Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-09 / 257. szám

2 DELMAGYARORSZAO 1911 november 11 nikázás szégyenbélyege. Hisszük, hogy igy leszen, mert csak ez a reménykedés adhat ma nekünk megnyugvást és bizalmat a jövőben. A többség lojálisán fegyverszünetet kötött az obstruktorokkal, hogy a türelmi idő alatt a technika fringiáit végkép megegye a rozsda és odakerüljenek, ahová az Andrássy által rongynak tisztelt mai házszabály való: a magyar közélet zsibárus-píacára. A képviselőház ülése. — Békés mederben. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőház szerdai ülése izgalmasnak Ígérkezett és nagyon csöndes lett. A parlamenti béke — amelynek létrejöttéről lapunk más helyén számolunk be — meglátszott az ülésen is, amelyen az ellenzék szónokai egymásután vonták vissza tegnap beterjesztett indítványaikat. Az ülés elején Kabós Ferenc alelnök fölolvasta Berzeviczy Albert levelét, amelyben az bejelenti, hogy lemondását nem vonja vissza. A levél következtében az alelnök visszavonta Návay Lajosnak azt az indítványát, a melyben az egy Berzeviczyhez menesztendő küldöttség kiküldését javasolta. A rendes interpellációk is elmaradtak. Az interpellálóknak megengedte a Ház, hogy interpellációjukat holnap tarthassák meg. Az ülésen Hegedűs Lóránt terjesztette be az 1912. évi költségvetést és a miniszterelnök indítványára kimondotta a Ház, hogy szerdán és szombaton a véderőjavaslatot, a többi napokon a költségvetést tárgyalják. Részletes tudósításunk a következő: Elnök: Kabós Ferenc néhány perccel tizenegy óra előtt nyitja meg az ülést. A jegyzőkönyv hitelesítése közben lép a terembe Andrássy Gyula gróf, akit az ellenzék megtapsol. A jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatja az elnök a beérkezett feliratokat, amelyekre nézve az ellenzék már nem kér névszerinti szavazást. Az interpellációs-könyvbe uj interpellációt jegyzett be: Sümegi Vilmos a kissármási földgáz. Batthyány Tivadar gróf a sióagárdi iskola; Horváth József a waggonhiány; Bikády Antal a dobányeladási engedélyekkel való visszaélés, és Kovács János a közegészségügyi törvény végrehajtása tárgyában. I Az interpellációkra félegykor térnek át. | Kabos Ferenc elnök jelenti, hogy Berze| viczy Albert levelet irt Návay Lajosnak, a melyben megilletődéssel értesül az iránta tanúsított rokonérzésről. Midőn ezt az egész Háznak megköszöni, arra kéri a pártokat, liogy ne szólítsák fel elnöki állásának megtartására. Nem személyi, hanem egyéb súlyos okokból vált meg állásától és megfontolt elhatározásán semmit sem változtathat. (Nagy éljenzés.) Ilyen körülmények között nem lévén remény az elnök megtartására, az elnökség a küldöttség menesztésére vonatkozó indítványát visszavonja. (Helyeslés.) Kossuth Ferenc sajnálattal visszavonja indítványát és kijelenti, hogy fájdalommal látja eltávozni az elnököt, akinek útjára pálmát és babért hint. Reméljük, bogy más téren elismerésünket is nyilváníthatjuk majd iránta. (Általános éljenzés.) Holló Lajos csatlakozik Kossuth szavaihoz, Indítványát visszavonja. (Helyeslés). Rakovszky István nagy sajnálattal veszi tudomásul, hogy Berzeviczy elhatározása megmásithatlan. Tegnapi indítványát visszavonja. Egry Béla a pártonkívüli 48-asok részéről Károly József gróf által benyújtott inditványt Károlyi gróf megbízásából visszavonja. (Felkiáltások a munkapártról: Miért nem Polónyi?) Szabó István indítványát visszavonja. Khuen-Héderváry Károly mindenben hozzájárul ahhoz, amit az ellenzék "tagjai Berzeviczy érdemeinek elismerésére és méltatására felhoztak. A maga részéről sajnálja, hogy nem marad meg továbbra az elnöki székben. Berzeviczy Albert nagy tehetsége továbbra is rendelkezésére áll az országnak. Kabós Ferenc: Minthogy az összes határozati javaslatokat visszavonták, csak az elnöki javaslat maradt a tisztelt Ház előtt. (Helyeslés.) Kimondom, bogy az elnöki előterjesztéshez hozzájárul a Ház és javaslom, hogy az elnökválasztás megejtéséig ne bocsájtkozzék érdemleges tárgyalásba a képviselőház. (Helyeslés.) Hegedűs Lóránt, a pénzügyi bizottság előadója beterjeszti a pénzügyi bizottságnak az 1912. évi költségvetésről szóló jelentését. Khuen-Héderváry Károly gróf: Minthogy a költségvetés mielőbbi tárgyalását az ország érdekében valónak tartja, javasolja, hogy a képviselőház mondja ki a költségvetés tárgyalásának sürgősségét és állapítsa meg a munkarendet olyképpen, bogy a bét két napján, szerdán és szombaton a véderőjavaslat tárgyaltassék, négy napon pedig a költségvetés. Igy a költségvetés is meglesz, a véderőjavaslat tárgyalása is előbbre halad. Elnök: Kimondom a Ház határozatát, a mely a költségvetés tárgyalását sürgősnek állapítja meg. Solymossy ödön báró, a véderőbizottság előadója, előterjeszt több, a véderőre vonatkozó miniszteri jelentést. A jelentéseket a véderő-bizottsághoz utasítják. Elnök javasolja, bogy holnap tartson ülé3t a Ház és válassza meg az uj elnököt. A Ház igy határoz. Következtek az interpellációk. Az interpellálok azonban egyenként arra kérték a Házat, hogy interpellációjukat holnapra halaszthassák. Ezzel az ülés véget ért. A ltinai forradalom. Londonból jelentik/Pekingből táviratozzák, hogy Vu tábornok meggyilkolása a végsőkig felbőszítette a mandsuk ellen a kínai népet s most már hiába igéri a császári kormány az alkotmányt, a polgárháború kitörése elkerülhetetlen. A mandsukat gyanúsítják Vu tábornok meggyilkolásával. Ő volt a keleti sereg parancsnoka s általános az a hiedelem, hogy a dinasztia hivei ölték meg, mert a keleti helyőrségeken is felütötte fejét a lázadás. A fővárosban az idegen követségek védelemre készülnek. A császári család még nem menekül el, de a régensherceg előkészületeket tesz a menekülésre. Kétszáz társzekér áll a palota kertjében. Ezekre fogják felrakni a császári család milliókra menő kincseit. A dinasztia tagjai mongolföldön át Oroszországba fognak szökni, ez az egyetlen ut, a mely még szabad, csak Kalganon át járnak még vonatok. — A Reuter-ügynökség jelenti Pekingből: A fővárosba vezető vasutak mind a forradalmárok kezén vannak. A külföldi követségek előkészületeket tesznek arra az esetre, ha a forradalom Pekingben kitör. A francia állampolgárokat a követségi negyedbe hívták. Nanlkingban mindenütt a forradalmárok zászlaja leng. A tatárok tábornoka elmenekült. gondolkoztam azon, miképen szabadulhatnék meg tőle. Nagyon kényelmes voltam s meg akartam magam óvni minden kellemetlenségtől s ugy álmodtam meg magamban, hogy az volna a legjobb, ha Eliz megszeretne valakit s lassankint hidegülne el tőlem. Igy, kényelmesen akartam elintézni az egészet, mert attól rettegtem legjobban, hogy nyugtalan, kínos és kellemetlen napjaim lesznek emiatt. — S igy történt? — Igy hála Istennek, talán másfél esztendő múlva. Eliz jobban szeretett, mint valaha. Sirt és jajgatott, ha korábban akartam elmenni, mint máskor s nem fogyott ki a gyöngéd gondoskodásokból. Mintha az anyám lett volna, ugy gondoskodott rólam. De szerencsére ekkor jött a Pali. — Hát ez ki volt? — Semmi esetre sem „ki". Pali kutya volt, kedves, fehérszőrű kölyökkutya, amelyet én vásároltam Eliznek. Mindig azt mondta, hogy szeretne egy kis kutyát; hát egyszer az utamba akadt egy ember, aki kutyát árult s én megvettem tőle Palit. Akkor még nem <is sejtettem, hogy Pali lesz az én megmentőm. — Megmentőd? — Ugy van, megmentőm. Még alig volt négyhetes, már sok mindenfélét megtanult s bár Eliznél lakott, mégis ugy vettem észre, hogy engem jobban szeret, mint Elizt. Tudom is én, talán emlékezett rám, hogy én voltam az, aki a szerencséjét megalapította, vagy Eliz túlságosan nyaggatta, de annyi bizonyos, hogy Pali nagyon, nagyon szeretett engem. Ha jöttem, ha csak a lépcsőházból becsöngettem, már nem lehetett vele birni. Hiába akarta Eliz visszatartani, nekem ugrott, körülszaladgált s vagy tiz percig nem tudott mit csinálni a nagy örömtől. Az igaz, hogy én is szerettem ezt a kedves kis kutyát. Mindig vettem neki valamit s hetek múlva azon vettem észre magamat, hogy előbb gondolok Palira s csak azután Elizre. — És Eliz? — Igen, Eliz. Most közeledem a befejezés felé. Eliz! határozottan féltékeny volt rám Pali miatt. Hogy ott volt a kutya, ez a kedves, okos kis állat, inkább vele foglalkoztam, mint Elizzel. Játszottam vele, kergetőztünk a szobában s ha Eliz is velünk játszott, akkor mind a ketten inkább a kutyára gondoltunk, mint egymásra. Volt már nap, hogy alig is beszéltünk másról, mint a kutyáról. S az első jel, amelyet akkor még nem vettem észre, az volt, hogy egy este Eliz eldugta előlem a kutyát. Amikor jöttem, Pali nem ugrott elém. — Hol van a kutya? — kérdeztem. — Nincs itt. — Hát hol van? — A szomszédban. A gyerekek játszani akarnak vele és elkérték. — Ilyenkor este? — Igen. Ilyenkor. Mért ne játszhatnának vele? Különben is már délután odaadtam. Aznap este valami különös kedvetlenség fogott el mindkettőnket. Nem tudtunk beszélni egymással. Szótlanul bámultunk egymásra s azon vettük észre magunkat minduntalan, hogy a szemünkkel keressük a kutyát. — Hozassa át a kutyát — mondtam később — a gyerekek lefeküdtek már. — Nem... — akadozott Eliz — már lefeküdt mindenki. Nem lehet őket fölkelteni. A kutya nem is volt a szomszédban. Elvitette valahová. S mondjam neked még tovább is? A kutya lassankint eltávolított bennünket egymástól. Nem foglalkoztunk anynyit egymással s egyszerre ugy éreztük mind a ketten, hogy fölöslegesek vagyunk. Nem volt már gyöngéd hozzám, nem gondoskodott már rólam ugy, mert ott volt Pali. akire rápazarolhatta minden önkéntelen és magától jövő érzését. Amikor észrevettem, örültem neki. Csak semmi rázkódás, semmi kellemetlenség — s ugy váltunk el egymástólolyan szépen, nyugodtan és mosolyogva, mintha másnap megint találkoznánk.