Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-10 / 7. szám

2 M— DÉLMAGYARORSZÁG 1912 január 10. menekülnek. Mert a szegedi művészekért vájjon mit tettek ez ideig Szegeden? a A város ezideig csupán egy ösztöndijat ad három évenkint, fölváltva egy szob­rásznak, aztán egy festőnek. S a többi? Mikor hányan vannak, ó de sokan érzik az isteni ösztön világot gyújtó, eszméket robbantó szikráját! Gyerünk tovább . . . 4. Juhász Gyula már megin országos jelentőségű sikert vivott ki, költői erejével. A szegedi poéta, a holnaposok egyik ve­zére akkor nyűgözte le még a hivatalos irodalmat is, amikor a modern irodalmat a tehetségtelen maradiak, idült foghijasok és régi magyarok utánzói ugy támadják, mintha föltámadást ünnepelnének s a meg­teremtett, uj idoralom testét ugy tépázzák, mintha dögkeselyük volnának. Szóval eb­ben a gyönyörű és túlságosan magyar kor­szakban a harcosok legelején diadalmas­kodik a szegedi poéta. Az egész ország­ban ünneplik a nevét, külföldön is kezdik megismerni a lefordított verseit. Ellenben Szegeden? Itt nem vesznek róla tudomást, itt még a Dugonics Társaságnak nem tagja, itt semmiképen nem fogalom az ő neve, itt dögkeselyük tépázni merik irói erejét és eredetiségét. Sőt: Szegeden any­nyit nem követtek el az érdekében, hogy az anyagi megélhetését biztositsák, hanem évekig eltűrték, hogy a professzor négy évig mint segédtanár tengődjön szegény papok gimnáziumában s hogy most az is­ten háta mögött, nyomorult kis község­ben gyötrődjék, szenvedjen, mint a ma­gyar költészet keresztjére feszitett Krisz­tus! Eddig van a négy szegedi művész leg­újabb — igaz, hogy mégis diadalmas — stációja. Az övéké eddig van, — de med­dig tart a többi szegedi művész kálvária­járása? Mikor törhetnek ki lendülettel, ős­erővel, a várost s az országot terméke­nyítve? Mikor jutunk már oda, hogy Sze­ged város anyagi és külső evolúciójával együtt haladjon a szellemi evolúciója! Ugyan mikor? A miniszterelnök gyógyulása. Héder­váry gróf miniszterelnök állapotában az ör­vendetes javulás oly gyorsan halad, liogy ma már végleg levették a kötést a szeméről s csak szürke szemüveget visel, Az éjszakáját is teljesen nyugodtan töltötte el, jól aludt. Ma délelőtt fogadta Jakabffy Imre belügyi államtitkár látogatását s hosszasabban beszél­getett vele. Az üdvözlő-táviratokat ma is tö­megesen kapta a miniszterelnök s még min­dig rendkívül sokan érdeklődnek állapota iránt, köztük elsősorban a király kabinetiro­dája, azután Bienerth báró volt osztrák mi­niszterelnök, Burián báró közös pénzügymi­niszter s mások. A politika iránt ma már ér­deklődött a miniszterelnök, de a Házban na­pokig nem fog megjelenni. A képviselőház Illése. Csütörtökön nyitják meg a szünet után a képviselőházat, amikor az igazságiigi tárcát kezdik tárgyal­ni. Előadó lesz Kenedi Géza és fölszólalnak a pártok képviselői. a minisztelelnök, tekintet­tel gyengélkedő egészségére, a Ház első pár napi ülésén nem vesz részt. A Csajkások ankétja. Titelről jelentik: Tisza-Duna szögletében Bácsmegyei-titeli és zsablyai járásának Csajkás kerület a neve, mivel a volt határőrvidék e kerületben lakói vizén való (sajkán) szolgálatra voltak köte­lezve. E körülbelül 42.000 hold kiterjedésű terület régebben mocsár volt. Ármentesítés és csatornázás folytán most elsöminőségii szántóföld. A király ezt a területet annak idején hü csajkásainak adományozta. A be­tétszerkesztéskor az egész terület a tizen­négy csajkás község tulajdonába ment át. Az egész réti földet a titeli rétkezelő-bizott­ság kezeli, amely mintegy gyámja a közsé­geknek. A 14 község elhatározta, hogy sa­ját kezelésébe veszi a községenként megál­lapított réti földeket. Bácsbodrogmegye e ki­— Nézd csak, édes gyöngyvirágom, nézd meg csaik, ki vau itt? A leány az ágyban kifelé, fordult s félig behunyt szemmel nagyot ásított. Nagynéhe­zen kinyitotta a másik szemét is s egy pilla­nat alatt pillantás nélkül pillantva meg, szi­nészies öröimsikoltásiban tört ki. Tisztán láttam, hogy semmi baja sincs. Azután beszélgetni kezdtünk. Az öreg asz­szony a kellő 'szakértelemmel párolgott el. A leány ugy szorította a kezemet, mintha soha többé el sem akarta volna ereszteni. Nekem ugy tetszett, mintha valami főnye­reményt ütöttem volna meg. A fehér ágy mámorító hatása a fejembe szállt s örömöm­ben rögtön megcsókoltam a leányt. E pil­lanatban semmire sem gondoltam. Ha száz­szor rútabb lett volna, akkor is megcsókol­tam volna. Ugy értem, hogy a nagylelkűsé­gem most humánus kötelességnek látszott. A helyzethez illő szünet után, mindketten cigarettára gyújtva, inkább önérzettel, mint kíváncsisággal a leány hogyléte felől kérde­zősködtem. A feleletre persze nem voltam kí­váncsi, mert a szembe való dicséreteket sohasem szerettem. — Mondd csak, kicsikém, — folytattam, — mi történt veled tegnap este az utcán? — Semmi, — felelt a leány, — szóra sem érdemes. Az egész csak abból áll, hogy sze­relmi bánatomban a szokottnál valamivel többet találtam inni. Becsiptem s a nevedet kiabáltam. De hiába, nem telhetek róla. Ha nem kiabáltam volna, te most nem volnál itt, nem csókoltál volna meg és nem teljesült volna az esküvésem. — Tessék?! Miféle eskü? — kérdeztem elhűlve. — No igen. Hiszen emlékezhetel, hogy a levelemben megesküdtem, hogy meg fogsz csókolni. — Az ám. Emlékszem, — válaszoltam, mint a baka, aki lenyelte a suvikszot, — na­gyon jól emlékezem. Emlékeztem a levélre, az ecetszagu szobára, amely most bor­szagunak tetszett s borszagú csókra, amely ecetes emlékekbe sodort. Bár semmire sem emlékeztem volna. És fölfogadtam, ,hogv jövőre senkit sem csókolok meg nagylelkűségből és csak olyan leányért bolondulok, aki miattam még meg nem bolondult. vánság teljesítését megtagadta, ugy hogy az ügy félebbezés folytán a belügyminiszter elé került. A felosztás előkészítése végett a bel­ügyminiszter csütörtökön délelőtt tizenegy órára ankétre hivta össze a 11 csajkás köz­ség képviselőit, melyen részt vesz még a vár­megye főispánja, alispánja, főügyésze, a ii­teli és zsablyai járás főszolgabírói és a rét­kezelő bizottság elnöke is. Beszámoló. Nagybecskerekről jelentik: Bogdán Zsifkó, törökbecsei kerület ország­gyűlési képviselője, vasárnap Törökbecsén nagyszámú választóközönség előtt mondotta el beszámolóját, amelynek során hangoztatta, hogy a kormány munkásságát és sok nagy­fontosságú tervét akasztotta meg az ellenzék obstrukciója. A kormány és pártja azonban igyekezni fog minden rendelkezésre álló tör­vényes eszközzel a parlament munkaképes­ségét helyreállítani. A beszámolót tetszéssel fogadták. Este több száz terítékű bankét volt, ahonnan táviratban üdvözölték Khuen­Héderváry Károly gróf miniszterelnököt és Vojnits István pártelnököt. Harminchat halott, száz sebesült. — Megfagyott utasok. — (Saját tudósítónktól.) A kábel vezetékeken szomorú hir repült hétfőn világgá. Ameriká­ban a nagy méretek világában vasúti sze­rencsétlenség volt. Hatalmas, borzalmas vasúti szerencsétlenség. A Canadian-Pacific vasútvonalon St. Vincent Paul közelében, néhány kilométernyire Montrealtól egy eksz­presszvonat összeütközött az állomáson veszteglő tehervonattal s rémes volt a pusz­tulás. Ugy történt a katasztrófa, hogy az eksz­pressz-vonat, amely Montrealból Quebeckbe ment, a st.-vincenti állomáson átrobogva, mivel nincs ott megállása, nem is lassitotta járását s a mozdonyvezető már későn vette észre, hogy a fősinpáron egy tehervonat áll. A váltóőr végzetes hibája idézte elő a rette­netes szerencsétlenséget. Hibásan állította be a váltót s a fősinpárra eresztette a teher­vonatot. A szolgálatot tartó vasúti tisztviselő nyom­ban látta a veszedelmet s kirohant, hogy el­terelje a tehervonatot, de már késő volt. Tel­jes sebességgel berohant az ekszpreszvonat, keresztülgázolt a tehervaggonokon, a kocsik megtorlódtak, aztán jobbra-balra fordultak. A szolgálatot teljesitő vasúti tisztviselőt, a ki el akarta hárítani az összeütközést, az ekszpresszvonat mozdonya halálra lapította. Olyan hatalmas volt a dörrenés, amit a vas­úti kocsik összeütközése idézett elő, hogy St. Vinc ent Paulból az emberek rémülten ro­hantak ki a vasúthoz. Azt hitte mindenki, hogy dinamitrobbanás történt. Mint a kár­tyaházak, ugy hullottak szét a Pullmann­kocsiik páncélozott oldalfalai. Növelte a szerencsétlenséget, hogy nagy hófúvás volt s még a közeli Montrealból is csak órák mulva jöhettek a mentők és az or­vosok kocsikon. Az országúton méter maga­san áll a hó s a hideg dermesztő. Késő estig tartott, mig valamennyire el lehetett takarí­tani a romokat. A sebesültek jajveszékelése szörnyű volt. A holttesteket bevitték az ál­lomás várótermébe s alig lehetett megszátn-

Next

/
Thumbnails
Contents