Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-31 / 25. szám

8 DÉLMAGYARORSZAG 1912. január 26. m KÖZIGAZGATÁS x Nem vesz még a város köztiszta­sági telepet. A szegedi városi tanács keddi iilésén tárgyalta. Somogyi Szilveszter dr fő­kapitány azt a javaslatát, amelyben a főka­pitány a Vadász-utcai Kooh-íéle teleknek 132.000 koronáért való megvételét javasol­ta. Ezen a teleken tervezte a főkapitány a •közbiztonsági telep végleges elhelyezését. A Délmagyarorszáf legutóbbi számában kifej­tette, hogy célszerűségi és köztisztasági szempontok indokolatlanná teszik a telep éi­heivezésének ilyen módon való megoldását. Megírtuk, 'hogy nem olyan sürgős a kérdés, •högy a városnak ilyen súlyos anyagi áldo­zatokat kellene hoznia már most, amikor a köztisztasági vállalkozás házi kezelés mind­össze huszonkilenc napi múltra tekinthet vissza. Megírtuk azt is, hogy a köztiszta­sági telepet nem lehet, de nem is szabad a város belsejében elhelyezni. A tanács több­sége álláspontjukat tette magáévá a keddi ülésén. Hosszabb vita után ugy határozott a tanács, hogy a javaslatot nem terjeszti a közgyűlés elé, hanem versenyajánlatokat kér telektulajdonosoktól és azok beérkezése után tesz megfelelő javaslatot a közgyűlésnek. x Lngos város fejlődése. Figyelemre­méltó, igazán lendületes fejlődés elé került Lúgos rendezett tanácsú város. Floret dok­tor, a város kitűnő polgármestere a város fejlődéséről, a legközelebbi városi politikáról a következőket mondotta: — A jövő évben felépül az uj városi köz­vágóhíd 500.000 korona költséggel, teljes mo­dern berendezéssel. Felépül továbbá a városi polgári fiu- és az iparostanonciskola. Felépül egy vasbeton hid, a Tenics-folyón, mely a harmadik hid lesz a két városrész forgal­mának lebonyolitására. Felépül végre a vá­rosi első óvóda épülete. Ezeken kivül a vá­rosi hivataloknak a jó és gyors közigazga­tás fokozott igánveihez képest való újjászer­vezését tervezzük. Jelenlegi legjobban érzett hiányamk: a vízvezeték és csatornázás hiá­nya. Ezek azonban a város mostoha anyagi viszonyai folytán csak évek multán létesül­hetnek. NYILTTÉR. E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Dr. TURCSÁNYI IMRE és neje, ugy .a maguk, mint a gyermekük Oszkár nevében, fájdalomtól megtört, bánatos szivvel jelentik összes rokonaiknak és barátaiknak, hogy szeretett leányuk, illetve huga TESLA f. hó 30-án este fél 10 órakor az örök­létbe költözött. Drága halottunk temetése február hó 1-én csütörtökön délután 2 órakor lesz a Kárász-utca 14. sz. alatti gyász­házból. A gyászoló család. Koszorúk móllőzését kérjük. ISlfesSas*. r.üKÖÍ*BBTÉGSÉQ 1U.ÉL eciális qyóqyital. r. REKEDSÉGET. IDÜLT GYOMOR ES RVI BAJORAT to. DERESEN GYÓGYÍT. Sztojkai Ingns sós savanyu viz refeedtség, köhögés és nátha ellen. Cukorbetegségeknél Lebianc János fűszer es csemegeseresksdő cég Szegeden i Farsangi bálák és estélyek. Szegedon a következő mulatságok lesznek: Február 1. Katolikus-bál a Tisza-szálló ter­meiben. — Bödőné Trinksz Paula tánctánulói­nak táncvizsgája a Kass-vigadó Otthon-ter­mében. — A Szegedi Máv Szolgaszemélyzet önsegélyző Egyesületének zártkörű táncvi­galma a /Kass-vigadó ]Lloyd-termeibeh, be­teg tagjainak segélyezésére. Február 2. Bobém-est a Kass-vigadóban. Február 3. A Szegedi Magántisztviselők Egyesületének hangversenye és bálja a Tisza­szállóban. — A Szegedi Máv Vonatkísérők Otthonának táncvigalma a Kass:vigadó Otthon-termében. Február 4. Fodrász- és borbélysegédek mu­latsága a Kass-vigadóban. Február 8. Pincérek bálja a Kass-bán. — Back Bernát Fiai gőzmalom alkalmazottai­nak bálja a Kass-bau. Február lO.Protestáns nőegyesület bálja a Tisza-szállóban. — Az ujszegedi ifjúság1! köz­művelődési egyesület táncvigalma a Kass­vigadóban. — A Szegedi Teksztilipari Mun­kások zártkörű táncmulatsága Németh Ist­ván vendéglőjében, Laudon-utca 22. Február 11. A Szegedi Napló bálja a Kass Otthon-termében. — A Szeged-Felsővárosi Iparoskör zártkörű jelmezestélye özvegy Martonosi Ferencné vendéglőjében, Római­körut 31. — A Szegedi II. kerületi Függet­lenségi Kör farsangi táncmulatsága Brüsz­szeli-körut 32. sz. körlielyiségben. Február 17. Jurista-bál a Tisza-szállóban — A Magyarországi Építőmunkások Szövet­ség Szegedi Csoportja zártkörű táncvigalma a Kass Lloyd-termeiben. Február 18. Tanitó-bál a Kass-ban. A bohém-est iránt érdeklődőknek. Ezúton adja tudtára a rendezőség, hogy külön meg­hivót nem bocsátott ki, hanem falragászok utján annakidején mindenki meg lett híva. Vidéki jegy megredeléseknek nem tehet ele­get, amennyiben számozott jegyek korlátolt számban lettek kiadva ós azt elsősorban! Sze­ged város közönségének kell fentartahi és a jegyek nagyrésze már elkelt. A Bohém-est műsora ez lesz: Féltiz órakor a Lloyd-terem­ben Venezel Béla, a m. kir. operaház tagja felléptével. 2. Nyitány, játsza a lionvéd'zene­kar. 2. Kovácsok sztrájkja, előadja Csiky László. 3. Violetta nagy áriája Traviafából, énekli lladó Anna oparaénekeanő. 4. Nafeü'ko­donoror operából a nagy áriát énekli Venezel Béla, az operaház basszistája. 5. Műdalok, előadja Tkorma Zsiga. 6. Részlet Bűvös va­dászból, Kovács Endre: Kesergő leány, énekli Radó Anna. 7. Kuruc dalok, Magyar dalok, énekli Veczell Béla. 8. Ferde világ, Mádertől, előadja Déry Rózsi és Oláh Gyula. 9. Induló, játsza a honvédzenekar. Tizenegy órakor sé­tahangverseny a Lloyd-termében, konfetti és szrepentincsata. Tizenkét órakor az Otthon termeiben teritett asztalok mellett kabaré, föllépnek Antal Erzsi, Déry Rózsi, Kovács Hanna, Wirth Sári, Heltai Jenő, Solyrkossy Sándor, Poyány Béla. A kabarét Heltai Jenő konferálja. A hangverseny és a kabaré zon­goráid sere tét. Müller Mátyás karnagy látja el. Tombola. Világposta. A mulatsághoz Er­délyi Kálmán zenekara áll a közönség ren­delkezésére. Táncviasíjn. Február elsején rendezi Bödőné Trinksz Paula szokásos táncvizsgáját a Kass­vigadó Otthon-termében. A vizsga sorrendje: Bleriot-boszton, füzér-balett, menuett-boszton, spanyol tánc, tangó, magyar szóló, rózsa ba­lett. A bemutató táncok után a közönség bál­ja következik, amely reggelig tart. A tánc­vizsga eéte kilenc órakor kezdődik. iwstiteüdőtt, 2290 leg^iwat© sse^i kiviteken StapSíaJék: e p/flc*^ § ezelőtt gyéres m. mártonnál KU5£ L szeged, tisza-szálló mellett Netnényifié lEgtig Kosaath L.-sugániíPi, Késeit í<iia«f«níáía iogteekaik&i munkát k&acsuMss ÍB Alissal fa közigaagstési bivstalttoteSL­Mk réKhrt&K*»*» is. SáraiSék jaritás 6 tn alatt eütfctói. TfOOMÁNYJRODflLOM • A Jövendő. Gonda József dr és Keleti Ármánd lapja, az A Jövendő, a folyó évvel a IlI-ik évfolyamába lépett s január havi száma változatos és gazdag. A vezető cikket Kulturkarrikaturák cimmel Satyr irja, az Irodalom politikával és a Varsanyi csatával foglalkozván. Simonka György párisi leve­lező Bernhard Saraliról ir, Gonda József dr válaszol Kacsoli Pongrácnak a Magyar Fi­gyelőben megjelent s Haeckei Ernő filozó­fiáját támadó cikkére, Ady Endre gyönyörű kritikában méltatja Gonda József könyvét, a Seinper Klemet, Csécsy Imre Molnár Ferenc­ről, Máthé Miklós Vadász Miklósról, a pom­pás rajzáról irnak szines szép cikkeket. A Nép operával Rudas Zoltán foglalkozik, ,mig a Műcsarnok jubiláris tárlatáról Máthé Miklós ir. Gazdag az Irodalom rovat, hói Nil novel­lás könyvével, Kosztolányi Dezső Bolondok­jával foglalkozik Satyr. Gál Béla szinházi kritikákat ir a Vig- ós Magyar-színházak premierjeiről. Domokos László dr Gonda Jó­zsef nagy irodalmi sikerű könyvéről, a Sem­per ídemrői emlékezik meg, mig Keleti Ármánd diszkrét művészi karcolatokat ro­vott össze a Szemle rovatban. Verseket Si­monka György, Gál Béla, Radványiné Em­ma s mások irtak. Az „A Jövendő" kiadóhi­vatala Hódmezővásárhelyen van, hol a lap egy évre 6 koronáért megrendelhető. Az „A Jövendő" művészi címrajzait Darvassy Ist­ván festőművész rajzolta. • Heunann Bang meghalt. Kopenliágából jelentik: Newyorkuo tavira! jött, liogy Her­mán n Bang tegnap hirtelen meghalt. A nagy dán regényíró felolvasókörutra ment Ame rikáha s vasúton érte a váratlan halál. San­Franciskóba utazott épen, az ekszpresszvonat Utah államon száguldott végig, elhagyta Osdón állomást, mikor egy éltesebb utas hátradőlt a kupé párnáin, leszédült s már is vége volt. Az útitársaktól tudta meg a vasúti személyzet, hogy Hérmann Bang az, akit •agyvérzés ölt meg,

Next

/
Thumbnails
Contents