Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-26 / 272. szám

2 DÉL-MAGYARORSZÁG iülJL •evemöcr 26 A miniszterelnök kijelenti, hogy népgyűlé­sek dolgában mindig a legliberálisabb alapra helyezkedett. Igen sok népgyűlés megtartását megengedte, amit az alsóbb hatóságok betiltottak. Nem lát semmi ve­szedelmet abban, ha képzelt és valódi sé­relmeket a nagy nyilvánosság előtt szel­lőztetnek. Csak hadd kiáltson a nép, ha fáj valamije. Nem is vallotta még eddig a közrend semmi kárát az ő liberális felfo­gásának. A rendőrség is megérett a gyökeres re­formra. E téren az államosítást el nem ke­rülhetjük. A községi törvény megjavításának is megjött az ideje. Az elavult törvény kere­teiből a haladó élet régen kinőtt. Ezen a téren sem kell nagyképű kodifikálás, ha­nem kel! az élet tapasztalatainak leszű­rése és okos alkalmazása. A nemzetiségi szónokoknak válaszolva, államférfiúi szellem hatotta át minden sza­vát annak, amit mondott. Panaszra van elég ok, szívesen elismeri. Csakhogy az a baj, hogy ezeknek a panaszoknak nagy po­litikai feneket keritenek, oly politikai és közjogi felfogás keretében hozakodnak elő vele, amely politikát egyetlen magyar ál­lamférfi sem teheti soha a magáévá. Békés együttélésre szükség van az or­szág különböző nyelvű fiai között. Nem is kell hozzá egyéb, mint türelem, elfogulat­lanság és hazafias felfogás. A kis dolgok­ban igazuk van olykor a nemzetiségi kép­viselőknek, de a kis dolgokban való igazsá­guk értéke elvész, ha oly nagy dolgokkal keverik össze, amelyekben nincs és nem is lehet igazuk. Az adóreformról és a községi takarék­pénztárakról mondva el okos, talpraesett, életképes ideákat, a városok gyors fejlődé­sét vázolta, s annak előnyét és hátrányát zán elszégyeltem magam. Mint egy züllött koldus, olyan vagyok. Én, akinek száz­huszonhatezer francia van! Magamhoz ve­szek egy ezerfrancost . . . nem nevetni való ez? Ebben a jelmezben egy ezerfrancost vál­tani, épp annyi volna, mint jelentkezni a rendőrségnél: — uraim, loptam. Nem, nem. Ostoba nem vagyok. De mihez kezdjek? Julius 26. Nem találok ki utat. Utóbb is, mint koldus kell élnem Páris kellős közepén, 126,000 franckai birtokomban, összes pénzem tizen­három sou. Aznap délután. A nemzeti könyvtárból jövök. Reggel mégis magamhoz vettem egy ezerfrancost, de nem tudom, mit csináljak vele. Van 126,000 francom ... igy mondom mindig. De ha az öreg bejelentette igényét reá, az értékpapír nem jelent nékem semmit. Fölsé­ges ideám akadt. Bementem a könyvtárba s egy könyvet kértem ki, melyben a tőzsde­dolgok pontosan fel vannak jegyezve. Sze­membe kacagtak, de ide adták. Kiolvashat­tam, hogy van egy lap, amely az értékpapí­rok számait nyilvántartja s feljegyzi az igénytbejelentők hiradásait, de ezt a tőzsdén lehet csak kapni s tiz sou az ára. Megvettem. És három souért kenyeret. Az öreg nem je­lentette be igényét. A vagyon tehát enyém. De a sok szám, mint kerestem, kutattam, fejfájást szerzett, Iszonyúan szenvedek. mérlegelve, fényes bizonyítékát szolgál­tatta nagy szociális érzékének. A közigazgatás államosításának kérdé­sét néhány munkapárti képviselő a vitába beledobta a maga szakállára. Egy-két kép­viselő elmondta a maga nézetét s ez már elég volt az ellenzéknek arra, hogy — élén az államosítás egykori apostolával — fa­natikus haraggal támadjon neki a kor­mány „junktimos" terveinek. A vélemények szabad nyilvánításának ily kíméletlen elnyomása nem igen illik függetlenségi politikusokhoz. Ami azonban a junktimot illeti: annak a kormány hatá­rozottan ellene van minden formájában. Minden kérdést megáért kell megoldani és a maga idejében. Konstatálta a kivándorlás örvendetes visszafejlődését, meg egy sereg igen érde­kes és igen fontos kérdésben tett bölcsebb­nél-bölcsebb nyilatkozatot. Az egész Ház feszült figyelemmel hallgatta, pártja pedig szeretettel és odaadással tapsolt vezéré­nek. Néhány rövid mondatba összefoglalva a miniszterelnök nagysikerű beszédét, bát­ran el lehet mondani róla, hogy valóság­gal ontotta magából a kályhának nemcsak a fényét, de a melegét is. Tüz is csillogott e végtelenül okos, ma­gas színvonalú államférfiúi beszédben; erős meggyőződések parázsa. Ám nem az a tüz, mely éget és gyújtogat, hanem az, amely melegit, világit, éltet. A szolnoki mandátum. A szolnoki kerü­let mandátum Nagy Emil lemondásával meg­üresedett. A Kossuth-párt uj jelöltet állit az uj választásra. Kossuth Ferenc ma fölkereste Visontai Somát és megkérte: vállalja el a szolnoki kerület jelöltségét. Visontai délelőtt a képviselőház folyosóján sokáig tárgyalt pártjának vezető embereivel, vállalta a meg­Éjfél után 1 óra. j Fölriadtam álmomból. Azt hittem, elve­szett pénztárcám, mit fejem alá rejtettem. Pedig itt van. Éhes vagyok. Julius 27, reggel. Nincs menekvés: ma meg kell találnom a kivezető utat nyomoruságomból. Éhes va­gyok. Éjfél. Egész'kétségbeesetten jöttem haza. Nem sikerült. Alig birok lábamon állni. Rettenetes kérdés előtt álltam. Miként lehetséges egy magamfajta embernek ezerfrancost váltani. Ha a pályaudvarra mennék jegyet váltani egy más országba?! A pénztárosnő csak ke­zemet látja s az ezerfrancost. Kezemet jól megmosom s aztán a kapott jegyet eltépem, eldobom s a váltott pénzen veszek valami jobb ruhát magamnak és rendbe lesz minden. De milyen pályaudvaron adnak jegyet Mosz­kvába, Konstantinápolyba, mert azt kellene váltanom ily nagy pénzzel. Valamennyi pénztár előtt egy-egy rendőr sétált fel-alá s szigorúan mustrálgatták az utasokat. Rém nyugtalanság vett erőt rajtam. Hiszen itt detektívek is vannak ... S ha én odaállok, rögtön rablógyilkosnak néznek, ki át akar kelni a határon. Iszonyú volt rágondolni. Ha elfognak . . . Nem, nem ... Az éhség kin­zott.Éhes gyomrom őrjöngött és zsebemben egy ezerfrancos. És nem vehetek magamnak öt sou ára kenyeret! Nem birom sokáig! bizást és elhatározta, hogy fellép Nagy Emil kerületében. Visontai ellen Almássy Imre gróf lép föl munkapárti programmal. Jászai püspök ünneplése. (Saját tudósítónktól.) Vége-hosslza nincs az üdvözléseknek, melyekkel Jászai Gézát, Szeged főpapját címzetes püspökké történt kinevezése óta elárasztják. Jászaira méltán lehetnek büszkék a szegediek, mert a Sze­geden lakó papok közül ő az első, akit ily magas egyházi rangra emelt a király kegyel­me. Az uj püspököt a katolikus kör, amely­nek egyházi elnöke, vasárnap ünnepli dísz­közgyűlés keretében. A díszközgyűlést vasárnap délelőtt félti­zenkettőkor tartja meg a katolikus kör a ka­tolikus nővédőegyesülettel együtt. Elnöki megnyitót és az elnökség üdvözlését Ger­liczy Ferenc báró orsz. képviselő tolmá­csolja, a kör világi elnöke, utána a köri tagok nevében üdvözlőbeszédet Lippay György dr főtitkár mond, majd a katolikus nő védőegye­sület üdvözletét Dobay Gyula dr ügyvéd, a patronázs-testület jókivánságait Rónai Ma­riska tolmácsolja. Á diszközgyülést egy óra­kor lakoma követi a kör helyiségében. A katolikus kör az alábbi meghivót bocsá­totta ki: A szegedi katolikus kör érdemes és nagyra­becsült egyházi elnökét, Jászai Géza apátplé­bános urat sebenicói címzetes püspökké tör­tént kinevezése alkalmából a szegedi katoli­kus nővédő egyesület közreműködésével lel­kes szeretettel ünnepli. Az, ünnepély novem­ber 26-án, délelőtt féltizenkettőkor lesz a kör nagytermében díszközgyűlés keretében a kö­vetkező tárgysorozattal: 1. Himnusz. Énekli a királyi katolikus tanítóképző énekkara. 2. El­nöki megnyitót tart, az elnökség és választ­mány üdvözletét tolmácsolja Gerliczy Ferenc báró, országgyűlési képviselő, világi elnök. 3. Üdvözlő beszéd a katolikus köri tagok ré­széről. Tartja Lippay György dr főtitkár. 4. A szegedi katolikus nővédő egyesület nevében beszél Dobay Gyula dr ügyvéd. 5. A patronázs egyesület jókivánatait tolmácsolja Rónai Mariska. 6. Pápai himnusz. Előadja a tanító­képző énekkara. Karnagy Naszódi József ta­nítóképzői tanár. A diszközgyülést délután 1 Ha valakinek alkalmazottja volnék, fel­válthatnám. S méirt ne lehetnék szolga? Hi­szen, mikor még egy könyvkereskedésben könyvelő voltam, nem egyszer váltottam nagy pénzt főnököm részére. Gyorsan haza. Krétával megfehérítettem gallérom s man­chettámat, kabátom ujjára tintát fröccsentet­tem. S kalap nélkül futottam le a lépcsőn, mintha cigarettáért mennék a szomszédba. El a legközelebbi bankházig. — Kérek alásan ezer franc aprópénzt. A rács mögött halomszámra volt az arany és ezüstpénz. A pénztárnok elkezdte az ara­nyakat számlálni. Tiz, busz . . . egyszerre hozzám fordult: — Kinek a részére? — Tessék? v; — Melyik cég részére kell aprópénz? Csak nem mondhatom, hogy magamnak. Hamarosan igy szóltam: — Bréval és társa. — Nem ismerem. — Le Teletier-utca. — Nem ügyfelünk. Szótlanul vettem magamhoz ezerfranco­somat. Elvesztettem minden bátorságomat. És éhes voltam. Éhes. 5 óra reggel. Nem birok aludni. Éhes vagyok. Jobb volna meghalni. Jobb lesz meghalni. Men­jünk . . .

Next

/
Thumbnails
Contents