Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1912-02-17 / 39. szám
1912 III. évfolyam, 39. szám Szombat, február 17 aaiponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca J5. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., 5= Városház-utca 3. szám c=s ELŐFIZETESi AR SZEÜEDEN egész évre . R 24 — félévre . . . R negyedévre . R 6— egy hónapra R Egyes szám ára 10 Siiér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre R 28-— félévre . . . R negyedévre . R V— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér. 14-— 2.40 TELEFON-SZÁM: Szerhesztóseg 305 c=> Siadóhivataí 834 interurbán 305 Bnűapcsti szerkesztősei teiefon-száma 128—12 Lenni, vagy nem lenni . . . A politikai színpadon most következik a végső drámai fordulat. Az a jelenet, amiért voltaképen eddig játszottak. A színpadon szereplő ellenzékiek, most ha kellő drámai megértés van bennük, elszavalhatják a dán királyfi töprengéséi a lét nagy kérdése fölött. Mert a miniszterelnök monumentális beszéde ultimátumként hangzott, mely magában foglalja az ellenzék nagy létkérdését is. A választás nem lenne nehéz, csak a végletekbe vitt pártszenvedély kudarca ne lenne oly fájdalmas. Ám ezen könnyen íulteheti magát az ellenzék s ha nem elvakult pártszenvedély, rövidlátó politikai gyűlölködés, mindenáron való háborús kedv lett úrrá a sziveken és elméken: akkor a miniszterelnök beszéde kell, hogy a véderőjavaslat útjából elhárítsa a parlamenti elintézés összes, mesterséges akadályait. A két órás beszéd, bár látszólag a parlamentben elhangzott ellenérvekkel viaskodott s bár az ellenzéki pártok objektív aggodalmainak eloszlatására vállalkozott, tulajdonképen magához a nemzethez szólott. S mert az országhoz becsületes államférfi nem szólhat máskép, mint egyenesen, őszintén, világosan, minden hátsó gondolat nélkül: a miniszterelnöki beszéd azért került minden szónoki cikornyát s azért vetette meg a hatástvadászó előadásnak kopott divatjukat mult fogásait. Deák Ferenc kiegyezési beszédeinek a koráig kell visszamennünk, ha a miniszterelnök tegnapi beszédének nemes egyszerűségét, világos voltát, valódi államférfiura valló objektivitását és összefoglaló művészetét híven jellemezni akarjuk. A monumentális beszéd külső hatása méltó volt tartalmához. S habár — főleg az elején — a balmező legszélsőbb zugaiból erőltetett nevetgéléssel és lapos, ízetlen közbeszólásokkal zavarni akarták: az általános érdeklődés lassanként megfogott mindenkit, ellenzéket és többséget egyaránt s mikor a választójog reformjának súlyos problémáját fejtegette, érezni lehetett az egész képviselőházon, még az „általános", ..titkos", ..községenkénti" és „egyenlő" választójog legmakacsabb hívein is, hogy a mi e kérdésben a miniszterelnök ajkairól elhangzott, az nem volt más, mint a magyar nemzet élő lelkiismerete. Bármily feszült érdeklődés kisérte különben a miniszterelnöki beszédnek a választójog reformjára és a véderőjavaslat általános intézkedéseire vonatkozó részét: a szenzáció erejével mégis ama részei hatottak, amelyekben az ellenzék egyik árnyalatánál felmerült aggodalmakat igyekezett eloszlatni. A pénzügyminiszter már múltkori beszédében kijelentette, hogy az úgynevezett Apponyi-féle pontok nem lehetnek ultimátum jellegűek, mert a többség és a kormány legyőzöttnek nem érzi magát. A miniszterelnök beszédéből kitűnt, hogy a kormány nem minden pontjában osztja az Apponyi által felsorolt aggodalmakat s igy ném vállalkozhatik mindegyik prepozíciójának a honorálására. Ám a fel merült aggodalmak és feltételek legtöbbjét kész a javaslatban kikorrigálni. Ami lényeges és a nemzet jogaira nézve fontos az Apponyi-féle pontozatokban foglaltatik, azokban a kormány és a többség az ellenzékkel teljesen egyetért. Kivételt a katonai perrendtartás nyelvi rendelkezéseiben kivánt változtatás képez, amelyet a kormány azért nem tehet a magáévá, mert felforgatná azokat az igen jelentékeny eredményeket, amiket a kormány a magyar nyelv számára a katonai judikaturának eddig megközelíthetetlen területein elért. E nyelvbeli vívmányoknak a nemzetre vonatkozó nagy előnyét csak az képes belátni, aki átérti, hogy a nemzetiségi törvény rendelkezéseinek szinte áttörésével sikerült a magyar nyelv érvényesülése számára uj tért nyitni. A parlamenti békének vagy a parlamenti háborúnak a sorsa attól fiigg, hogy Osztályokról — embereknek. — Töredékes beszélgetések. — Irta Asslányi Dezső. V. Ajnóti: Ma voltaiképen az ujabb eredetű munkásosztály szervezkedik és védi magát a végső kihasználástól. Attól a kihasználástól, amely már teljesen polgári jellegű. Ön 'lelkesedik, mert eleme a lelkesedés, mert mag var vére készteti reá. Vakon lelkesedik, nem keresve a jobb belátást. Márton: II. Rákóczi Ferenc ezer éves nemzeti dinasztiát alapithatott volna. Mégis elégett az igazság keresésében. Magyar vére küzdő harcra kényszeritette. Nem tudott másként tenni. És kinek használt teljes önfeláldozásával? Veron: Ugy királya lett volna csak; — igy félistene lett a magyar nemzetnék. Márton: ön hivatkozott reá, hogy más koroknak más az igazsága, ön még csak nem is a hazáért, hanem egy tartalmatlan fogalomért dolgozik jobb ügyhöz illő odaadással. A mai magyar középosztály nem érdemel szimpátiát. Csak vagyonával emelkedett ki a mély rétegekből. A műveltségtől, kultúrától ridegen távol marad. Érzéstelenül veszni Hagyja legjobbjait, akik tulfejíődtek a proletár eszmekörön. Ajnóti: Ez igy vau. És akiktől a sors megvonta az öklöző hajlamot, csak egy vigasztalásuk marad1. Márton: Talán az, hogy éhen halhatnak a friss demokrácia kincshullámai között. Ajnóti: Az a vigasztalásuk, hogy megértik, hogy ebben a gazdag országban az önállóan fejlődött egyénnek el (kell vesznie. Veron (Hevesen.): A nemesség zsarolása és közönye miatt. Az arisztokrácia élvezi minden javait az országnak és külföldön költi el a milliókat. Márton: Valamikor ugy volt. Ma már ez pártpolitikai frázis. A nemesség nagy része itthon él. És hogy távol tartja magát a magyar kulturérdektől, ez azért van, mert mesterségesen szitott osztályellentétek elidegenítik. A primitív polgárszellem vezet. És az egyedül álló kisszámú értelmiség is a kultura gyerekcipőiben kénytelen tipegni a szolidaritás látszatáért. Ajnóti: Tiz háború nem végez több pusztítást az érett. kulturában, mint a friss elemek első felülkerekedése. A hőst, akármi volt, előbb lovaggá ütik, — érdemekért lép egyszerre felsőbb rangosztályba... A polgárrá gazdagodott proletár csak pénzeért élvez meg nem szolgált tekintélyt. Az osztáiyrést jó, ha az unokái kitöltik kulturközeledéssei. Veron: A gazdagság minden fejlődésnek az alapja. A meggazdagodott polgár hasznos tagja a társadalomnak. Keres és költ. És benn az országban költi el a jövedelmét. Ajnóti: Elmek ez beválik. Igy gondolkoztam élőbbén is. De az élet eíéim sodort száz és száz más valóságot. És én kutatni kezdtem. Nein hangyaszorgalommal, hanem természetes észrevevéssel. Egyszer majd beszámolok azzal az adatokkal. Majd talán, ha már külföldön leszek. A nagv közelség engem zavar. Bizonyos távlatból hiszem el csak, hogy a dolgok olyanok, amilyeneknek én látom. Márton: Nem merem biztosan állítani. Külsőleg olyan fiatal vagyok, hogy tartózkodva illik még beszélnem. Ugy hiszem, a magvar kulturmizéria azon fordul meg, ihog" az uj polgárság nem költ, csak keres! És mert telhetétlenül pénzéhes, biztos kézzel belemarkol minden jobb kereseti ágba ... Kulturszükséglete nincs; — tehát elsorvad mellette az értelmi élet. Veron: A statisztika. Ajnóti: Minden hiába ... Tényeket nem lehet pártúlláspontokkal megdönteni. Kérem, nézzen be bármely nagyvárosi házsor üzleteibe, ipartelepeire, kávéházaiba, vagy sok-sok ihivatalszobájába. Mindenütt nagyon pontos föIduii vesgazdák vezetik a dolgokat ... Nem lekicsinylésből mondom. Közömbös, hogy zsellér, béres, kocsis, vagy telkes gazda volt-e ő maga, vagy az apja. Az a nevezetes, hogy fényes üzletében, nagy vállalatai mellett és hivatalszobájában még mindig gazda. Veron: Hogy érti ezt? Ajnóti: Az ember nem szabadul meg az apja természetétől. A magáétól még ugy sem. A mai polgári osztály nagy része falusi agrár eredetű. A gazdaembernek, a föld-