Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

1911 december 24 Hol az élet és a mü becse a működő ló­lek becsétől függ s nem a tárgy formájától, amelyhez liozányul. — Nincs munkakörkülönbség, csak erős s beteg lélek van. — Ti napszámosok, szolgák, iparosok s bár­mily nem becsült kis ága nagy társadal­munknak, ti mind művészek vagytok, ha lel­ketek teremtő erejét, értelmetek s erkölcsötök fényét szakmátok s működési körötök min­den formájára szétárasztjátok, mert a lélek, iiíit valamely cselekvés kifejez s nem a cse­lekvés, vagy mü formája a nagy. Ne a helyet, ahova ki vagytok rendelve, ne a munkaikört, — lelketek „egész"-ségét keressétek. Akiben ez megvan, legyen bár gunyhóban, koldusrongyokban, az nagy és harmonikus. Akiben ez nincs meg, legyen bár bíborban s a királyok termeiben, legyen mellőzött vagy fennen dicsőitett — az: alacsony és diszhar­monikus. Ismétlem: az Erő a lapföltétele a teremtő, a lemondó, az értelmi és erkölcsi erő. Legyen az élet, az ember, a művész 1. minden izében a teremtő erőtől áthatva, 2. minden izében a dolgok rendje kény­szerének igája alatt alázatosan meghajolt, 3. minden izében igaz: értelmileg, erkölcsi­leg. Legyen a munka a művészet: 1. minden pontja is a teremtés hatása alatt, 2. minden pontját szülje á kényszer, 3. minden pontja legyen igaz: értelmes, er­kölcsös. Még rövidebben: 1. legyen az ember mű­vész: teremtő, 2. legyen lemondó, legyen zse­ni és szent. Ami ezenkívül esik, az diszharmónia. Ezen összhang létrejöttével pedig az egyén megszűnik mint alkotott, mint egyéniség sze­repelni: lénye összeolvad az érzékfölötti ös­prővel. • .M... DELMAGYARORSZÁG Közönséges kávéházi história. Irta Szabó Mihály. Esőre hajlott az idő, de még nem esett. A levegő siirii volt, nedves tapintatu és be­zavarta az embereket a meleg és világos kávéházakba, amelyeknek hatalmas üveg­tábláján lassan húzott barázdákat a cséppé duzzadt piára. Szépek ilyenkor a nagy üvegtáblák. A benn világító csillárok, mint egy nagy tiizpők ütnek át a páraszemecskéktől homályos üve­gen. Az embereknek csak a körvonalai lát­szanak, ugy mint egy nagyvonalú darabosan satírozott japán képen. Egy ilyen kávéház előtt vitt el Bárdi utja. Minden ablakon benézett, aztán vissza­fordult és bement a kávéházba. Valami szen­timentális, de divatos és gyorsütemű valcert játszott a cigány. Ennek az ütemeire rohanta végig a kávéházat, csak ugy felöltőben, mint akinek eszében sincs ottmaradni. Pedig jól tudta, hogy ottmarad. — Keres valakit Bárdi? — csengő női hang állította meg gyors útjában. — Kezeit csókolom nagyságos asszonyom. Nagyon örülök a szerencsének, de ön egye­dül? Bárdi ezeket a konvencionális szamársá­gokat egy feltűnően szép szőke nőhöz in­tézte, aki egyedül ült a sarokasztalnál, körül­bástyázva belföldi és külföldi divatlapok bar rikád jávai. A szép nő a sok újság mellett azzal szórakozott, hogy figyelmesen nézte mennyi idő alatt csúszik le egy-egy viz­cseppecske az ablak közepétől az ablak al­jáig. Természetesen az ilyen szórakoztató foglalkozás közepette nagyon megörült Bár­dinak, aki különben is nagyon csinos ember volt és veszedelmes nőhódító hírében állott. A veszedelmes nőhódítókkal pedig az asszo­nyok szivesen foglalkoznak, mert azt hiszik: ez az ember minden nőre veszedelmes, de 77 reám nézve nem az, szóval én tisztességes asszony vagyok, mert még egy hírhed; •nő­hóditóval sem csalom meg a szeretőmet. — ön egyedül? Miféle kérdés ez? Maga ugy tesz, mintha nem örülne, hogy egyedül talált? — hadarta az asszony és már arra gondolt, hogy milyen mulatságos dolog lesz, ha Bárdi beugrik. — Nem fogok visszaélni a helyzettel. — Mit mondott? — Nem fogok visszaélni a helyzettel. — Udvariatlan. — Látja nagyságos asszonyom, egyszer akartam diszkrét és udvarias lenni és akkor sem sikerült. Talán tolakodó leszek és akkor nem fog haragudni? Hol a férje és mit keres itt egyedül? Az asszony kacagva feleli: — Elutazott. Éjjel jön meg. Itt a kávéház­ban meg találkám lesz valakivel. — Zavarom talán? — kérdezte Bárdi és hirtelen fölkelt az asszony mellől és meg­hajtotta magát. — Oh nem. Maga itt maradhat. — Szóval én nem számitok. — Ej-ej, — kacagott az asszony. Kaca­gása élesen és gúnyosan verődött végig a kávéházon. — Maguk oiyan egyformák, semmi köze hozzám és mégis féltékeny. Mi­kor azt kérdezte: ön egyedül? az iróniától rezgett a hangja. Félt, megijedt, báb tani akart, hogy megcsalom az uramat. Pedig igazán semmi köze sincs sem hozzám, sem az uramhoz. Miért van ez? Talán maguk férfiak nagyon becsületesek? Még az is be­csületes marad, akivel megcsalom az ura­mat, csak én leszek becstelen? Nagyon egy­formák maguk. — Ugy találja? Az asszony azt hitte, hogy Bárdi \ éde­kezni fog, hebeg és belepirul, egynéhány szofizma zavarba hozza. A rövid és hideg válasz nagyon meglepte, sőt bosszantott;^ MOTOROS FAVAGO VALLALATA VÁGOTTFA, SZÉN és FASZÉN KERESKEDÉSE

Next

/
Thumbnails
Contents