Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1912-01-20 / 16. szám
1912 III. évfolyam, 16. szám Szombat, január 20 ISzpenti szerkesztőség is kiadóhivatal Szeged, =3 Rerwa-utca 15. szám t=i Sadapesti szerkesztósés ós kiadóhivatal IV„ Városház-utca 3. szám r=s ELŐFKETESI AX SZEGEKfo egész évre . R 24— félévre . . . R 12'— negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREH: egész évre R 28'— félévre . . . R 14*— negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEPŐR-SZAK: Szerkmiősca 305 iuadóhivatai 83ó Interurbán 365 fiudapesti szerkesztósej tóiefor.-száriis 178—12 A második évforduló. Tegnap mult két éve, hogy a nemzeti munka kormánya, Khuen-Héderváry Károly gróf elnöklete alatt, ő felsége bizalmából s a nemzeti bizalom reményében átvette a magyar államügyek vezetését. A második fordulónap jó alkalomnak kínálkozik, hogy e vállalkozás jelentőségéről és eredményeiről teljes objektivitással elmélkedjünk. A kormány első feladata volt alkotmányos létjogát bizonyító erővel megállapitni: a nemzet bizalmához fordult s a nevezetes választásokon a közvélemény feleletéből méltán merített erőt, önbizalmat és eltökéltséget politikai programjának végrehajtásához. Nagy részét a tavalyi évnek lefoglalták az előző kormányzat után maradt hátralékok. A koalició katasztrófája sok mindent feldöntött az államéletben s a romok mindenek előtt eltakaritandók voltak, hogy a konszolidált állapot, a jogrend helyreálljon, a megingott hitel megszilárduljon. Törvényen kivüli helyzetbe jutott akkor az államháztartás, a monarchia valamennyi közös intézménye, pénz és újonc dolgában a hadsereg s ez a helyzet ép akkor szakadt ránk, mikor a nemzetközi viszonyok komoly veszedelmekkel fenyegettek és közel jártunk kritikus történeti pillanatokhoz, melyekben koncentrált erőnk latbavetésétől monarchiánk sorsa függött. E válságon szerencsésen tul vagyunk. A mértékadó tényezők mind összefogtak és közreműködtek a jó eredmény elérésében. A magyar közvélemény egészséges politikai ösztöne az országos választásoknál nagy mértékben hozzájárult a krizis letompiíásához, midőn lehetővé tette, hogy Magyarországon a kormányhatalom ujuit erőhöz jusson s hathatósan támogathassa, érvényre jutni segitse ennyi kényes érdekben angazsált külső politikánkat. Ma ez örvendetes tényre csupán, mint egyszerű krónikások mutatunk, de azzal a meggyőződéssel, hogy a szernesés kibontakozás tényéről lesz még a történelemnek is, ha majd a mögöttünk levő válságot kritikailag tárgyalja, a tavalyi választások eredményének s az azóta konszolidálódott magyar kormányzat létezésének a nagypolitikában való jelentőségére nézve, sok elismerő szava. De benső konszolidáció dolgában szintén lényegest haladt Magyarország a nemzeti munka kormányának két évi működése alatt. Bizonyság volt rá a tavalyi budget is, mely a koalició romjai alól kimentette államháztartásunk féltett egyensúlyát, s az idei költségvetés, mely a közsziikségletek fokozott kielégítésével dotálta a nemzeti élet növekvő igényeit. Megelégedéssel állapithatjuk meg ma, hogy a bankügy problémájáról, mellyel husz évig tartott a vajúdás, s mely a koalició alatt érte el az akut jelleget eredmény nélkül, mert elvetéssel végződött s megölte szülőjét, — a nemzeti munka kormánya alatt megszabadult Magyarország szerencsésen. Fellélegzett az egész ország, mikor a nyomás megszűnt róla, s ma sincs senki, még a legkonokahb ellenzékiek közt sem, aki ne örülne az elintézésben és a kontroverziákat visszaidézni, a vitákat felujitni, a küzdelmet megismételni kivánná. Ennél is mélyebb jelentőségű amaz akció, melyet a Khuen-Héderváry-kabinet a véderő javaslatok parlamentáris tárgyaltatásával most féléve kezdett. A hadügyi kérdések husz évnél hosszabb idő óta vannak provizórikus állapotban, s az idő komolyan sürgeti megoldásukat. Nemcsak a külső viszonyok kényes alakulása, az európai perspektívákból felénk szóló intelmek késztetnek rá, hogy a monarchia védő erejét ne hagyjuk tovább más hatalmak erejéhez képest inferioris állapotban. A véderőjavaslatok sorsától függ, hogy ez ütköző pontok közéletünkből mentül előbb és hosszú időre eltávolíttassanak, mely esetben sok meddő küzködés tárgytalanná válik s a parlament alkotó ereje felszabadul, hogy hasznos munkára, a nemzeti konszolidáció müveire fordíttathassák sok termékeny, áldásos esztendőn át. Szélső közjogi ellenzékünk e javaslatok ellen félév óta végletekig menő harcot A három fiu. Irta Henry Lavedan. Magas, a rue de Varennes-re nyiló ablakaival, kőlépcsőivel és dagályos mennyezeteivel, a néma palota lakatlannak látszott. Három férfi ül az első emeleti szalonban s egymásra néztek szótlanul: a marquis ur, a gróf ur s a vicomte ur. Az orvosi tanácskozás végét várták. Csak néhány perc még s hallani fogják „az orvosi kar kitűnőségeinek ajkairól", vájjon táplálhatnak-e némi reményt, 'hogy még sokáig megtarthatják Qabrielle-AnneSophie-t, de guébrianges-i örökös marquis-t, anyjukat, Hercule re Guébrianges marquis özvegyét. A marquis ur magas termetű és nyúlánk volt, kiiürkésztietlenül korrektek arca vonásai. Ki lehetett találni, hogy csak harminc éves. Művészettel fésült hajszálai, mivelhogy nem lehettek mindenütt egyszerre, szabadon hagyták helvenkint a koponya fényes felületét. Monoklit viselt: egy egyszerű, köralakura metszett üveget, amelyet foglalat és zsinór nélkül illesztett szeme mélyedésébe. Egyszer leesvén a lóról, eltörte a lábát; monoklija meg se billent. Székiben idézték róla e hihetetlen tényt. A gróf ur, kinek arcgödrei színesebbek voltak, mint bátyjáé, kevesebb unottsággal tűrte huszonhárom éves unalmát. Harciasan elrendezett vörhenyes bajusza könnyen és hévvel megnyilatkozó, fesztelen természetre vallott; a három fiu közt öt tartották a legintelligensebbnek. A legfiatalabbik, a vicomte ur, aki alig tépte át huszadik éve küszöbét, nagvon öregnek tetszett. Kegyetlen koraisággal jelentkező ráncai kuszán kereszteződtek szakáll•talan arcán. Ijesztően sovány volt; a köhögés, mely szük melléből sürün szakadt fel, erősen ineg-megrázta: szája eltorzult, feje hátradőlt s lila foltok verték ki beesett arcgödreit. Az ajtó kinyilt és sorjában egymás mögött négy rendszalagos ur lépett be a szalonba, óriási cilindereket tartva kezükben. Leültek. A legidősebb, a doyen, a specialista, az, akinek minden mozdulatára és szavára a többiek áhítattal látszottak figyelni, lassan és (komolyan mérlegelve szavait, ugy beszélt, mint egy szónok. Előadta a ibetegség történetét, kiterjeszkedett a alsó részének gennyedéseire, átsiklott a föltételezhető érzéketlenségre s összefoglalta következtetéseit „tisztán orvosi szempontból". Kartársai, helyeslésük jeléül, sürün bólogattak. A doyen, miután befejezte szavait, a részvét torz vonásaival arcán, fölkelt helyéről és sóhajtott egyet. Aztán, a testvérek felé fordulva, kényektől rezgő hangon igy szólt: „Uraim, bármilv fájdalmas is rám nézve ... de Hisz önök férfiak, ugyebár ... ki kell jelentenem ... hogy elkövetkezett... a vég ..." Majd szemeit az égre emelve, áj taton áradozással, melyet alsóbbrangu kartársai is igyekeztek arcukon tükrözteni, hozzátette: i — Ha csak valami csoda ... Az ajtók bezárultak. S már lehetett hallani, amint az előcsarnokban élénken és hangosan beszélgettek. — Nem jön arrafelé, amerre én? — Nem, köszönöm, lehetetlen. — Kedden együtt megyünk, a PalaisRoyalba. A három fiu belépett a szobába, melynek ablaktáblái be voltak téve, függönyei le voltak eresztve, melyet csak egy karos-gyertyatartó pisla fénye világított meg. Ott álltak mozdulatlanul egymás oldalán, az ágy mellett, hol anyjuk a hátán feküdt, magába szállva, végső várakozásban. A legidősebb, aki maga is két testvére nevében látszott beszélni, igy szólt: — Szenved, anyám? Az anya hosszú, gilisztavékony ujjával intett, hogy nem; nyomban rá lehanyatlottak egy pillanatra fölemelt karjai mumiaszerü mozdulatlanságba. Sárga, fonnyadt volt; halántéka teljesen ősz, finom bajszálak simultak ; a jóság meleg sugara áradt ki kék szemeiből, amelyek olyanformán mosolyogtak beesett szemgödreiben, mint nefelejts-virá-