Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-28 / 23. szám

1912. január 28. DÉLMAGYARORSZÁG 5 Barkóczy báró megbukott! — Elhelyezték az ötödik ügyosztály éléről. — (Saját tudósitónktól.) Meglepő és a szabadgondolkodást magyar tanári kart örvendetesen érintő hirt jelent budapesti tudósítónk. E 'hir szerint Barkóczy Sándor bárót elhelyezték az ötödik ügyosztály éléről és alárendeltebb pozícióba, egy megosztott ügyosztály élére állították. Nem kell, hogy bemutassuk Barkóczy Sándor bárót. Minden újságolvasó ember ismeri, ö az, aki hírhedtté tette a közoktatásügyi minisztérium ötödik ügyosztályát, az ő kezébe vo'lt letéve a középiskolai tanárok sorsa előhaladásuk és egzisztenciájuk kérdése. Ö az, aki a minden tekintetben szabadelvű, liberális kormány és kultuszminisztérium fekete árnyaként szerepelt, ö keltette föl a középiskolai tanári karban a felekezeti türelmetlenség ördögét, ő portálta, ő istápolta és helyezte jobb pozícióba a klerikális érzésű kongregánista tanárokat. Ö teremtette, meg nálunk a kongregációkat. Ö plántálta az ártatlan gyereksereg lelkébe a felekezeti gyűlölködés magvait. Ö volt az igazságszeretii, igazán tudományos, szabadon gondolkodó tanárok réme, érvényesülésüknek tiltó akadálya. Ezt az embert fosztották meg ma pártos 'hatalmától és bár nem vagyunk kárörvendők, de igazán kíváncsiak vagyunk, hogy szerte e hazában, klerikális érdekeltségű és érzésű emberen kivül ki az, aki sajnálja Barkóczynak az V. ügyosztály éléről való távozását. Ma délután a hivatalában ült Barkóczy báró, amikor kézbesítették neki Zichy János kultuszminiszter dekrétumát, melyben tudatta vele, ihogy az V. ügyosztály éléről elhelyezi. Barkóczyt teljesen váratlanul érte ez a miniszteri döntés, nem számított rá. Mikor elolvasta a dekrétumot, elsáppadt, egy szót nem szólt s mintegy öntudatlanul, kábultan meredt maga elé. Ezután végre föleszmélt s csak ennyit mondott a szolgájának : — Kérem a kabátomat! Barkóczynak az V. ügyosztály éléről való fölmentésével egész sereg soron kivül való tanári kinevezés marad el, amit még Barkóczy akart elintézni. Ezekből a kinevezésekből most már semmi sem lesz. Az V. ügyosztály vezetését Boncz Ödön miniszteri tanácsos veszi át. Boncz eddig a VIII. ügyosztályt vezette, amelynek hatáskörébe a főpapi alapok ós hitbizományok számadatainak nyilvántartása és ellenőrzése. Barkóczy most Boncz helyébe, a VIII. osztályba kerül, — ámde nem egyedül, mert a VIII. ügyosztályi hatáskört ketté osztják, s Barkóczy Sándor báró Madách Emánuel miniszteri tanácsossal megosztva vezeti ezt az ügyosztályt oly módon, hogy Barkóczy alá lesz rendelve Madáchnak. Barkóczy Sándor báró ebben a minőségben már megszűnt veszedelmes lenni a nemzet közéletére. Ártálmatlanná lett s az ő személye már nem lesz ijesztő mumus a liberális érzésű tanári kar előtt. Ugy lehet 'azonban, hogy Barkóczy el sem foglalja uj hivatalát és teljesen visszavonul a közélet teréről. Barkóczy báró ugyanis ma hosszabb idejű szabadságot kért s remélni lehet, hogy vissza sem tér többé a kultuszminisztériumba. Berlin Bismarckja. — Élelmiszer- és lakáskérdés. — Telekspekuláció. — Nagy-Berlin. — (Berlini tudósitónktól.) A kis előszobában, amely a nagy vörös Stadthaus első emeletén az utolsóelőtti lépést jelenti a polgármester úrhoz, mindössze egy öreg szolga üldögél. Egy pár ó-német szék, néhány pohár s a belső ablakpárkányon 'hat-hét virágcserép — mindössze ennyi az, ami a várakozás alatt szórakoztatja a figyelő szemét. A polgármester, Franz Reinecke, most nincs ibent; névjegyemet odaadom a szolgának és nézek türelmesen az ajtóra, mikor lesz szerencsém Berlin első hivatalnokáthoz ... Berlin tudvalevőleg az a város, amelyet az idegen, főleg a magyar, kényelem, rend és olcsóság dolgában ideálisnak talál. Itt, ahol a legjobb pecsenye a legjobb 'helyen 85 pfennig; ahol kevesebbe kerül egy jó ruha, mint nálunk egy rossz cipő; ahol a kocsis mindig vissza tud adni és mindig az utas szégyenii, Ihogy milyen csekélységet kell fizetnie; ahol a legkétségbeejtőbb erőfeszítéssel sem lehet elgázoltaim magát senkinek: ahol családok élnek meg abból, amit nálunk egy fiatal jogász borravalókra kiad, — ebben a városban igazán nehéz lesz mástól megtudni Berlin szépséghibáit, mint épen Berlin polgármesterétől. Most érkezett: az előszobán át besiet a maga szobájába, a szolga bejelent és már bent is vagyok, előtte ülök. Reinecke polgármester magas, szőke, energikus alak s a város címeres székében ugy ül, mint egy ifjú Bismarck. Alig lelhet negyvenöt éves, szép, borzas ihaja elönti kemény és hatalmas koponyáját, minden szava fiatalosan és mégis komolyan hangzik. — Szeretném megtudni polgármester úrtól, vájjon Berlint nem fenyegeti-e az élelmiszer-krizis és mivel szándékozik a főváros ezt a krízist ellensúlyozni? (Drágaság, élelmiszer.) — Berlinben eddig még nincs élelmiszerhiány és nincs drágaság, legalább abban az értelemben, ahogy más nagyvárosokban van, de nem tagadhatom, hogy az élelmiszer-krízis, igenis, felénk is közeledik. Észrevehette talán, hogy a vendéglőkben a menü jelentékeny részét a bal-étkek foglalják le és észrevehette azt is, hogy a Stadtische Markthallen-Depution hirdetményeket tesz közzé, amelyek a szegényebb lakosság részére olcsó halfajták kiárusítását jelentik. A balnak, mint fontos táplálócikknek bevonása a kereskedelembe és a szociáis gondoskodásba, egyértelmű és egyidejű az egyéb husáruk lassú, de állandó megdrágulásával. A takarmány már nálunk sem olyan olcsó, mint évekkel ezelőtt volt s igy a kisgazdák igyekeznek megszabadulni a marhaállománytól, elvesztegetik külföldre a hust, ugy, liogy tavasszal, amikor a kereslet rohamosan emelkedni fog, megint a nagybirtokosoknak tesz Berlin kiszolgáltatva. Ez a monopólium nemcsak az árak emelkedését fogja eredményezni, de ismét kizárja annak a lehetőségét, hogy a konzervatív gazdapárt hozzájáruljon a import szabaddátóteléhez, amelyet a városi hatóság és a városi lakosság — miután teljesen rabja a nagybirtokosok politikai és gazdasági túlsúlyának — hiába követelt. Hacsak az uj Reichstag... Nem akarom a hátterét keresni a munkások feltűnő averziójának és nem akarom taktikának minősíteni, annál kevésbé, mert nekem is határozott meggyőződésem, hogy a határokat meg kell nyitni és Berlint s az összes városokat olyan búshoz kell juttatni, amilyet akar és olyan olcsón, ahogy csak lehet! A mennyiben ez meg nem történik, az olcsó Berlin is odajut, ahová a többi metropolisok, de nem olyan szelíden és könnyen, mint a többiek. (Lakáskérdés.) — A lakáskérdés nem foglalkoztatja a város vezetőségét? — Nálunk a lakásügy szorosan összefügg — ahogy különben másutt is — a közlekedési adópolitikával. Berlinben ma jóformán csak az lakik, akinek muszáj. A villamosok, omnibuszok, vonatok és autók százezreket röpítenek ki naponkint Charlottenhurgba, Grunewaldba, Spandáu, Licbtenberg és Weissensee felé. Ez igen természetes jelenség és minden német polgárnak kötelessége gondoskodni arról, hogy magát és családját a nagyvárosi élet hátrányaitól és higiénikus fogyatkozásaitól megkímélje. Az egész ügyben csak az a humoros, hogy Berlin városa sok száz milliós befektetéssel megteremtette és fentartja azt a gyors és kényelmes hálózatot, amely a berlini üzletembert kiszabadítja Berlinből és — más város adófizető polgárévá, teszi. Berlin saját maga löki el magától azt az embermasszát, amely itt dolgozik, itt gazdagszik meg, ennek a városnak minden előnyét élvezi és kihasználja és mindezért a maga obulusát Köpenick, Spandau vagy Friedrichsfelcte vá: ros adópénztárába fizeti. Ez a politika a szó legtisztább értelmében öngyilkos-politika, a melyet Berlin valóban páratlan áldozatkészséggel vállal, amig tud, de nem vállalhat tovább, mint ameddig lehet. A környező városok természetesen hallani sem akarnak az egyesítésről, sőt sikerült keresztülvinniök az úgynevezett Zweckverband-ot, amely jövő év április elsején már életbe lép és amely szerint Berlin és az összes határos városok kötelesek egy száztagú bizottság által — ebben negyven képviseli Berlint — gondoskodni a vicinális vasúthálózat teljes kiépítéséről, az úthálózat állandó fejlesztéséről és végül az egész környék még beépítetlen területeinek parkírozásáról vagy másfajta kezeléséről, egy megbatározott terv és kulcs szerint. Berlin tehát megint áldoz és szívesen áldoz, mert reméljük, hogy ebből az allianceból mégis kialakul Gross-Berlin, amely meghozza a mai Berlin elajándékozott tőkéinek a késői kamatát. (TV oh n ungsamt. j — Hogyan védi meg Berlin a bentlakó polgárokat az emelkedő ház- és üzletbérektől? — Cbarlottenburg beterjesztett hozzánk egy tervezetet — amelyet már kipróbált — a városi Wohnungsamt létesítéséről, Ez a hivatal kezébe venné a lakások nyilvántartását, ellenőrzését, a bérek megállapítását, az ellentétek kiegyenlítését, a jelentkezők (bérbeadók és bérlők) teljes kiszolgálását. Ez a tervezet most van tárgyalás alatt; miután a törvény szerint a városi közgyűlés egy harmadrészben háztulajdonos-polgárokból áll, azt hiszem, nem fog csodálkozni, ha elárulom, liogy ezek az urak részben nem nagyon rajonganak ezért az ötletért. Mindamellett meg lesz ez az intézmény, mert a polgárság érdeke parancsolja. — Nem tartja polgármester ur túlzott spekulációnak azokat az árakat, amelyeket Berlinben némely értékes házhelyért kérnek és kapnak? — Nem. Ön bizonyára arra a legújabb esetre gondol, hogy az TJnter den Liliden és a Friedrichstrasse egy sarokházának négyszögöléért 100,000 márkát fizettek. Ez az ár megfelel annak az értéknek, amelyet Berlin ezen első gócpontja képvisel. A telekspekuláció különben nálunk nem harapódzhat el, épen, mert a bérkaszárnya-szisztémát a közlekedési politika és a külvárosok rendszere folytán nem lehet bevezetni, másrészt azért, mert a kereskedelmi centrumok nálunk nem jelentenek monopóliumot. A mi Cytink elég nag alioz, hogy mindenkit magába fogadjon, al i boldogulni akar és itt akar boldogulni. A város a maga telkeivel nem spekulál, a magánspekulációt pedig — eddig még — a kereslet ós kínálat helyesen szabályozza.