Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-01 / 26. szám

1912 Ili. évfolyam, 26. szám Csütörtök, február I Központi szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, és Korona-utca 15. szám c= Sedapesti szerkesztőség és kiadóhivatal (V., Városház-utca 3. szám ELŐFIZETESI AR SZEüEDEft egész évre . K 24-— félévre . . . R 12-negyedévre . R 6-— egy hónapra K 2Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre K 2B-— íéiévre . . . K 14-— negyedévre . R 7— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEl Uft-Siílíl: SzerkesztSseg 305 inadóh.vatsl 836 Interurbán 3«- 5 Budapesti szerkesztősen teleton-száma 15 K — 12 Az u| horvát bán. Az első lépés, mellyel politikáját az uj horvát bán mindjárt kineveztetése után bevezette, a zágrábi országgyűlés feloszlatása volt. Nem kár érte. Rövid életű voltára maga is el lehetett készülve. Hiányzott összetételéből az élőképesség. Csupa negativ elem alkotta többségét, az is frakciókra széttöredezve; a kormányzat megbizhatő támaszául csupán egy jelentékeny számú unionista csoport szolgált, — a bán imént lemondott elődének híveiből. Ahogy nem boldogult egy ily szerkezetű országgyűléssel Tomasich Miklós, ugy nem kezdhetett vele semmit utóda: Cuvaj Ede sem. Kísérletezni talán lehetett volna, de előre láthatóan kilátástalanul, mert csak meddő kinlódást eredményezhetett bármily ekszperimeníum. Föltétlen többség szerkesztése kizárt dolog volt, hiányzott hozzá az alkalmas anyag. Akikkel a magyar koalíció alatt próbálkoztak az államférfiak: a horvát-szerb koalíció embereivel a kísérlet balul ütött ki. Ez a pártképződmény ugyan állítólag a kiegyezés alapján áll, de aspirációi meszsze eltérnek a kiegyezés eszmekörétől s programja az őszinteség hiányában szűkölködik. Már Tomasich is tisztában volt vele, hogy ez a képződmény a gyakorlati politika számára értéktelen. Felette az uj horvát bán most egyszerűen napirendre tér s ezt teszi annál inkább, mert a mult választáskor is a horvát-szerb koalíció kétkulacsos .volt: elvileg unionistának hirdette magát, de taktikailag az államegység ellenzékével, a jogpárti töredékekkel kooperált. Hogy ez utóbbiak a kormányzat támogatására egyáltalán nem valók, az bizonyításra alig szorul. Cuvaj bán annak puszta gondolatát is .elutasítja magától, mert ő a horvát országgyűlésen elvhü és elvszilárd unionista többségre óhajt és remél támaszkodhatni. Neki nem kellenek az olyan frakciók, melyek a kiegyezési alap ellen támadnak, sem megbízhatatlan koaleáltak, kik azt politikájukhoz csak kiinduló pontnak fogadják el. Ilyen összetételű szaborban le kellett tennie egy kormányképes többség alakításának minden reményéről. Mindezeket fontolóra vette az uj horvát bán, s leszámolt a helyzettel. Nem voltak illúziói a felől, hogy az országgyűlési frakciók felé bármely közeledő lépés gyakorlati eredménnyel kecsegtetne. A keserves munka, amit esetleg egy dolgozó ad hoc többség összehozására pazarolt volna, alig éri vala meg a fáradságot, mert rövid idő, tán már napok elmulta után is, összeomlással fenyegetett, s annál keserűbb harcokat, vad összeütközéseket, botrányokat idézett volna utólag elő. Ezeket előzte meg Cuvaj dr okos előrelátással, midőn a horvát országgyűlés felosztásához folyamodott, s ez által a létező bonyodalmak helyén tabula oasa-t csinált, hogy jobb uj helyzetalakulásra adjon alkalmat és módot. Uj bánnak uj helyzetre van szüksége, melyet politikájához s melyhez politikáját alkalmazhassa. Megnyugvással, bizalommal nézhetünk törekvései felé; mert ő erős meggyőződésű hive az uniónak s abból a politikai iskolából való, mely a horvát és magyar hazafiságot összhangzatba hozni, a közélet alapos ismeretét államférfiúi judiciummal és hivatali avatossággat alkalmazni tudja. Ez az iskola sok kiváló politikust adott már a horvát nemzetnek. A horvát nemzet kijózanodási folyamatára alapítja az uj horvát bán az ő természetes és jogos várakozásait. E folyamat megindulásából már előde is látott biztató előjeleket s elért belőle annyit, hogy a horvát választók bizalmában a felforgató elem térvesztése megkezdődött és egy uj unionista párt kialakulhatott. Cuvaj dr erősen bizik a kijózanodási procedúra további Komédiás-ünnepek. Irta Váradi Antal. Kívülről nézve: mindennap ünnep a színháznál. Mindennap öröm és szórakozás, mulatság és vigalom. Belülről tekintve nyomorúság, de még csak nem is cifra. Ünnep a kezdő színésznek az első föllépése, a javafcorbélHiek a jutalom játéka, a vén színészeknek a nyugalomba vonulása. Fs ezek az ünnepek milyen keserűek! A rosszul sikerült jutalomjáték, — az örökre való bucsu a színpadtól, — és az első föllépés rémes aggodalmai, amikihez csak a rigorozáló diák félelme hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy ha a rigorozáns elbukik, megismételheti a vizsgálatot. De jaj annak a színésznek, aki előszörre elbukott. Az ugyan nem egyhamar .esz doktorátust! Balogh István leirja az ő kezdő lépéseit, melyek elég göröngyös pályán haladtak. „Jártam az iskolába — irja naplójában — és csekély fizetésért tagja lettem a színésztársaságnak. Mikor játszottam: Iskolatársaim feljöttek a színpadra s ott bátoritgattak, hogy szégyent ne hozzak a fejökre s lent tapsokkal jutalmaztak." Szóval: kollegiális Makkja volt. „Sokszor gonosz tréfákat is csináltunk egymással. Egyszer gyoicsos-tót szerepét játszván, tótos magyarságom, dalocskám és táncom igen tetszett a vig cimboráknak. Egyszer, ily minőségben — már tudniillik a gyolcsos-tót szerepében és maszkjában — kicsalI tak engem a színpadra vezető folyosóra ! s midőn már jelenésem következnék, egyenként ellopództak tőlem s magamra hagytak. Színpadra akarván visszamenni, a betanított őr szegzett fegyverrel állotta utamat s iszonyúan leszidott, hogy vándor gvolcsos-tót létemre mit akarok a színpadon keresni. Hiába mondám, ki vagyok, mi vagyok, nem akart bebocsátani s már aggódni kezdék, hogy szinpadi jelenésem elmarad s utóbb csak az úrfiak eszközléséből juthattam be hivatásom helyére." Vagyis: mikor már megelégelték a jurátus-pajtások a szegény Pista kínszenvedését, előállottak és bebocsátottak. De ő sem maradt adós. Csinált ő is magának ünnepet! ..Kölcsön fejében magam is gyakran meg- J tréfáltam a műpártoló urfiakat, kik szebb színésznőinknek cukorsüteményeket- és ezzel egyértékü édes. hízelgő beszédekkel udvaroltak. Lehet, hogy egy kis irigység is fért oldalbondámhoz, elég az hozzá, néha felmásztam az ismert zsinórpadlásra s innen egy korsó vizből erősen kezdem fecskendezni szép kalapjaikat és öltönyeiket. Eleinte azt hivék, hogy a födélen át eső csepeg be, (a régi rondella olyan épület volt, hogy sokszor becsurgott az eső, sőt a szél állandóan keresztülfujt rajta, kivált mikor árverésen eladták és uj német gazdája lerontatta a felét), de amint megtudták, hogy künt száraz idő van, rám rohantak, megugrasztottak ugy, hogy csak a rác ürmös és csája mellett békültünk meg." Előadás után tudniillik vagy a ma is meglevő aranykéz-utcai hasonló nevü vendéglőbe, vagy a hajóhídon át a Rácváros kis korcsmáinak valamelyikébe mentek, ahol a már akkor is divatos csája (rétesféle rác sütemény) és jóféle ürmös mellett szövögették tovább ábrándjaikat. A régi Nemzeti Színháznak voltak azután a föntnevezetteken kívül még egyéb ünnepei, teszem föl azt, mikor vándor kóklerek, képmutogatók vagy zene virtuózok léptek föl a színpadon. Mert ez is megtörtént, még pedig igen gyakran. Legalább husz esetet tudok kimutatni. Többi között valaki irt egy egyfelvonásos darabot, amely egy gőzhajó fedélzetén játszott, mialatt a háttérben a vászon egyre változott, tengelyen járt a függöny és egyre húzták, arnig le nem forgott az egész s ez ábrázolta a hajó menete közben változó tájakat. Ezt nevezték régente vándor-képeknek. Magam is láttam. A régi Nemzeti Színház nagyon kedélyes kis teátrum volt. Először is párnázott kék ülései voltak s minden páholy máskép volt kárpitozva. A bérlő tudniillik ugy elhelyezkedett benne, mintha örök időre az övé volna a páholy és berendezte azt a maga teljes kényelmére. Hozatott belé bútorokat, szőnyegeket, lábzsákot és párnákat. Akár aludni is lehetett benne. Legcifrább volt azonban a minden páholy-ajtón lógó csengetyii, amely