Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-30 / 275. szám

2 DELMAGYAROPSZÁG 1911 itvtuibtr 30 niszter szerint Anglia nagyon jól tudhatta, mert arról a német kormány értesítette, hogy Marokkóban nem akar földterületet, addig Grey szerint az angol kormány arról értesült, hogy Németország Franciaországgal és Spanyolországgal osztozkodni akar Marokkóban. De még ezeknél is fontosabb volt a tegnapi beszédben az, hogy Grey nagyon diplomatikusan ugyan, de nagyon határozottan figyelmeztette Németországot, hogy jövőben tartózkodjék minden aggressziv politikától. Ha tehát a németek azt remélték, hogy Grey beszéde a német politikának nagy diadala lesz, keserűen csalódtak. Grey rájuk sütötte azt, hogy a németek voltak azok, akik Angliát provokálták, a németek voltak azok, akik Anglia határozott fellépése előtt meghátráltak, s végül még le kellett nyelniök azt is, hogy Grey őket a további aggresszió veszedelmétől fölényes hangon óvta. Tekintve pedig azt, hogy a francia-német Marokkó-egyezmény is teljes veresége a németeknek, kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy az egész marokkói afférben, a német tekintéíy valamelyes csorbát szenvedett. Sir Edvard Grey külügyi államtitkár tegnapi nagy beszédének benyomása, mint ez az európai s az elsősorban érdekelt német és angol sajtó kommentárjaiból megállapítható, általában kedvezőnek mondható. A külügyi államtitkár szava, melyet Asquith miniszterelnök mai beszéde is megerősített, eloszlatta azt a nagy nyugtalanságot, melyet a két hatalmas állam közvéleményében a háborús veszedelem felidézésének nyilvánosságra jutása keltett. Biztosítékot nyújt az államtitkár beszéde arról is, hogy Anglia külső politikájában a közel jövőben változás nem várható, de őszintén megmondta azt is, hogy egyelőre nincs remény arra, hogy a Németországhoz való viszony javulásának tempóját forszírozni lehetne. De nem szününk meg — mondta — kedvező irányba kormányozni hajónkat és egyenes irányban akarjuk azt vezetni, amikor csak tehetjük. Igy remélhető, hogy a látóhatár földerül. Kijelentette továbbá az államtitkár, hogy Angliának Franciaországhoz és Oroszországhoz való barátsága garanciája annak is, hogy a két hatalom egyike sem fog provokáló politikát követni Németország irányában. Szóval az angol-német szóharc elült. Es ez is valami a mai háborús hangulatban... Tőzsdebiróság Szegeden. — Az igazságügyi miniszter reformja. — (Saját tudósítónktól.) Régi és gyakran hangoztatott vágyuk teljesül a jjvidéki áru és értéktőzsdéknek, köztük a szegedinek is. Váratlanul minden különösebb sürgetés nélkül — jelentette be Székely Ferenc igazságügyminiszter a képviselőház igazságügyi bizottságában az uj polgári pörrendtartás életbeléptetésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásakor indítványát, melyben a tárgyalás alatt álló javaslatot két uj szakasszal kibővíteni javasolta. A szakaszok egyike az eddig életben volt rendelkezések módositását, a másik pedig azt a fölhatalmazást tartalmazza, amelynél fogva a kereskedelemügyi és igazságügyminiszterek jogosítottak lesznek olyan városok tőzsdéi 'számára is külön bíróságokat engedélyezni, amelyeknek ezelőtt tőzsdéje nem volt s ennélfogva a régi, illetőleg a jelenleg érvényben álló törvények értelmében tőzsdei bíróságot föl nem állíthattak. A tőzsdebiróságak ügyét a régi — 1868ból való — pörrendtartáson kivül az 1870. évi II. és az 1881. évi IX. törvénycikkek szabáloyzzák s az igazságügyminisztériumot — jóllehet ez irányban a vidéki városok részéről nem egy kiSérlet történt — nem lehetett Ha én nem vagyok mellette, akkor is meghal. Csak valamivel későbben és máskép. Elszáradt volna és az agyveleje előbb hal meg, mint a teste. A legszomorúbb haldoklása lett volna, tudta volna, hogy meghal és nem gondolt volna soha másra, csak a halálra. Az élete utolsó hónapjait, a legdrágábbakat, az utolsókat, amikor az itthagyott életnek a bucsucsókját hintjük vissza, nem is élte volna. Elvesztette volna az élete legbecsesebb óráit, az utolsókat. Azért voltam én, hogy ezt ne engedjem. Ezt a drága életet az utolsó percig kell élnii és mosolyogva kell elmenni innen, ugy, mintha egy ablak alól mennénk el, egy virágos ablak alól, amelyben valaki fehér zsebkendőt lobogtat felénk. Én lobogtattam neki az élet fehér zsebkendőjét és ugy ment el innen, egy öntudatlan mosolygással az arcán, mintha csak egy napra, vagy egy hétre utazna el. Én nem engedtem, hogy lásson és nem engedtem, hogy gondolkozzék. Mikor fölébredt, már csókoltam és mikor elaludt, még akkor is csókoltam. Betakartam a szemét, az én fekete hajammal és a leheletemtől meleg tüzek gyulladtak a szivében. ö sohasem érezte azt, hogy milyen szomorú lesz elmenni innen. Én nem engedtem, hogy a holnapra gondoljon, és minden nap megrészegítettem őt és ő minden napról azt hitte, hogy ez a világ legszebb napja. Soha két gyerek igy egymásba nem fulladt, mint mi ketten, ő, aki nem is tudta, hogy milyen pompázó, pazarló, királyi módon búcsúzik el az élettől, meg én, aki tudtam, hogy most adom a legpompásabb, a legkirályibb ajándékot egy embernek. Aztán meghalt. És mikor már halott volt, akkor tudtam, hogy én öltem meg. Ezzel a féktelen, bolond, boldogító ötletemmel, az én furcsa, rossz, drága szivemmel küldtem el hamarabb az életből, mint sem kellett volna. És m-ikor meghalt, azért se sirtam. Diadalmas, tomboló, piros lángok gyulladtak fel bennem. Istenem, milyen gyönyörű, -milyen örökkévaló -az, amit én tettem! Letesznek.a földbe egy embert, akit utoljára én csókoltam! Az én csókomat nem mossa le az ajkról más asszonynak, más leánynak a csókja, nem mossa le semmi, semmi, az én hajamnak az illata elment az örökkévalóságba, az én emlékemet egy nem létező ember teszi hallhatatlanná. Pedig majdnem semmit se tettem. Olyan, mintha kiinyitjuk a tavaszi, virágos szélnek az ablakot, ha jóságosan belemosoly-gunk egy szobába, amelyben egy magányos ember búslakodik, vagy ha parfümöt hintünk egy beteg ember vánkosára. Virággal szórtam tele egy halálba menő embernek az útját. Ez az én életem leggyönyörűbb cselekedete. Most már -azt is tudja. Megírtam és nem szégyenlem. És mégis . . . Én már megöltem egy fiut . . . kimozdítani abból a konzervatív álláspontjából, hogy külön bíróságokat az úgynevezett jogegység megóvása érdekében nem engedélyez. Az a két törvényszakasz, amelyet az igazságügyi bizottság a pörrendtartást életbeléptető törvényjavaslatba fölvett, igy hangzik: 23/a a budapesti áru- és értéktőzsde, valamint a vidéki városok termény- és gabonacsarnokainak (1870: II. t.-cikk) tőzsdebiróságára vonatkozó törvényes intézkedések (1881: LIX. t.-cikk 94—99. §§-ai) a törvényhozás további intézkedéséig ideiglenesen olyan módosításokkal maradnak érvényben, hogy a perrendtartásról szóló 1881: LIX. törvénycikk 97-ik szakaszainak utolsó előtti és utolsó bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: Pörujitásnak helye nincs. Az uj perrendtartás 563. §-ának 4—9. pontjaiban meghatározott esetekben a tőzsdebiróság Ítélete, az 563. § 4., 5. és 8. pontjainak alapján pedig a tőzsdebiróság előtt kötött egyezség a rendes biróság előtt tett panasz utján érvényesíthető. Az érvénytelenítést célzó pörre az uj perrendtartás 785. és 786. §§-ai alkalmazást nyernek. 23/b Az igazságügyi és kereskedelemügyi miniszterek megengedhetik, hogy az előbbi (23/a §) szakasz első bekezdésében nem emiitett tőzsdék, vagy áru- és gabonacsarnokok külön bíróságot szervezhessenek. Az igy alkotott külön bíróságokra az előbbi szakasz rendelkezései megfelelően alkalmazandók A két szakasz közül az első az uj pörrendtartás megfelelő intézkedéseit alkalmazta a tőzsdei bíróságokra, -a második pedig megadja a kereskedelmi és igazságügyminiszternek a jogot uj tőzsdei bíróságok engedélyezésére. — Nincs kétség benne, hogy a képviselőház, amely még ez év folyamán, a parlamenti fegyverszünet ideje alatt tárgyalni fogja az igazságügyi bizottság által most előkészített javaslatot, változatlanul magáévá teszi az igazságügyminüszter javaslatait s a törvénytervezet már az év elejére szentesítve is lesz. Szeged ipari és kereskedelmi érdekeltségeinek minden esetre örvendetes eseménye az uj törvényjavaslatnak ezek a rendelkezései, mellyel egy rég várt óhajunk teljesedett. Ettől remélhetjük, hogy ipari és kereskedelmi piacunk méltó lesz annak forgalmához és jelentőségéhez. A külpolitikai helyzet. Londonból jelentik: Nehéz jellemezni a hangulatot az angolországi alsóház emlékezetes marokkói vitája után. Annyi megállapítható, hogy az ellenzéki sajtó meg van elégedve sir Edvard Grey talpraesett és önérzetes beszédjével. Mintha azt mondta volna Grey: Mi elismerjük, hogy a világ leghatalmasabb szárazföldi hadereje a német birodalom hadserege, miért sajnáljátok tőlünk az elismerést, hogy a mi flottánk győzhetetlen? — Parisból jelentik: A parlamenti külügyi bizottság tizenöt szavazattal kettő ellen elfogadta a marokkói szerződést. Paul Derouléde fején találta a szeget ezzel a mondással: Anglia hátunk mögött nyújtott békejobbot Németországnak. — Berlinből jelentik: Hátra van még az ellentétek teljes elsimításához a birodalmi gyűlés december 2-iki ülése, amelyen Bethmann Hollweg birodalmi kancellár és Kiderlen Waechter külügyi államtitkár fog válaszolni Grey beszédére. Arra a kérdésre is adós maradt a válaszszal sir Edvard Grey, hogy oszt ja-e azt a wanusitást, amelylyel az angol radikálisok, akik könnyű szívvel világháborút idéztek volna elő, telekürtölték a brit sajtót, hogy a német birodalomnak titkos céljai voltak, mikor Agadir elé hadihajót küldött. Épen ebben volt sir Edvard Grey nay? diDlomáciai ügyessége s bár ennek köszönhető, hogy a fölkorbácsolt szenvedélyek lecsillapodtak, a német birodalmi kancellár