Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-29 / 274. szám

2 DELMAQYAROr: ZAO 1911 aavaraber 29 vatalosan ki kell kérni az egyházi hatóságtól. -a kikérést vagy teljesitik, vagy megtagadják. De ez mindenesetre időbe kerül. És az idő nemcsak pénz, aminek a közmondás mondja, hanem menekülés is. A mentelmi jog felfüggesztésének kikérése alatt a bűnös el is menekülhet. S ezen a ponton a katolikus pap mentelmi joga még nagyobb kiváltsággá válik, mint a törvényhozóé vagy a katonáé. Mert a törvényhozó mentelmi joga megszűnik az in flagranti rajtakapás esetében, a katonát pedig a polgári igazságszolgáltatás megkötöttsége esetében büntetni tudia maga a katonai igazságszolgáltatás is. Az egyházi immunitás azonban nem ismer kivételt. A bünbeesett papot a világi biróság az egyházi átok veszedelme nélkül nem üldözhetné, az egyháznak pedig nincs módjában öt letartóztatni. Ezen a ponton tehát a katolikus pap. még a legnagyobb eltévelyedés esetén is, jóformán védve volna minden komoly megtorlás ellen. S ha ez a probléma akadémikus jelentőségűnek látszik is, tűrhetetlen állapotot jelentene az állami és társadalmi rendben. A Vatikán azonban ilyen csekélységekkel nem számol, mikor az egyes államok életébe belemarkol. Hogy állami törvényeket sért, társadalmi harmóniákat megbont: azzal nem törődik. Ez épen hozzátartozik a Vatikán természetrajzához. Mi azonban hinni akarjuk, hogy a legfrissebb vatikáni rendelet nem fog Magyarországon testté válni. Khnen a király előtt. Bécsből jelentig: Héderváry Károly gróf miniszterelnök, aki tegnap este Zichy János gróf kultuszminiszter társaságában Bécsbe érkezett, ma délelőtt tiz óra után Burián báró közös pénzügyminiszter látogatását fogadta, majd a külügyminisztériumban fölkereste Aehrenthal gróf külügyminisztert, akinél körülbelül, egy óra hosszat időzött. A délelőtt folyamán a miniszterelnök a kabinetiroda utján tudomására hozta a királynak, hogy rövid szabadságra óhajt menni, amelvet a Szemmeringen akar eltölteni. A király erre egy órára a Hofburgba kihallgatásra hivta a miniszterelnököt, aki a magyar palotából félegy órakor hajtatott a Hofburgba. A miniszterelnök kihallgatása egy órakor volt a Hofburgban és köribeiül háromnegved óra hosszat tartott. A miniszterelnök jelentést tett a királynak a költségvetési vita és a védőerőjavaslatról zsóló vita menetéről. A kihallgatásnak kizáróon tájékoztató jellege volt. Marx Károly örökősei. (Saját tudósítónktól.) Tegnapi számunkban már röviden jeleztük, hogy Paul Lafargue és felesége, Marx Károlynak, a tudományos szocializmus megalapítójának leánya, ciankálival megmérgezték magukat. Sokkal érdekesebb és jelentősebb volt ennek az emberpárnak hivatása és munkássága; élete — és halála, semhogy azt röviden, egy napihir alakjában el lehessen intézni. Marx Károly, a proletár-tudomány megalapítója — maga is proletár életet élt. Hatalmas szellemi kincsek birtokában alig volt képes a családját fentartani. Óriási tudását, hatalmas akaraterejét mind egy nagy cél, egv magasztos hivatásnak szentelte, s inkább éhezett, koplalt s elnézte, hogy bölcsőbeli kicsikéje éhenhaljon, semhogy lemondjon arról, hogy nagyszerű társadalmi eszméjét propaganda tárgvává tegye. A világért sem váltotta volna aprópénzre gazdag tudománya kincseit és irodalmi készségét. Minden sor, amit leirt, agitáció volt, minden betiije az emberi megváltás gondolatát szolgálta. Igy élt és igv halt meg 1883-ban. A családjának csak annyit hagyott örökül, amennyit az egész világnak. Az egész világ itt nem— Öt éve Reinette, hogy azok a betűk itt várják magát. Amint igy megtudta, hogy öt esztendő óta szeretik. Reinette büszkeséget érzett és egészen meg volt hatva. A reggeli után Reinette ki akart menni. — Jézus Mária! Hová gondol! — mondta Myon, szemeit az égre meresztve; ilyen időben az úristen is otthon maradna. Hallja ezt a zenét! Cserépzsindelyek hullanak, fák törnek ketté, a Rhone vize harmat alakban röpül tova és csak az imént a pékhez menve, ki két lépésre van innen, a falba kellett fogóznom, hogy el ne vágódjam, miközben kavics paskolta az arcomat. Déltájban mindamellett — a dolog megtörténik néha — lecsöndesült az idő. Futva át lehetett jutni a kastélyt körülvevő tisztáson a park egyik sarkába, hol a szélvihar nem érte az embert. Ott szelid nap sütött. A Rohne folyó meszsziről csillogott, violaszín hegyek által szegélyezve. A mező néptelen volt és az elhagyott utakon fehér poroszlopok nyargalóztak. De estefelé egész dühvel feléledt a mistrál bömbölve s csapkodva az utcasarkokat, meg a romokat, mint valami óriás veszett bika. Majd mélycsendü időköz után, távolról jőve, nagy tengeri zaj támadt, hömpölyögve, növekedve. — Jól aludt legalább? — kérdezte Mvon Reinettöl. És Reinette kissé pirulva: I — Nem, féltem az egész éjszaka. Két izben, a harmadik és hatodik nap után, a makacs mistral szünetet tartott és kilenc napon át mint a szél, a vihar foglyait, a mi szerelmeseinket elbűvölten tartotta, a magány. — Rómában hisznek bennünket, mondogatták, inig boldogan itt élünk, távol mindentől, •egy elbűvölt kastélyban, hol minden sajnálkozás nélkül addig maradunk, mig tetszeni fog az őrült toporzékolóknak, kik menhelyük körül tombolnak . . . Máskor meg ugy rémlett nekik a vihar növekvő zaja közt, hogy egyedül elveszve és nyugodtan élnek tovaragadtatva hatalmas hullámok által veszélytelen hajótörés közepén. Egy éjjel a mistral nem keltette fel őket töbé. Hirtelen elállott. A Rhone kéken folydogált, a levegő még reszketni látszott, de a síkság fáinak lombjai mozdulatlanok voltak. Lent az utcán nők, gyermekek vidám beszélgetése hallattszott és fönt a légben a háztetők és tornyok közül nagy fecskeíalkák kóvályogtak acélos fényben tündökölve éles csicsergéssel. — íme, fel vagy szabadalva! — mondta a fiatal férj. — Már? — sóhajtott Reinette szomorún. — Hajh, már! de visszatérünk R.oqueEstérellebe, visszatértünk az ősszel, ősszel, Reinette, néha van mistrál. csak a munkástársadalmat, de az egész modern tudományos világot jelenti. Ez az örökség anyagiakban nagyon kevés volt, de azért kincseket jelentett. Az a gazdag irodalmi munkásság, melyet a proletárság Krisztusa életében kifejtett, meghozta a maga gyümölcseit, még pedig ugv szellemi, mint anyagi téren. Marx müvei csak halála után lettek igazán értékek. Alaovető müve: A tőke igazán tőkévé lett, mely családjának milliókat — a társadalom tudományok művelőinek eszméket, ismereteket, sőt foglalkozási ágat biztosított. Ezren és ezren élnek és hírnévre vergődtek azzal, hogy Marx müveit magyarázták, a mester tanitásait hirdették. Ezek közt: Engels, Liebknecht és Kautskyn kivül első sorban említendő: Lafargue, Marx veje és tanitványa. A tanitvány nem volt méltatlan mesteréhez. Nem érdemtelenül, nem a családi rokonság révén jutott arra a tekintélyes polcra, amelyet betöltött. Lafargue Pál a francia szocialista oártnak egyik legtekintélvesebb tagja volt. Ö képviselte Franciaországban az ortodox marxizmust, ami épen Franciaországban, az eszmék forgatagában gigászi munkát jelent. Ahol egvidőben hét-nvolc szocialista tábor ugyanannyi taktikát vall és ugvanannyi utón küzd céljai megvalósításáért, ott nagyon nehéz a hivatás teljesítése s még nehezebb a tekintély megőrzése. S e mellett Lafarg'? irma volt a mestestesült szerénység. Nyilvános népgyűlésen csak nagy ritkán jelent meg nedig jó szónok volt. Nem szerette, ha ünnepelték, nem szerette a nyilvánosságot, az olcsó népszerűséget. Küzdött a proletárátus túlzásai ellen. Mint ortodox marxista, megmaradt a tiszta tudományos alapokon s ha nem is volt konzervatív, belátta azt, hogy a fejlődést erőltetni, siettetni nem lehet. Sokszor került ellentétben a fórum tülekedő demagóg elemeivel, de azért ő kitartott a maga utján, megmaradt a maga szigorúan tudományos álláspontján. Iroi munkássága egész kis könyvtárra rug. Nagyobb müvei: A tulajdon eredete és fejlődése (megjelent magyarul). Utolsó nagyobb munká.ía „Marx gazdasági determinizmusá'"-t magvarázta és fejtegette. A „Tőke vallása" cimii müve is megjelent magyar fordításban. F^"éb müvei: .Az amerikai trösztök", ..Hazafiság és burzsoázia", A kommunizmus és a fejlődés" és legelterjedtebb, legismertebb könyve: „A lustaságra való jog". Eletéhez méltó volt a halála is. Életét nem magának élte — egy örökségül kapott nagyszerű eszme fejlesztésének élte. S addig élt, mig ennek az eszmének élhetett. Reálisan, csak igazán nagn embereket jellemző elhatározottsággal váltak meg az élettől abban a korban, amelyben az emberek leginkább ragaszkodnak az élethez. Elhatározását legjobban jellemezte ő maga a következő hátrahagyott levelében: — Testben-lé lekben egészséges vagyok, de igy akarok meghalni, még mielőtt a kérlelhetetlen öregség megfoszthatna a két örömeitől és gyönyörűségeitől, elrabolhatná tőlem szellemi és testi erőimet, megbéníthatná energiámat s kiolthatná elmém éberségét és olyan állapotba juttatna, amelyben magamnak is, másoknak is terhére válnék. Évekkel ezelőtt elhatároztam magamban, hogy hetven évnél tovább nem élek. Az életből való távozásomnak időpontját régen meghatároztam és minden szükséges előkészületet megtettem, hogy ciankáli-befecskendezéssel vessek véget életemnek. Halálomban is nagy önömmel tölt el az a bizonyosság, hogy az az ügy, amelynek életem negyvenöt esztendejét szenteltem, a közel jövőben győzedelmeskedni fog. Éljen a kommunizmus! Éljen a nemzetközi szocializmus!"