Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-26 / 272. szám

1911 november 26 DELMAGY ARORSZÁG 17 A íeányedzésről. Irta TJjfalussy Amadil. A mai „suffrage" világban, a választójogért és a politikai, gazdasági egyenlőségért szenvedeimes hévséggel, mártir-kitartással küzdő asszonyok korában, hadd essék néhány szó az úgynevezett „gyenge", de szellemileg immár rohamosan erősödő nem testi edzésről is. Nem szólva a csöndes házitüzhely melegénél hangtalanul, visszavonultan élőkről, főképen két kategóriába sorozhatjuk a mai nőket. Az egyik csoport a fáradhatatlan feministáké, akik elszántan viaskodnak a világ eddigi fejedelmei, a férfiak ellen, megdönteni igyekeznek a sokáig rendületlenségben megőrzött egyeduralmat. A másik tábort éles körvonalak határolják ettől. Kacér lobogója alá cifrálkodó, rigolyás dámák sorakoznak, akik ugy hajolnak meg divat ő szentségének, akárcsak az igazhitű muzulmán az ő „Allah"ja előtt és a Mekkájukból, Páris városából jövő egy-egy kis fortélyos újdonságot ép annyi örömmel üdvözölnek, mint ahogyan a nem és megillető, a járó nem járó jogokért háboruskodók bajnokai fogadnák ügyük jobbrafordulását. A raffinált öltözködés és mértéket meghaladó feminizmus e kutya-macska században, a fölébredt női szellem és a divathajhászás versengésében kevéssé törődnek az egészséggel, az ember legdrágább kincsével. Demoszténeszi szónoklatok nem hangzanak el érdekében, pedig elsősorban is testben kellene megedzeni leányainkat. Az ész hiperfejlesztése mellett a testet is szem előtt keli ám tartani, — a haladáshoz nemcsak szellem kívánatos, ellenben erő, munkabírás is. És nemcsak izmos férfiakra van szükség, hanem edzett, friss, üde leányokra, derék asszonyokra is, akiken, mint a norvég mondja, „a barnakenyér napok" sem fognak ki és nem görbül meg hátuk a rájuk szakadó nehéz gondok terhe alatt a kötelesség kemény jármában. A női nemnél is a legkitűnőbb fegyver az élet harcában, a követelő nehéz körülmények forgatagában — az egészség. Igen hibásan cselekednek hát azok az anyák, akik babusgatva nevelik leányaikat, széltől, rossz időtől nevetségesen védik, fejükre „capuchon"-t húznak stb. Ha a fiukat is anélkül járathatjuk, épen ugy el lehetnek nélküle a leányok is. Egyenlően zsenge vagy levegőbiró abban a korban mindkét nemnél a fül, a nyak stb., miért hát .agyontakargatni a leánykáét? Szakítsunk a múlt ebbeli szokásaival, ne legyünk azon, hogy erőnek erejével visszaessünk beléjük, akár divathóbortból, akár tul a rendén való féltésből. De ha nem is kényeztetjük el a gyerek fejét, nem szabad ám őket mértéken tul se edzeni. E rendszer ellen maga Herbert Spencer, a hires angol tudós és filozófus, is fölszólal. A hideg ugyanis satnyit. Tapasztalhatjuk — hogy hirtelen a lappokat, eszkimókat említsem — az északon lakó népfajoknál. Csaknem eltörpült, íélkorcs nemzetek élnek az uszó jégtáblák, pompás fehérszőrű medvék, iramszarvasok honában. Nem szabad hát kislányainkat nagyon is könnyen öltöztetnünk mind amellett, hogy a „capuchon" teljességgel mellőzendő. Legyenek a szabadban igen sokat télnek idején is, futkározzanak, hemperegjenek a hóban, akárcsak a telivér fiuk, de ruházatuk mindig az időjáráshoz alkalmazkodjék. Ne könnyű köntösben, fogvacogva, kékült ajakkal gunynyasszanak künn. Ez a katonáskodás ép olyan felesleges, sőt ártalmas, mint a rendkívül való meleg öltözködés. Fiút, leányt egyenlő mértékletességgel edzünk. Semmi különbséget ne tegyünk e téren a két nem között. Okkal-móddal járjunk el, de semmiképen el ne mulasszuk az edzést. Ha a testet eképen izmosítjuk, a csontot konszolidáljuk, könnyebben megküzdenek a betegséggel, a mikrobákkal. Kényeztetve, levegőtől való óvással nevelni leányainkat főbenjáró bün. Mozogjanak a szabadban, hóban, fagyban ugy, mint tavaszi időn, nyári napban, őszi esőben, ködben. A célszerű, értelmes, eleven mozgás emeli kellően az anyagcserét. Az ilyen okszerű munkában a gyerek is szabadabban veszi a lélegzetet, jobb az étvágya, fejlődik izomzata, életrevalóbb lesz, hatványozódik ellentNeked rossz s Züllött voltam! De minden szépet rádraboltam, emlékedet átkaroltam s felém sose tárt karodban forrt a csók mindjobban-jobban Ócska cirkusz dobban, dobban. Életemben csúf titokban, mint egy harcra pergő dobban, a halál csontujja koppan. Somlyó Zoltán. Vacsora után. - HasteCíe s Tttberik. Megülnek halkan, elfáradt sirályok. — az asszony ősz s á férfi hófehér — az ebédlőben. Künn hullong a dér, sírnak kandallón izzó cser-hasábok . . . Asztalra rakva száz kis gyermekjáték, reájuk rámás arcképről nevet egy kis fiu: — ah, régen messzement! — a kis dob ép s az ugró mackó jár még? Izgalmas kaikkal megsuhant a szárnya Emlékezetnek. Csodák estje van: a kis dobon most megperren a pálca. indulót vernek láthatatlan kis kezek — szivekre üt rá, ram-tam, ta-ta-ram, pereg a dob. És bus könnyű pereg . . . Jtejöd Alpár. Tfíobern Qéöer köttök. — Ttoigbur Teuerstein. — Avigdur Feuerstein neve a héber nyelvű irodalomban — amelynek százezrekre menő olvasója van s amelynek művelői közül nem egy (Schalom Asch, Bialik) a világirodalomba is bejutott — forradalmi jelentőséggel bir. A klasszikus héber nyelvet verseiben modernségbe formálta át, uj szavakat, bátor szóösszetételeket hozott. Nem bibliás versek ezek, bármilyen élő nyelven megirhatta volna őket valaki. Feuerstein máskülönben magyar származású. Németországban tett felolvasó kőrútjában nagy sikere volt s egyike a legnagyob modern héber poétáknak. Ady és Babics fordításai külön szenzációt keltettek a héber irodalomban. íz : a te íeféeö. És néha: benned dul a harc, mint zsongó-bongó méhraj, mely kaptárját bőszen messzihagyja, bár áldott csönd van, s körötte semmi zaj. / És néha: titkos odúkból villog ijesztően száz ördögi szem rád, — mig vidoran elnyúlsz a pamlagon és altatónótát morzsol szét a szád. 71 vércsöppebnek öröke. És magasztos szerelemben megáldom két melledet, termékenyítő tested drága (dombját, s vérednek szűzi csöppjét, mely lázba buggyan melled tövén, ha eljövök hozzád. Áldott legyen a szüztavasznak rózsája, ez a ( vér csepp, illatcsóvaként, mely glóriát szór köréd. Áldott legyen a Perc-istennek ez a villanása, mely neked adja a végtelen időnek örökét. Székely Béla. Tjottan a cirkusz poronbján. Két csókkal bélelt páholyát szerelmi cirkuszomnak: két melledet, a lelkedet, hazug csókra rendelteket elfeledtem maAiolnap. A szókat is, mik alkuvón kibomlottak a szádon, szivemről lekaszálom mint rozsdaverte gabonát, mely vizben állt sok napon át.