Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-10 / 33. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁŰ 1912. február i(). mondotta, hogy nem hagyja jóvá a második dij nyertesének tervét sem, a városházzal kapcsolatos Vigadó terve miatt. Hasonló plágium-vád viharzik a zentai templom pályázata körül. Zenta város pár hónappal ezelőtt irt iki pályázatot nagyszabású plébánia-templom építésére. A pályázat eldőlte után most kiderült, Ihogy az első és a harmadik díjjal jutalmazott tervek másolatai a Düsseldorf melletti Szehlen város lutheránus templomának. Most ez a legfrissebb botrány is a Magyar Mérnök- és Épitészegylet elé kerül, amely hétfői ülésén foglalkozik a plágium-vádakkal. Dal a sivatagban. — Az olasz-török harctérről. — Tripolisz, január végén. Ma reggel felé kilopódiztam az előőrsökhöz. Ott a sivatag szélén karéneket hallottam. A mi harcias ifjúságiink dalolt. Hosszú és elhagyatott ösvényen mente.k végig és ezek a hangok kisértek engem, kivették, felébresztettek bennem a haza képzetét. Tripolisz ó-városát, ahol még tegnap, este bolyongtam, Velencének néztem és azt hittem, hogy most itáliai földeken járok, tavaszban. Az ének a léleknek különös bátorságát jelenti. A mi katonánk azelőtt csak bátor volt, mosf, annál több: közömbös. Megbarátkozott a háborúval, bizalmas lábon áll vele. A hátles, a megelepetés nem érdekli többé. A fiatalság isteni gondtalansága most már a fanatikus vakmerőségével párosult. És a katonák éneke és az afrikai talaj virágzása között mintha valami titkozatos összefüggés, valami természetfölötti összefüggés volna. # Az ének gyakran gyönge sátrakból tör fel és a sátrak kijáratánál hempergő katonák kinyújtott lábát látni. Az ének olyan elfoglaltság, amely teljesen abszorbeálja a pihenő katonát. Talán a honvágytól van, a távoli gondolatoktól, a sziv túláradó érzéseitől. Egy drága helyre vagy órára való emlékezés ez, ami e tompított hangokat előcsalja. Egyik énekhang megihleti a másikat, mind 'többen érékeinek, a itercetből mihamarabb valóságos énekkar lesz, amely nagy összhanggal adja elő a mi édes dalainkat. Leginkább ünnepélyes dolgokat énekelnek. A katona, ha karban énekel, nem szereti a frivol énekeket és a „congonettá"-kat átengedi a szólistáknak, falusi dalokat énekelnek, régi énekdarabokat, amelyek ritmusa most az afrikai ipálmák alatt terjeszkedik. Ugyanazok a dalok ezek, amelyek otthon szállnak fel a völgyekből az Appeninek felé és amelyek megédesítik a mezőkön az alkonyt. Megindulva hallgatjuk itt ezeket a dalokat, a melyek ezt a földet mintha a fajunk szellemével keresztelné most meg. Távolabb, kint a sáncokon nem énekelnek, ott fütyörésznek. A zene itt egyéni és diszkrét megnyilatkozássá zsugorodik össze. Ugy ügyelnek az ellenségre, mint a félénk vadállatra, a mieink fütyörészés közben ösztönszerűen is itt-ott szünetet tartanak, abban a bizonytalan reményben, hátba az ellenség közelédni fog. A sánci katona ravasz, óvatos viselkedésével olyan, mint a vadász, aki sziklák közt iizi a zergét. Pipázva, kezét mindig a fegyverén tartva áll a vadász lesben. Nézi a fákat, a leveleket, az ösvényeket, a romokat, óráról-órára lesve az ellenséget, a törököt, aki rendszerint — egy arabs. Ahogy a katonák elhelyezkedve várnak és kifelé nézegetnek, olyan nyugodtak, mintha csak egy vásári panorámát szemlélnének; nem minden katona köteles állandóan őrködni, lesben állni, de szinte mind megteszi. És már hihetetlen gyakorlatuk van az őrtállásban. ösmerik a fénynek minden effektusát és a falevélnek leggyengébb mozgására már tudják, hogy hová küldjenek egy lövést. A gránátosok pozíciójának, Sliara Jauietnek közelében volt egy házacska. Ebbe a házacskába szinte az óra pontosságával jártak nappal az olaszok, este az arabok. Egyik este az olasz őrszemek visszamaradtak. Lassan, lassan, lopva, mint álomképek közeledtek hirtelen az arabok is és egész éjszakán át pokoli tüzelés volt a sáncok ós a fekete házacska közt. Azóta a védelmi vonalat előretolták és az úgyszólván erre a házacskára támaszkodik. A műszaki kar itt sátrakat emelt, sáncgödröket ásott és a fagyasztott robbanó anyag segélyével nehéz falat pusztított el. A katonák földdel teli zsákokat hurcoltak, árkot ;astak, mellvédet építettek, messziről hozott kövekből bástyákat emeltek, a géppuska számára „plaltformot" készítettek, lebontották a külső falakat, létrákat ácsoltak és figyelő helyeket létesítettek. Végül is a házacskára két szimbolikus nyiljel közé fölírták: „Perngia. erőd". A katonákat a sok arabs név zavarba ejti és nagy szükség van arra, hogy a harctér egyes helyei olasz, hazai elnevezést nyerjenek, olaszra kereszteltessenek. Az egyes pozíciók itYManizáíódnák és az oázis fantasztikus nomenklatúrát nyer, amelyben némi hazai történelem és földrajz is föllelhető. Az arabok magas füvek mögött rejtőznek, a Perugia erődhöz közel, szinte kődobásnyira. Olajfák és érett gyümölcs takarja el az arabokat, fedi el az ellenséget'. Milyen nagyszámú az ellenség, aki e tropikus növényzet mögött rejtőzik? Ki tudja! Hirtelen sortüzet adnak. Mintha több százan volnának. A. lőpor füstje ködbe burkolja az olajfákat és piszkos, sárga fátyolt borit az oázisra. De a mi gránátosaink előkerülnek. Üldözőbe akarják venni az ellenséget, de nem találnak semmit sem. A növényzet már puszta, elhagyatott és & fegyverlövések mind távolabbról jönnek, árnyak mögül, falacskák és kaktusznövények mellől. Amikor a mieink újra visszatérnek előbbi pozícióikba; az arabok már ismét a közelebbi, a néhány perc előtt még puszta és üres növényzet mögül lövöldöznek. Itt-ott felvillan egy fegyver csöve élesen, villogóan, de már eltűnik. Órák hosszat tartó szünet következik. Az ember azt hinné, hogy az ellenség eltiint és a néhány órás fegyverszünetet arra használta fel, hogy az oázis felé meneküljön. De ő, az ellenség mindig itt van, vad türelemmel lesve az olasz katonákra. Egyik oldalról is, a másikról is a halál ásit az afrikai növényzeten keresztül. (Corriere della. Sera.) Luiffi Barzini. NAPI Megalakult a Hungária Bank. (Saját tudósítónktól.) A Hungária Bank részrénytiársaság, melynek megalakulásával oly 'selklat foglalkozott a napisajtó, ma végre megalakult. A Hungária Bank alakuló közgyűlése rna délután 5 óraikor volt Budapesten, a Roytal-szállóban. A közgyűlésen Charmant Oszkár királyi közjegyző elnökölt, aki jelenítette, ihogy a bank alaptőkéje 5 millió korona a Pesti Magyar Kereskedelmi Bánkban van elhelyezve. A jegyzőkönyv hitelesítésére az elnök Apponyi Gyula grófot és Hatvány Lajos bárót kérte föl. Pékár Imre dr indítványára a közgyűlés kiimondotta, 'hogy az igazgatóságéit hat évre szóló megbízatással választja. Az igazgatóság tagjaivá a következeket választó bak: Qharmant Oszkárt, Cagniacci Imre gróf, Ger.liczy. Ferenc báró, Zidhy Géza Lipót gróf, Kugler Albert, Apponyi Gyula gróf, Beniczlky. Ödön, Choizin gróf, Erdődy Sándor gróf, Scher-Thoss gróf, Wuiítheis gróf, Cagniacci Hyacint'h gróf, Hatvány Károly báró, Lipinman Frigyes dr, Mannberger Edmond .(Brüsszel), Pékár Imre dr, Prónay Gábor báró, Sc'hleicher Oszkár (Bécs) és Károlyi I Sándor gróf. s A felügyelő-bizottságot egy évre választották. Tagjai a következők: Erdőssv Emil, Gergelv József, Jerney Zoltán (Kiskundorozsma), Kőrössy Albert, Reioher Albert, SzékeJiv Mihály (Gyöngyös), Vermes Miksa (Nagyszombat) és Werner Gyula. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság megválasztása után Charmant Oszkár elnök megemlélkezett azokról a tendenciózus íhiresz te lésekről, amelyek a bank alakulását kísérték s ez alkalommal is szükségét látja, hogy tiltakozzék minden olyan föltevés ellen, mely szerint a Hungária Bank mással is kívánnia foglalkozni, mint az üzleti körébe tartozó pénzügyleteikkel és hogy akcióknál akár felekezeti, akár más, a tisztességes üzletel vbe ütköző szempontok figyelembe jönnének. Ezután Gerliczy Ferenc báró indítványára a közgyűlés köszönetet mondott Charmant Oszkárnak az elnöki funkcióért. Ezzel a közgyűlés véget ért. A közgyűlés berekesztése után mindjárt összeült az igazgatóság és megtartotta első igazgatósági ülését. Az igazgatóság elnökévé Sztártay Sándor grófot választották. Alelnökök lettek: Cagniacci Hyaciníh gróf, Gerliczy Ferenc táró, Zichy Gcza Lipót és Kugler Albert. A végrehajtó bizottság tagjai /lettek: Cagniacci Pál gróf, Kugler Albert, Sztáray Sándor gróf és Zichy Gézia Linót. A felügyelő-bizottság elnöke: Jerney Zoltán. Iskola ás vallásoktatás. (Saját tudósítónktól.) Akik az elmúlt napokban nálunk a hitvitáknak fültanúi voltak, megint meggyőződhettek arról, hogy akár tudományos formában, akár népgyűlési agresszív módon érintsék is a vallást, abból nálunk felekezeti hadakozások lesznek. Olyan kérdéseket dobnak a vitába, amelyet mindenki maga intéz el az Istenével, — ha hisz benne, vagy saját magával, ha nincs istene. Ez mindenkinek magánügye. S ahol igazán a legmélyebb vallásosság uralkodik, a hol a vallás nem politika, de lelkiszükséglet, ott rég megszűnt közügy lenni a vallás. Az Egyesült-Államokra gondolunk; ott már a kötelező vallásoktatás rég nem szerepel az iskolák tanrendjén, ott tehát el van csinálva egy kérdés, amely másutt még mindig kérdés és előbb-utóbb a legforróbb aktualitások homlokterébe fog nyomulni. Bármennyire különböznek is egymástól Amerika egyes államainak tantervei, egy pontban mind találkoznak: az iskola falai közül a vallás oktatását száműzik. A heti huszonöt órai tanítási időt teljesen a profán tudományoknak szentelik. A vallásoktatást minden felekezet saját ügyének tekintik s a szombati szabad nappal ezirányban rendelkezhetik az egyház. És ez a rend nem egy önkényes törvényhozás eredménye, hanem történeti hagyományoké. Nem a vallás iránt való közönyösség zárta ki az oktatást az iskolákból, hanem az egyén vallási érzésének őszinte tisztelete. Persze, azok az idők, amikor törölték az iskolák tantervéről a hittant, különböztek a mai kortól. A bevándorló régi, vallásos, puritán szellemű angolok jól tudták, liogy sehol igazabban nem ápolhatják a vallást, mint a családi körben. Nem volt szükségük az iskolára. Sőt, meggyőződésük volt, liogy az iskolás gyermekek különböző felekezetének bevallása, inkább árt a vallásnak, semmint használ. Bizonyos, liogy ez a mély vallásosság ma már milliónyi famíliákból kiveszett. Nem a rég bevándorolt angol családokból, sem a Déloroszországból bevándorolt zsidó famíliákból, hanem a többi nemzetek nagy törne? gü bevándorlóiból, különösen a munkásnép széles rétegeiből. De az amerikaiak azért nem felejtik el, hogy az iskola elszakítása a templomból, példás felekezeti békét teremtett az Egyesült-Államokban s hogy a béke áldásos hatása olyan eredményeket szült, aminőkkel egyetlen kulturállam sem, dicse-