Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-18 / 14. szám

18 DÉLMAG YARORSZÁ G 1912 január 16 törvényszéken azonban túlságosan bürokratikusán, hogy ne mondjuk: kényelmesen intézik el az ügyeket. Ebben az esetben is csak a formaságokat vizsgálták és miután abban i>em észleltek hiányosságokat, bejegyezték a céget. Szabó Gyula dr ügyész súlyosbító Ítéletet kért. Reineger Jakab dr, Róder védője tartalmas beszédiben rámutatott az ilyen törvényes visszásságokra. A hatóságok is figyelmen kivül hagyják az ilyen szövetkezetek működését. A védő azt fejtegette, hogy a csantavéri kiházasitó tulaj donképen nem is szövetkezet, hanem közönséges egyesület, mint például bármely temetkezési egyesület. A biztosítási szövetkezetnél a törvény kétszázezer korona alaptőkét megkövetel, a kiházasitónak pedig nem volt ilyen tőkéje. Áz anyagi csőd föltételei sem állapithatók meg, mert a kiházasitónak nem volt hitelezője. A kincstár, még kevésbé pedig a tagok nem tekinthetők hitelezőknek, mert azok alkotják a társaságot. Ha a szövetkezet nem kér maga ellen csődöt, ugy az meg sem indulhatott volna. Ezzel csak a vádlottak teljes jóhiszeműségét igazolja. Fölmentést vagy pedig a bűnösség kimondása esetén enyhe pénzbüntetést kért. A többi vádlott védője csatlakozott Reineger dr érveihez. Az itélet kihirdetését január 23-án, kedden délelőtt háromnegyed kilencre halasztották. Népes a szegedi rendőrség szuterénje. — Csavargók, csavargónők, züllött kiskornak. Éjszakai macskazenék. Lejtőre jutott szegedi urileányok.— <Saját tudósítónktól.) Aki még nem jária végig a szegedi rendőrség szuterénjét, annak halvány sejtelme sincs a züllött egszisztenciák lelkivilágáról. Ez a sok lakosztályu szuterén tél idején, mikor fagyasztó szél száguld végig a vidéken, megtelik züllött emberekkel, akik valósággal menedékhelynek tekintik a meleg börtönt. Itt élik Je életüknek egy jó részét és igy olyanná lesz a rendőrség szuterénje, mint egy nyitott könyv, melyből aki akar, az olvasn iis tud. A szegedi rendőrség szuterénje, a városháza bal szárnyának egész földszintjét elfoglalja. Hosszú kongó folyosó ez, mind két oldalán cellákkal. A cellákban hol egy, hol pedig több züllött ember hever a pricscsen vagy ül és a levegőbe mereng. Nézzünk végig a cellákat és hallgassunk meg néhány cellalakót, hogy miért is vette őket a rendőrség pártfogásába. Celláról-cellára megyünk, majd mindenütt ismerős nevekkel találkozunk. Huszár Viktor: Nem szegedi illetőségű, de nagyon szereti a nagyvárosi életet, csavargásért már számtalanszor ült. Egy izben a szutörénben öngyilkosságot akart elkövetni, de szerencsére megakadályozták. Majd később a szegedi járásbíróság folyosójáról akart megugrani, de szerencsétlenségére az állomáson posztoló rendőr észrevette és újra letartóztatta. Még most is azzal fenyegeti a rendőrséget, liogy öngyilkos lesz. — A maguk lelkén szárad, ha megölöm magam. — Tegye ön azt, — felelt meg kurtán és viccesen egy öreg rendőr. — Most már azért sem. Ez az „azért sem" jellemzi legjobban a csavargókat. Nagy Anna: Szegedi születésü, a szülei még most is élnek. Tisztességes, becsületes emberek. A szép Annát megszédítette az élet és elzüllött. Szép szőke leány, rnost töltötte be a tizenötödik életévét. A születésnapját a szuterénben ülte meg. Érdekes, hogy ez a fiatal leány már negyedszer ül csavargásért. Már vidéken is volt egynéhányszor, de mindig visszatoloncolták Szegedre. Csuzár Péter: A legérdekesebb alakja a szuterénnek. Cigány. Már vagy hat hete foglya a rendőrségnek. Nincs semmi bűne, csak az illetősége után nyomoz a rendőrség, mert az istennek se mondaná meg, hogy hova való. Egy alkalommal ott voltam, mikor kihallgatták a cigányt. — Hova való vagy? :— Néni tudóin, kezsit csókolom. — Hol születtél? — Kezsit csókolom, arra meg nem emlékszem. A ravasz cigány valószínűleg azért nem akarja megmondani az illetőségi helyét, mert fél, hogy hazatoloncolják és ebben a nagy hidegben nem tud mihez fogni. Roth János Lajos: Vidéki csavargó. Notórius kerékpár-tolvaj, ő ugyan azt állítja, hogy csak véletlenségből lopott és hogy az is csak véletlenség volt, hogy eladta a lopott kerékpárt. Most már nyugodtan üi. Barázda Pál: Szegedi születésü, 18 éves csavargó. Lakása, foglalkozása nincs. A menhelyen lakik és onnan jár ki portyázni. Kis zsánerű tolvaj. Gerst Borbála: Vidékről jött Szegedre. Csavargásért és botrányos részegségért ül a szuterénben. Éjszakánként ordítozni szokott. Mikor felelősségre vonják, azzal védekezik: — Érezze a rendőrség is, hogy itt vagyok. Egy kis macskazene nem árt az uraknak. Kirling Gábor: Ez sem szegedi, de Szegedre jár be rézgyűrűkkel manipulálni. Az a trükkje, hogy rézgyűrűket ad el, mint aranyat. Nagyon sokan lépre mentek már. Alig van két hete, hogy a ravasz ember rajtavesztett a csaláson. — Addig jár i korsó a kútra, mig el nem törik, — jegyezte meg mélabúsan. Most csendes rab, uj terven töri a fejét. Englert György: Furfangos tolvaj. Valósággal a köpeniki suszter hasonmása. Dicsőségből csal. Nincs két hete, hogy kiszabadult a Csillagbörtönből, de már a kiszabadulása napján csalt és bebukott. Három vagy négy pár cipőt csalt ki egy szegedi susztertól. — Nem tudok én már becsületes ember lenni — jegyezte meg, mikor elfogták. Fáim Artúr: Notórius utazó zsebtolvaj. Már évek óta üzi ezt a mesterséget, de még csak egyszer csípték nyakon. Mindig kikerülte a büntetést, csak most nem. Szegeden történt a katasztrófa. Egy vidéki bácsi megtalálta a hal zsebében Fáhn Arthur jobb kezét. Ez volt a veszte. András Béla: Lelenc fin. Mikor a lelencházból az életbe került, első dolga volt lopni. Azóta sem szokott le erről a jó tulajdonságról. Már vagy negyedszer lakója a szuterénnak. Nem is akar megjavulni. Nagyon tetszik neki a léha csavargó élet. — Erre az életre születtem. — De azért lehet még belőled jó ember. — Jó vagyok én igy is. Néhány nap múlva szabadul és néliáuy bét múlva újra a szuterén lakója lesz. Hauzer Szerén: Szegedi uri családból származik. Tizenöt éves, de már is a legzüllöttebb egzisztenciák közé tartozik. Éjjel-nappal csavarog. Szülei többször hazavitték, de mindannyiszor megszökött. Most már nem sokat törődnek vele. — Lesz, ahogy lesz — szokta mondani a vörös Szerén. A sorsra bizza magát, a sors pedig rendszerint a szuterénbe vezényli a züllött nőt. Váradi Mária: Tisztességes iparos szülők gyermeke. Varróleány lett. Hamarosan akadtak udvarlói, akik segítettek a szép varróleánynak a bün útjára jutni. Most már a rendőrség vigyáz a szép varróleányra, de már hiába. Az éjszakai élet kedvelője lett a tisztességes leány. Nincs már rajta mit segíteni. Váradi Mária volt az utolsó cellalakó. De olyan ez a rendőrségi szuterén, mint egy kaleidoszkóp: folyton változik. Holnap már más züllött egzisztenciák lakják a cellákat. Népes, forgalmas helye ez a rendőrségnek. Cifra nőkből koldus asszonyok. g — Valamikor csengő arany, most könyőradomány. — (Saját tudósítónktól.) öreg nagykendös asszonyok csoszogtak szerdán délelőtt a rendőrség folyosóján. Ingyen fáért jöttek, mert odahaza dermesztő hidegben nyomorog a család. Sass Lajos rendőrbiztos kezeli a könyöradományok ügyét. Egyenkint léptek be a rongyos asszonyok a szobába és szerényen megálltak a szoba közepén. Remegő hangon diktálták be a neveiket és lakásukat a külváros legpiszkosabb zegzugát. Szomorú látvány volt ez az asszony-csoport. Valóságos nyomorkép. Sovány beesett arcok, görcsösen remegő kezek, megrogygvant térdek, a nyomor megelevenedett hasonmásai. ( — Nagy a nyomor tekintetes biztos ur — sóhajtott föl egy \én asszonv. — Bizony, bizony megfagynak a gyermekek — mormogta a többi. Ezalatt serényen percegett a toll és irta a furcsa neveket. — Maga már volt egyszer itt. — Nern én, tekintetes ur. — Dehogynem. — Csak egyszer, de most újra kell a fa. Sass Lajos tovább irta a nyomorgók neveit. Ezalatt Sós György az öreg rendőrőrsparancsnok szenzációs meglepetésben részesített. Elmesélte, hogy ezek a beteges vén asszonyok nyolc-tíz évvel ezelőtt Szeged legszebb, legmulatósabb leányzói voltak. — Ismerem őket, mert már akkor is én kezeltem az éjjeli pillangók ügyét. Valamikor régen pezsgőt ittak ezek, kocsin jártak, cifra selyemruhát hordtak. És most fáért könyörögnek. hogy meg ne fagygyanak. Az ügyeletes tiszt meg is szólított egy asszonyt Látó Ferencnét: — Maga nem is érdemli meg a fát. Hisz a leánya is olyan már, mint maga volt. Miért nern vigyázott rá. — Vigyáztam én kérem, de ha olyan a vére. Sós ezt az asszonyt is ismerte: — A legszebb leány volt Rókuson. Minden éjjel ott táncolt a nagy korcsmában. Aranypénz lógott a nyakában, ki volt pirosítva az arca. A leánya Látó Julianna 16 esztendős, de már épen olyan, mint az anyja. Ez a sorsa a cifra leányoknak. A szomorú asszonysereg hálásan köszönte meg a cédulát, amiért ingyenfa jár és lassan dideregve kivonultak a városháza épületéből. Aki látta őket sajnálkozott rajtuk, pedig valamikor régen csak ugy szórták a pénzt, amit a mulató énibefek zsebéből zsaroltak ki. Még most is van sok, akinek a lelke nem tudott kiszabadulni a bűzös mocsárból. Háromszor is kérnek ingyenkenyeret, ingyenfát, nem azért, mintha szükségük volna rá, hanem csak azért, hogy pénzt szerezzenek mások rovására. Ezeknek még mindig pénz az istenük.