Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-07 / 281. szám

1311 II. évfolyam, 281. szám Csütörtök, december 7 DÉLMAGYARORSZÁG Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=3 Korona-utca 15. szám 1=3 . ELÖFIZETESl Afi SZEüEDEft I egész évre . K 24'— félévre . . . R 12'— Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., negyedévre . K 6'— egy hónapra K 2'— g=a Városház-utca 3. szám e=i i Egyes szám ára 10 fillér. ELÖFIZETESl AK VIDÉKÉN: egész évre R 28'— félévre . . . K 14-— negyedévre. K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAíl; Szerkesztőseg 305 — iüadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg teieíon-száma 128—12 A bírói függetlenség. A polgári perrendtartás életbe lépéséről szóló törvényjavaslat 78. és 79. szakaszai, melyek a birák nyugdíjaztatásával és áthelyezésével a perrendtatás korszakot jelentő reformját a mai birói szervezettel harmóniába hozzák, ezt a tisztán jogászi szempontból fontos kérdést, a politikai khaosz éltetőinek kezébe adták át. A birák nyugdijba küldése és áthelyezése az életbeléptetendő perrendtartás szervezetet érintő módosításainak egyedül célravezető módja. Most hatályos perrendtartásunk, mely nyögi még az abszolutizmus korában jogéletünkre ráerőszakolt osztrák perrendtartás átkait, összes jogintézményeink között a legéletképtelenebb. A szóbeliség és közvetlenségi hiánya merev választófalat épitett fel az anyagi igazság és a birói ítélet igazsága közé, a formákhoz való kényszerű és nagyjelentőségű ragaszkodás, a tényállás kiderítését s igy a jogszabály helyes alkalmazásának előfeltételét tette majdnem lehetetlenné. Ezzel szemben a most életbeléptetendö perrendtartás — a részletek nem tartoznak ide — az Írásbeliség kiküszöbölésével, a feleknek s a bíróságnak egymáshoz, közelebbhozásával sokkal inkább a biróságot teszi a per urává s ezzel minden Ítélkezés végcélját az anyagi igazság megállapítását és alkalmazását megnyugtatóan könynyebbé teszi. De nemcsak a fejlődött perjogi elvek nyernek érvényesülést, megfiatalodik általa a szánalmason elaggott birói szervezet is. A járásbirósági értékhatárnak tetemes felemelése, a váltóbiráskodásnak, a telekkönyvi hatóságnak a járásbíróság hatáskörébe való utalása az eljárásokat teszi gyorsabbá, közvetlenebbé, frissebbé, az életviszonyokhoz alkalmazkodóvá. Minden reform, mely létező állapotokat változtat, az egyéni érdek sérelmével jár. Valamely uj intézménynek az életviszonyok kereteibe való behelyezése akkor lehetséges, ha az uj intézmény szolgáltatta közérdek, a létesítésével járó egyéni érdeksérelmeket messze meghaladja. Nagyon rövidlélekzetü, nagyon egy ember életébe zárt gondolat az, mely generációkon segitő reformok megszületését a muló egyéni sérelmek föltárásával akarná megakadályozni. Erre — hogy Hamlettal szóljunk — „példák nagyok, mint a föld intenek". Az uj perrendtartásnak eljárást és szervezetet módositó rendelkezései elérhető célúkat csak ügy szolgálják, hogy ha az a birói testület, amely alkalmazni hivatva lesz, értelmi erejénél és tanulságánál fogva képes is lesz alkalmazni. És itt nem a birónak, de a jogkereső közönségnek érdeke az, ami irányt adott a törvényalkotásban. Ha van biró, akiről nyilvánvaló, hogy az uj törvény uj feladatait régi erejével teljesíteni nem képes — ám küldessék nyugdijba. Ezt a törvényes rendelkezést ellentmondást nem tűrően indokolja az a plusz, amelylyel a jogot keresni kénytelen közönség érdeke felülmúlja a nyugdíjazandó birói vélt személyes sérelmét. De az áthelyezhetőség indokolása még egyszerűbb. Az uj perrendtartás súlyosabb föladatot ró az egyes biróként működő járásbiróra, mint a tanácsban funkcionáló törvényszéki biróra. Világos tehát, hogyha már különbséget tenni kénytelen vagyunk — a járásbiráknak kell jobb jogászoknak, fölényesebb értelmi képességű embereknek lenniök, mint a törvényszékhez beoszott. bíráknak. A maj állapot ennek épen a megforditottját mutatja. A járásbíróság terhesebb szolgálata, meg aztán a törvényszékről való könnyebb előmenetel a jobb járásbirákat — akiknek kérése elől aztán kitérni se lehetett — arra birta, hogy a törvényszékhez való áthelyeztetésüket kérjék. S igy az uj perrendtartás olyan helyzetet talál, hogy az első folyamodásu bíróságoknál működő birák java jórészt a törvényszéknél, gyengébb része jórészt a járásbíróságoknál működik, holott a törvénycélját csak az ellenkező állapot szolgálná s a törvény nagy horderejű reformjai elosztottságu birói testületre jó lélekkel nem is bizható. De az egyszerű példák mindennél ékesebben beszélnek. A váltóbiráskoHajótörés. Irta Felicien Nacea. Az orgona utolsó zugó hangjai elhangzottak: a Madeleine-templom roppant kapuja feltárult s az uj asszony kilépett boldog férjének karján. Ragyogó mosollyal állt meg egy pillanatra. Hosszas pillantást vetett az eléje táruló képre; talán, hogy megtudja tőle a jövő titkát. Azután könnyű léptekkel szállt alá a templom lépcsőin, hol a kíváncsi és ámuló sokaság tolongott és autójára szállt, mely sebesen elragadta a nézők szemei elől. Végre egyedül volt a férfiúval, kinek oldalán titokzatos utra kelt az életen át. — Ismerte miss Hopkinst? — kérdezte az öreg Moriére és vállára ütött egy karcsú ifjú embernek, ki egy csinos selyemszörü kutyát tartva pórázon, félig elrejtőzködve állt az egyik oszlop mögött. — Persze,' hogy ismernie kellett — tette hozzá, időt sem engedve a válaszra a megszólítottnak. — Hiszen maga is járt Ausztráliában. Mikor is tért vissza? — Két hónapja vagyok ismét Párásban — felelte az ifjú ember és lekapcsolta a láncról a kutyáját, mely boldogan visszanyert szabadságában, nagyokat vakkantva rohant le a templom lépcsőjén. — Hogyan, két hónap óta? S meg se látogatott? — Bocsásson meg, nagyon el voltam foglalva. Bevallom, hogy nem is vagyok legvidámabb lelkiállapotban. Nagyon visszavonultan élek. — Mi gond bántja? — kérdezte Moriére bensőségesen, azzal az atyai bizolammal, melyet a köztük levő korkülönbség megengedhetővé tett. — Mondja el nekem, kedves öcsém, ha nem tiltja a diszkréció. Bigyje el, az ember könnyebben viseli a fájdalmat, ha nem egymagában hordja. Ha az ember kiönti a szivét, megkönnyebbül a lelke. — Lehet, hogy igaza van — mondotta a fiatal ember. — S minthogy legrégibb és legjobb barátaimnak egyikét iemerem kegyedben, talán csakugyan könnyebb lesz a lelkemnek, ha elmondom, miért jöttem ide, hogy: jelen legyek imrss Hopkins esküvőjén s miért jöttem épen Nanettel . . . — E szerint a kutyája szerepet játszik a történetben? — Hogyne játszanék. De várjon csak, majd megtud mindent. Mindenekelőtt tudnia kell, hogy azzal az asszonnyal, kit néhány pillanattal ezelőtt láttunk elrobogni innen, Sidnevben ismerkedtem meg, hol egy ottani családnál lakott. Engem miss Hopkins szépsége az első pillanattól fogva megigézett, de még inkább az a báj, melv elömlött egész lényén. Magam sem tudtam s máris ott álltam a sorában sóhajtozó tisztelőinek, kik megperzselték pillangószárnyaikat miss Hopkins ragyogó fekete szemén. Hogy minél sűrűbben láthassam, egymásután bemutattattam magam azokban a szalonokban, hol ő is megfordult. Aminek meg kellett történnie, meg is történi: halálosan beleszerettem a szép ausztráliai nőbe, anélkül, hogy valaha is lett volna alkalmam reá, hogy bevalljam előtte érzelmeimet. Sokkal jobban szerettem, hogy kissé félénk ne lettem volna vele szemben. Azonkívül pedig ő sem adott nekem alkalmat soha, hogy feltárjam előtte szivem, bár egyébként nagyon szeretetreméltónak mutatkozott velem szemben. Egyszer meghallottam, hogy miss Hopkins Európába készül. Mindenféle furfanggal megtudtam: hogy mely napon száll hajóra; megtudtam azt is, hogy a német vonal egyik nagy steamerjén váltotta meg helyét. Abban a pillanatban, midőn a gőzös elvált a iparttói, hogy kikanyarodjék a nyilt tengerre, hirtelen megjelenítem miss Hopkins előtt, Iki elpirult, mikor megpillantott. — Elpirult? — kiáltotta Moriére. — Ebből azt következtetem, hogy ön sem volt közömbös előtte. — Magam is azt hittem s nagyon boldognak éreztem magam. Miss Hopkins szokott bájos módjában odanyújtotta nekem a kezét s nagyon örülni látszott, hogy együtt tehetjük meg a hosszú utat. Guy felsóhajtott, mielőtt folytatta volna. — Tudhatja, mily gyorsan és könnyen es-