Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-28 / 23. szám

1912. január 28. DÉLMAGYARORSZÁG 17 \ J 17 a f ^ v\ V A rA ti i br iÜ m % § 9 / f' m isik ÍJ A francia nő a közéletben. A mult évi általános választás előtt nem kis föltűnést keltett, hogy a mandátumért pályázó jelöltek sorában hat nő is akadt. A Code, a francia közéletnek ez a Koránja, nem számított erre az eshetőségre s igy nem is intézkedett róla. A Conseil d' Etat azonban, amely a törvény magyarázatára van hivatva, akópen döntött, hogy a nő nem lévén választó, nem is választható. Ez a döntés nem csüggesztette el a vállalkozó szellemű hölgyeket, akik el voltak erre készülve. Vállalkozásuk inkább csak tüntetésszámba ment s megelégedtek azzal, hogy beszéltek róluk és foglalkoztak a törekvéseikkel. A feminista jelöltek közül a legnépszerűbb és a legtehetségesebb Durand Margit aszszony volt, aki kiváló szónoki tehetség és amellett szép, ami nagyon jó ajánló levél Franciaországban. Durand asszony alapította és szerkesztette éveken át a La Fronde cimü feminista újságot, mely egy pár évvel ezelőtt fejezte be pályafutását s amelynek a Dreyfus-eset idején igen fontos szerepe volt. Most a Les Nouvetles cimü napilap társtulajdonosa és egyik szerkesztője. Mosolygó arccal ül esténkint hivatalában: az íróasztala csupa virák, a fiókja tele nav bonbonnal, a modorában nyoma sincs a férfiaskodásnak. Csup báj, csupa asszonyi üdeség, mint ahogy Franciaországban általában véve többet hódított a feminizmus női mosollyal, semmint erőszakkal. A francia nö azonban nem egyformán veszi ki a részét a feminista mozgalomból. A proletár asszony hozzászokott a munkához és nem ér rá, hogy politikai jogokról gondolkozzék. A francia munkásnő komoly, szorgalmas és önérzetes, akinek minden energiáját fölemészti a háztartás és a gyárban vagy üzletben folytatott napi munka. Ami szabad ideje van, azt megosztja férje és gyermekei között és nem sok hajlandóságot mutat a politikai agitációra. A társadalmi skála legfelsőbb fokán, a Fauburg St. Germain-ben, a feminista mozgalom szintén kevés érdeklődésre számíthat. A femme du monde meg van győződve róla, liogy az e'fajta szereplés él'idegenitené tőle a férfit. Ezért van, hogy az Anciem Régime finom szalonjainak hölgyeit nem érintik a nőemancipáció legmodernebb kérdései. De nem lelkesedik a feminizmusért valami nagyon a flegmatikus polgárasszony sem. Az ő politikai tartózkodásában van valami nyárspolgári gőg, féltékenyen őrzi családja hírnevét, túlságba vitt szeretettel csüng gyermekein, különösen a legidősebb fián, s úgyszólván minden idejét a család és a rokonság foglalja le. A francia feminizmus zászló'hordozóit az intelligencia egy kisebb csoportjában kell keresni, melynek fegyvere a színpad és a sajtó. Brieux Hervieu, Lavedan és Mirbeau darabjai ledöntötték a burgeois előítéleteit, rést ütöttek a közvéleményen és szimpatikussá tették a jeune füle alakját. A Comédie Francaise és az Odéon lett a szintere a feminizmus vértelen küzdelmeinek. Novellákban és újságcikkekben Marguerilte Viktor hirdeti a nemek egyenlőségét, ö sürgeti a gyöngébb nem fizikai regenerációját, a svéd tornát, a szabadban való sportot. A nő lelkének mesteri analizáló ja, Prévost Marcel szintén nagy feminista, aki egyik legutóbbi cikkelyében méltatlankodva állapítja meg, hogy a francia nő nem nagyon töri magát a szaivazati jog után, pedig szerinte a tisztességes családanya és a dolgos fiatal leány politikai szereplése révén csak nyerhet az állam. Prévost szerint ugy kellene kezdeni a dolgot, hogy elsősorban a családanyák kapjanak szavazati jogot. A nő anyasága megfelel a férfi véradójának, amit a katonáskodással fizet s amely a polgári jogok gyakorlásának sine qua non-ja. Finot Jean, a La Revue zsenális szerkesztője ugy vélekedik, hogy a nő szavazati joga okvetlenül szükséges a parlamentárizmus megmentésére. Egyáltalában alig van iró Franciaországban, aki ne pártolná a szüffrazsettek törekvéseit. Csak természetes, hogy a francia irónők a THercutio őaía. Fzüst Diána most búvik pirulva És Rómeó most csókol, most szeret, Nyájas Diána, szerelem barátja, Szomorú sziiz, vigan köszöntelek! Mi a tavaszi éjszakába járunk, Társunk a szél, bánat és felleg, Mig a fehér, a boldog nyoszolyában A Romeok szeretnek! Mi testvérei a bus éjszakának Várjuk a hajnalt, mely reánk nevet, És kótyagosak vagyunk a gyönyörtől Hogy valaki most csókol, most szeret. Mi mások boldog csókjától pirulva Elbuvunk szerényen, mint kósza gyermek Sebaj, a fehér, boldog nyoszolyában A Romeok szeretnek! Montagu háza és Capulet háza Feketén, komoran reánk mered, Csak gyászoljatok ti fekete házak, Az éjszaka szép s Romeo szeret, O szűz Diána, örökké virrasztó, Neked a szived sohasem reped meg. De az enyém titokban ugy sajog, mig A Romeok szeretnek! Juhász Gyula. 'Bor és pénz. Ülök az asztal-trónon Én mámor-fejedelem S fejemet, a szülyedtet, Följebb-följebb emelem. Nagy szemeim tüzelnek, Fülemben ifjú dalok: Orrom, szám, szivem töltik Muskotályos illatok. Boros, nagy dicsőségem Villámlik, szinte vakit. Kiáltok: „hozzatok, hej Egy ínséges valakit." Ma királyi kedvem van. Ma az élet meghatott, Ma sajnálok, ma szánok, Ma szeretek, ma adok. S az első bus jöttmentnek Pénzecském megcsörgetem, S királyian, vidáman Lábai elé vetem. Ady Endre. Csenbéfet. A szemeim: e rossz szemek, Még most is mindig téged látnak És kezeim, ugy tetszenek, Egv kis betűt metszenek; Az asztalon s törzsén a fáknak. Az ablaküveg elpirul, Ha neved csendcsen kiejtem S a tüzelőfa fáirul, Szálkák fölött virág virul, Ha szavaidat visszasejtem. Gyorsan pirosba öltözik Dalod visszhangjára a naptár, A pókok fátylukat szövik S az égre visszaköltözik, Bár régen lebukott a Nap már. ... Így éltünk együtt csendesen, Betűk, halott fák, naptár, ablak. Nem bánt a magány csendje sem, A vágyak regimentje sem, Ha összeállnak s megsiratnak. — Ambrus Balázs, Tenger. Nem tudom miért, Búsongó lelkem Nyugtalanul, bolondul vonz a tengerre engem. Az én szerelmem Mind, mind, amiért Ég, őrülten vonja a tengerre. Miért? Miért? Mint kis hal a hullám tetején, Száll, száll szomorúan a gondolatom. Táncol vadul a szélpaskolta habon S ide-oda röpül szegény, Mint kis hal a hullám tetején. És megrészegül A napsugártól S a szabadságtól és a végtelenre száll, hol Bőszen korbácsol A szél s elmerül A habokba s édes félálomba szenderül. Néha kínosan felsikolt, (Remegnek a hajósok az éjben) S száll, száll előre a zugó szélben, És lebukik s száll vissza holt Szárnyakkal újra s kínosan sikolt. Nem tudom miért, Búsongó lelkem Nyugtalanul, bolondul vonz a tengerre engem. Az én szerelmem Mind, mind, amiért Ég, őrülten vonja a tengerre. Miért? Miért? Paul Verlaine.