi fontosságú társadalmi kérdést, amelynek hatalmas segítője a szocializmus is. Annyi bizonyos, hogy a női ideál akkor fog csak kifejlődni ugy szellemi, — mint testi szépsége teljében,, amikor a nő egészen független fogja választhatni élettársát és nem lesz többé a fé*fi rabszolgája, akinek munkakörét ura és parancsolója állapítja meg ... És mikor néha-néha tétova bágyadtsága Beszövi ezt a földet titkos könny hálójába Egy rajongd poéta, vad álmait keresve. A halványsápadt könnyet két tenyerébe fogja Mig a könny opálvisszfény szivárványát ragyogja S elrejti, a szivében: a Nap szemétől messze. £<2 coucffer öu Sofeif romantique. Mily szép s ragyogó a Nap hirtelen fölkelése, Mikor frissen üdvözöl hangos jóreggelével! — Boldog, ki szerelmesen köszönti lementével, Melynek legszebb álmunknál hűvösebb tündöklése! Emlékszem!.. . Láttam, minden : virág, forrás, árnyalat Elsápadt szeme alatt, mint halkul szívverésünk... — Fussunk a liorizonhoz, gyorsabban, jaj elkésünk Elfogni csak egyetlen véres, ferde sugarat. Mégis, hiába űzöm, az Isten hátrál, oson ; Az ellenállhatatlan Éj nagy birodalma árad Halk borzalmakkal telve, sötét gyásszal, nyirkoson ; Afsír"'fojtó illata' szálldos az éjszakában S itt, a dágvány szegélyén, széjjelzuzjgyáva lábam Fölbukó t varangyokat és jéghideg csigákat.