Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

1911. december 24. DELMAGYARORSZÁG 67 A jövő asszonya. Irta Domokos Lászlóné. Már bontakozik imbolygó, szaggatott kör­vonalaiból és közeledik. Még kiforratlan, bá­gyadt és bizonytalan és egy század forrongó hullámai fognak összecsapni és szétválni fö­lötte, mig fölemeli fejét és kiegyenesedik. Le mi várjuk és hiszünk benne. Vannak, akik kétkedő szemmel néznek elé­be. Ezek bizonyára nein a nagy, ismeretlen utaik vándorai. Nem a finom hangok hallga­tói és a bizonytalan nüánszok megérzői. Ke- : mény és merev, csont- és izom-emberek, kik a hetedik szoba csodarejtelmeibe soha bete­kinteni nem fognak. Szegények... Akik mo­solyognak és nevetnek, esznek és csókolnak és — nem élnek ... Lesznek, akik törékeny alakját, amint amorf vonalaiból kibontakozik, alakul, — út­jában föltartóztatják. Ezek azok, kik soha sem látják meg az uj hajnalok várakozással teljes Ígéreteit. Ellenállának majd a tudat­lanság kényelmes, gunykacajba mártott fegy­vereivel. De a sötétségre mindig eljő a felvir­radás és a nagy fejlődés-hullámok reggele ép ugy eljő, mint az apró átalakulások szür­külete. És bátran és nyugodtan, ismeretlen szépségeket látó szeme nézésében: csak jő, csak jő a jövő aszonya és mi várjuk őt. ... Speaking the wisdom once they could not tbink, looking emotions once they feared to feel, — Shelley igy testesítette meg képét a lelkében. Igen: a jövő asszonya tisztánlá­tással lesz tele és bátor érzésekkel, melyektől a mai még fél. Kulturlény lesz és egyben az őstermészet gyermeke: a legteljesebb egy­szerűség és igaz asszonyiság. A belső har­mónia nyugodt vonásaira ül; a megértés és a sokszerüség szines, ki nem kutatható mély­ségei uj szépségeket adnak neki. És ő tudni fogja, hogy a lelki szépség és a belső varázs hatása a legmélyebb. Lénye gazdagságából örök megujulást merit. Puszta megjelenése szétsugározza a belső mélységet és a szegény­lelküek és üresszivüek nem mernek hozzá kö­zeledni. Megnemesedett lénye ismerni fogja a természet és fejlődés nagy törvényeit. Egé­szen és igazán fog tudni szeretni azzal a nagy lángolással, ahogyan ma a pénzért és pozí­cióért eladott, bünbeesett asszonyok nem tud­nak. Egészen és igazán oda fogja magát ad­ni annak, akit kiván és csak akkor lesz anya, ha szeret. A jövő asszonyát nem lehet megvenni. Csak büszke, diadalmas szerelmi hódítással meghódítani. Fölveszi a harcot az élettel és a kicsi emberekkel azért, akié lenni akar. Min­den lelki, testi ragyogása azé az eggyé lesz, akit választott és minden hajnalon uj sugár­zással hódítja, vonzza magához azt az egyet, hogy lekösse. Mély, komoly szellemi életet fog élni, mert ez adja a nőnek — a most sokat, bántó disz­harmóniával és lármás ürességgel beszélő nőnek — a gondolatokat sugárzó, örökszép : arcot, a beszélő hallgatást és a finom hullá­mú, szines, kevés beszédet. ítéletében enyhe és megértő lesz, mert ismertek lesznek előtte a lélek bonyodalmos, finom rendülései. A nagy érzéseket, amelyeket ma képmutató gyávasággal elnyomnak és letagadnak, nyu­godt biztonsággal fogja a szivében fejleszte­ni. Nem lesz kicsinyes, mint a ma asszonya, apró rögöcskéken fennakadó, mert látni fogja a nagy perspektívákat és egyedül saját lé­nyének törvényeiben fogja cselekvéseinek igazgatóját és korlátozóját elismerni. Kíván­ni és alkotni fogja magában és maga körül a szépet és meg fogja találni biztos ösztönnel az énjéhez méltó létezést merész életkisérle­tek utján. Azon az uton, melytől a szánandó, élni nem merő, szegényvérü mai asszony ugy fél! Lelke föl fogja szivni az életjelen­ségekből mindazt a finomságot, misztikus vibrálást, parfümé exotique-ot, melyet ma betegeknek nevezett költők éreznek és ame­lyet az analízis és logika merev páncélu Ii arcosai üres meg nem értéssel kisérnek. Övé lesz az intiució finom hullámzása, a lát­hatatlan erők felismerése, a talányod ps sej­tések világa, amely nélkül olyan józanul hi­deg és olyan nagyon megértett lenne a nagy Élet. S a legfinomabb belső átélések átélője lesz... Igy uj értéket ad majd a művészetnek, iro­dalomnak, tudománynak és társadalmi élet­nek. A jövő asszonya csak jő, már jő és előre­küldött szépsége sugárzását már megtaláljuk itt és ott: értékes, mély asszonyi lelkekben. A mai asszony — nagy átlagban — ma is: a megvásárolt, eltartott élvezeti cikk, vagy gyermeket szülő, kevés intellektussal és még kevesebb morális meggyőződéssel megalkotott gép, ki nehezen tudja meglátni ós megkeres­ni az asszonyideált. Addig a férfi vágya sze­rint alakul, liogy neki tessék, az pedig, ha gyönge, beteg szellemével élő, ilyennek kí­vánja a nőt. Mindezeket pedig azoknak mondtam, akik­ben „megvan a bátorság ahoz, liogy nj gon­dolatokat gondoljanak". Szegediek idegenben. Irta Szmollény Nándor. Az alföldi embereknek, különösen a sze­gedieknek nincs és sohasem is volt protek­toruk. Ha szülővárosukból elszármaztak, akkor még nehezebben ment boldogulásuk. S hogy ennek dacára az innen idegenbe köl­tözött szegediek mindenha felküzdötték ma­magukat, még pedig igen sokszor tekintélyes állásba, ezt egyedül a iszegedi fajmagyarság őserejének kell tulaj donitanunk, mely — mint példák Igazolják, — még az átmenetileg Sze­geden tartózkodó s innen tovíább vándorló polgárokra is átragadt. Ismeretes, hogy a középkorban a külföldi egyetemeket sürün látogatták a szegedi ifjak, akiik a török hódítás miatt itthon nem boldogulhatván, az ország védettebb részei­ben kerestek teret külföldön szerzett isme­reteik értékesitésére. A külföldi egyetemek közül a krakkói, bécsi, pádovai, bolognai, wittenbergai, bázeli, sőt távolabb a párisi és genfi egyeterpeken lis sürün találkozunk sze­gedi? 'ifjakkal, akik <„zegod;no" vagy „de Zeged" melléknevükről könnyen felismer­hetők. Tanulmányaik bevégzése után szülő­városukba már nem igen tértek vissza az itteni bomlott viszonyok, különösen a hódolt­ság és vallási üldözések miatt, hanem vala­melyik főúr vagy felekezet szolgálatába lépve, hoztak dicsőséget szülővárosukra. A hitvitázó irodalmat ugy katolikus, mint pro­testáns részen nagyszámmal szegediek űzik ez időben, de még a világi irodalomban is sokan jeleskednek; mások a mülparban, kü­lönösen az ötvösség terén tűnnek ki; a fel­vidékre, főleg Kassára költözött szegediek pedig nemcsak kezökbe kaparitották a fel­vidék kereskedelmét Lengyel és Orosz­országgal, de még az országgyűlési tárgya­lások menetét is irányították. A dunántulra elszármazott szegediek még ma is tekintélyt képviselnek s Kisfaludv Sándor felesége is egy Szegedről elszármazott család sarja­déka: mezőszegedi Szegedi Róza volt. Ez az elszármazás, elvándorlás majdnem szakadatlanul tartott egészen a XVIII. szá­zad derekáig, helyesebben a Rákóczi-féle föl­kelés befejezéséig. Ekkor, mintha nyugvó­helyzet állana be az elvándorlások mérvé­ben, vagy talán inkább a kimerültség egy ne­me feküdte meg városunkat. Elvándorlás he­lyett inkább bevándorlás tünetei észlelhetők, még pedig délíelől, Horvát-Szlavonország­ból s a Balkán félsziget egyes országaiból, hol ez időtájt rendezetlen állapotok uralkod­nak, de nyugat felöl is. Cseh-, Morvaország­ból, Ausztriából s Bajorországból. Az ez időbeli iparos és kereskedő családok sarja­dékai még ma is élnek és vezető szerepet játszanak Szeged közéletében. * A mai elvándorlások már csak szórvány­szerüek, de azért sokkal nagyobb mérvűek, mint első pillanatra gondolnók. Persze most már nemcsak nem ütközik közlekedési aka­dályokba a néphullámzás, de sőt a viszonyok ezt tetemesen elősegitik. A megélhetés ne­hézségei az előlépés, boldogulás, vagvono­sodás csábító lehetőségei is sok föld-inket visznek el tőlünk nemcsak Magyarország távolabbi vidékeire, de a Balkán félsziget államainak nagyobb városaiba: Konsfanti­nápolyba, Bukarestbe, Belgrádba, Szófiába, — majd távolabb Észak-Afrikába, nyugat­felé a nagy ipari és kereskedelmi közpon­tokba, de sőt a tengerentúlra is. Budapesten pl. egész szegedi kolonia van s csak nemrégiben gyűjtötte össze földjein­ket Nagy Sándor bátyánk, a szegedi újság­írás nesztora, hogy megalakítsa a „Szege­diek Köré"-t. Megpróbálom, bár hevenyészve, össze­gyűjteni azon földieink névsorát, akik szülő­földjükről elvándorolva nemcsak jó pozíciót, de sók helyütt vezetőszerepet biztosítottak maguknak, vagy akik az irók nagy művészi világában is számot tesznek. Egy bizonyos, hogy t. i. az elvándorolt szegediek főleg azon állásokban boldogulnak, ahova nem protekció juttatja az embereket, hanem ahol tanulás, munka, szorgalom, megbízhatóság szüksé­ges. Egyszóval, ahol ész és jellem kell. Szé­gyent pedig — s ez lényeges dolog, — alig hozott Szegedről elszármazott ember szülő­földjére. Technikusaink, akik Szegedről kerültek el az ország miilden részébe, nagyon tekinté­lyes számmal'vannak: Mihályffy József, mű­szaki tanácsos vezető embere a fővárosi mérnökségnék, főleg is burkolás és csa­tornázás terén európai tekintély; — Káló Gyula a körös—tisza—marosközi ármente­sitő társulat kiyáló igazgató-főmérnöke; — Keleti Izsó a soproni állami építészeti hivatal nagytekintélyű főmérnöke; — Alacs Zoltán műszaké tanácsos, Erdély egyik kiváló szak­embere. — Az elsőrendű munkaerők: Aigner Károly és Kunfaluy Nándor építé­szek (Bpest). Várady Géza mérnök, Pártos Samu műszaki tanácsos, Lánczos Milos fő­mérnök, Arleth Ferenc mérnök, Witkovszky Ferenc mérnök, stb. — mindannyian 'szege­diek. A kereskedelemügyi minisztérium osz­tálytanácsosa, dr Papp Dezső, külön sort ér­demel, mert a munkásbiztositási intézmény európai hirü ismerője, Kopasz József pedig a budapesti táviróhivatal főnöke. Az egyháziak között is sok kiváló fia van Szegednek, persze egy se lesz megyés püs­pök, hisz nincs előkelő protéktorjuk: Né­meth József c. püspök (Temesvár) a csa­nádegyházmegye egyik disze; dr Kiss János tudományegyetemi tanár (Bpest) a leg­ainosabb képzettségű papok egyike; Dankó János kanonok Egerben; Papp János kor­mánytanácsosa a kegyesrendiek budapesti rendfőnökének. Ezenkívül számos plébános és esperes került ki Szegedről. Az Íróknak oly tekintélyes gárdáját szol­gáltatta Szeged, hogy e réven teljes joggal tart igényt minden más város fölött az első­ségre, ami azután a magyar koponya kultur­hivatottságának is legfényesebb bizonyítéka. Budapesten telepedtek le: GeMéri Mór szak­író, dr Molnár Jenő a Borsszem Jankó szer­kesztője, Liptai Imre, kinek „Rossz pénz nem vész el" c. színmüvét a napokban nagy siker­rel adták a Magyar színházban, Liptay Ká­roly, Szabó László, dr Soltész Adolf, Nagy Sándor hirlapirók, Bakonyi Károly és dr Huszka Jenő szépirók, előbbi a földmivelés­ügyi, utóbbi kultuszminiszter! titkár; — Szá­vay Gyula, az országos hirü poéta, a debre­ceni kamara titkára, Kálmán Lajos nép­rajziró, — Szekrényi Lajos egyházi iró, Szűcs Géza szolnoki lapszerkesztő stb. Még Newyorikba is jutott szegedi iró: dr Löw Vil­mos, a nagyhírű Löw Lipót, néhai szegedi főrabbi fia,

Next

/
Thumbnails
Contents